Evilági lakhelyünk – a Föld

Allah a Koránban arra buzdítja az embereket, hogy nézzenek körül, nyitott szemmel járjanak, vegyék észre a körülöttük lévő világot.
Fedezzük fel a természetet, lássuk meg benne Isten Kegyességét, és Teremtésének csodáit! Ha elmegyünk egy erdő mellett, lássuk meg a benne rejlő szépséget. A számtalan színes virág szívet melengető kedvességét, a fák bölcsességgel teli erejét, a csobogó patak csillogását, ahogy arra csábít, hogy az ember felfrissítse magát benne, a lábunk alatt meglapuló kövek érdekes mintázatát, a napi munkában szorgoskodó rovarok döngését, a megriadt vadak rohanását, az erdei gyümölcsök utánozhatatlan zamatát, a vonuló hangyák hosszú sorát, a pocsolyákban hűsölő apró brekkencsek kukucskáló tekintetét, a magasban kémlelő ölyvek vitorlázását, a leveleken átsütő nap ragyogását ahogy az erdőt a mindent betöltő fény-árnyék harsogóan üde és ölelően meleg színek színterévé varázsolják. Vegyük észre, hogy az erdőt járva mi is lassan eggyé válunk a természettel. A napi gondoktól terhes fejünk lassan kitisztul, a szívünket jóság tölti be, a lelkünket a béke simogatja. Vajon miért van ez? Talán azért, mert az ember visszatér abba a közegbe, ami adatott számára. A víz, ami a patakban csordogál kristály tiszta, klórmentes. A bokrok ágain roskadozó bodza nincs permetezve, műtrágyázva – még megmosnunk sem kell, hiszen tiszta, mint minden ami az erdőben van. Itt nem kell félni, hogy ha leesik az étel, bepiszkolódik, hiszen minden olyan távol esik a városok mocskától. Csupán az erdő természetes zsongása, a madarak, tücskök, kabócák, békák éneke az, ami hallatszik. Nincs fűnyírás, autóduda, fék, riasztók, villamosok zaja. Éjjel ha tiszta az ég, felnézve látszanak a csillagok. Nem csak az a néhány, ami dacolva a város fényárjával, még át tud hatolni a városi fényeken. Utunkat a hold világítja és teszi biztossá lépéseink. Nincs is szükség ennél erősebb fényre ahhoz, hogy lássunk. Vegyük észre az erdő természetes körforgását, ahogy saját magát élteti. A lehullott levelek, ágak, a kidőlt, lassan elporladó fák tápanyagul szolgálnak, a lehullott magokból új és új élet sarjad. Minden megy a maga útján, anélkül, hogy nekünk, embereknek bele kéne szólnunk. Mégis, van, hogy mi emberek nem vesszük észre ezt a harmóniát, békés egymásrautaltságban élő közösséget amikor betesszük oda a lábunk. Felháborodottan tapasztalom, amikor építési hulladékkal tömnek el egy erdei árkot. A minap láttam egy hatalmas kupac tört üveget. Azonkívül, hogy ronda, hogy nem bomlik el, és évek múlva is ott „díszeleg” majd, baleset veszélyes is. Nem az ember számára, aki látja, és tudja mi az – hanem a vadak számára. Ennek az önző, csak magára gondoló szemetelésnek, vajon hány állat ihatja majd meg a levét? Sokszor látom, hogy a jelzett turista ösvények mentén mennyi szemét van. Sörös dobozok, csokis papírok, zacskók jelzik az ember útját. Ezek az emberek vajon nem gondolnak bele, hogy az a szemét, amit ők lustaságból, oda nem figyelésből eldobtak évek múlva is ott lesznek, rondítva az erdőt? Aki az erdő szépségeit észrevéve járja az erdőt, úgy kell hogy viselkedjen, mint egy vendég. Mégpedig egy olyan vendég, aki a mesterénél jár vendégségben. Mert hogy az erdő tanít. Tanítja azt, aki kitárja felé a szívét és észreveszi őt. Egy olyan erdő, ami távol esik a várostól, még képes arra, hogy megmutassa számunkra, milyen a természet. Mit veszítünk el napról napra. A tiszta vizű patak el kéne gondolkoztasson minket, vajon meddig lesz még tiszta vizű? Mit tehetünk érte, hogy megőrizze tisztaságát? Mit tehetünk azért, hogy saját otthoni csapunkból is egyszer ilyen víz folyhasson majd ismét insa Allah? Az erdő csendje arra kéne hogy tanítson minket, hogy vajon mit kellene tennünk azért, hogy a mi otthonunk környezetében is ilyen nyugalom legyen. Manapság már nem csak a városok, de a faluk is egyre zajosabbak. (A régi, hangtalan, bűztelen kaszákat egyre inkább felváltja a motoros kaszák berregése, benzinbűze. Hatékonynak nem hatékonyabb, viszont a környezetre jóval károsabb.) Vajon tényleg az a megoldás, hogy mindent permetezzünk, mindent műtrágyázzunk? Olyan ez, mint a hajmosás… az ember minél többet mossa a haját, annál zsírosabbá válik. Vajon az erdőt ki permetezi? Vajon miért nem pusztít a lisztharmat, miért nem tizedelik meg a leveleket a tetvek? Ahogy az erdőt is a növények-állatok közössége védi-gondozza, úgy nekünk is meg kéne találnunk saját kertünkben, parkjainkban az önfenntartó harmóniát amely megvédené saját magát – insa Allah.
A mai ember fél a sötéttől. Éjszakáinkat lassan már úgy kivilágítjuk, hogy utcáink nappali fényben tündökölnek. Pedig Isten éjszaka fölénk rendelte a csillagokat, és a Holdat, hogy lámpásként világítsanak. Azonban ez az embernek nem elég – minek következtében egyre jobban terjed a fényszennyezés, felborítva ezzel az élővilág természetes egyensúlyát.
Az erdőben egy kidőlt fa elég ahhoz, hogy eltérítsen egy patakot. Az a meder, ami évek hosszú során át a víz ágya volt, egy perc alatt elkanyarodhat. Ennek számos növény, állat érezheti meg hatását – hiszen a patakmederben egész más élettér van, mint az erdő más területein. Láthatjuk, hogy egy apró tényező mennyi mindenre hatással lehet.. óvakodnunk kellene tehát, hogy mi, emberek – akik nem láthatjuk át teljes mértékben tetteink következményeit mibe nyúlunk bele… még ha a jó szándék is vezet minket.
Nem régiben mesélt a férjem egy hírt az amerikai erdőkről. Az erdészek, félve az erdők természetes gyulladása miatti erdő tüzektől, olyan megfigyelő rendszert alakítottak ki, ahol már csírájában elolthatták ezeket a kezdődő tüzeket. Az évek hosszú sora alatt ez jól bevált védekezésnek látszott – azonban ezzel a tettükkel több kárt tettek, mint hasznot, mert a lehullott éghető anyagok annyira elszaporodtak az erdőben, hogy mikor ismét tűz ütött ki, képtelenek voltak már megfékezni, olyan mértékűvé vált. Hatalmas erdők estek áldozatul annak, hogy az ember megfontolatlanul beleszólt a természet rendjébe. Isten a természetben (is) olyan törvényeket, egymásrautaltságokat, állandó körforgásban lévő folyamatokat hozott létre, amiből az ember tanulhat. Tanulhat, hogy hogyan állítsa vissza – insa Allah - azt, amit már elrontott. Itt nem arról van szó, hogy mi – Az Ember – hogy rakja rendbe a dolgokat a Földön, hanem arról, hogy – én – az egyén, mit tehetek azért, hogy rendbe jöjjenek a dolgok. Mert mit számít az, hogyha én nem szemetelek, mikor sokan mások bepótolják ezt helyettem is? Mit számít az, hogy nincs autóm, és a tömegközlekedést vagy a taxit veszem igénybe, ha olyan helyre akarok eljutni, ahova nem lehet gyalog – ha mindenki más ott pöfög körülöttem, egyedül a kocsijában, sokszor még néhány száz méterért is? Mert mit számít az, ha én nem permetezek, amikor körülöttem mindenki azt teszi? Mit számít az, hogy én fát ültetek, ha sorra döntik ki őket, bele nem gondolva abba, hogy talán nyolcvan év tiszta levegőt ölnek meg öt perc láncfűrészeléssel... és még sorolhatnám. Pedig igenis számít. Rengeteget számít – mert az egyéni példamutatás nem csak a rossz, de a jó irányban is ragadós lehet insa Allah.
Járjuk hát a világot, barangoljunk a természetben, és tanuljunk. Tanuljunk mit veszítettünk, és mit nyerhetünk – insa Allah.

 

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink