Köszönöm a Mindenható Istennek, Allahnak, hogy kegyes velem és megengedte, hogy megismerjem az iszlám szépségét, ahogyan Mohamed Próféta (Béke legyen Vele) és az ő helyesen vezetett követői tanították. Ez Allah kegyessége, hogy megkaptuk az igaz útmutatást és a képességet, hogy kövessük az igaz ösvényt, amely elvezet a boldoguláshoz, ebben az életben és a túlvilágon.

Hála Allahnak azért a kedvességért, amit Sejh Abdullah bin Abdul-Azeez bin Báz tanúsított velem szemben, és azért, hogy általa megismertem az iszlámot. Becsben tartom a tudást, amit a vele való találkozások alkalmával szereztem, és tovább haladok annak útján. Rajta kívül is sokan segítettek és bátorítottak - de félve attól, hogy kifelejtem valamelyiküket - nem sorolom fel a nevüket. Elegendő azt mondanom, köszönet Allahnak minden testvéremért, aki szerepet játszott a fejlődésemben az iszlám terén.
Imádkozom, hogy ez a kis munka jótétemény legyen mindannyiunk számára. Remélem, hogy a keresztények felismerik, hogy van remény azon csökönyös problémák és zavaró körülmények megoldására, melyek a kereszténység zömét érintik. A megoldás a keresztény problémákra nem található meg a kereszténységben, mert maguk a keresztények a saját gondjaik okozói.
A keresztény világot gyötrő problémákkal az egész vallásos világ szembenéz. A megoldást azonban csak az iszlámban lehet megtalálni.
Allah vezessen minket, és jutalmazzon a legjobb cselekedeteink és szándékaink szerint!

Abdullah Muhammed Al-Faruque
at-Táif, Szaúd-Arábia

Kezdetek
Fiatal fiúként mély istenfélelemmel neveltettem - főképp a nagymamám által, aki baptista volt –, így a vallás már nagyon korán életem központi részévé vált. Hat évesen tudtam az összes jutalmat, ami egy jó kisfiúra vár a Paradicsomban, és ismertem minden Pokol béli büntetést, amit azok a gyerekek érdemelnek ki, akik csintalanok. A nagymamám megtanította nekem, hogy minden hazug halálra ítéltetik a Pokol tüzében és örökké ott fog égni.
Az édesanyám két műszakban dolgozott, de az együtt töltött időben folyton nagyanyám tanításaira emlékeztetett. Az öcsém és a nővérem, úgy tűnt, nem veszik annyira komolyan nagyanyánk intését a túlvilági életről, mint ahogyan azt én tettem. Emlékszem, amikor láttam a Holdat mély vöröses árnyalatúként, elkezdtem sírni, mert azt tanultam, hogy az Utolsó Nap eljövetelének egyik jele, hogy a Hold olyan vörös lesz, mint a vér. Nyolc éves gyerekként félelmeim alakultak ki az Utolsó Nap általam kigondolt földi és égi jeleiről, ami oda vezetett, hogy rémálmaim voltak arról, hogy milyen lesz az Ítélet Napja. A házunk közel állt egy vasúti vágányhoz és a vonatok gyakran robogtak el mellettünk. Emlékeim szerint gyakran felébredtem a mozdonyok kürtjének iszonyú zajára, azt gondolva, hogy meghaltam és feltámadtam a kürt megfújása után.
Ezek a dolgok beleivódtak fiatal agyamba, kombinációjaként annak, amit hallottam és annak, amit gyerekkönyvekből, „Bibliai történet”-ként olvastam.

Minden vasárnap teljes díszbe öltözve mentünk a templomba. A nagyapám vitt minket. Számomra a templom hosszú órák eltöltését jelentette. Körülbelül délelőtt tizenegykor értünk oda és néha délután háromig is ott voltunk. Számtalanszor aludtam el nagymamán ölében. Néha megengedték a bátyámnak és nekem, hogy a vasárnapi leckék vége és a délelőtti ima között elhagyjuk a templomot és nagyapámmal a vasúti téren üldögéljünk, nézve hogyan haladnak át a vonatok az állomáson. Nagyapa nem volt templomba járó ember, de megértette, hogy a család arra lett teremtve, hogy vasárnaponként ott legyen. Később szélütést kapott, amitől részlegesen megbénult és attól kezdve nem tudtunk rendszeresen megjelenni a templomban. Lehet, hogy ez az időszak volt az egyik döntő szakasza fejlődésemnek.

Új elszántság
Belenyugodtam, hogy többet családostól nem járunk templomba, de szükségét éreztem, hogy önállóan elmenjek oda. Tizenhat évesen el kezdtem látogatni egy barátomék templomát, ahol az apja volt a lelkész. Ez egy kicsi épület volt, egy üzlettel, ahol a barátom családja, egy iskolatársunk és én voltunk a tagok. Hónapokig tartott ez így, mígnem a templom bezárt. Érettségi után, amikor egyetemre mentem, újra felfedeztem elkötelezettségemet a vallás iránt és teljesen elmélyedtem a pünkösdi tanításban. Meg voltam keresztelve és fel voltam töltve a Szent Lélekkel, ahogy ezt az élményt később nevezték. Egyetemistaként hamar a templom büszkesége lettem. Mindenkinek nagy reménye volt bennem, és én boldog voltam, hogy újra az „üdvözülés” útját jártam.
Amikor csak nyitva volt az ajtó, én mentem a templomba. Napokon, hónapokon át tanultam a Bibliát, órákat vettem az akkori keresztény tudósoktól. Nagyra értékeltem a Minisztérium felkérését és elkezdtem prédikációkat tartani - bár még csak húsz éves voltam. Egy-kettőre ismertté váltam. A végtelenségig dogmatikus, rugalmatlan voltam és hittem, hogy senki sem üdvözülhet, csakis az, aki az én templomi gyülekezetembe jár. Kategorikusan elítéltem azokat, akik nem azon az úton ismerték meg Istent, amelyik úton én ismertem meg Őt. Arra tanítottak, hogy Jézus (Béke legyen Vele) és Isten egy és ugyanaz. Arra tanítottak, hogy a templomunk nem hisz a Szentháromságban, de Jézus (Béke legyen Vele) valójában az Atya a Fiú és a Szentlélek. Megpróbáltam megérteni ezeket, bár el kellett ismernem, hogy nem igazán értem.
Csodáltam a nők szerény ruháját és a férfiak istenfélő viselkedését. Szerettem alkalmazni egy tételt, miszerint a nőktől elvárták, hogy öltözetük teljesen eltakarja őket, ne fessék az arcukat és viselkedjenek a kereszténység igaz követőiként. Meg voltam győződve arról, hogy végül megtaláltam az igaz utat az örökkévaló boldogsághoz. Vitatkoztam volna bárkivel más templomokból, más hitűekkel és teljesen elhallgattattam volna őket a tudásommal a Bibliáról. Megtanultam bibliai tételek százait és ezek lettek a szónoklataim védjegyei. Bár nyugodt voltam afelől, hogy a helyes úton járok, egy részem még mindig kutatott. Úgy éreztem, hogy van egy magasabb igazság, amit elérhetek.
Meditáltam és imádkoztam Istenhez, amikor egyedül voltam, hogy vezessen engem az igaz valláshoz és bocsássa meg nekem, ha amit tettem, helytelen volt.

