|
Tegnap elindultam Pestre a pénteki istentiszteletre. Vidéken lakom, a buszok csak óránként indulnak, így siettem, mert kicsit késésben voltam. Aztán jó tíz percet álltam a megállóban, és miközben vártam, egy régebbi sietségem jutott eszembe.
Még alig egy éve voltam muszlim, mikor Istennek hála hirtelen lehetőséget kaptam, hogy kiutazzak Mekkába zarándoklatra. A papírokat gyorsan kellett intézni, mert alig volt már idő az indulásig. Ezért munkám végeztével már az esti sötétben indultam a Sáfrány utcába, hogy a jelentkezési papírokat kitöltsem.
Éppen végeztem a dokumentumok kiállításával, mikor megérkezett egy kedves szíriai ismerősöm, aki szintén Mekkába készült, hogy ő is kitöltse jelentkezését. Régen láttuk már egymást, megkérdezte, hogy van-e időm megvárni, mert így együtt utazhattunk volna vissza a városba, és legalább beszélgethettünk volna egyet. Nekem viszont már nem sok időm volt a távolsági buszom eléréséhez, ami a város túlsó végéből indult az Árpád hídtól. Ezért elbúcsúztunk és kiálltam a januári hidegben a 7-es busz megállójába.
A busz nem jött. Tízpercnyi várakozás után megjelent szír ismerősöm is, és alig állt mellém a megállóba, megérkezett a busz is. Jót beszélgettünk, aztán a Ferenciek terén bocsánatot kértem tőle, és elbúcsúzva tőle lerohantam a metróba, hogy elérjem a járatomat.
Talán mondanom se kell, hogy a metró se jött. Néhány perc várakozás után utolért szír ismerősöm, és vidáman állapítottuk meg, hogy úgy látszik Allah már csak azt akarja, hogy együtt utazzunk. A buszomat az Árpád hídnál Allahnak hála elértem.
Frissebb cikkek ebben a kategóriában:
|
