A szülői szigor, elutasítás, tiltás...és nem utolsó sorban a média.

Assalamu alaykum!

Sajnos rá kellett döbbennem, hogy a média hatására már bárkit lehet az orránál fogva csavarni...Igy történt ez nálam is, akarom mondani a szüleimnél és az egész családomban...Mert hiába bizonygatom az ellenkezőjét a dolgoknak hogy nem úgy van ahogy ők ezt gondolják és hogy egy kicsit próbálják meghallgatni az én érvemet erről a dolgoról, de sajnos hiába való az egész, mert a médiának jobban lehet hinni, mint a saját szemünknek. Ugye sokan igy vannak vagy tapasztalájk a környezetében? Milyen könnyebb lenne, ha kicsit betekintenének hogy is élnek a muszlimok, lehet másabb lenne a véleménye mindenkinek....igaz lehet hogy mások nem tudnák elviselni azt az életet, de legalább betekintet és nem tekintik olyan embereknek amilyennek a média beállítja a muszlimokat. Gondolom sok muszlim tapasztalja azt hogy csúnya mondon elutasítják a barátkozni való szándékát, én erre csak annyit szoktam felelni, hogy ne keresedjetek el, hisz nem tudják hogy mit tesznek és mit mondanak ezek az emberek. Szomorú dolgok ezek, de talán egyszer majd másképpen fog gondolni a világ a muszlimokról.

Most szeretném bemutatni hogy én most ugyan ezeket a dolgokat élem át. Megismerkedtem egy muszlim férfivel, már több egy éve, először kicsit megijedtem és féltem is...hiszen bennem is a médiából való információ egyből feljött, hogy jujj ez egy muszlim ez rossz ember. De valamiért nem tudtam nyugodni mindig elkezdtem neki írni a levelet, de töröltem, aztán 3 óra múltán megszületet a levél és válaszoltam neki. Nem tudom miért, de nem birtam elszakadni a profiljától, pedig kép róla nagyon távoli képek voltak, szinte nem is láttam az arcát. Egy hét levelezés után amikor is teljesen rádöbbentem hogy tényleg ártalmatlan, főleg igy neten keresztül hogy tudna nekem ártani bárki is, igy megadtam az msn címemet neki, beszélgettünk sokat, aztán 3 nap megkért hogy bekapcsolhatja a kamerát, én igent válaszoltam neki, amikor a kamera bekapcsolodott én 5 percig nem tudtam megszólalni, nem azért mert csúnya volt, nem. Azért mert egyből beleszerettem, beleszerettem a mosolyába és ahogy ránézett a szemével, rabul ejtett engem. Ezért muszáj volt eltűnni az életéből, meg ugy gondotam hogy nekem is jobb lesz ha nem beszélünk, hiszen olyan messze van, nem hinném hogy bármi is lehetne belőle. De egy hónap után már nem bírtam tovább, muszáj voltam hogy lássam. Annyira boldog volt hogy újra látott, egyfolytában a bocsánatomért esedezett, mert azt hitte valami rosszat mondott nekem, ezért tűntem el olyan hosszú időre. De megnyugtattam hogy nem erről szó nincs, csak megijedtem, de itt vagyok újra és nem megyek el többet. Igy is lett, kialakult egy nagy szerelem, vissza kaptam a mosolyt az arcomra amit még elvesztettem mielőtt nem is ismertem volna meg, legboldogabb lánynak érzem magam amikor vele beszélek, de most itt jön a nagy DE! De sajnos van itt egy akadáj vagyis nem akadáj, inkább a szigor és az ellenzés ennek a szerelemnek, és akik ezt nem akarják, nem akarják hogy én egy muszlimhoz menjek hozzá és vele legyek boldog, ez a szüleim. Sajnos nem akarják hogy a családomban egy muszlim legyen, mert nagyon rossz véleménnyel vannak rólunk. Sok estét átsírom, mert borzalmas amint hallom hogy milyen borzalmasakat mondanak a muszlimokról és ezáltal az én szerelmemről is igy vélekednek. Sajnos most kellett rájönnöm, hogy ha boldog akarok lenni, akkor le kell hogy szökjek a szülői házból, nincs más választásom, vagy az őrültek házába kötök ki, mert beleőrülök hogy elszakitottak a nagy szerelmemtől. Nincs más választásom csak az ha megszökök, de furdal is a lelkiismeretem hogy mi fog itthon történni amikor is egy reggel hűlt helyem lesz, mi lesz itthon és miként fognak majd vélekedni rólam a családom. De tudom hogy többet nem is akarnak rólam tudni, sőt ki is tagadnának. Ebben biztos vagyok, mert egyszer ezt már szóvá tette. De azt mondják a barátaim hogy soha ne a múltat nézzem, hanem a jelent és ez az én életem, én döntöm el hogy élem azt, hát lehet igazuk van. De remélem egyszer megbocsájtást kapok a szüleimtől amiért elhagytam őket, hiszen a lányuk vagyok, örökké nem haragudhatnak meg rám. Nem igazi? És imátkozom hogy Allah is bocsájtson meg nekem hogy ezt fogom tenni, de ő tudja a legjobban hogy én csak boldog akarok lenni. Távol leszek tőlük, kitagadnak engem a családból, de én ugyan ugy fogok nekik segíteni anyagilag ahogy csak tudom. Én őket nem hagyom magukra, hiszen csak a szüleim.

Hát ez lenne az én kis történetem, egy kicsit hosszúra sikerült ez a blogom, de még sok mindent nem írtam itt le.

Salam

 

Vissza a tetejére

Elérhetőségeink