Egyiptomban egy bíróság megtiltotta a diáklányoknak, hogy az egész arcukat elfedő fátylat használjanak az egyetemi vizsgákon. A közigazgatási bíróság vasárnapi határozatával még nem zárult le véglegesen az ügy, mert az ilyen esetekben - akárcsak a kollégiumi hálótermekben való fátyolhasználat betiltása esetében is - több fellebbezési lehetőség van az észak-afrikai országban.
Ez a kereset is több fórumot bejárt már október, vagyis az oktatási miniszter ilyen értelmű rendeletének kiadása óta a legutóbbi döntésig.
A nikábnak nevezett ruhadarab viselése az iszlám tudósok többsége szerint nem vallási előírás, csupán egy ősi szokás, amely az iszlám megjelenése előtt az arab sivatagban élő törzsi, nomád társadalmakig nyúlik vissza. Eddig a vahhábita iszlám őskonzervatív formáját gyakorló Szaúd-Arábiában volt általános, de mostanában terjedni látszik az arab világ legnépesebb országában, Egyiptomban is.
Pár évtizede még Egyiptomban is miniszoknyában és ujjatlan felsőrészben jártak a diáklányok a kairói egyetemre. Ma a vallásos diákok többsége úgy véli, hogy a hajat befedő kendő használata elengedhetetlen, de az egész arcot eltakaró nikábé nem az. Hivatalosan a sálkendő sem kötelező a nőknek.
Forrás: MTI
Ez a kereset is több fórumot bejárt már október, vagyis az oktatási miniszter ilyen értelmű rendeletének kiadása óta a legutóbbi döntésig.
A nikábnak nevezett ruhadarab viselése az iszlám tudósok többsége szerint nem vallási előírás, csupán egy ősi szokás, amely az iszlám megjelenése előtt az arab sivatagban élő törzsi, nomád társadalmakig nyúlik vissza. Eddig a vahhábita iszlám őskonzervatív formáját gyakorló Szaúd-Arábiában volt általános, de mostanában terjedni látszik az arab világ legnépesebb országában, Egyiptomban is.
Pár évtizede még Egyiptomban is miniszoknyában és ujjatlan felsőrészben jártak a diáklányok a kairói egyetemre. Ma a vallásos diákok többsége úgy véli, hogy a hajat befedő kendő használata elengedhetetlen, de az egész arcot eltakaró nikábé nem az. Hivatalosan a sálkendő sem kötelező a nőknek.
Forrás: MTI
Frissebb cikkek ebben a kategóriában:
- „Szubhánalláh va bihamdih" - Magasztaltassék Allah és Neki jár a hála
- Újra van blog - insa Allah
- Szadaka vagy kötelesség?
- Isztambuli muszlim művészek segítséget kérnek
- Kibeszélés, rágalmazás
Korábbi cikkek ebben a kategóriában:
- Szalontüdő
- Fohász egy fiatal leányért
- "Az Iszlám szabadság, nem börtön."
- Iszlám kulturális lexikon jelent meg
- És terjeszd föléjük könyörületességből...
Magyar muszlimok az iszlámról |









Hozzászólások
Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy mindezt azért tették, mert előfordult, hogy csaltak sokféle módon a nikáb segítségével. Plusz mivel a vizsgák külön vannak megtartva nők és férfiak számára, ezért a nikáb viselete okafogyottá válik.
Allah áldjon meg benneteket.
Az alábbi linken egy újabb hír, angol nyelven, ezúttal Franciaországbó l.
http://news.yahoo.com/s/ap/20100115/ap_on_re_eu/eu_france_forbidding_the_veil
Júniustól tervezik bevezetni az arcot is eltakaró muszlim viselet betiltását Franciaországba n, közbiztonsági okokra és a francia értékek védelmére hivatkozva. A cikkben szereplő, nikábot viselő asszonytól megtagadták az állampolgárság elnyerését, mondván, képtelen volt megfelelően beilleszkedni a francia társadalomba.
Szerintem van itt egy \"tul nagy szabadsag- es tul nagy elnyomas\" kozti ellentet, ami miatt nem egyezik a nyugat es kelet.
Keletrol menekulnek nyugatra, hisz eleguk van az elnyomasbol, amit egyes helyeken gyakorolnak(ami rol feltetelezem, hogy jo szandekkal indult: pl egy hivo, jo muszlim tarsadalom felepitese, csak kozben elfelejtettek, hogy a hitet, de meg a vallast sem lehet senkire raeroszakolni). Evvel ellentetben a nyugat mindent es barmit megenged, egeszen a legmocskosabb perverziokig, az \"egyeni jogok\" szlogen alatt(bar ez is jo szandekkal indult, mert annakidejen az amerikai alkotmanyban gyakran fordult elo Isten neve).
Sokan elmenekulnek olyan helyekrol, ahol kotelezo a hijab, olyan helyekre, ahol le lehet nyugodtan vetkozni, mig van, aki elmegy a kevesbe vallasos orszagabol egy olyan helyre, ahol megengedik a niqabot.
Egy muszlim tarsadalomban konnyebben be lehet illeszkedni, sot normalis a niqab viselete, mig nyugaton nem erunk el vele sokat, csak azt, hogy terroristanak neznek. Sot! Van aki kepes is niqabba oltozni, hogy bujkalhasson. Voltam egyszer egy eloadason, ahol egy katolikus pap arrol a hihetetlen elmenyerol szamolt be, hogy egy szaudarabiai baratja masodik felesegkent, niqabba oltoztetve, elvitte zarandoklatra Mekkaba.
A baj altalanos mindenhol...neha elveszitjuk a fejunket es nem talaljuk a kozeputat, bar az Iszlam errol szol!
Betiltani ilyesmit nem lenne szabad, de egy nyugaton elo muszlim is elgondolkodhatn a, hogy valoban jot tesz-e a niqab az Isten-szolgalatanak. Ha ugy tartja, hogy igen, akkor szerintem tartson ki mellette, csak az a baj, hogy sokan nok elfelejtjuk azt, hogy Allah nem csak azt parancsolta meg nekunk, hogy hogyan oltozkodjunk, hanem sok mas dolgot is...tobbek kozott a zikr, az ima, es az adakozas lenne mindannyiunk elsodleges dolga...nem?
Aztan meg ott van az is, amit nemreg olvastam, hogy egy egyiptomi lany azt mondta, inkabb meghal, minthogy levegye a niqabjat.
A vilag nagy, es tagas...lehet koltozgetni ide-oda, ugy ahogy egyesek nyugatra, masok keletre mennek...ha az Isten-szolgalatert teszik, en meg vagyok gyozodve rola, hogy Allah megsegit mindenkit, hogy egy olyan tarsadalomba keruljon, ahol szabadon vegezheti Isten-szolgalatat.
Ugy tunik nehezen tudjuk megulni ezt a lovat, s folyton egyik oldalarol a masikra esunk at...
Es termeszetesen a vilag igy szep es szines...Allah tudja csak, hogy mi lesz meg ebbol..
mivel az utobbi idoben eleeg sokat olvasgattam,ker esgeltem e temaban,arra jutottam,hogy az arcot teljesen eltakaro oltozet,meg a kesztyu viselete egy eroltetett plussz,bar aki szivesen hordja,valljek becsuletere,es egeszsegere. A zarandoklat idejen sem elfogadott, marpedig ott aztan nincs akarom meg nem akarom valasztasi lehetoseg.
Es akik utaznak egyik orszagbol a masikba,talan az utlevelukben is egy niqabos,arcot teljesen eltakart kep van?Egyetertek Tazmeennal,aki ennyire szigoruan szeretne oltozni,az keressen a szeles nagy vilagban olyan helyet,ahol nem piszkaljak e miatt,ill. aki mashol kenyszerul elni,az legyen alkalmazkodo a szigorusagban onmagaval.
Megjegyzem tisztelettel,ha a vizsgakon nem csaltak volna - ha volt ilyen eset- akkor nem adodott volna a gondolat a niqab betiltasara az egyetemistak koreben.
Allah Mindenttudo es Bolcs!
Assalamu aleykum wa Rahmatullahi wa Barakatuh,
kedves Tazmeen Testvérem!
Szívem szerint egy gondolatot különösen kiemelnék az írásodból: "az a baj, hogy sokan nok elfelejtjuk azt, hogy Allah nem csak azt parancsolta meg nekunk, hogy hogyan oltozkodjunk, hanem sok mas dolgot is...tobbek kozott a zikr, az ima, es az adakozas lenne mindannyiunk elsodleges dolga...nem?"
Én nem tudom most a niqab vagy nem niqab problémára összpontosítani a figyelmemet. Mert nem tudom nem látni az arcát eltakaró muszlima mellett azt a másik képet, amely térben távol van ugyan tőlünk, de mégis jelen van a tudatomban: százezrek halálát és szenvedését, akkor is, ha többségük nem muszlim. Nem tudom nem látni ezt a képet, amikor számhoz emelem az első falatot és azt mondom Bismillah vagy amikor befejezve az étkezést megköszönöm az ételt annak, aki azt adta: AlHamdulilla.
Testvérem, mondd hányszor beszél Allah (SWT) a Kegyes Koránban az nők öltözködéséről és ennek különböző formáiról? És hányszor a túlvilági életre való készülés fontosságáról?
"Ó, kik hisznek! Mi lel titeket, ha mondva van néktek: "Haladjatok tovább Allah útján!", (s ti) lenehezedtek a földre? Megelégedtek-é az evilági élettel a Túlvilág helyett? S az evilági élet vigassága csekély a Túlvilágéhoz képest." (Korán 9:38 - Mihálffy Balázs fordítása)
Ennek az ájának a fényében - számomra legalábbis - ha nem is lényegtelenné, de sokkal kevésbé lényegessé válik a niqab-viselés kérdése.
Az öltözködés fontosságának túlzott előtérbe helyezése - és ezt Te is nagyon jól látod, kedves Tazmeen - az evilági élethez tartozik, oly módon, hogy "lenehezít a földre".
Allah áldjon Téged és egész családodat, kedves Testvérem!
Assalamu aleykum wa Rahmatullahi wa Barakatuh!
testvéreim, sajnos eddig csak olvastam a fórumokat, aktívan sosem vettem részt ezekben. Kérlek benneteket, nézzétek el ezt. Az ok, ami miatt írok, csak kis mértékben kapcsolódik ide, de mindenképpen el szeretném mondani úgy, ahogy megél(t)em.
Július eleje óta vagyok muszlim, egy nyár alatt hozzá is szoktam a hijabhoz, ha kimozdultam, de közeledett a nyári szabadságom vége és kezdtem kérdezősködni. Egyik legkedvesebb muszlima ismerősöm javaslatára, csak fokozatosan öltöttem fel augusztus végétől a "kendőt": kezdtem a széles hajpánttal, majd a bővíthetővel stb.. Rettenetesen nehéz volt hijab és amira után újból így megjelenni, de nagyon sok erőt kaptam Allatól, így erre a hétre már mondhatni elfogadható viseletben jelentem meg. Alhamdulillah!! Persze egyre erősödtek a rosszalló tekintetek, de nem is érdekelt, nem vettem fel. 1-2 napja el is kezdtek faggatózni a "legközelebbi" kollégák, hogy hallottak ezt-azt, igaz-e. Elmondtam nekik. Majd a többinek is, nyilván csak a közvetlen kollégáknak, hogy tudják, ne mástól hallják, mert talán az a legrosszabb, ha még hozzá is tesznek ezt-azt.
