Áldással teli ételeink

A Próféta (béke legyen Vele) tanította számunkra, hogy az ételben áldás van, és sosem lehet tudni, talán az utolsó falatkával amit nem fogyasztottunk már el, lökjük el magunktól ezt az áldást.

Istennek hála sokszor fogadtunk már házunkban muszlim vendégeket. Ilyenkor amikor az étkezés után összeszedtük a tányérokat, sosem találtunk benne maradékot, amit nem fogyasztottak volna el. Nálunk is itthon, mind mi, mind pedig a gyerekek megesznek mindent amit kiszednek a tányérra. Eleinte mondogatni kellett nekik, hogy szedjék össze mind amit még az étkezés végén a tányérjukon látnak, de ezt most már egyre ritkábban kell nekik mondani. Persze az is előfordul, hogy többet kíván a szem, mint a száj. Ilyenkor félretesszük az ételt, és kicsit később elfogyasztjuk a maradékot. Ha esetleg megmarad étel, azt igyekszünk hasznosítani, mielőtt megromlana. Vagy úgy főzök, hogy az előző napi maradék is elfogyjon, vagy pedig megkínáljuk vele a "vacsoravendégeket". Egy kis kerttel rendelkező házban lakván, vagy a macskák, vagy pedig a házhoz szokott sündisznók, de elfogyasztanak minden maradékot, amit mi már nem tudtunk. Nagyon ritka az az eset, amikor megromlik egy étel, és ki kell öntemen. Ezt mindig nagy lelkiismeret furdalással teszem... nagyon útálok ételt kidobni. Az étel minden falatjáért megdolgozott valaki. Tiszteljük hát meg munkáját azzal, hogy nem a pocsékba kerül a munkája.

Az éremnek azonban két oldala van. Az étel készítőjének is meg kell tisztelnie magát az ételt azzal, hogy bele rakja "szívét-lelkét", amikor azt készíti, vagy amikor a földműves termeli, a gyárakban gyártják stb... Nálunk muszlimoknál minden cselekedetünk elején Isten áldását kell kérni tetteinkre. Így van ez a főzésnél is. Nem készül nálunk étel anélkül hogy ne mondanánk: "Biszmillah" - Isten nevében. Sajnos ez profit érdekeltségű világunkban egyre ritkábban hangzik el azok szájából - szívéből - akik termelik, gyártják az alap élelmiszereket. Mindenféle rossz minőségű alapot, kiegészítőt, vegyszert beleraknak, csak azért, hogy minél nagyobb legyen a haszon az eladott terméken. Mi idehaza amennyire lehetőségeinktől telik, megpróbáljuk élelmiszereinket olyan termelőktől, gazdáktól, boltoktól venni, ahol tudjuk élelmünk gondos, áldással teli munka gyümölcse. Meg is lehet érezni, hiszen a minőség is sokkal de sokkal jobb. Tavaly ősszel vettünk magunknak egy kis elektromos malmot, így azóta a kenyerünkhöz a lisztet is magunk őröljük, magyar, bio tönköly gabonából. Masa Allah, össze nem lehet hasonlítani az ebből sütött kenyeret semelyik bolti pékáruval. Masa Allah, a kérge ropogós, és ha egy hét múlva fogyasztjuk akkor is ízletes és tápláló. Néha, amikor nincs időm sütni, ráfanyalodunk a "közértes" kenyérhez. A házi kenyér után ez a bolti kenyér ég és föld. Olyan érzés a gyári kenyér, mintha az ember a semmit enné, amitől csak a feneke mérete nőhet, de táplálni nem táplálja a testet. Ízetlen, és nem laktat. Miért van ez vajon így? Egyszer beszéltünk egy pékkel nosztalgiázva, a régi 30 évvel ezelőtti kenyereket emlegetve. A mostani kenyerek minőségéhez csak annyit tett hozzá, hogy jobb ha nem tudjuk, hogy mi minden van a mai kenyérben. ... Ez azonban meg is érződik az ízén is, és testünk reakcióján is. VAjon lesz-e valaha szemlélet váltás? Vajon a fogyasztó társadalom egyszer meg fogja-e annyira elégelni, a sok silány élelmiszert annyira, hogy a gyártók, termelők jó irányba  változtassanak. Én úgy gondolom nem kéne várnunk a csodára. Mindenkinek figyelmet kéne szentelnie arra, hogy mit eszik, mit  vásárol, és gondosan asszerint válogatni élelmiszereit, ami a valódi érdeke - nem pedig amit a reklámokból sugalnak számára. Az egyéni szinten elkezdődő változások hozzák meg azt a változást - insa Allah (ha Isten akarja) - ami elbillentheti a mérleget, és jó irányba zökkentheti a gyártók, termelők gondolkozását. Tegyünk hát azért, hogy minél több áldással teli étek kerüljön asztalunkra!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink