|
Szeretnék veletek megosztani egy mesét. Bizonyára sokan ismeritek, hiszen már óvodás kortól mesélik a gyerekeknek. A tanulságait azonban nem csak gyermekeknek hanem felnőtteknek is ajánlom. Gondolkozzunk el rajta.
Volt egyszer három pillangó: egy sárga, egy piros meg egy fehér. Vígan játszadoztak a verőfényes mezőn, virágról virágra szálldostak, táncoltak, repdestek jókedvükben. De hirtelen beborult az ég, közeledett a vihar. - Repüljünk haza - mondta a sárga pillangó, s ijedten pergette szárnyát. - Minél gyorsabban - mondta a piros is, a fehér is, s elindultak gyors szárnyalással. Éppen jókor értek haza, mert a zápor már megeredt, s egyre vizesebb lett a szárnyuk. De a ház ajtaját nem tudták kinyitni, s az eső mind jobban s jobban szakadt. - Menjünk a sárga-veres tulipánhoz - mondta a sárga pillangó -, az majd bebocsát. S a szakadó esőben elvergődtek a tulipánhoz, és könyörögni kezdtek neki: - Kis Tuli, nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől. De a tulipán így felelt: - A sárgának meg a pirosnak szívesen kinyitom, de a fehérnek nem. Erre a sárga meg a piros pillangó összenézett, majd így felelt a szívtelen tulipánnak: - Ha fehér testvérkénket nem bocsátod be, mi is kint maradunk! A tulipán csak ingatta a fejét, s kelyhét nem nyitotta ki. Az eső pedig mind sűrűbben szakadt. - Menjünk a liliomhoz - mondta a fehér pillangó. Ázva-fázva elvergődtek a liliomhoz, s szépen kérlelni kezdték: - Kis Lili, nyisd ki a kelyhed, hadd húzódjunk meg az eső elől. De a liliom így felelt: - A fehéret örömest befogadom, de a sárgát és a pirosat nem. Erre a fehér pillangó így felelt: - Ha a testvérkéimet nem fogadod be, én is kint maradok. Inkább ázzunk együtt, mintsem elhagyjuk egymást. A szívtelen liliom csak ingatta a fejét, s kelyhét nem nyitotta ki. Továbbvergődtek hárman csuromvizesen a szakadó esőben. Hímporuk már elázott, csápjuk kókadozott, szárnyuk össze-összetapadt, még a lelkük is átázott. Csetlettek-botlottak fűszálról fűszálra, s egy-egy lapu alatt húzták meg magukat, de a szél oda is besüvöltött, s be-becsapott az eső.
Süss fel, nap, süss fel, nap, szárogasd meg szárnyamat, nyisd ki a virágokat! - könyörgött a három didergő pillangó.
Isten meghallgatta a három pillangó esdeklő kérését, és előhozta a napot a felhők mögül. A felhőket elűzte, meleg fény áradt a mezőre, s a pillangók szárnyát egykettőre megszárította. S a három pillangó újra táncolt, repdesett vígan, míg csak le nem áldozott a nap. Akkor aztán szépen hazaszálltak, kis házukat kinyitották, lefeküdtek s elaludtak.

Frissebb cikkek ebben a kategóriában:
Korábbi cikkek ebben a kategóriában:
|