Az iszlámra találásom

„Könnyűvé tettük a te nyelveden a Koránt. Talán hajlanak az intő szóra.” (44.59)

Ma reggel az írásom mottójául vett idézet kéredzkedett a szemem elé. A magyar nyelvű értelmezés fordítását a Koránnak össze sem lehet hasonlítani a Kegyes Korán erejével, mégis értelmében nagyon sok minden átjön az olvasó számára… ha Isten könnyűvé teszi számára. Ez előtt körülbelül húsz évvel volt először a kezemben a Simon Róbert féle Korán fordítás. Úgy tekintettem rá, mint egy keleti érdekességre, amibe belelapozva egy másik kultúrára lát rá az ember. Elkezdtem olvasni, de be kell hogy valljam, sorai – Allah bocsássa meg nekem ezt – unalmasak voltak számomra. Az állandó visszatérések, egyre fokozódó sorai nem hatottak rám, inkább monotonnak, egyhangúnak éreztem. Nem is olvastam végig, talán az első száz oldal után leraktam. Ezután hosszú évekig várt, és porosodott a polcomon. Egy könyv volt csupán ott, amit úgy gondoltam többet nem igazán fogok elolvasni. Teltek az évek, és velem mindenféle dolgok történtek. Harminchárom éves koromra - keresztényként - érni kezdtek bennem azok a kérdések, amik egyre inkább nem hagytak nyugodni. Kerestem a helyem. Egyre késztetőbben éreztem, hogy nem hiába születtem erre a világra, valami célja van életemnek… de nem tudtam mi. Fohászkodni kezdtem a Teremtőhöz, hogy segítsen az útkeresésemben, adjon mellém társul valakit, aki tanítani tud, aki megmutatja számomra az igaz utat és a célt, amiért élek. Egyszer aztán, még abban az évben Isten meghallgatta a fohászom. Pár perccel imáim után, egy hegy tetején megnyitotta a látásom, és megmutatott nekem az emberek elől elrejtett teremtményei közül egyet. Ott, ahol nemrégiben még egy fa állt, egy dzsinn jelent meg számomra. Jó harminc méterre állt tőlem, fénylő alakjával, amint a holdfényben lassú táncát járta. Szívemben nem volt félelem iránta. Mikor a tánc abbamaradt, egész közel értem arra a helyre, ahol állt. Ismét egy fa volt már csak a helyén. Hangosan megköszöntem a táncot, amire a fa egy villanásnyi idő alatt átalakult, és egy mérhetetlen sötétségű öreg, inakkal teli, mezítelen ember formájú alakká vált. Feneketlen mély barna színe, alakja, és a belőle áradó vad erő összeszorította a szívem. Nem éreztem gonosznak. Nem lehetett azt mondani rá, hogy – akkori keresztény szóhasználatommal - démon lett volna. Akkoriban úgy neveztem, egy erdei szellem volt. Isten teljes bizonyossággal látott el arról, hogy a látható teremtményein kívül mások is élnek a Világban. Egy évem ment rá, hogy keressem a miérteket. Egyre inkább belebonyolódtam a magam szőtte válaszokba, és egyre inkább elveszítettem magam közben. Éreztem, hogy nem jó irányba haladok, és ezért szüntelenül fohászkodtam, hogy ne tévedjek el – Isten vezetését kértem. Útkeresésem során eljutottunk a férjemmel a Jáki templomba. Egyedül voltam a templomban – Istennel. Egyre inkább kitárult a szívem, és egyre közelebb éreztem magamhoz Istent. Nagy boldogság hatott át, mintha „Kezében” tartotta volna a szívem, ami az Érintésétől szikrázóan fényessé vált, és boldoggá az Ő szeretetében. Az ember nem bír el ennyi boldogságot, így én is csak zokogni tudtam, és folyamatosan hálálkodni azért a kimondhatatlan gondoskodásért, amivel ellát, amivel óv, amivel vezet. Nem sokkal ezután úgy hozta a sorsom, hogy egy napon sok év után először kinyitottam a Simon féle Korán fordítást. Minden sora ellebbentett egy fátylat a szemem elől. A szívem izgatottan dobogott, és éreztem, ez az a könyv, az a tudás, amit kerestem. Nem csalatkoztam. Fejezeteit olvasva megismertem benne magam. Megismertem a helyem, a célom. Most már tudom ki vagyok, és miért élek, és a hit erejével mivé lehetek insa Allah. Segített abban, hogy helyre tegyem magamban a világ teremtményeinek helyét, létének céljait. Istennek hála mindezért. Allah annak ad látást, hallást, akinek Ő akar. Korábban megtapasztaltam milyen vaknak lenni. A sorok akkor is olyanok voltak, a szöveg akkor is ott volt a szemem előtt – de a szívem nem fogadta be őket. Istené a dicsőség, hogy az Ő általa vezetett úton segített megérni arra, hogy magamévá tudjam tenni e sorokat. Megértsem hívását, és insa Allah lépni is tudjak Felé. A Kegyes Korán arab nyelvű recitálása, sorainak eredeti olvasása ezután még jobban elmélyítette bennem a hitet, az Istenfélelmet, az odaadást Iránta.
„Könnyűvé tettük a te nyelveden a Koránt. Talán hajlanak az intő szóra.”… ezek a sorok számomra saját útkeresésem és megtalálásom is jelentik. Allahnak hála mindezért! 
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink