iszlam.com

"...És terjeszd föléjük könyörületességből az alázatosság szárnyát.."

Alázat. A hívő egyik legfontosabb tulajdonsága. Isten iránti alázatunk, Istenszolgálatunk arra kell hogy tanítson minket, hogy az emberek iránt is alázatosak legyünk, és az embereket is szolgáljuk. Az, aki másokat maga elé vesz, aki magát mások szolgálatába állítja, olyan, mintha magát Istent szolgálná. Még régebben olvastam egy hadíszt (nem tudom mennyire hiteles), amiben a Próféta (béke legyen Vele) azt mondta, hogy annak, aki szembe dicsér egy másik embert hintsenek port az arcába. Vajon miért? Mit tehet velünk mások dicsérete? Elbizakodást ültethet el a szívünkbe. Az elbizakodás pedig a sátán egyik legjobb fegyvere. Az, aki azt gondolja magáról, hogy jó ember, jó muszlim, és ebben megnyugszik, bizony könnyen lehet, hogy hibázik. Még a próféták is (béke legyen Velük) az Utolsó Napon mind reszketni fognak Allah haragjától való félelmükben. Mindannyijuknak eszébe jut, hogy milyen hibákat vétettek életükben. Ha ők nem voltak hiba nélkül, akkor bennünk mennyi hiba lehet! Olyan is, ami tudatosul bennünk és olyan is, ami nem. Az embernek folyamatosan vizsgálnia kell önmagát. Ellenőrizni, hogy vajon az adott pillanatban éppen jól cselekedett-e, vajon jó szívvel gondol-e az embertársaira, vajon a legjobb szándék vezette-e?
Egyikünk sem tudhatja a másikról, hogy valójában az milyen ember. Lehet, hogy a látszat csal. Lehet, hogy az, akiről azt hisszük mögöttünk áll a hitben, az Istenszolgálatban, valójában fényévekkel előttünk halad. El kell kerülnünk azt, hogy másokról negatív véleményeket alkossunk. Ha úgy érezzük, hogy valaki rossz, akkor keressük benne meg a jót. Törekednünk kell arra, hogy észrevegyük a jót is másokban. Ha nem vagy csak kevés jót találnánk egy társunkban, akkor pedig ne azt mondjuk, hogy „lám, lám, mennyire eltévelyedett az Igaz Úttól”, hanem fohászkodjunk azért, hogy Isten segítse meg őt, és az Allahnak tetszőek közé tartozhasson.
Sajnos sokszor esünk bele abba a hibába, hogy úgy próbáljuk magunkat előtérbe helyezni, hogy másokat lealacsonyítunk. Vajon tényleg fontos, hogy előtérben legyünk? Vajon Allahnál ez számít? Vajon ha méltánytalanul háttérbe szorulunk az emberek szemében, ugyanezt gondolja rólunk Allah is?
Alázatot kell tanulnunk. Észre kell vennünk a valódi célt, a valódi érdekünket. A másik ember előtti „főhajtás” saját szívünket tisztítja meg. Az elbizakodottság, a fennhéjázás fátyolt von a szem elé. Márpedig minél nagyobb a vakság, annál távolabb kerülünk Istentől.
Életemben eddig a legtöbbet azoktól az emberektől tanultam, akik alázatosak voltak mind Isten mind pedig az emberek előtt. Nem mindig azért, mert érzésem szerint több vallási tudásuk volt nálam. Viszont olyan példaértékű volt viselkedésük, olyan tiszta a segítő szándékuk, hogy sokkal inkább szívesen tanultam tőlük, mint bárki mástól. Sokszor egy-egy ismert tényt egész más megvilágításban helyeztek elém. Sokszor kellett megszégyenülten lehajtanom a fejem magamban. Azonban ez a főhajtás úgy érzem nem lealacsonyított, hanem felemelt Isten előtt. Ezt kéne mindig szem előtt tartanunk…. insa Allah.