A dologban az a csavar, hogy tanár vagyok egy általános iskolában, naphosszat gyerekek és szüleik között. Már elszoktam a fedetlenségtől, de az igazgató azt mondta, az iskolában bármiféle ilyesmi tilos annak ellenére, hogy vallásszabadság van... Én ekkor semmit sem szóltam, tudva, hogy még egy iszlám országban is megtiltható ez... De azóta nagyon sokat gondolkodtam. Beszéljünk csak egy fogadó óráról, ami tele van apukákkal. NEM akarok fedetlenül beszélni velük!!! És nem akarom azt sem, hogy a nap közben betévedő és a folyosón néha kisebb seregként felgyülemlő idegen tömegek, pl. rokonok, postások, szerelők stb így lássanak! Mert, Allahnak hála, már képtelen lennék visszaszokni a kendő nélküli viseletre. Miért is tenném?...
Törökországban (ahogy én tudom, de ha nem így van,javítsatok ki) nincs ilyenfokú szabad bejárása az idegeneknek!
A kérdésem az lenne, hogy nyilván nagyon sokan voltatok ill. vagytok ilyen helyzetben. És ekkor elővettem Alkotmányunkat:
"60. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára. (2) Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthass a vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolhassa vagy taníthassa. (3) A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik. (4) A lelkiismereti és vallásszabadság ról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges."
Tehát, elvitathatatlan jog a vallás szabad gyakorlása, a vallás gyakorlása viszont nőknél a kendő és a megfelelő öltözet nélkül HARAM.
Mit kell tennem? Fogadjam el a kényszert? ... munkahelyet nem tudok váltani, mivel a környéken van tanárképző iskola, (vidékről van szó) hemzsegnek a hozzám hasonlók, esélyem sem lesz újra elhelyezkedni semmilyen más területen, mivel az egészségem nem alkalmas arra, hogy más munkát tudjak végezni.
Kérlek, segítsetek pár szóval, tanáccsal!
Allah áldása rátok!
Fohászkodom érted, hogy Allah könnyítse meg számodra ezt a helyzetet.
Szerintem az lenne a legegyszerűbb, ha beszélnél az igazgatóval. Istennek hála a magyar törvények megengedik azt, hogy te kendőben taníts. ... mint ahogy azt is megengedik hogy a gyermekek kendőben tanuljanak, vagy hogy kendős képünk legyen az okmányfotóinkon stb. Úgy gondolom hogy erre mindenképpen büszkék lehetünk országunk alkotmányában, és erre az igazgatónak is büszkének kell lennie. ... hiszen alkotmányunk nem tesz különbséget, igazságosan ugyan azzal a joggal és kötelességgel van mindenki iránt. Ezzel a szemlélettel - hogy te kendőben taníthatsz - éppen azt segítenék a diákok számára, hogy megtanulják tisztelni a másságot. Mert mivé lenne az ország, ha a kendős tanárok nem taníthatnak?... hová lesz a jog és az alkotmány szabadsága?
Allah áldjon és adjon neked kitartást és sikert!
Imen
Köszönöm a tanácsot. Remélem, Allah ad erőt hozzám hasonló helyzetben lévő Testvéreinknek is, hogy a keresztülnézést , a semmibe vevést még erősebben tudjuk állni, pl. ami a mai napon fogadott, és gondolom fog még egy darabig kísérni!!! Allahnak hála, a korábbi gyengébb jellemem, önértékelésem (ami nem bírta a rosszalló tekintetet, megjegyzéseket) egyre jobban gyengül!!! Remélem azt is, hogy idővel alábbhagy az emberek tudatlanságából fakadó gyűlölködése, a rideg elutasítás, és emiatt az alapvető emberi jogok tiprása is!!!!
Asszalamu Aleykum wa Rahmatullah w Barakatuh!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.