Sosem volt semmilyen kapcsolatom muszlimokkal. Akiket ismertem és azt állították magukról, hogy az iszlámot követik, Elijah Mohamed követői voltak. Azt mondták róluk, hogy ők a „Fekete Muszlimok” vagy az „Elveszett-megtalált Nemzet”. Ez a '70-es évek végén történt, amikor Louis Farrakhan miniszter próbálta újjáépíteni azt, amit „Iszlám Nemzet”-nek hívtak. Egy munkatárs meghívására elmentem meghallgatni Farrakhan miniszter beszédét és olyan élmény volt, ami drámaian megváltoztatta az életemet. Soha életemben nem hallottam még fekete embert úgy beszélni, ahogyan azt ő tette. Azonnal meg akartam szervezni egy találkozót vele, hogy megpróbáljam áttéríteni az én vallásomra. Élveztem, hogy hirdetem az Evangéliumot, és reméltem, hogy megmentek elveszett lelkeket a Pokol tüzétől - függetlenül attól, hogy kik ők.
A diploma megszerzése után egésznapos munkaidőben kezdtem dolgozni, lassan a Minisztérium csúcsára kerültem. Ekkor váltak Elijah Mohamed követői egyre láthatóbbá-hallhatóbbá. Nagyra becsültem az arra irányuló erőfeszítéseiket, hogy megtisztítsák a fekete kommunákat a belülről romboló sátáni dolgoktól. Támogattam őket azáltal, hogy megvásároltam az írásaikat és találkoztam, beszélgettem velük. Bekapcsolódtam az oktatási folyamatukba is, hogy megismerjem, pontosan miben hisznek. Sokan közülük tisztaszívűek voltak, mégsem tudtam elfogadni azt a gondolatot, hogy Isten fekete. Azt is elleneztem, hogy a Bibliát saját nézőpontjuk alátámasztására használták fel. Ott volt egy könyv, amit igazán ismertem és nagyon zavart, hogy amit én helyesnek gondoltam, ők félremagyarázzák, vagy hibásan értelmezik. Helyi támogatású, Bibliát oktató iskolákba jártam és eléggé jól informálttá váltam a Biblia ismeretének különböző területein.

Körülbelül hat év múlva Texasba költöztem, ahol két templomnak is tagja voltam. Az első templom vezetője egy fiatal, tapasztalatlan, alacsonyan képzett lelkész volt. Ekkora már a keresztény szentírásokról szerzett tudásom rendkívülivé fejlődött. Megszállottá váltam a Biblia tanulásában. Mivel rájöttem, hogy többet tudok, mint a jelenlegi vezető tisztelettudóan otthagytam a templomot és csatlakoztam egy másikhoz, egy másik városban, ahol úgy éreztem, még többet tanulhatok. Ennek a rendkívüli templomnak a lelkésze igen tanult volt, és nagyszerű tanár, de néhány gondolata, nem volt normája a mi templomi szervezetünknek. Liberális szemléletmódja ellenére, élveztem a nevelését. Hamarosan megtanultam keresztény életem legfontosabb, legértékesebb leckéjét, ami így hangzott: „nem mind arany, ami fénylik!”. A külső látszat ellenére, sátáni dolgok foglaltak helyet a templomban, amiről én sohasem gondoltam volna, hogy előfordulhatnak. Ezek a sátáni dolgok arra késztettek, hogy igazán elgondolkodjak és kezdtem megkérdőjelezni azt tanítást, amely iránt olyan elkötelezett voltam.

Isten hozott az igazi templomi világban
Hamarosan felfedeztem, hogy a Minisztérium hierarchiájának elöljárói között féltékenység uralkodik. Azok a dolgok, amikhez ragaszkodtam, megváltoztak. A nők olyan ruhát hordtak, ami - szerintem - szégyenletes. Az emberek úgy öltözködtek, hogy felhívják magukra a figyelmet - persze elsősorban a másik nem figyelmét. Rájöttem, hogy milyen nagy szerepet játszik a pénz és az irigység a templomi élet körforgásában. Sok kicsi templom küszködött és felkértek minket, hogy tartsunk találkozókat, így pénzt tudunk gyűjteni számukra, de az elöljáróim azt mondták nekem, ha egy templomnak nincs meg egy bizonyos számú tagsága, akkor ne vesztegessem az időmet azzal, hogy ott prédikálok, mert nem fogok megfelelő anyagi ellenszolgáltatásban részesülni. Elmagyaráztam, hogy én nem a pénzért vagyok ott és akkor is prédikálni fogok, ha csak egyetlen tagja van egy templomnak és ráadásul mindezt ingyen fogom tenni. Kérdezgetni kezdtem az általam bölcsnek vélt embereket, és rá kellett jönnöm, hogy amit ezek az emberek csinálnak, az csak show-műsor. Rájöttem, hogy a pénz és a hatalom sokkal fontosabb számukra, mint az igazságot tanítani a Bibliáról.
Mint a Bibliát jól ismerő ember tudtam, hogy vannak benne hibák, ellentmondások és kitalációk. Úgy gondoltam, hogy az embereket fel kell világosítani a Biblia igazságáról. Az ötletet, hogy az embereknek a Bibliát ilyen fajta aspektusából tanítsák, sátáni ötletnek tulajdonították.
Ennek ellenére kérdéseket tettem fel nyilvánosan a tanáraimnak a biblia-órákon, amelyeket egyikőjük sem tudott megválaszolni. Egyetlen egy tanárom sem tudta megmagyarázni, hogy Jézus (Béke legyen Vele), aki feltehetően Isten, hogyan lehet egyidőben feltehetően az Atya, a Fiú és a Szentlélek egyben és mégsem része a szentháromságnak. Számos prédikátornak kellett végül elfogadnia, hogy nem értik ezt a kérdést, de egyszerűen elvárták tőlünk, hogy higgyünk benne.
Történtek házasságtörések és paráználkodások, s mindez büntetlenül maradt. Néhány prédikátort kábítószerezésen kaptak, romba döntve ezzel a saját és a családjuk életét. Más vezetőkről kiderült, hogy homoszexuálisok. Voltak lelkészek, akik paráznaságot követtek el más templomok fiatal nőtagjaival. Ezek együttvéve, párosítva azzal, hogy nem kaptam fontos kérdésekre kielégítő válaszokat, arra késztettek engem, hogy keressem a változást. Ez a változás akkor jött el, amikor elvállaltam egy munkát Szaúd-Arábiában.

