iszlam.com

Isten megáldott egy természettel. Nem az én érdemem, ilyen vagyok már mióta az eszem tudom. Nem bírom elviselni azt, ha valakivel szemben igazságtalanság történik.
Még alsós koromban történt, hogy általános iskolánkba érkezett egy roma kislány. Más volt, mint mi. Roma ruhája volt, hosszú, fodros szoknyája, csipkés, galléros hosszú blúza, két csillogó, hosszú varkocsa. Szülei úgy döntöttek, hogy iskolába fogják járatni. Az édesanyja, egy apró roma hölgy,(kendőben, teljes testet takaró ruhában) elkísérte az osztályterem ajtajáig, és a tanítónő kezébe adta a lánya kezét. Lehetőséget kívánt adni a lányának, hogy megtanuljon írni-olvasni. Az osztály mindjárt az elejétől fogva lenézte a kislányt. Csúfolták, egymás előtt versengve mutatták, mennyire viszolyognak tőle. Nagyon megsajnáltam szegényt. Elhatároztam, hogy segítek neki. Innentől kezdve a barátja voltam. Szünetekben együtt voltunk, beszélgettünk. A többiek odajöttek hozzám, és kérdezték, hogy tudok egy ilyen koszos, buta c…. lánnyal együtt lenni. A kislány nem volt sem koszos, sem buta. Ott mindenki előtt egy puszit nyomtam a kislány arcára, és megvédtem őt. Pár hét múlva a szülei kivették az iskolából. Nem csodálkoznék azon, ha a kislány kérte volna. Isten tudja csak, a szívében milyen élményekkel távozott az iskolánkból és hogy valahol máshol, befejezte-e a nyolc osztályt. Én évvégén kaptam egy jutalom könyvet a példamutató közösségi munkámért, a osztálytársaim meg – talán – mentek tovább, mint ha semmi sem történt volna. Egy-két év múlva új kislány jött az osztályba. Szőke volt, bájos, és vidám. Az édesanyja német, az édesapja magyar. Más volt mint mi. Az osztály mindjárt ráugrott, hogy (az édesanyja származása miatt) náci. Sokaknak fogalma sem volt, hogy maga a szó mit jelent. No, de egy német, csak az lehet. Istennek hála ennek a kislánynak a szülei bölcsek voltak, nem vették ki a lányt az iskolából, ellenben segítették őt, hogy minél hamarabb be tudjon illeszkedni. Ehhez talán az is hozzájárult egy kicsit, hogy a nehéz időszakban volt egy barátnője – én.
Nem, nem vagyok síia. Nem, nem vagyok szufi. Mint ahogy se roma, se német származású sem voltam annak idején. Viszont mint ahogy régen sem, most sem bírom a kirekesztést, a mások háta mögött folyó jogtalan, és hazug pletykákat. Véleményt alkotunk úgy, hogy nem ismerjük azt, amiről véleményt mondunk. Talán soha nem találkoztunk azzal a testvérünkkel, akiről kijelentjük, hogy társít, hogy halottakat imád. Hazug, igaztalan vádakkal illetjük – látszat, és mások buzdítása alapján ítélkezünk. Nem ezt tanítja az iszlám. Gondolkozzunk el ezen!