iszlam.com

A legutóbbi eíd estéjén azt játszottuk a családban, hogy mindenkinek el kellett mondani egy mesét, aminek a címét a többiek találták ki. A férjem azt a mesecímet kapta, hogy "A matyómintás repülőszőnyeg" Ezt a történetet kanyarintotta belőle:-) Mi nagyon élveztük, insa Allah megosztom veletek is. Remélem nem haragszotok, ha insa Allah két-három részletben rakom fel, mivel hosszabb mese volt:-)

A Matyómintás repülőszőnyeg

Élt régen Bagdad városában egy Ali nevű kereskedő. Ez a kereskedő főként selymekkel, ruhákkal, szőnyegekkel kereskedett. Portékáit messze földön ismerték és vásárolták. Tevekaravánjával eljutott Mekkába, Jeruzsálembe, Szíriába is, ahol mindenki nagy örömmel vásárolgatott portékáiból. Utazgatásai során egyszer eljutott Magyarországra is, egy Makó melletti kis falucskába. Éppen vásárnap volt. A piactéren rengeteg hagyma volt kirakva. Azt látta, hogy szekerek jönnek és szekér számra viszik a hagymát az árusoktól. Ő is kiállt a falu közepén a térre, és elkezdte árulni portékáit. Az emberek odajöttek hozzá, és érdeklődve forgatták kezeikben a messziről jött sosem látott árukat. Azonban vásárlója egy sem akadt. Ali egyre csüggedtebben nézte az
az embereket. Nagyon bántotta a büszkeségét, hogy ennyire semmibe veszik az áruit. Egy ideig tűrte, de aztán végül csak megkérdezte az egyik nézelődőt, hogy miért nem vásárol tőle senki semmit, hiszen más városokban tolongatni szoktak a portékáiért. A falubeli ember elmondta neki, hogy itt bizony az emberek máshogy öltözködnek. Elvitte a házába, megvendégelte a kereskedőt egy nagy tál zamatos szilvával, és közben megmutatta neki ünnepi ruháját.
- Látja – tette a kereskedő elé – itt nálunk ilyen az ünnepi viselet. Minden szép Matyó mintás. Nálunk az emberek ezt szeretik. Nézze meg a falainkat, azokon is szép Matyó minta van pingálva. Mi ezeket szeretjük nézegetni.
- És mivel pingálták fel ezeket a szép színeket? – kérdezte a kereskedő.
Az ember előhozott neki a kamrából pár cserép edényt, és megmutatta a festékeket.
- Itt van ni! Ezeket különböző növények szárából, leveleiből, virágaiból, terméseiből készítjük. Ezekkel festjük a fonalainkat is, falainkat is, bútorainkat is.
Nézte, nézte a kereskedő, és minél jobban nézte, annál jobban megtetszett neki. Egy gondolat kezdett motoszkálni a fejében, ami nem hagyta nyugodni. Elbúcsúzott a falusi emberektől, és elindult vissza a karavánjával. Vitte magával a sok el nem adott portékáját. De bizony hazafelé nem állt meg egy városban sem, hogy túladjon rajtuk, annyira hajtotta őt vissza a fejében motoszkáló gondolata. Amint hazaért, leült a sarokba, elővett író szerszámokat, és elkezdte lerajzolni azokat a mintákat amit a falucskában látott. Elment a textil festőkhöz, és rendelt náluk egy halom festett fonalat. Azután elment a szőnyeg szövőkhöz, és megmutatta neki milyen színekből mit szőjenek a szőnyegekre. Egy hónap múlva készen lettek a szőnyegek. Masa Allah, csodálatosan szép matyómintás szőnyegek születtek. Az ember felpakolta áruit a tevéire, és ismét elindult a karavánjával a távoli kis falucska felé. Míg az utat járta megállt más országok vásáraiban is. Az emberek mindenhol megcsodálták a matyómintás szőnyegeket, és meg akarták vásárolni. Hatalmas vagyonokat ajánlottak fel értük, de a kereskedő nem adta oda senkinek, mivel ezt a kis falucskába szándékozta elvinni. Allah segítségével hosszas utazás után el is ért ismét a Makó melletti kis faluba. Ismét vásárnap volt, a kereskedő is kirakta ismét az áruját. Hamarosan tele lett körülötte minden, mindenki a szőnyegjeit csodálta. Pillanatok alatt elkapkodták az egészet. Mivel a kis falu lakói nem voltak  gazdagok, ezért a kereskedő nem adta drágán a szőnyegjeit. A falusiak a hagyma termésükből fizettek a portékáiért. Ali így is nagyon boldog volt, mert számára az volt a lényeg, hogy becsületét helyre állíthatta. Nagyon bántotta őt, hogy előbbi kereskedése itt ilyen csúfos kudarccal ért véget.

…. insa Allah folytatása holnap :-)

Az emberiség történetében végigvonul egy gyógyítási mód, amely napjainkban egyre inkább ismét előtérbe kerül a hagyományos gyógyítások mellett – a kézrátétellel való gyógyítás. A Próféta (béke legyen Vele) kortársai között is volt, aki kézrátétellel gyógyított beteget, miközben Koránt recitált. Az ember Istentől kapta ezt az áldott ajándékot, amivel képes saját tenyerén át közvetíteni magának vagy másoknak, Isten gyógyító áldásából. Ez a képesség minden emberben meg van, de már jóval kevesebb azoknak a száma, akik tudnak is róla, és tudatosan használják is. Pedig gondoljuk csak édesanyánk áldással teli simogatására, amikor betegek voltunk – milyen jóleső érzés is volt az! Vagy gondoljunk arra, hogy amikor fájdalom ér minket, mindannyian ösztönösen odakapunk a kezünkkel, ami bizony jó érzés, és csillapítja a fájdalmat. Vagy amikor Isten áldását kívánva áldásunk adjuk gyermekeinkre, a kezünket a fejükre téve.

Az ember teste tudja, hogy mit kellene tennie, ha beteg, vagy aggódik mások miatt, csak sokunkban ez nem tudatos.
Mi muszlimok tisztában vagyunk azzal, hogy a Kegyes Korán első fejezete, az al-Fatiha, a kinyilatkoztatás nyelvén recitálva gyógyító hatással bír. Bár itt Magyarországon a magyar muszlimok közül csak kevesen használják, de arab országokban született testvéreink között sokan vannak, akik ha beteg valamelyik hozzátartozójuk, Koránt recitálnak a fájdalmára.
Nálunk ha a családban valakinek fájdalmai vannak, ha a kisgyermekem nem tud elaludni, mert nyűgös, vagy éppen én nem érzem jól magam valamiért, rá teszem a kezem a fájó pontra, vagy csak szoptatás közben kezeimet rárakom a gyermekemre, és elkezdtem recitálni a Koránt – főleg az Al-Fatihá-t. Nem szoktam hangosan, csak mint amikor nappali imánál hangtalanul imádkozunk. A tenyerem hamarosan átmelegszik, és jóleső érzéssel burkolja be a fájdalmat. Általában negyed órán belül – Istennek a dicsőség mindezért – elmúlik a fájdalom vagy elalszik a gyermek. A Kegyes Korán áldott ereje és az ember Istentől kapott adottsága összefonódva fejti ki gyógyító hatását. Ha még nem próbáltátok, insa Allah próbáljátok ki legközelebb.

„Könnyűvé tettük a te nyelveden a Koránt. Talán hajlanak az intő szóra.” (44.59)

Ma reggel az írásom mottójául vett idézet kéredzkedett a szemem elé. A magyar nyelvű értelmezés fordítását a Koránnak össze sem lehet hasonlítani a Kegyes Korán erejével, mégis értelmében nagyon sok minden átjön az olvasó számára… ha Isten könnyűvé teszi számára. Ez előtt körülbelül húsz évvel volt először a kezemben a Simon Róbert féle Korán fordítás. Úgy tekintettem rá, mint egy keleti érdekességre, amibe belelapozva egy másik kultúrára lát rá az ember. Elkezdtem olvasni, de be kell hogy valljam, sorai – Allah bocsássa meg nekem ezt – unalmasak voltak számomra. Az állandó visszatérések, egyre fokozódó sorai nem hatottak rám, inkább monotonnak, egyhangúnak éreztem. Nem is olvastam végig, talán az első száz oldal után leraktam. Ezután hosszú évekig várt, és porosodott a polcomon. Egy könyv volt csupán ott, amit úgy gondoltam többet nem igazán fogok elolvasni. Teltek az évek, és velem mindenféle dolgok történtek. Harminchárom éves koromra - keresztényként - érni kezdtek bennem azok a kérdések, amik egyre inkább nem hagytak nyugodni. Kerestem a helyem. Egyre késztetőbben éreztem, hogy nem hiába születtem erre a világra, valami célja van életemnek… de nem tudtam mi. Fohászkodni kezdtem a Teremtőhöz, hogy segítsen az útkeresésemben, adjon mellém társul valakit, aki tanítani tud, aki megmutatja számomra az igaz utat és a célt, amiért élek. Egyszer aztán, még abban az évben Isten meghallgatta a fohászom. Pár perccel imáim után, egy hegy tetején megnyitotta a látásom, és megmutatott nekem az emberek elől elrejtett teremtményei közül egyet. Ott, ahol nemrégiben még egy fa állt, egy dzsinn jelent meg számomra. Jó harminc méterre állt tőlem, fénylő alakjával, amint a holdfényben lassú táncát járta. Szívemben nem volt félelem iránta. Mikor a tánc abbamaradt, egész közel értem arra a helyre, ahol állt. Ismét egy fa volt már csak a helyén. Hangosan megköszöntem a táncot, amire a fa egy villanásnyi idő alatt átalakult, és egy mérhetetlen sötétségű öreg, inakkal teli, mezítelen ember formájú alakká vált. Feneketlen mély barna színe, alakja, és a belőle áradó vad erő összeszorította a szívem. Nem éreztem gonosznak. Nem lehetett azt mondani rá, hogy – akkori keresztény szóhasználatommal - démon lett volna. Akkoriban úgy neveztem, egy erdei szellem volt. Isten teljes bizonyossággal látott el arról, hogy a látható teremtményein kívül mások is élnek a Világban. Egy évem ment rá, hogy keressem a miérteket. Egyre inkább belebonyolódtam a magam szőtte válaszokba, és egyre inkább elveszítettem magam közben. Éreztem, hogy nem jó irányba haladok, és ezért szüntelenül fohászkodtam, hogy ne tévedjek el – Isten vezetését kértem. Útkeresésem során eljutottunk a férjemmel a Jáki templomba. Egyedül voltam a templomban – Istennel. Egyre inkább kitárult a szívem, és egyre közelebb éreztem magamhoz Istent. Nagy boldogság hatott át, mintha „Kezében” tartotta volna a szívem, ami az Érintésétől szikrázóan fényessé vált, és boldoggá az Ő szeretetében. Az ember nem bír el ennyi boldogságot, így én is csak zokogni tudtam, és folyamatosan hálálkodni azért a kimondhatatlan gondoskodásért, amivel ellát, amivel óv, amivel vezet. Nem sokkal ezután úgy hozta a sorsom, hogy egy napon sok év után először kinyitottam a Simon féle Korán fordítást. Minden sora ellebbentett egy fátylat a szemem elől. A szívem izgatottan dobogott, és éreztem, ez az a könyv, az a tudás, amit kerestem. Nem csalatkoztam. Fejezeteit olvasva megismertem benne magam. Megismertem a helyem, a célom. Most már tudom ki vagyok, és miért élek, és a hit erejével mivé lehetek insa Allah. Segített abban, hogy helyre tegyem magamban a világ teremtményeinek helyét, létének céljait. Istennek hála mindezért. Allah annak ad látást, hallást, akinek Ő akar. Korábban megtapasztaltam milyen vaknak lenni. A sorok akkor is olyanok voltak, a szöveg akkor is ott volt a szemem előtt – de a szívem nem fogadta be őket. Istené a dicsőség, hogy az Ő általa vezetett úton segített megérni arra, hogy magamévá tudjam tenni e sorokat. Megértsem hívását, és insa Allah lépni is tudjak Felé. A Kegyes Korán arab nyelvű recitálása, sorainak eredeti olvasása ezután még jobban elmélyítette bennem a hitet, az Istenfélelmet, az odaadást Iránta.
„Könnyűvé tettük a te nyelveden a Koránt. Talán hajlanak az intő szóra.”… ezek a sorok számomra saját útkeresésem és megtalálásom is jelentik. Allahnak hála mindezért! 

Július 21-én a MTV 1, Sokszínű vallás című műsorában a Magyarországi Muszlimok Egyházának nyári iszlám táboráról volt szó. Mivel nincs televíziónk, ezért erről a hírről egy kedves testvérünk leveléből értesültünk. A műsor megnézető a http://www.mtv.hu/videotar/?id=26748 webhelyről.

Masa Allah, nagyon színvonalasan mutatta be muszlim testvéreink szegedi táborozását, miközben zenei aláfestésként gyönyörű nasídokat hallhatunk. A riportban résztvevő gyerekek szívhez szólóan mesélnek arról, mit ad nekik ez a tábor, mit nyújt nekik az iszlám vallás. Mindenkinek szeretettel ajánlom, nézze meg. Engem masa Allah nagyon megfogott.

Az iszlam.com statisztikája szerint a napokban valaki a google-ban rákeresett arra a szóra, hogy magyar népviselet, és a mi oldalunk jött be neki. Kíváncsiságomban ránéztem, hogy vajon hányadikként jön be az oldalunk erre a keresésre. Hatodikak voltunk. Szomorúan tapasztaltam ezt – hiszen az oldal fő profilja nem ez -, és ez ismét csak azt igazolta számomra, hogy milyen kevés a régi magyar kultúrával, néprajzzal kapcsolatos oldal, sokunk - a magyar emberek közül – mennyire nem foglalkozik már gyökereivel. Mindez sajnos nem csak általánosságban igaz, hanem ránk, muszlimokra is. Sokszor tapasztalhatjuk, hogy ha valaki felveszi az iszlám vallást, nem saját gyökerein próbálja vele tovább építeni, hanem elrugaszkodik attól, és saját életét egy más kultúrára próbálja ráépíteni. Ennek sok esetben az lesz a következménye, hogy sem idehaza, sem külföldön (főleg török és arab országokat értek ez alatt) nem érzi magát otthon. Bár sok helyen hangoztatjuk – és bár valóban igaz is - , hogy az iszlám vallás nem az arabok vallása, hanem Mohammed (béke legyen Vele) az összes emberhez jött el Isten Küldötteként, mégis úgy teszünk, mintha attól lennénk jó muszlimok, hogy a gyökereinket eldobva „arabbá” válunk. Ez azután egy kisebb-nagyobb fokú identitás zavart okoz sokunknál. Felborul az értékrend, és sajnos nem egyszer előfordul – főleg az új muszlimok körében – hogy bizonyos fokig elhatárolódnak honfitársaiktól. Véleményem szerint attól, hogy muszlimok vagyunk, még lehetünk ugyan olyan jó magyarok is. Születésünkkel megkaptunk egy hovatartozást. Neveltetésünkkel magunkba szívtunk egy kultúrát. Az, aki mindezt el akarja dobni magától, saját magát tagadja meg ezáltal. Vajon akkor hogy fejeződhet ki vallásunkban magyarságunk? Hogy köszönhet vissza a kultúránkban az iszlám, úgy, hogy ne tagadjuk meg saját gyökereinket? Minden fa a gyökereiből indul. Ha kivágják a törzsét, a fa még sokszor él, és új hajtást hoz. Ha kiássák a gyökerét, a fa elpusztul. Nekünk is már a meglévő, élő gyökereinkre kell építenünk. Nekünk, magyar muszlimoknak egy olyan ágat kell sarjasztanunk a magyar kultúra fáján, ami bár – magyarságunkból adódóan - azonos gyökérből fakad, mégis híven tükrözi hitvallásunk. Így tovább élhet, sőt fejlődhet a magyar kultúra. Nem csökken, hanem színesedik azáltal, hogy mi mint magyarok, felvállaltuk hitünk, és magyarként, muszlimként élünk. Az iszlám tanításai egyetemesek. Ha visszatekintünk a század előre, még a magyar kultúrában is megvannak azon a tanítások gyakorlatai, amit mi mind a mai napig megtartottunk. Régen a csirkét itt, nálunk is Isten nevében vágták le. Az utazó, a szomszéd, a család itt Magyarországon is ugyan akkora tisztességnek örvendett, mint ahogy az iszlám tanítja. A nők és férfiak ugyan olyan szeméremmel öltözködtek, mint ahogy azt mi, muszlimok tesszük mind a mai napig. Az ételben áldás volt, az emberi kapcsolatok, segítségnyújtás, a pazarlás kerülése… és még sorolhatnám… mind-mind visszaköszön az iszlámban is, a magyar kultúrában is. Az, hogy mennyi minden közös van a régi magyarság életében, és a mostani muszlimok életében leginkább akkor szembetűnő, ha az ember vidéken tölt néhány napot, vidéki emberek körében. Sajnos a nagyvárosi életmód, a profit érdekeltség, az egységes európai design… és még sorolhatnám e tényezőket – azt hozza magával, hogy az emberek mind jobban kifordulnak gyökereikből. …. elérve azt, hogy ha valaki a magyar népviseletről akar olvasni, hatodikként minket talál meg. Valahol ennek felelőssége a mi vállunkon is nyugszik. Mi muszlimok, akik még – hitünk tanításai alapján - napjainkban is olyan kultúrában élhetünk, mint magyar gyökereink megkívánják, nem más kultúrára kéne hogy támaszkodjunk ebben, hanem a saját kultúránkat kéne ezzel támogatnunk, és erősítenünk insa Allah.

A tegnapi erdei kirándulásunk alkalmával egy csodálatosan szép túraútra találtunk. Insa Allah többször vissza fogunk még ide térni. Két hegy közötti völgyben mentünk végig, egy patak medre mellett. Az utunkat fenyvesekkel tarkított, évszázados bükkök szegélyezték. Sokszor beleszédültem, ahogy a toronymagas ezüst kérgek tövében felnéztem a zöldellő koronáikra. Szeretem a bükkfákat, ők a kedvenc fáim. Itt masa Allah, csodálatosan egészséges és öreg fák fogadtak minket. Az egész völgy egy gigászi, ezüst csarnokra hasonlított - a magasba futó oszlopokkal, zöld mennyezettel, amin az átszökő napsugarak, mint megannyi színes ablak hasítottak fényt a barnálló avarba. Rengeteg gombát találtunk, és a gyerekek örömére az út menti bokrok tele voltak erdei málnával.
Tegnap reggel is, és délután is voltak a lányok lovagolni. Masa Allah egyre jobban megy nekik. Tegnap délután már az elengedett kézzel ügetést gyakorolták. Rengeteget fejlődtek egy nap alatt masa Allah! Ma reggel – ha Isten megsegíti őket ebben – már egyedül próbálkoznak majd a ló irányításával. A tegnapi túra végén még át kellett mennünk a szomszéd faluba – Velembe almát venni. A lányok lába már elég fáradt volt, de inkább még rátettek egy kicsit, csak hogy legyen a lovaknak mit vinni ajándékba. Aztán Velemtől egész Bozsókig az almáikat fényesítették, hogy tetsszen a lovaknak. Gyuri bácsi délután felcserélte a lovaikat, mondván, hogy most a másik lován menjenek. A kisebbik leányom elsírta magát, annyira szomorú lett, hogy nem a Cicuson lovagol. Masa Allah, teljesen oda van azért a szép, szelíd kancáért. Ma insa Allah versenyre megy pár ló, tegnap fürdették őket. Nem igazán tetszett nekik a dolog, de a lányoknak annál inkább. A mai nap az utolsó teljes nap a mostani nyaralásunkból. Holnap insa Allah utazunk már haza. Ha Isten módot ad nektek rá, gyertek el egyszer Ti is ide. Masa Allah tiszta, csendes falucska Bozsók, tele kedves emberekkel. A környék meseszép, az étterem ételei változatosak és finomak, a lovaglás pedig 2000 Ft egy fél órára. Insa Allah legközelebb a Ti gyermekeitek élvezik majd és szereznek életre szóló élményeket általa! :-)

Bozsóki kirándulásunk negyedik napján már délelőtt kilenc órára vártak minket a lovas iskolában. A gyerekek már nagyon izgatottak voltak, mivel a tegnapi lovaglás elmaradt, és Gyuri Bácsi megígérte, hogy ma kipróbálhatják az ügetést hosszú kötőféken. A lányok előre mentek, míg a férjemmel a szálláson elrendeztük a reggeli utáni mosogatást és egyéb teendőket. Mire odaértünk, a kisebbik leányom már lecsutakolta a Cicust, és Eszterrel – egy kedves lánnyal – együtt felnyergelték. Már a lovon ülve fogadtak minket. Hatalmas volt a sár, így szegény Eszter cipője igencsak saras lett, míg a lányainkat tanítgatta a lovaglás rejtelmeire. Ma is, mint előzőleg megtornáztatták őket a lovon, törzs és kar, lábfej- körzés, előre-hátra hajlás a lovon, majd az instrukciók után megpróbálkoztak az ügetéssel. Most vált – talán - érthetővé számomra, hogy vajon a lovaglásban a test mely része követeli az igazi izommunkát. Bizony igencsak kellett szorítaniuk a lábukkal a nyerget, az ügetés ritmusára ki-ki állniuk a nyeregből ahhoz, hogy ne rázkódjanak mint egy adag kocsonya. Masa Allah, nagyon büszke voltam rájuk, hogy milyen ügyesek voltak az első próbálkozásnál. Mikor végeztek, éppen egy lovat patkoltak az istállóban. Még sosem láttunk ilyet. Szó-szó, bár falun élünk, mégis inkább városi emberek vagyunk. Ma ilyen élménnyel gyarapodtunk. Matyi a ló – megadóan tűrte a pedikűrt. Én meg … hát, szóval némi tisztelettudó távolságból szemléltem az eseményt – nem menve túl közel a ló hátsó lábaihoz… mégiscsak olyan nagy szögeket ütöttek a patájába, jobb a békés távolság. Megtudtuk, hogy a zablát jó alaposan le kell mosni és tisztítani minden lovaglás után, nehogy a rajta maradt szennyeződés kisebesítse a ló száját a következő lovaglás alkalmával. Lovaglás után elindultunk kirándulni. Egy három órás erdőjárás sikeredett most csak, mivel a középső leánykánk panaszkodott, hogy fáj a cipőben a lába, így a mai napra tervezett utat le kellett rövidíteni. Insa Allah holnap a másik cipőt visszük. Most meg várom, hogy felébredjen a picurka, aztán insa Allah megyünk elfogyasztani a késői ebédet.

 

Bozsóki kirándulásunk harmadik napján Kalaposkő-t tűztük ki célul. Ez egy csodálatosan szép, palakövekből álló kőkomplexum. A hely tele van kisebb barlangokkal és megmászható sziklafalakkal. A hegytetőn járva sokszor csak a talpunk alatti kongásból sejtjük az üregeket, de van olyan barlangocska is, ahova magunk is bebújhatunk (ha nem félünk az ott tanyázó pókoktól J ) Kalaposkő a nevét a szélformálta formáiról kapta. Sok kő, kőpárkány úgy néz ki, mintha gomba kalapja lenne. A hely már évezredek óta figyelmet érdemel ki az emberek körében, mivel a szombathelyi régészek a tövében bronzkori férfi szobrocskát találtak.

Maga a feljutás is élvezetes volt, hiszen az Óriások útja valóban óriási mind kilátásában mind pedig a felfelé kaptatóiban. Masa Allah, jólesett megpihenni a tetején, és elfogyasztani a magunkkal hozott túrós sütiket. Mire leértünk a faluba, délután lett, és örömmel vetettük be magunkat az Aranypatak vendéglőbe. Aznap a családfőnk kivételével mindenki meggylevest és palacsintát rendelt. A lovas iskola délután ötre várt minket, így a késői ebéd után lassan indultunk is volna lovagolni. Allah azonban mást akart, és mire odaértünk már egyre jobban esett az eső. A lovak (Cicus és Cimbi) már felnyergelve várták a gyerekeinket. A lányok megkínálták őket egy kis hozott ajándékkal – egy-egy almával. Tapasztalatlanok vagyunk még a lovak terén – ez meglátszik rajtunk. Nem gondoltunk arra, hogy a többiek zokon vehetik, hogy nem kaptak almát. Pedig bizony ezek a lovak ugyan úgy féltékenyek egymásra, mint a gyerekek, akik nem kapnak abból, amiből a másik. A Cicus melletti ló, igencsak zokon vette, hogy ő nem kapott almát – és olyan kapálózásba, rugdosásba kezdett, hogy zengett tőle az istálló. Megfogadtuk, hogy insa Allah, legközelebb vagy mindegyiknek hozunk egy-egy almát, vagy pedig csak akkor adjuk oda, ha a többiek nem láthatják már. A lovaglás végül – az egyre jobban szakadó eső miatt – elmaradt. Hiába vártuk az eső csillapodását, viszont így is nagy élményt jelentett a gyerekek számára az istálló. Először segíthettek leszerszámozni a lovakat, a picurka másfél éves kislányunk pedig kitörő örömmel fogadta, hogy felülhetett az istállóban pihenő egyik kedves lovacska hátára. Masa Allah hatalmas élmény volt neki, ezen az óriási állaton ülni. Közben megcirógathatta, meghuzigathatta a sörényét. (ma mikor meglátta a lovakat, kijelentette, hogy hinta-palinta, és közben a lovakra mutatott, jelezve, hogy tegyük fel megint). Közben az eső egyre jobban szakadt. A lovarda kedves tulajdonosai hazavittek minket kocsival, így megúsztuk, hogy a gyerekekkel elázzunk. A vendégházban még megittunk egy jó meleg teát, ettünk a Bozsókon sütött finom almás pitéből, majd elkezdtük az esti teendőinket. Istennek hála ez a nap is eseménydús volt, insa Allah sok élményt és emléket adva majd nekünk is, gyermekeinknek is.

Tegnap volt bozsóki kirándulásunk második napja. Istennek hála csodálatos napos időnk volt. A lányok a kezdeti nyávogások után – hogy fáradtak – lassan átestek a holtponton, és utána inkább mi maradtunk le mögöttük. Ismét felfedeztünk egy új utat. Egy nagyon szép erdei ösvényen jártunk, ami olyan volt, mint egy hosszú-hosszú lugas, mivel az ágak szorosan az út fölé hajoltak, kis alagutat képezve ezzel. A lugas végén kijutottunk egy szelídgesztenyésbe. Jó lesz megjegyezni, insa Allah, ősszel jövünk szüretelni! Sajnos most éppen nem érik semmi az erdőben. A szeder ágak már roskadoznak a sok terméstől, de még minden zöld. Viszont nagyon sok gombát láttunk. Minden tele van vadvirágokkal. Masa Allah, az erdei tisztások kék-sárga-fehér-lilában pompáznak. Régen odahaza a Pilisben hatalmas csokrokat szedtünk belőlük, és leszárítottuk őket a téli, virágszegény időszakra. Ma már inkább csak gyönyörködünk bennük. (Ha hazaértünk, insa Allah rakunk majd fel a háttérképek közé néhányat.) Velemen áthaladva (mint mindig most is) megcsodáltuk az egyik ház baromfiudvarát, ahol három kislibát fedeztünk fel lányaink legnagyobb örömére.
Délután három körül értünk vissza a szállásunkra, addig a környező erdőket jártuk. Beebédeltünk a szomszéd vendéglőben (gombaszószos spagetti, szezámmagos harcsaszeletek, kakaós palacsinta és fagyi volt az asztalunkon… majd a hasunkban) Utána visszatértünk a szállásra. A gyerekek kint hintáztak egyet, én meg közben kilötyköltem az átizzadt ruhákat. Késő délután átmentünk tekézni a pár házzal arrébb lévő tekepályára. A picur lánykánk eléggé meg volt szeppenve először a guruló golyók hangjától, majd utána inkább már attól kellett tartani, hogy egy-egy visszatérő golyó megüti őt, ezért én kimentem vele addig sétálni egyet a mellette levő kastély parkjába. Míg ő a murvát kapálta az összeszedett botocskákkal, és különböző leesett terméseket gyűjtögetett a park fái alól, addig a többiek kijátszották magukat. Már előző este bejelentkeztünk a tekepálya melletti lovas iskolába, így amikor elérkezett az ideje átmentünk a lányokkal lovagolni. Most ültek először – igazán – lovon. Egy nagyon kedves bácsi segített nekik ebben. Hosszú kantárszáron jártak körbe-körbe, a bácsi pedig közben mondogatta nekik, hogy mit csináljanak a nyeregben. Bár mind a két nagyobb lány karatézik, azért nem ártott nekik sem kilazítani a testüket a nyeregben. A végén már egész meredek gyakorlatokat csináltak. Menet közben ráfeküdtek a ló farára, nyakára, lehajoltak a nyeregből, megfordultak a nyeregben. Fél kilenc felé értünk haza. Egyikünknek sem kellett altató, masa Allah, jól kifáradtunk az egész napos szórakozásban. Istennek hála ezért a szép napért!

 

Tegnap reggel elutaztunk a férjemmel és családunk „nő” tagjaival túrázgatni, ide, a Kőszegi hegységbe. Vonatoztunk, taxiztunk, mire végre kicsit elcsigázva megérkeztünk bozsóki szállásunkra. Utána egy kiadós vega ebéd után (meggy leves, brokkoli rózsák sajt mártással, vegetáriánus bőségtál, rántott camanbert rizzsel, diós palacsinta vanília öntettel volt a rendeléseink között) elindultunk Bozsókról Velem felé. A két kis települést egy kellemes bringa útvonal köti össze, ami árnyas fenyvesek között visz keresztül. Ezt az utat már rengetegszer megjártuk a két falucska között. Most is erre vettük az irányt, mivel fel akartunk menni Velemben a Vid kápolnához, ami egy csodálatos kis fennsíkon található, impozáns kilátással és százegynéhány éves bükkfákkal. Utunk elején azonban – szokásunkhoz híven – találtunk egy még be nem járt ösvényt, és elhatároztuk, megnézzük mi van arrafelé. Átugrottunk egy patakocskán, és vagy 50 méter után rátaláltunk egy másik turista útra, ami láthatóan Bozsók irányába haladt. Nem volt kedvünk visszatérni még a faluba, ezért már éppen visszafordultunk volna, amikor egy család jött arra az úton. Köszöntünk egymásnak, és megkérdeztük, hogy merről jönnek. Írottkőről jöttek, ami egy szép és jó félnapos túra útvonal oda-vissza nézve. Állításuk szerint Velembe tartottak, az ott parkoló kocsijuk felé. Útbaigazítottuk őket, hogy itt bizony nemsokára Bozsókra lyukadnak ki, ezért aztán jobb ha rátérnek az általunk otthagyott bringa útvonalra, és azon mintegy fél óra alatt elérik Velemet. Néhány pillantás a térképre meggyőzte őket, hogy jó ha ránk hallgatnak, és elindultak arrafelé. Mi meg követve az ő útjukat rátértünk az útra Írottkő irányába. Pár perc után azonban már fogtuk a fejünket, ugyanis akkor döbbentünk rá, hogy ez az út tulajdonképpen a Velem felé tartó bicajos út, csak a patakon való áthaladásunkkal valahogy sikeresen levágtunk egy nagy hatalmas kanyart – ami majd fél óra útmegtakarítást jelentett. Bizony szegény család, már majdnem elérte Velemet, kb. 5 perc lett volna leérniük a faluba, mi meg sikeresen eltájoltuk őket. Iszonyatos lelkiismeret furdalásom volt nekem is, és családomnak is. Azzal próbáltuk magunkat vigasztalni, hogy a szándék jó volt, és talán nem voltak annyira fáradtak, hogy egy fél óra hiába kutyagolást ne bírtak volna még ki – miattunk. Bárhogy is néztem – Allah így akarta, nem tehettünk ellene. Utolérni már nem igen tudtuk volna őket, így csak abban bízhattunk, hogy Allah jobban tudja mit miért ad – insa Allah jó lesz ez mind a kettő családnak még valahogy. Felmentünk egy szép vadvirágos tisztásra, leültünk és én meg egyfolytában fogtam a fejem, hogy hogy téveszthettünk meg – akaratunkon kívül bár – de ennyire valakit. Mikor visszafelé jöttünk a virágos tisztásról, összefutottunk egy pillanatra a csalás férfi tagjával, aki egy biciklivel száguldott éppen Velem felé. Csak éppen köszönni tudtunk egymásnak, és már el is tűnt. A férjem avval bíztatott, hogy biztos nem Velem, hanem Bozsók irányába vették az utat az ajánlott bringa úton, és ott bérelt egy bringát, amivel most átkerekezik Velembe a kocsiért, hogy aztán Bozsókon felszedje a családot. Egy órán belül találkoztunk is velük Bozsókon. A család ott ült az „éttermünk” kerthelyiségében éppen befejezve a késői ebédet. Odamentünk hozzájuk elnézést kérni, de Istennek hála csak nevettek az egész félreinformáláson. Így legalább megismerték a Bozsóki éttermet – nagyon jó konyhájuk van -, jól belaktak, és megismerték az általunk mutatott utat is. Mi meg megismertünk egy fél órás rövidítést a Bozsókról Velembe tartó úton. Nem utolsó sorban pedig összeismerkedtünk egy kedves családdal :) Ki akartuk fizetni legalább a bringa kölcsönzési díjat, de kiderült, hogy az étterem ingyen kölcsönözte oda számukra. Mire megérkezett a rendelés, a férj is a családja körében ült ismét. Istennek hála minden jól végződött, és remélhetőleg mindenki jól járt. Így fordulhatnak a rossz dolgok jóra. Sosem tudhatjuk Allah mit miért ad.

 

„Ültess egy fát, nem éltél hiába” – tartja a mondás. A Korán több helyen említi Allah teremtését, a növények sarjadását, külön is megemlítve a fákat. E csodálatos növények egy helyen külön megemlíttetnek a Koránban is a leborulók között. Fennmaradt egy Prófétai Hagyomány is, miszerint a Próféta (béke legyen Vele) megtiltotta a fák kivágását a megszállt területeken.
Azok az emberek, akik nyitott szívvel járnak a világban sokszor érzik, milyen jóleső érzés egy fa tövében megtelepedni. Nem csak az árnyéka enyhe az, amit ad nekünk, hanem maga a növény kisugárzása békével és nyugalommal tölti el az alatta tartózkodót. Sokszor éreztem már, hogy egy-egy fa tövében megpihenni olyan, mint kiskoromban apám térdére telepedni. A suhogó lombkoronák fészket adnak a madaraknak, mókusoknak. Éltetnek minket friss levegővel, felfogják az ember okozta szennyet, a port, a zajt. Elég, ha felnézünk egy fára, és néhány percig kinyitjuk felé szívünket. Sok mindent tanulhatunk tőlük. Egy-egy öregebb fa, itt nálunk a Duna-parton is, már itt áll másfél évszázada. Mennyi mindent látott már, mennyi minden történt körülötte. Árvizek, háborúk, szerelmes séták és még csak Allah tudja mi mindennek lehettek tanúi már. A rohanó és állandóan változó világban egy nyugodt sziget egy-egy ilyen fa. Áll a maga helyén, teszi a dolgát – Allahot imádja mag kora óta, egészen addig, míg az utolsó nedvesség is el nem hagyja gyökereit. Láttam már olyan fát, ami látszólag elszáradt, mégis apró piciny sarjat eresztett maga mellett, így küzdve, és harcolva az életért. Ők tudják mit jelent az élet, nem adják fel a harcot egészen addig, míg Isten el nem rendelte számukra az életük végét.
Az emberekről elmondhatók, hogy tudatosan vagy sem, de tisztelik a fákat, mint az élet részét – és örülnek jelenlétüknek. De mint mindenben, ebben sem vagyunk egyformák. Vannak, akiknek egy fa nem más, mint egy szimpla dekoráció, mely eltüntethető, átrendezhető, ahogy éppen kedvük diktálja. Így gondolkozik a mi településünkön is egy tehetős ember. Hatalmas birtoka van. Mikor odaköltözött tele volt az egész terület fákkal és bokrokkal. Mogyoró bokrok, gyümölcsfák zöldelltek, beborítva a hegyoldalt. Jött ez az ember, és egy-két éven belül kivágatta szinte mindet. Volt ott két jól termő gyümölcsfa, amiket valami oknál fogva megtartott. A nagy irtás után ezek a fák is, egy-két éven belül kiszáradtak. Allah tudja, de én úgy gondolom, hogy nem tudtak meglenni a társaik nélkül. Tegnap előtt kivágták a két elszáradt fát is – csupasz lett a hegyoldal. Ezeknek a fáknak az emlékére született ez a beírás. Allah tudja csak, hogy a fák lelke hova kerül, mi történik velük. Insa Allah a Paradicsomot fogják díszíteni majdan. Fohászkodom értük, hogy úgy legyen.

Mióta felvettem az iszlám vallást és bekerültem a közösségbe nagyon sok olyan muszlim nővel, lánnyal ismerkedtem meg, akik úgy kerültek kapcsolatba az iszlámmal, hogy megismerkedtek egy arab férfival. Az internet egyre inkább terjed a világban, a távolságok lecsökkentek, és az emberek sokkal könnyebben tudnak kapcsolatot létesíteni egymással - akár a világ különböző pontjain is. Ez sok haszonnal jár, de felvet különböző problémákat is. Én most ezeknek a problémáknak egyikével, az arab-magyar párkapcsolatokban felmerülő problémákkal szeretnék néhány sor erejéig foglalkozni insa Allah.

Nagyon sokszor hallottam már, egy-egy magyar honfitársam beszámolóját, hogy megismerkedett a nyaralása során, vagy az interneten egy arab férfival, és aztán ez az ismeretség villám gyorsan szerelembe ment át. Az esetek többségében azonban ezek a kapcsolatok – sokszor évekig tartó szenvedések után - azzal végződnek, hogy a fiú miután lelkileg, testileg és anyagilag kihasználta a magyar lányt, odébb áll. Ezekben a kapcsolatokban már azelőtt elkezdődik a szexuális viszony, mielőtt házasság történne. Bár a lányok állítják, hogy az udvarlójuk jó muszlim (hiszen imádkozik) – azonban azt mindenkinek tudnia kell, hogy egy jó muszlim férfi nem így viselkedik. Bár a szíve szerelemre gyúlhat, azonban megtartja a választottjával az illendő távolságot, és házasság előtt nem történik közöttük testi érintkezés.
Sokszor előfordul, hogy az említett párok viszonyukat megpróbálják legalizálni, és ezért vallásilag házasságot kötnek egy mecsetben. Erre azonban a férfiak sajnálatos módon az esetek többségében nem úgy tekintenek, mint egy életre szóló elkötelezettségre, hanem úgy, mint a szexuális kapcsolatuk legalizálására, amiből ha úgy hozza kedvük bármikor kiugorhatnak. Jól látszik ez abból is, hogy a házasság semmiféle kötelezettséget nem jelent az ilyen férfi számára… viszont az esetek többségében a nők részéről elvárják azt a viselkedést, ami egy jó feleséget jellemez. Ideális esetben - az iszlám elvek szerint - egy házasságnak úgy kéne indulnia, hogy a férfi biztosítja a szeretett nő számára azokat a feltételeket, amik egy család eltartásához szükségesek. (sajnos ez az internetes ismeretségek esetében inkább fordítva szokott lenni – a lány tartja el a férfit). A házasság egy olyan esemény, amin mind a férfi családja mind pedig a nő családja illene, hogy megjelenjen. (Az internetes ismeretség házasságainak nagy része úgy történik, hogy a férfi ide jön Magyarországra, és ott a mecsetben aki éppen ott van, azt tanúnak felkérve a házasság megköttetik.) Ezeknek a kapcsolatoknak a többségében a lányoknak semmiféle házassági kikötésük nem szokott lenni. Azonban, ha lenne is, ezeket a kikötéseket jogilag sajnos nem tudnák érvényesíteni a férfivel szemben, mivel a magyar jogrendszer nem ismeri el a csak vallási házasságokat és azok szerződéseit.
Sajnos elmondható, hogy van Magyarországon olyan mecset, ahol mindenféle kikötés nélkül összeadják a párokat. Ha az egyik mecsetben nem vállalják az esküvőt (látva a férfi nem tisztességes szándékát) átmennek egy másik mecsetbe, ahol aztán megkötik a házasságot. Mivel a lánynak általában nincsenek muszlim családtagjai, ott helyben keres magának pártfogót az esküvőhöz, akit aztán esetleg soha többé nem lát. Egy pártfogónak, aki a lány érdekeit képviseli, folyamatosan figyelemmel kéne ezután viselni a lány sorsát, és segíteni őt, ha arra van szüksége. Egy házassági pártfogónak tulajdonképpen azt a szerepet kell betöltenie, amit egy lány apjának. Sajnos erről van olyan mecset, aki elfeledkezik. A házasság megkötése után sajnos nagyon sok esetben derül az ki, hogy az új férj tulajdonképpen csak ki akart szakadni hazájából, és Európába jutni. Máskor egyszerűen anyagi gondjait akarja csökkenteni, vagy szexuális vágyait akarja kielégíteni itt hazánkban. Sajnos nagyon sok szomorú történetet hallottam már, milyen felháborítóan viselkedtek honfitársaimmal. Az esetek nagy részében elmondható még az is, hogy a lány valahol tisztában van kihasznált helyzetével, mégis a szerelme nem hagyja, hogy véget vessen ennek az áldatlan viszonynak. Sokan úgy gondolják, hogy ők kivételek, és hogy választottja szereti őt, … hiszen olyan szépen, olyan kedvesen tud beszélni hozzá.
Én csak azt javaslom minden olyan lánynak, akit megkörnyékezett külföldön élő arab férfi – tanulja előbb a vallást, és utána akarja csak közelebbről megismerni azt, aki közeledni akar felé. Akkor lesz viszonyítási alapja – mennyire jó muszlim az, aki jó muszlimnak mondja magát. Az iszlámnak megvannak a szabályai a házasságkötésben és a házasságban is. Megvan a nőknek is, a férfiaknak is a feladata és a joga a házasságon belül. Ez a feladat azonban nem csak a nő részéről kell hogy érvényesüljön, hanem a férfi részéről is. Egy kapcsolat sosem lehet egyoldalú.

„És szeretetet és irgalmat rendelt el köztetek” (Korán, 30.21)

Abban az időben amikor a párommal még csak hírből ismertük az iszlám vallást sok mindent máshogy közelítettünk meg. A napi problémákat jóval súlyosabban éltük meg. A gondok sokkal többször nyomasztották vállunkat, minden egyes próbatételt sorscsapásként fogtunk fel. Ki ne ismerné azt a mondást, hogy a „baj nem jár egyedül”. Az ilyen alkalmakkor teljesen kétségbe estünk, hogy „mikor lesz már ennek vége?”, „mi fog még történni?” és félelemmel vártuk az elkövetkezendő napokat.  Ahogy aztán – Istennek dicsőség – egyre jobban előrehaladtunk Isten útján, úgy egyre inkább el tudtuk fogadni, hogy ezek az időszakok az élet velejárói. Egyre többször tapasztaltuk, hogy a „lent” után mindig jön a „fent” is. Egyszerűen túl kell lennünk ezeken a napokon, és kész.
Az iszlám belépése az életünkbe aztán – ebben a tekintetben is – változásokat hozott.
A Koránban Isten így szól a Prófétához (béke legyen Vele) és rajta keresztül a hívőkhöz:

„..Amikor pedig [valamit] elhatároztál, akkor hagyatkozz Allahra! Allah bizony szereti a [reá] hagyatkozókat. Ha Allah támogat titeket, akkor nincs senki aki legyőzhetne benneteket!  (3.159-160)

Isten ezen szavai sokszor visszaköszönnek rám az életben. Mióta megismertük a Korán ezen sorait, sokkal nyugodtabbá vált az életünk. Minden lépésünkben az Isteni vezetést kérjük, és aztán insa Allah (Ha Isten akarja) tesszük a dolgunk. Apró, de kedves történet a Korán sorait példázva, egy nem rég történt esetünk is. Vidéki kiránduláson voltunk, egész napos túratervekkel magunk előtt. A hajnali imára ébredve, hatalmas szél, hűvös, borult ég, eső fogadott minket. Úgy nézett ki, hogy ebből bizony aznap esőkabátos, rétegesen felöltözős túra lesz. Azt mondtuk a párommal hogy insa Allah kirándulni fogunk. Megettük a reggelit, elkészítettük az elemózsiát az útra, és mire indultunk volna elállt a szél. Mire az erdő széléhez értünk kisütött a nap. Egész nap ragyogó túraidőnk volt. Istennek hála érte. Általában az életünk masa Allah így telik. Eltervezünk valamit, és a körülmények aztán úgy alakulnak, hogy ezek a tervek valósággá válhatnak – Istené a dicsőség érte.
… és vannak olyan tervek, szándékok is, amik mégsem tudnak megvalósulni. Az ember hiába tesz meg mindent ami az erejéből telik, mégis semmi sem jön össze, hogy sikerüljön. Tapasztalatunk azt mutatja, hogy ilyenkor jobb, ha az ember elengedi ezeket. Sokszor érezni, hogy erőfeszítéseink hiába valóak, mert Isten akarata más, mint a mienk. Jönnek a nehézségek, és ha elengedjük azokat a dolgokat, amibe görcsösen kapaszkodtunk, elsodorják az embert a tervezettől egészen más irányba. Aztán ahogy múlik az idő, lassan kibontakozik előttünk, hogy – insa Allah – miért történt úgy, ahogy történt. Mit hozott magával az az út, amire Isten terelt minket, esetleg saját elképzelésünk ellen is - Istennek hála érte. Az élet olyan területeit nyitja meg így számunkra, olyan változásokat hozva az életünkbe, amik a valós javunkat és előre haladásunkat szolgálják. Mert Isten – bár néha nehézségeket ad  – a hívő javát szolgálja ezzel. Türelmesnek kell lennünk. Bár az ember mindent akkor és azonnal szeretne, meg kell tanulnunk kivárni a dolgokat a maguk idejében megtörténni. Allah a Bölcs, ő tudja, mi és mikor jó nekünk. Hagyatkozzunk tehát Rá. Allahu Akbar!

A mai blogbejegyzésben szeretnék egy felhívást közzétenni számotokra. Insa Allah vannak ügyes kezű muszlimák, akik még beszállnának ebbe a nemes jótékonysági akcióba. Az oldal teljesen megbízható, én is tőlük vásárolok már évek óta. Mindig nagyon kedvesek és figyelmesek voltak velem szemben. Az oldal, ahol megtaláljátok ezt az akciót: www.tuvarazs.hu

TÛVARÁZS WEBÁRUHÁZ JÓTÉKONYSÁGI FELHÍVÁSA A DÉVAI SZENT FERENC ALAPÍTVÁNY GYERMEKOTTHONAI JAVÁRA

Kedves Tûvarázslók!


Szeretettel kérlek fel benneteket egy jótékonysági projektben való részvételre!
A Dévai Szent Ferenc alapítvány, Böjte Csaba ferences atya otthonai részére szeretnék kérni tõletek az otthonok díszítéséhez, otthonossá tételéhez kézimunkákat. A gyermekek családként élnek, önálló lakásokban laknak, családonként 10-12 különbözõ korú gyermek nevelkedik. Vannak családotthonok, ahol az iskolás korú gyermekek a délutánkaikat, estéiket töltik, az otthoni nagyon rossz viszonyok miatt. Jelenleg 19 otthonban, családotthonban folyik a szeretetteljes munka a gyermekek felkarolására, nevelésére, testi és lelki megsegítésére. A gyermekek tiszta, nagyon egyszerû viszonyok között élnek. Szeretném, ha együtt meghittebbé, szeretettel telibbé tudnánk varázsolni a minennapjaikat, ha a kezünk munkája által közvetített szeretet simogatása eljutna hozzájuk. Minden egyes apróság nagy kincs a számukra, nagy-nagy örömet tudunk szerezni ezzel nekik. Aki szeretne segíteni, aki szeretne így szeretetet adni, az kérem készítsen a gyerekek számára valamit! lehet ez egy falikép, egy szekrénybe akasztható zsebes tároló, egy párna, egy tornazsák, asztalterítõ, vagy egy gyerekjáték, kötött, vagy horgolt maci, baba, vagy bármi, ami  a gyermekeknek, és nevelõiknek hasznos, örömet szerez. A gyerekek  3-18 évesek. Munkámon kívül szeretnék hozzájárulni a jótékonysági akcióhoz vásznakkal, kitekkel, kötõfonalakkal, valamint patchwork textilekkel. Kérlek benneteket, jelezzétek, ki az aki szeretne készíteni valamit, és kér-e hozzá alapanyagokat.( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. , Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. ) Valamint bármi kérdésetek felmerül, szívesen válaszolok!  Hamarosan fel fogom tenni egy jótékonysági menûpont alá az igényelhetõ kiteket, vásznakat, textilek et, egyéb kellékeket. Szeretném, ha jeleznétek, mi az amit elkészítenétek, mire számíthatunk!
Szeptember végéig készülnének az ajándékok, melyekbõl aztán október elején 1 hetes jótékonysági kiállítást rendeznék, majd eljuttatnánk az alapítvány javára. Minden ötletet, észrevételt, javaslatot örömmel veszek, és elõre köszönöm Mindenkinek, aki részt kíván venni, aki áldoz erre idejébõl!

Szeretettel várom a visszajelzéseket, és kérem aki egyetért az a blogján, egyéb helyeken segítsen terjeszteni a felhívást!

Köszönöm!                     Zsuzsa

Mint már korábbi blogbejegyzéseim egyikében írtam nem városban lakunk, és ha tehetem el is kerülöm a nagyvárosokat. Ezért aztán jó, ha „szökőévenként egyszer” megyek a fővárosunk felé. Ez a történet is pár évvel ezelőtt történt..
A Deáktérről feljövet egy hontalannak látszó kéregető férfi ült a lépcső aljában. A kezében tábla: „éhes vagyok”. Sosem szoktam pénzt adni hontalanoknak, csak ételt. Általában nagyon hálásak szoktak lenni, ha veszünk nekik egy étkezésre elegendő ételt. A kislányom éppen velem volt, ezért külön örültem annak, hogy adakozhatunk. Így ő is látja, a jó példa pedig – ha Isten megsegíti – hasznára lesz majd. Bementünk a Deáktéri közértbe, és vettünk az embernek péksüteményt. Odaadtam a kislányomnak, és mondtam neki, hogy vigye oda a bácsinak, hogy enni tudjon. A férfi ránézett a gyerekre, és elutasította az ételt. Azt mondta, nem kell neki. A kislányomat ez az eset nagyon felzaklatta. Még évek múlva is emlékszik rá, és emlegeti néha. „Miért kér enni ez a bácsi, ha nem éhes?”
Egy másik eset…
Egy ismerősünk mesélte, hogy egyszer ment a villamoson, és nem messze tőle egy jól szituált hölgy utazott. Egyszer csak azt vette észre, hogy a hölgy lábai összecsuklanak, és elájult. Leszállt vele a villamosról, és megvárta amíg magához tér. Beszédbe elegyedett vele, és kiderült, hogy három napja alig evett valamit.
Ahogy az iszlám is tanít minket, nem mindig azok az emberek a valódi rászorulók, akik kérnek. Vannak akik szükséget látnak, és mégsem kérnek – mert szégyellnek kérni. Hitünk azonban arra tanít minket, hogy nyitott szemmel éljük életünket.

A napokban egy kedves fiatal muszlima kérdéssel fordult az oldalunkon hozzánk. Kis gyermeke elérte az óvodás kort, és most gondban van, mivel olyan óvodát szeretne keresni gyermekének, ahol legalább az iszlám vallásnak megfelelő ételeket kaphat a kicsi.

Sajnos ez a gond nem egyedi eset testvéreink között. Ezúton is kérlek Titeket drága testvéreim, ha tudtok olyan testvéreinkről, akik magán óvodákat működtetnek, helál étkezéssel, jelezzetek számunkra, hogy insa Allah a következőkben segítséget tudjunk nyújtani az ilyen igényeknek.
Nálunk is sajnos fenn áll ez a probléma. Mi nem Budapesten, hanem egy kisebb településen élünk, ahol a mi családunk az egyetlen muszlim család. Isten gondoskodásának hála eddig mindig módunkban állt, hogy én itthon maradhassak a gyermekekkel, és a férjem keresetéből éljünk. Ezért nálunk az jelentette a megoldást a helál étkeztetés hiányára, hogy a gyerekek csak délig maradtak az óvodában, és még ebéd előtt hazahoztuk őket. Bevinni pedig reggeli után vittük be őket. Így gyakorlatilag csak a foglalkozásokra jártak be, és az ebéd előtti közös játékokra. Most is van, egy alsós iskolás gyermekünk, akinél problémát jelent a helál étkezés. Most az ő évfolyamánál vezették be az iskolában az iskolaotthonos rendszert. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek délután három óráig maradnak az iskolában, és délután is vannak tanítási órák. Eközben délben ebédet kapnak. Sajnos ezt csak úgy tudtuk megoldani, hogy több uzsonnát visz magával, így míg a többiek főtt ételt esznek, addig ő a saját szendvicsét. Egyáltalán nem tetszik ez a rendszer, mert az elején állandóan felvitték őt is a többiekkel együtt az ebédlőbe… és persze melyik gyereknek ne fájna a szíve, amikor a többiek ott eszik előtte az ételt, amiből ő nem ehet. Sajnos az önkormányzat az ilyen igényeket nem tudja nálunk kielégíteni. Akinek különleges igényei vannak, az menjen magán iskolába és óvodába… Napjainkban egyre erősödő igény pedig az, hogy a gyermekeknél legyen a hagyományos étkeztetés mellett más megoldás is, mivel egyre több a vegetáriánus gyermek is, valamint nem tudom, hogy például a cukorbeteg gyerekeknél, vagy a liszt érzékeny gyerekeknél stb. hogy oldják meg ezeket a problémákat.
A gyermektáboroknál Istennek hála találtunk megoldást, mivel egyrészt itt vannak a magyarországi muszlim gyermek táborok, másrész pedig nálunk a lányaink karatéznak, ahol meg tudták oldani eddig – Istennek hála – minden egyes edző tábornál és nyári tábornál, hogy vegetáriánus kosztot kapjanak.

Talán erre kéne rákérdezni azokban a városokban, ahol nem találnak testvéreink muszlim magánóvodát… hogy van-e olyan iskola vagy óvoda, ahol meg tudják oldani a vegetáriánus étkeztetést.

Kérlek Testvéreim, ha tudtok jobb megoldásokat az általam leírtaknál, vagy ismertek magánóvodákat, szóljatok hozzá az írásomhoz!

Allah vezessen minket az igaz úton!

Tegnap olvastam egy hadiszt a Magyarországi Muszlimok Egyházának a napokban kiadott „A muszlim személyisége” című könyvében. Ajánlom ezt a könyvet minden muszlimnak, masa Allah sok tanulság van benne. A hagyomány így szól:

A Próféta egy alkalommal, amikor szétosztotta a hadizsákmányt, egy medinai muszlim azt mondta: Allahra esküszöm, ezzel az osztással nem akarták az Erős és Fenséges Allah megelégedését elérni (vagyis igazságtalannak ítélte azt)! Ez Allah Küldöttét súlyosan megsértette, mérges lett, de azt mondta: „Mózest korábban ennél jóval nagyobb sérelem is érte, ő pedig türelemmel viselte." (al-Bukhári és Muszlim).

A könyvben a hagyomány példázatának értelmezése úgy szerepel, hogy példát mutat a Próféta (béke legyen Vele) türelmére. Számomra azonban nem csak a türelemre mutatott példát, hanem felélesztett egy sokszor visszatérő gondolatot bennem.
Szubhan Allah! Allah az, aki minden hibától mentes. Isten minden tulajdonsága tökéletes, hiszen Ő az, aki Az Igazságos, A Bölcs, Az Irgalmas, Az újra és újra Kiengesztelődő… és még sorolhatnám a Neveit. Mi gyarló emberek - szem előtt tartva az abszolút, Isteni mértéket -  csak törekvéseket tehetünk azért… és kell is törekednünk azért, hogy tetteinkben az Isteni Tulajdonságok felé haladjunk.
Minden emberben vannak hibák. Vannak, akik tisztábban, vannak akik homályosabban látják saját hibáikat. Minden cselekedetünknél, gondolatunknál meg kell vizsgálnunk, hogy vajon azok helyesek-e vagy pedig helytelenek. Sajnos az ember olyan, hogy bár tisztában van a saját hibáival, mégis sokszor újra és újra elköveti ugyan azokat. Ilyenkor jobb esetben – amikor saját mérlegünkre helyeztük tettünket, gondolatunkat – belátjuk, hogy megint nem helyesen jártunk el. Ilyenkor a megbánás kell hogy eltöltse a szívet, és az Isten felé fordulás, az Ő bocsánatáért. Mindezek után pedig eltökéltség, hogy legközelebb gondosabban járunk el magunkkal szemben, és vagy elkerüljük az adott helyzetet, vagy pedig másképpen fogunk cselekedni. Ez a gondolat késztetést kell hogy ébresszen bennünk, hogy legközelebb insa Allah így járjunk el. Ez a késztetés az első tevőleges lépése személyes dzsihádunknak (Allah útján való erőfeszítéseinknek). A Prófétai Hagyomány példázata számomra bemutatta, hogy a Próféta (béke legyen Vele) is rendelkezett azzal az alapvető emberi tulajdonsággal, hogy el tudja veszíteni a türelmét. Azonban az Ő (béke legyen Vele) személyes dzsihadja már a következő pillanatban figyelmeztette őt, és türelemre intette Mózes (béke legyen Vele) példázatával. Ebben megnyugodott a szív, és ismét elérte a nyugodt, békével teli állapotát. Nekünk is így kell tennünk. Bár személyes hibáinkat sokszor nehezen vetkőzzük le, mégis fontos az állandó önkontroll. Nem szabad feladnunk a harcot saját magunk rosszával szemben. Bár a legnehezebb dolgok közé tartozik, de az ember képes megzabolázni saját jellembeli hibáit. Sokszor hosszú az út, míg elérjük ezt, de folyamatos erőfeszítéseink insa Allah elérik céljukat. Allah segítsen minket ebben.

Jó olvasást kívánok eme hasznos kiadványhoz!

Az általam ismert esetek nagy részére elmondható, hogy az útkereső, aki érdeklődik az iszlám vallás iránt – ha teheti – felkeres egy mecsetet. Eljár az előadásokra, beszélget muszlimokkal az interneten és a mecsetben, aztán ha úgy érzi a szíve, hogy egyre inkább azonosulni tud az iszlám tanításaival, felveszi az iszlám vallást. Vannak olyan útkeresők is, akik előbb felveszik a vallást, majd keresnek egy mecsetet, hogy megtanuljanak imádkozni, és megtanulják az alapvető tudnivalókat.
Általában elmondható, hogy az új muszlimok és az iszlám iránt érdeklődők azért járnak a mecsetekbe, hogy az iszlámról tanuljanak. Innen is látszik, hogy mekkora a felelősség azok vállán, akik a mecsetekben tanítják a hozzájuk fordulókat. Istennek és általa Isten Küldöttének – béke legyen Vele – útmutatásait, életvezetését kell átadniuk a hozzájuk forduló szíveknek. Nem mindegy tehát, hogy mindezt hogy teszik. Mint ahogy a Próféta – béke legyen Vele – is tanította, az iszlámra való tanítást szép szóval kell megtenni. Annak a személynek aki az iszlámra hív, legalább olyan nyitottnak kell lennie az érdeklődő felé, mint amilyen nyitottan az fordul feléje kérdéseivel. Tapasztalatom, és az iszlám tanításai szerint is, Isten azt mutatja meg az embernek az igazságból, amit Ő jónak lát megmutatni. Ennek az igazságnak a mértékét azonban a mi szándékunk is befolyásolja. Tehát figyelemmel kell lennie az iszlámot tanítónak arra, hogy nem biztos, hogy az, aki felé fordul a segítség kérésével ugyan azokat a dolgokat ugyan úgy látja, mint ő, aki az iszlám tanításait szeretné átadni a kérdezőnek. Az iszlám a szíven át kell, hogy bejusson az emberekbe. Azonban ha az, aki az iszlámot tanítja nem nyitja meg a szívét a tanítványa felé, nem fordul felé lágy, szeretet teljes szívvel – nem érheti el a valós célját. Az iszlám könnyebbséget és békét hozott az emberek közé. Ezt azonban tudni is kell átadni. Mindig szemünk előtt kell tartanunk, hogy a Próféta – béke legyen Vele- mit és hogy tanított. Mennyire irgalmas, figyelmes, szeretettel teli volt az emberek iránt. Előfordult, hogy egy tudatlan beduin ember a mecset padlójára vizelt. (a muszlimok tudják, hogy a vizelet túl azon, hogy undorító egy olyan padlón, ahol az emberek az arcukkal borulnak le Isten előtt, vallásilag érvénytelenné teszi az imát – mivel csak vallásilag tiszta helyen lehet imádkozni) A prófétai kortársak – Allah legyen velük elégedett – nagyon feldühödtek, azonban a Próféta – béke legyen Vele – lehiggasztotta őket, és a Rá jellemző nemes egyszerűséggel, megkérte a hívőket, hogy hozzanak inkább vizet, és tisztítsák meg a helyet az ima számára.
Az iszlámot nem mindegy, hogy hogy adja át az ember. Hatalmas annak a felelőssége, aki a vallásra tanít egy másik embert. Sajnos nem egyszer hallottam már muszlimok szájából, hogy ezt vagy azt a közösséget elmarasztalják. Figyelmeztetik az érdeklődőket és az új muszlimokat arra, hogy ezt vagy azt a helyet, mecsetet ne keressék fel. Ez vallásilag is helytelen dolog. Egy ember sem lehet tisztában azzal, hogy ő mennyire jár az igaz úton. A szívekbe csak Isten lát, az Igazságot, csak Isten tudja. Mi mindannyian útkeresők vagyunk Isten útján. Minden egyes lépésünk döntések sorozata, amit majdan Isten dönt el, hogy jól vagy rosszul döntöttük-e el. Sokszor hallom, hogy ez vagy az a felekezet, irányzat ilyen vagy olyan úton jár. Egyrészről elmondható az, hogy nem szabad általánosítani. Isten az Utolsó Napon nem címkék szerint sorol be minket. Nem azt fogja mondani, hogy te ehhez a csoporthoz jártál, ezért nem boldogulsz. Az embert magát fogja nézni. Az egyes ember lelkét fogja vizsgálni, az adott személy tetteit, és szándékait. Sosem tudni, hogy melyik közösségből ki az, aki boldogulni fog Isten előtt, és ki az, aki nem. Általánosságban azonban elmondható, hogy a hívő ember szíve lágy szív. A kemény szív Isten előtt nem a hitet jelenti, hanem a fennhéjázást. Az olyan ember, aki azt mondja, hogy „én járok az igaz úton” – nem járhat az igaz úton. Az olyan ember, aki másokat bírál hite erősségében, megbélyegez mások előtt – nem járhat az igaz úton. Véleményem szerint – mint ahogy a Korán is tanítja – mindenkinek az eszére kell hagyatkoznia. … és a mecsetekben lévő, iszlámot tanító embereknek is bíznia kellene abban, hogy akit Isten vezet, azt senki le nem térítheti az igaz útról, valamint abban, hogy mindenki a saját esze alapján meghozott döntései viszik igazán előre Isten útján.
Az én álláspontom az, hogy egy új muszlim, vagy iszlám iránt érdeklődő útkereső ne állapodjon meg egy mecsetnél… csak azért, mert oda ment először. Mindenki menjen el lehetőségéhez képest annyi helyre amennyire tud. Nézze meg, hogy hol van olyan ember, aki a legnyitottabb az ő szíve felé. Hol tud a legjobban azonosulni azzal aki tanítja. Ugyan azzal a körültekintéssel, amivel az útját keresi kell eljárni mindenkinek akkor, amikor olyan embert keres akitől a vallásának alapjait tanulhatja. … Mert nem mindegy, hogy milyen alapokra helyezi hitét. Bár egy Korán van, és a magyarországi közösségek általában elmondható, hogy ugyan azokat a Prófétai Hagyományokat használják, ahány muszlim, annyiféle értelmezése van ezeknek… hiszen Isten mindenkinek különböző látásmódot adott. Éljen hát azzal a lehetőséggel az útkereső, hogy megkeresse azt az embert, aki úgy érzi a legjobban tudja átadni neki az iszlám hitét.
Fohászkodom azért, hogy mindenki megtalálja az igaz vezetést, és ebben jusson egyre előrébb Isten útján!

Tegnap a süni „vacsoravendégeink” nagy pancsot rendeztek. Este kiraktuk nekik a megmaradt zöldséglevest. Úgy látszik vagy nem fértek hozzá mindannyian a tálhoz, vagy pedig mohók voltak, mert a tál körül jókora leves tócsa fogadott minket reggel. Néha elgondolkozok az állatokkal kapcsolatos élményeink kapcsán, hogy vajon milyen is lesz majdan az állatok számonkérése. Például milyen elmarasztalásban részesül majd süni mesterünk, amiért nem éppen szépen kizavarta a bekiváncsiskodó macskát a dobozából. Vajon ez rossz tettként van-e feljegyezve számára, vagy pedig csak saját jogos határvédelme történt. Vajon a rézsiklóval játszadozó macska, aki csak egy kis darabot kostól meg az áldozatából, elfogadhatóan cselekszik-e, vagy bűnt követ el azzal, hogy hiábavalóan ölt? Vajon a két utcával lejjebb lakó kutya, aki minduntalan kijön a kerítésen, hogy a járókelőket zaklassa, csak saját feladatát végzi, vagy pedig jogtalanul morog, kap utána az utcán járó-kelő embereknek. Vajon mi, akik minduntalan leszedjük a régi szekrényünkbe besurranó darazsak fészkét, bűnt követünk-e el azzal, hogy már lárva korukban kiebrudaljuk őket, vagy csak jogos önvédelem ez részünkről?
Aztán itt van egy másik kérdés…
Mint már régebben írtam, van egy macskánk, a Baguba. Szó-szó bár butus, de nagyon ragaszkodó állatka, aki nem nagyon mászkál el messzire a háztól. Ennek köszönhetően a környék összes kandúrja ide jön udvarolni a számára. És mivel sokan vannak, és mindegyik domináns hím akar lenni, ezért lépten-nyomon ott hagyják nem éppen illatos jelzéseiket. Ez míg a kert bokrain történik, addig az ember szemet huny neki, de mikor aztán egyre élesebb küzdelemmé fajul, hogy buta macskánk utódainak ők legyenek a apjai, már nem zavartatja őket az sem, hogy az ember magánterületének határain belül spriccelgetnek. Szó-szó a muszlimnak türelmesnek kell lennie, de amikor telente már az ajtónkat veszik folyamatosan célba nem éppen szívderítő illatú határjelöléseikkel… hát mi is elveszítjük türelmünket. Védekezni nem lehet máshogy ez ellen, mint hogy Bagu macskánkat ivartalanítjuk. Ez bizony a szegény párával szemben igazságtalan magatartás, mivel nem ő tehet ezekről, hanem hódolói. Mégis, ha meg akarjuk őrizni házunk tisztaságát, más megoldást nem nagyon tudunk tenni úgy, hogy közben ki tudjuk elégíteni macskánk szabadság igényét is. Vajon Bagu mennyire lesz megértő velünk, ha az Utolsó Napon számonkéretik, a vele szembeni viselkedésünk?... Allah tudja.

 

 

 

 

 

 

Itt a nyár, egyre többet mozdulunk ki otthonról, hogy gyermekeinkkel vagy nélkülük kiélvezzük a nyári szabad napokat. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy talán néhány hasznos tanács segítséget nyújthat a friss muszlimoknak, vagy azoknak akik muszlimokat szeretnének otthonukban vendégül látni a szabadságuk alatt. Nekünk muszlimok számára talán a legnagyobb gondot az utazásunk alatt az étkezésünk jelenti.

Sajnos már velünk is előfordult néhányszor, hogy vendégségbe érkeztünk, ahol olyan élelmekkel kínáltak minket kedves vendéglátóink, amik számunkra tiltott dolgok. Ez mindig elég kényelmetlen helyzeteket teremtett számunkra is és a házigazdánk számára is.
Voltak azonban olyan figyelmes vendéglátók is, akik vagy nekünk vagy más számára is kérték már ki tanácsunkat mit tehetnek a muszlim vendégeik elé, amit ők a vallásuk előírásai mellett is nyugodtan elfogyaszthatnak.
Az iszlám tiltja a szeszesital fogyasztást. Ezt sem ételben, sem italban nem fogyasztjuk. Tehát ha egy vörösborban pácolt hús kerül egy muszlim elé, azt bizony nem szívesen fogyasztja el akár kisűlt már belőle az alkohol tartalom, akár nem. Húsokban egyébként is, csak iszlám vágás szerinti húst (helál hús) eszünk, ami azt jelenti, hogy ha a figyelmes vendéglátó nem olyan boltban vásárolja a húst (ez sajnos tudomásom szerint csak Budapesten van) ahol muszlimok számára vágnak húst, akkor az, aki betartja a vallása szabályait nem tudja azt elfogyasztani. Megoldást jelent, ha olyan boltban sikerül húst venni, ami zsidó, kóser húst árul. A kóser vágás megfelel a muszlim előírásoknak is, így azt is fogyaszthatjuk. Jó hír viszont, hogy halakból bármelyiket ehetjük. Így ha halétel kerül a tányérba, azt akárhol is vásárolta a házigazda, megengedett a muszlimok számára is.
Fontos, hogy az étel elkészítésénél nem lehet olyan termékeket használni, amik húst, vagy annak származékait tartalmazzák. Pl. a Maggi kockák tartalmaznak húst, vagy pl. egyes halászlékockákban szalonna van, ami kifejezetten tilos. A Maggi kockák helyett a vendéglátó használjon inkább Vegetát, ami nem tartalmaz csak zöldségeket és fűszereket. A disznóhús fogyasztása – függetlenül attól, hogy milyen vágású – tiltva van a muszlimok számára.
A süteményekbe sokan a tartásuk megőrzése végett zselatint raknak. Ez, ha állati eredetű akkor nem fogyasztható. Van gyümölcs pektin-ből készült tortazselé, habfikszáló stb. ami fogyasztható muszlimok számára is. Sok péksüteménybe raknak zsírt, amit nem ehetünk. Vagy például sokaknak nincs összekapcsolva a disznóhús tilalma és a töpörtyűs pogácsa.... No, hát az is tiltott étel, hacsak nem olyan muszlim vágású állat töpörtyűjéből készül... ami nem sertés.
Ugyan ez áll arra is pl. ha a muszlim gyerekeknek cukorkával akar kedveskedni a házigazda. Gondosan el kell olvasni a tájékoztatót, mivel sok cukor tartalmaz zselatint, sok csokoládé, édesség tartalmaz alkoholt, valamint vannak olyan chips-ek is, amik pl. húst, szalonnát tartalmaznak. Ezeket kerülni kell.
Van egy másik előírás is, amit jó ha tud a házigazda, ha muszlimokat szeretne vendégül látni. Vallásunk tiltja, hogy (családtagokon kívül, akik eredendően nem lehetnek potenciális férj vagy feleség jelölt) ellenkező neműeknek pl. puszit adjon. Sokunk még a kézfogást és egyéb érintkezést is kerüli az ellenkező neműekkel. Tehát elég kellemetlen szituáció adódhat abból ha pl. a kedves férfi házigazda meg szeretné puszilni a muszlim vendége feleségét, de ugyan ez fordítva is igaz, a muszlim vendégnek sem szabad megpuszilni a házigazda feleségét. Gyerekeknél nincs ilyen tiltás.
Remélem azonban ennek a néhány szabálynak az ismertetése nem riasztja el a kedves vendéglátókat, hanem segíti őket, hogy figyelmesebben tudják fogadni vendégeiket insa Allah (ha Isten megsegíti őket ebben)

Új muszlimok számára is van néhány tudnivaló, amire jó ha ügyelnek akkor, ha nem odahaza esznek. Az éttermek kínálatában – ha nem akarják pontról-pontra végigkérdezni mi mit tartalmaz -  akkor ajánlom a vegetáriánus ételeket. Azonban arra ügyelni kell, hogy mennyire tartja be egy étterem a vegetáriánus ételek elkészítésének szabályait. Sokan úgy gondolják, hogy egy húslevesből kivett zöldség – mivel zöldség – már vegetáriánus étel. Holott mivel húslében főtt, ez már nem fogyasztható muszlimok számára… hacsak nem megengedett húsból főzték a levest. Erre rá kell kérdezni.
Vigyázni kell, hogy sok étel alapja a húslé, csontlé, amiről nem is gondolná az ember. Itt van pl. a fokhagymakrém leves, ami látszólag fogyasztható – holott húslé alapból készül. Mint a fentiekben ajánlottam, a vendéglőkben is érdemes hal ételeket kérni, ha húst is szeretnének fogyasztani.
Az édességeknél ajánlatos rákérdezni, hogy nem tartalmaznak-e alkoholt, vagy zselatint.

Ha muszlim vallástöbbségű országba utazunk, ott sem árt az óvatosság, ha turisták részére üzemeltetett szállodában lakunk. Velünk is előfordult már, hogy Tunéziai szállodában disznóhús volt a húsos tálak között, vagy borban pácolt húst tálaltak. Általában a pincérek nagyon készségesek, és segítenek, szólnak, hogy miből ne együnk… de azért nem árt figyelni is.