Ezek a pillérek egyben a hit nagy feladatai is. Van ezek között naponta végzendő; van, amit évente kell megtenni; és van olyan, amit az élet során legalább egyszer. Tehát magába foglalja a hét minden napját, a hónap minden hetét, az év minden hónapját, az élet minden évét, és ezek által ajánljuk egész életünket Istennek.

„Mondd: bizony az imádkozásom, az áldozásom (áldozati állatom), az életem és a halálom, mind Allahot illetik meg, a Teremtmények Urát. Nincs társa Neki. Ennek [megvallására] lettem felszólítva és én vagyok az első azok között, akik alávetik magukat [Allah akartának].” (Korán 6:162-163).

A hit élő dolog, amely – természeténél fogva – jócselekedetekkel gyarapszik, és engedetlenséggel csökken. Ha viszont nem gyakorolják, akkor rövid időn belül elveszti életét és motiváló erejét.

Tudd meg, hogy a hit növekedésének oka az Allah iránti engedelmesség, csökkenéséé pedig az engedetlenség. Tehát ha valaki félti a hitét a veszteségtől, akkor kerülnie kell az engedetlenséget, a bűnöket. Valahányszor engedetlenséget követ el, mindig valamennyivel csökken a hite, és lehet, hogy csak kevés marad belőle. Sőt az is lehet, hogy az egész teljesen eltűnik.
Ezért a hívő embernek időnként ellenőriznie kell a hitét, és el kell számolnia magával, valamint tanulmányoznia kell azokat a dolgokat, amelyek gyarapítják a hitet, illetve gyengítik azt.

Abu ad-Dardaá (Allah legyen alégedett vele) azt mondta: „A szolga értelméhez hozzátartozik, hogy időnként ellenőrzi a hitét és azt, ami hiányzott belőle. Hozzátartozik továbbá annak megállapítása is, hogy vajon gyarapszik-e a hite vagy csökken.”

Omer ibn al-Khattáb (Allah legyen alégedett vele) azt szokta mondani a társainak: „Gyertek gyarapítani a hitünket!” és elkezdték emlegetni Allahot 18.

Tehát az egyetlen módja a hit életben tartásának az, ha állandóan gyakorolják. A gyakorlás táplálja, életben tartja, és valóssá teszi a hitet. A hit inspirálja az embert, hogy állandóan hű legyen hozzá, és állhatatosan gyakorolja. Ez azért van így, mert a hit és a gyakorlat között szoros kapcsolat van, és összefüggésük érthető.
Egy hitetlen személynek nincs sugalmazó forrása, és következésképpen, nincs érdemleges célja vagy törekvése, amit el szeretne érni. A hitetlen személy élete értelmetlen, napról-napra él csupán, ami nem igazán nevezhető életnek. Másrészt, aki vallja a hitet, de nem gyakorolja, az önámító ember, és valójában nincs is hite. Ebben az esetben nem több ő, mint egy szerencsétlen, eltévedt vándor. Tehát az az ember, aki ellenszegül Istenének és méltóságon alulinak tartja az imádatát, eltagadja azt a bölcsességet, amiért teremtetett és eme viselkedése arról tanúskodik, hogy Allah teremtését játéknak tartja. Pedig Allah azt mondja:

„Azt gondoltátok vajon, hogy játékból teremtettünk benneteket, és hogy nem lesz visszatéréseket Hozzám? És magasztaltassék Allah, a Király, az Igazság! Nincs más isten Rajta kívül. Ő a nemes trónus Ura! Aki Allah mellett másik istenhez fohászkodik, anélkül, hogy bizonysága lenne rá, annak egyedül Allahnál lesz a számadása. A hitetlenek nem boldogulnak.” (Korán 23: 115-117).

 Az iszlámban az a legfontosabb feladata az embernek, hogy megismerje Istenét és azt, hogy miért lett teremtve. Allah azt mondta

„Azért teremtettem a dzsinneket és az embereket, hogy Engem szolgáljanak .” 19 (Korán 51: 56).

Az iszlám viszont nem csupán rituálékat tanít, és nem sokat foglakozik azokkal a puszta rituálékkal, amelyeket mechanikusan végeznek, és amelyeknek nincs hatásuk az ember belső életére.

A hit cselekedet nélkül halott szó csupán. Magában nem elegendő, ha nem nyilvánul meg tettekben. A Korán az alábbi módon szólította meg azokat a hívőket és nem hívőket, akik az ima irányáról vitatkoznak:

„Nem az a jámborság, ha orcátokat Napkelet és Napnyugat felé forgatjátok. A jámborság az, ha valaki hisz Allahban, az Ítélet Napjában, az angyalokban, a könyvekben (amit az Isten küldött) és a prófétákban, aki javait, – bármely kedvesek is azok neki – odaadja rokonainak, az árváknak, szegényeknek, az utazásban arra rászorultaknak, koldusoknak, s a rabszolgák kiváltására. Elvégzi az istentiszteletet és megadja (az évi) zakátot (anyagi segítséget nyújt az arra rászorulóknak), akik teljesítik a kötelezettségeiket, ha kötelezettséget vállaltak; akik állhatatosak a szükségben, bajban és megpróbáltatásban. Egyedül ők az igazak és ők az istenfélők.” (Korán 2: 177).

Tehát az istenszolgálat az iszlámban egy nagyon átfogó fogalom, amely egész életünket és minden tettünket magában foglalja, amíg az Allah törvényeivel összhangban van, szívünk az Ő tiszteletével van eltöltve, és amíg végcélunk Allah tetszésének elnyerése marad.

Ibn Tejmiah szerint az istenszolgálat (Ibádah) minden olyan beszédet és cselekedetet magában foglal, ami Allahnak tetszik, és Ő érte tetszünk akár rejtve, illetve nyíltan 20.
Pl. Allahhoz imádkozunk, Neki borulunk le, böjtölünk, fogadalmat teszünk, Tőle kérünk bocsánatot bűneinkért és Őt emlegetjük. Ezek és más szolgálatok csak akkor lesznek elfogadva, amikor őszintén, egyedül Allahért tesszük ezeket és úgy, ahogy Küldötte (Allah áldása és békéje legyen vele) mondta vagy tette.

Az iszlám nem fogadja el a test és a lélek, a szellem és anyag, a vallás és az élet semmiféle elkülönítését.
Az embert úgy fogadja el, ahogy Isten teremtette, így természetét a test és a lélek összetételének tekinti. Nem hanyagolja el az ember szellemiségét, mert enélkül az ember olyan lenne, mint bármelyik állat. De nem becsüli le fizikai szükségleteit sem; mert ezek nélkül angyal lenne, nem ember.

Az iszlám szerint az ember nem pusztán szellemi létező, mert a szellemi létezők az angyalok. Nem csupán anyagi vagy fizikai lény, mert azok az állatok és más nem-gondolkodó teremtmények. Mivel tehát az ember összetett természetű, ezért ennek megfelelő igényei és szükségletei vannak: szellemi és anyagi, erkölcsi és fizikai.

Az a vallás, amely segíteni tud az embernek és közel viszi Istenhez, az a vallás, amelyik figyelembe veszi ezeket az igényeket és szükségleteket, az a vallás, amelyik felemeli a szellemi állapotot és fegyelmezi a fizikai vágyakat, nem más, mint az iszlám.

Az ember természetének bármelyik oldalát elnyomni, vagy bármelyiket túlhangsúlyozni, vagy csak egy irányba hajlani, ellentétben áll az ember természetével, ugyanakkor felelőtlen kihívása az emberi természetnek, amellyel Isten megteremtette. Mivel az iszlám teljes figyelmet fordít az emberi természetre, és egyformán mély érdeklődést mutat a szellemi és az anyagi jólét iránt, így nem választja el a vallást sem az egyén, sem a közösség életétől. Más szóval, a vallásnak nincs értelme, ha a tanítása nem válik valósággá az egyéni és közéletben. Másrészt, az élet értelmetlen, ha nem az isteni törvény szerint szervezik és irányítják. Ez magyarázza, hogy az iszlám miért terjed ki az élet minden területére: egyéni és társadalmi viselkedés, munka, ipar, mezőgazdaság és politika, nemzeti és nemzetközi kapcsolatok stb.

Az igaz vallás és az értelmes élet közötti összefüggés létfontosságú. Az iszlám ezért hatol be az élet minden területére, a jó úton – amely Istennek megfelelő, és az embernek kedvére való – irányítja az ember minden cselekedetét. S mivel az ember természete összetett, komoly problémákat okozhat, ha elhanyagolja akár a lelkét, akár a testét, vagy ha bármelyik szükségletét túlhangsúlyozza.

Mindkettőre gondot kell fordítani, mindkettőt ápolni kell. Egyensúlyba kell hozni ezeket az igazságban, a tisztességben, s ez az ember legnehezebb feladata. Az iszlám azért jött, hogy segítsen megoldani ezt a nehéz feladatot, és megmentse az embert a hit szabályaival.

18 Al-aqida at-Tahawijah magyarázata.
19 Az első dolog, amit minden szolgának tudnia kell, hogy miért lett teremtve. Tehát Allah imádata, vagyis a tanúságtétel - amely egyben az utolsó – az, amihez hívni kell az embereket, ahogy Allah Küldötte mondta: „Akinek az utolsó szava: La iláha illa-llah az belép a Paradicsomba.” (Abu Dávúd).
20 Az istenszolgálat magában foglalja a szív tetteit (a hit, a szándék, a hagyatkozás stb.), a nyelv cselekedeteit (a Korán olvasása, az istenemlegetés, a tudás átadása stb.), a test cselekedeteit (az ima, a böjt stb.), és a pénzzel való tetteket (az adakozás stb.). Az ajánlott tettek (az ajándékozás, a házastársra vagy a gyermekekre való pénzköltés stb.) őszinte szándékkal istenszolgálattá válnak. A tilalmas tettek (a lopás, a kamat stb.) elhagyása őszinte szándékkal szintén istenszolgálattá válik. A megengedett cselekedetek (az ajándékozás, a házastársra vagy a gyermekekre való pénzköltés stb.) őszinte szándékkal ugyancsak istenszolgálattá válnak. Az ilyen módon leélt élet minden mozzanata, az alvás, az ébrenlét, az evés, az ivás az istenszolgálat részévé válik.