Egy új kezdet
Nem sokkal Szaúd-Arábiába való megérkezésem után azonnal láttam a különbséget a keresztény és a muszlim emberek életstílusában. Elijah Mohamed és Louis Farrakhan követőitől is különböztek az itteniek, hiszen itt mindenféle nemzetiségű, bőrszínű és anyanyelvű emberek éltek. Azonnal határozott vágyat éreztem, hogy többet tanuljak erről a sajátos vallásról. Lenyűgözött Mohamed Próféta (Béke legyen Vele) élete. Könyveket kértem az egyik testvértől, aki az emberek iszlámra való hívásában tevékenykedett. Ő - lehetőség szerint - ellátott mindazon könyvekkel, amit csak akartam, s én minden egyes könyvet elolvastam. Aztán megkaptam a Szent Koránt és néhány hónap alatt számtalanszor végigolvastam. Kérdést kérdés után tettem fel, és mindig kielégítő választ kaptam. Feltűnt nekem, és nagy hatást gyakorolt rám, hogy nem akartak mindenáron lenyűgözni a tudásukkal. Ha az egyik testvér nem tudta valamilyen kérdésre a választ, egyszerűen azt mondta, hogy nem tud rá válaszolni, de megkérdez valakit, aki tudja a kérdésre a pontos választ. A következő napon mindig megkaptam a kérdéseimre a válaszokat. Észrevettem, hogy az alázatosság milyen nagy szerepet játszott ezeknek a titokzatos embereknek az életében a Közel-Keleten.
Lenyügözött a látvány, hogy a nők eltakarják magukat tetőtől talpig. Nem láttam semmilyen vallási hierarchiát, senki sem versenyzett semmilyen pozícióért. Ezek mind csodálatosak voltak, de hogy barátkozhatnék meg a gondolattal, hogy elvonjam magam a tanításoktól, amelyek gyerekkorom óta körülvettek. Mi lesz a Bibliával? Tudtam, hogy van benne igazság, még akkor is, ha meg lett változtatva és számtalanszor újjá lett írva. Majd kaptam egy videókazettát, amelyen egy vita-beszélgetés volt látható Sejh Ahmed Deedat és Jimmy Sweggart tiszteletes között. A kazettán hallott vita végképp meggyőzött, és azonnal muszlim lettem.
Elvittek Sejh Abdullah bin Abdul-Azeez bin Báz irodájába, hogy hivatalosan is jóváhagyják muszlimságomat. Tanácsokkal láttak el, hogyan készüljek fel a hosszú útra, ami előttem áll. Ez egy igaz születés volt a sötétségből a világosságra. Töprengtem, hogy vajon a csodálóim a templomból hogyan fogadják majd azt, hogy az iszlám követőjévé váltam. Előbb megtudtam, mint gondoltam volna. Visszamentem az Egyesült Államokba szabadságra és heves kritizálás várt a hiányos hitem miatt. Sok-sok címmel megbélyegeztek - a hitehagyottól a semmirekellőig. Az embereknek az úgynevezett templomi vezetők azt mondták, hogy még csak meg se említsék a nevemet az imádkozásokon. Lehet, hogy furcsán fog hangzani, de engem ezek a dolgok a legkevésbé sem zavartak. Nagyon boldog voltam, hogy a Mindenható Isten, Allah, kiválasztott, hogy a helyes úton vezessen engem, és semmi más nem számított.
Most már csak olyan elkötelezett muszlim akartam lenni, amilyen elkötelezett voltam keresztényként. Ez persze tanulást jelentett. Rájöttem, hogy az iszlámban mindenki addig juthat, ameddig akar. A tudásban nincs monopólium, mindenki tanulhat, aki csak meg akarja adni magának ezt a lehetőséget. Kaptam egy Saheeh Muslim gyűjteményt (A Próféta - Béke legyen Vele - összes tanítása) ajándékként a Koránt oktató tanáromtól. Ekkor rájöttem, hogy mennyire fontos tanulni a Próféta (Béke legyen Vele) életét, cselekedeteit és mondatait, ezért elolvastam és megtanultam minden hadith-ot, amit angol nyelven meg lehetett találni. Felfedeztem, hogy a tudásom a Bibliáról előnyt jelent, ami nagyon hasznos abban, hogy meggyőzhessem azokat, akik keresztény háttérrel rendelkeznek. Teljesen új értelmet kapott az életem. Az egyik legfontosabb, ami megváltoztatta a földi élethez való hozzáállásomat, hogy ezt az életet úgy kell élni, hogy az csak előkészítése a túlvilági életnek. Az is új tapasztalat volt számomra, hogy megtudtam, pusztán a jó szándékunk is jutalmazást nyer. Ha szándékodban áll jót cselekedni, akkor ezért meg leszel jutalmazva –még akkor is ,ha a jócselekedet meghiúsul. Ez teljesen más volt a templomban. A hozzáállás ott az volt, hogy „A Pokolba vezető út is jószándékkal van kirakva”. Nem volt lehetőség a győzelemre. Ha bűnt követtél el, akkor a lelkészeknek kellett meggyónnod azokat, főleg a nagy bűnöket, mint például a házasságtörést. Szigorúan, és csak a cselekedeteid szerint voltál megítélve.

