Isten vezetése álmainkban

BiszmilLahi Rahmani Rahím

"És ő az, aki magához szólít benneteket éjszaka, és tudja, mit követtetek el napközben. Azután fölserkent benneteket akkor, hogy beteljesedjék (éltetek) megszabott határideje. Utána (mindannyian) hozzá fogtok visszatérni. Azután (Allah) közölni fogja majd veletek, hogy mit cselekedtetek."
Jószágok szúra, 60. ája.


Az iszlám tanításai szerint az éjszakai alvás állapotában Isten magához szólítja az alvó lelkét. Csakúgy mint a halálnál. Ezért aztán az éjszakai alvást nevezik kishalálnak is. Ilyenkor Isten dönti el, hogy a lélek visszatérhet-e testébe, vagy megtartja magánál. Így vagy felébredünk, vagy pedig álmunkban halunk meg. Az ember sosem lehet biztos abban, hogy másnapra ébred. Ezért minden lefekvés előtt ajánlott fohászkodni, és úgy aludni el, mintha a legutolsó mondatainkat mondanánk az evilági életünkben. Ha pedig új napra virradunk, adjunk hálát Istennek, hogy adott még egy esélyt arra, hogy javítsunk magunkon, és tisztább szívvel térhessünk Hozzá vissza insa Allah.

De vajon mi történik velünk az éjszaka során? Hogyan éljük meg lelkünk eme „utazását”? Vallásilag nem szeretnék belebonyolódni a kérdésbe, hiszen nincs róla tudomásom. Allah tudja, hogy még az „utazás” előtt, vagy az „utazás” alatt …vagy éppen után történik-e velünk, de álmodunk. József próféta (béke legyen Vele) történetéből is tudhatjuk, hogy az álmoknak jelentősége van. Mohammed prófétáról (béke legyen Vele) is sok hagyomány maradt fent, amikor a kortársak elmesélték neki az álmaikat, és a Próféta (béke legyen Vele) elmondta nekik jelentésüket. Én nem kaptam tehetséget rá Istentől, hogy biztos tudással megérthessem az álmaim jelentését, viszont sok álmomról vannak elképzeléseim, megérzéseim. Általában – mint ahogy sokan mások is - nem, vagy csak részleteire emlékszem az álmaimnak, mikor felébredek. Aztán ahogy elkezdődik a nap, szép lassan elfelejtődnek. Azonban vannak olyan álmaim is, amik napokig nagyon nagy hatással vannak rám, foglalkoztatnak, és azután megmaradnak bennem. Vajon miért akarja Allah, hogy ezek az álmok ne felejtődjenek el?
Én - a saját álmaimból kiindulva – úgy gondolom, hogy vannak álmaim, amiket azért kapok, hogy vezessenek. Útmutatás ez a döntéseimben. Vannak álmok, amik segítenek feldolgozni olyan eseményeket, amikkel különben nem tudnék megbirkózni. Más álmok, arra jók, hogy egyensúlyba állítsanak. A nappal elkövetett hibáim, mintegy ellensúlyozásaképpen megjelennek ezek az álmok. Ha elgondolkodok jelentésükön útmutatást kaphatok arra vonatkozóan, hogy miben hibáztam. Ilyenkor bűnbánatot kell hogy tartsak szívemben, és meg kell próbáljam – insa Allah – kijavítani ezeket a hibákat. Megint más álmok mint egy jóslat, mutatnak előre jövőmmel kapcsolatban. Ezek is Isten nyilvánvaló jelei számomra, amik a szívemet bizonysággal töltik meg, és segítenek Isten felé közelednem.

Szeretném néhány szóban leírni egy-egy régi álmomat, amikre ezeket az állításaimat alapoztam.

Szeretett nagymamám halála nagyon súlyosan érintett. (Allah segítse őt, és adjon a lelkének békét és nyugalmat!) Nem tudtam feldolgozni a veszteségemet. Nagyon bántott, hogy nem tudtam elbúcsúzni tőle, nem tudtam elmondani neki még utoljára még egyszer, hogy mennyire szeretem őt. A Irgalmas és Könyörületes azonban látta szenvedésem, és az egyik éjszaka azt álmodtam, hogy találkoztam a nagymamámmal. Megöleltük, megcsókoltuk egymást. Tudtam hogy már halott, ezért szívem minden szeretetével öleltem át. Mikor felébredtem még éreztem a teste melegét, az ölelése érintését magamon. Olyan valóságosnak tűnt az egész álom, mintha valóban ott lett volna velem. Ebben az álomban végre nyugalmat talált a szívem, és el tudtam engedni őt.

Még kisgyermekkoromban álmodtam, hogy egy hosszú, sötét, folyosószerű barlangban bolyongok, Sokáig kacskaringózott az út, mikor a barlang végére értem. A barlang végén hatalmas rakás felhalmozott kincs feküdt nagy halomban. A tetején egy egyszerű fa feszület volt, a kincsre támasztva. Az egész barlangaljat a kincs világította be, fényt adva a fa feszületnek is. Mikor megláttam nagyon nagy félelem szorította össze a szívem. Megijedtem, és hátat fordítva kiszaladtam arról a helyről.

Már kamaszként a következőket álmodtam: Egy nagy ebédlőszerű helyiségben voltam egyedül, ahol hosszú asztalok és mellettük székek álltak. Az egyik falat nagy üveg ablakok borították be. Én kinéztem az ablakokon át, és azt láttam, hogy fehér szárnyas alakok mennek felfelé az ég felé, egyik a másik után. Néztem, néztem őket, és egyszer egy alak nem felfelé szállt, hanem lefelé. Ugyan olyan volt mint a fehér alakok, de ez fekete volt. Leszállt a földre, és jött felém. Egyre nagyobb félelem kerített hatalmába, és elkezdtem araszolni hátra az egyik sarok felé. Az alak sarokba szorított, és egyre közeledett. Félelmemben elkezdtem mondani a Miatyánkot. Az alak közben lassan egyre közelebb ért, és már szinte megérintett. Még ma is érzem a belőle áradó forróságot, és emlékszem arra a szörnyű tekintetre, ami rám szegeződött. Úgy éreztem, ha megérint, átölel – meghalok. Már csak egy pillanat volt hátra, hogy elérhessen, a sötét, iszonyatos tekintete már mindent betöltött számomra, mikor a Miatyánk végéhez értem: „..De szabadíts meg minket a gonosztól” A végét már sikítva mondtam, mikor felébredtem. Percekbe telt, mire magamhoz tértem, és hosszú hetekig az álom hatása alatt voltam. Audzu bilLehi minassajtani radzsím!
Audzu bilLehi minassajtani radzsím!


Mint muszlima – bár Istennek hála már az első héttől kezdve kendőt hordtam – mégis sokszor álmodom azt, hogy kimegyek az utcára, és elfelejtek hidzsabot felvenni. Ilyenkor az álmom nagy részében azzal foglalkozom, hogy össze-vissza ügyetlenkedek azon, hogy keressek magamnak valamit, amit a fejemre tehetek. Egy kínlódás ilyenkor az egész álom. Természetesen ez az álom nem a hidzsabról szól. Inkább – szerintem - arról, hogy mit kéne tennem, és hogy kéne elengednem dolgokat ahhoz, hogy sokkal egyszerűbben hozzájuthassak.

Volt egy álmom pár évvel ezelőtt, amiben nagyon-nagy szeretet ömlött szívembe a férjem iránt. Nem egyszerű házastársi szeretet volt, hanem ennél sokkal több. Mintha Isten Írgalommal teli Szeretetéből kaphattam volna egy szívre valót. Ezzel együtt megéreztem, hogy babát várok tőle. Akkoriban nem terveztünk kisbabát, és ezért váratlanul ért ez az álom. Nem is az álom, hanem az érzés, amit vele együtt kaptam. Ez a szeretet nem volt mindennapi, átragyogta ébrenlétemben is az egész napomat. Egyre ez járt a fejemben, ezért vettem magamnak egy terhes tesztet. Pozitív lett. ElhamdulilLah így tudtuk meg legkisebb gyermekünk létét.

Bár vannak álmok, amikbe belenyúl a sátán és megfertőzi azokat, mégis az álmok, a jelentőségteli, fontos álmok örökre szívünkben maradnak. Isten dicsőségét hirdetve, és segítve minket a Hozzá vezető úton. Allahnak a hála mindezért a könyörületért, amivel nem csak ébrenlétünkben, de álmunkban is utat mutat annak, aki útmutatást kér.

Ez a blogbejegyzés Watchman testvéremmel történt beszélgetés hatására született.
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink