iszlam.com

Pár évvel ezelőtt felmerült a rokonokkal való kapcsolattartás témája egy líbiai muszlim testvéremmel folytatott beszélgetésben. Ő azt mesélte nekem, hogy körülbelül ötszáz rokonával tartja a kapcsolatot, amit ő átlagos rokoni kapcsolattartásnak tartott. Egy tunéziai utunk során férjem beszédbe elegyedett a bazárban egy árussal, aki azt mesélte, hogy a bolt melyben dolgozik az apja boltja, amit a ő visz tovább. A fiú aki már a harmincas éveiben járt, egyedül tartotta el szüleit, és testvéreit – hét, nyolc embert. Ezért – mint mondta – nem tud megházasodni, és családot alapítani, mivel szülei és testvérei számítanak rá. Egy idősebb ember ugyan ebben a bazárban azt mesélte, hogy az ő szőnyegboltjának dolgozik az egész rokonsága. Családja nő tagjai – akik messze délen élnek - készítik a falvédőket, takarókat – amit itt ebben a boltban ad el. Sorolhatnám még az életben látott példákat, amikor arab, török országokban élő hittestvéreink eltartják családjukat, szüleiket, testvéreiket. Sokan ismerjük az araboknál, törököknél milyen kiterjedt a rokonság, mennyire tudnak egymásról. Ők az iszlám elterjedése óta – másfél évezrede – ebben a tanításban nőnek fel. Egy muszlim tisztelje, segítse rokonait. Keresse és tartsa a velük való kapcsolatot. Ne forduljon el rokonaiktól. Kint iszlám többségű országokban megszégyenül az emberek előtt az, aki elhagyja szüleit, rokonait, és nem segíti őket, ha bajba kerülnek. Ha „belelapoztok” az oldalainkon lévő Prófétai Hagyományokba, ti is láthatjátok mit tanított a Próféta (béke legyen Vele) arról, hogy egy muszlimnak hogy kell viszonyulnia a rokonságához.

Ezzel szemben…
Itt nálunk Magyarországon a családi összetartás sokkal kevésbé valósul meg. Sokan még az unokatestvéreiket sem ismerik, fogalmuk sincs róla hogy élnek, miként boldogulnak az életben. Rengeteg az olyan csonka család, ahol a nők egyedül kénytelenek nevelni a gyermekeiket. A muszlimák körében is sok az olyan hittestvérünk, aki egyedül maradt a házassága után, (külföldi) férje elhagyta, gyermekét egyedül neveli. Míg az iszlám hittöbbségű országokban az ő érdekeiket a család és a törvények képviselik, addig itt Magyarországon – mivel a csak vallási házasságokat a magyar jogszabályok nem ismerik el – egyedül marad gondjaival, problémáival. A férjével szemben sem tud fellépni az igényeivel, mivel sok esetben ezekről a házasságokról, és a született gyermekekről a férj családja nem is tud. Ezek a hittestvéreink sem a gyermeknevelésben, sem a jogi sérelmeinek orvoslásában nem számíthatnak rokonságukra… és a tapasztalataim alapján számottevően sajnos hittestvéreikre sem. Sok hazai muszlimánál hallottam már, hogy a család idegenkedve fogadja a vallását, és – szinte – kitagadja a rokonságból addig, míg azt gyakorolja. Gyermeküket egyedül nevelő honfitársaink – férfiakat megszégyenítő akarattal és kitartással dolgoznak a munkahelyükön, majd hazatérve otthon folytatják a házimunkát, és gyermekeik nevelését.
Pár évvel ezelőtt történt velem, hogy megismerkedtem egy nagyon kedves magyar hölggyel, aki az iszlám vallás iránt érdeklődött nálam. Gyermekei apja elhagyta a családját, és ő egész kis koruktól kezdve, egyedül nevelte fel a két gyermekét. Ismeretségünk idején a lánya a főiskolára felvételizett, a fia pedig középiskolába járt - mindezt masa Allah, saját erejükből érték el. Istennek hála érte. A hölgy nappali munkája mellett éjszakai másodállásokat vállalt idényjelleggel, hogy a lányának ki tudja fizetni az iskoláztatását. Nem sokkal rá, a cégénél leépítések voltak, és ő utcára került. Senkire sem számíthatott, csak magára. Addig, amíg nem talált munkát, nem fizették a számlákat, abból éltek, ami készletük volt. Mivel a hölgy diszlexiás ezért nem kapott máshol munkát – alkalmi munkákból tartotta el gyermekeit és saját magát. Arra a pénzre számíthatott csak, amit saját maga keresett. Sajnos nem ő az egyetlen ilyen eset hazánkban… de úgy is mondhatnánk abban a társadalmi rendben, amiben élünk.

Ugye mennyire más a két példa az eltérő két társadalmi rendre, amit felhoztam? A kérdés, amin el kéne gondolkozni az, hogy vajon ilyen alapvetően más társadalmi berendezkedésben, ahol az egyik oldalon olyan családok állnak, amik még a távoli rokonokat is segítik, a másikon pedig olyan emberek, akik teljesen egyedül kénytelenek boldogulni az életben – vajon mind a kettőre ugyan olyan elvárások érvényesek? Vajon egy olyan nővel szemben, aki egyedül tartja el gyermekeit, akinek az érdekeit a családon belül senki sem képviseli, ugyanolyanok az elvárásaink, mint az olyan nővel szemben, aki bármikor át tudja adni megőrzésre gyermekeit a család többi tagjának, aki bármikor szólhat a férjének, az apósának, a nagybátyjának, az öccsének… és még sorolhatnám… hogy gyere, el szeretnék menni kirándulni egyet a hittestvéreimmel – legyél a mahramom? Vajon az egyedülálló hölgyek még ebben a kis szórakozásban, testvéri segítségben sem részesülhetnek - csak azért, mert nincs előállítható kísérőjük?

Kedves testvéreim, akik úgy gondoljátok, mind a két hölgyre ugyanazok a szabályok érvényesek… gondolkodjatok!