Összegzés

A jelen és a jövő
Miután interjút készített velem az Al-Madinah c. újság, megkérdeztek arról, hogy mivel foglalkozom jelenleg és mik a terveim a jövőre nézve. Jelenl gi célom, hogy megtanuljak arabul és tovább tanuljak, hogy tovább növeljem a tudásomat az iszlámról. Manapság elfoglalt vagyok a da ' wah területén (az iszlám terjesztésében). Felkértek, hogy tartsak előadásokat nem muszlimoknak, akik keresztény háttérrel rendelkeznek. Ha Allah, a Mindenható, megkíméli az életemet, remélem, hogy többet tudok írni a vallások összehasonlítása terén.
A muszlimok kötelessége, hogy terjesszék az iszlámot az egész világon. Mint olyan, aki sok időt töltött el a Biblia oktatásával, kivételes kötelességét érzem annak, hogy oktassam az embereket egy olyan könyv hibáiról, ellentmondásairól és változtatásairól, amelyben emberek milliói hisznek. A legnagyobb öröm tudni, hogy nem fogok nagy vitákba szállni keresztényekkel, mivel én voltam a tanár, aki az általuk használt vita-módszereket tanította. Megtanultam, hogy hogyan kell vitázni, felhasználva a Bibliát a kereszténység megvédésére, ugyanakkor tudtam az ellenvéleményeket egyes témákról, mivel még mi is, mint prédikátorok, tiltva voltunk attól, hogy bárkivel is vitába szálljunk bizonyos dolgokat illetően.

Fohászkodok azért, hogy Allah bocsássa meg tudatlanságunkat és vezessen minket az úton, ami a Paradicsomba visz. Magasztaltassék Allah! Az Ő békéje és áldása legyen Prófétájával, Mohameddel, az ő családjával, barátaival és igazhitű követőivel.