Történetek a hijabról

A kislány és a hijab

Mindig ugyanarra jártam dolgozni, el egy általános iskola mellett.
Úgy esett, hogy egy ideig pont abban az időben vitt arra az utam, mikor a kisiskolások kirajzottak a suliból a napközi végén.Hosszú ideig hetente legalább egyszer szembe jött velem egy kislány, zsemle a kezében, táska a hátán, teliszájas vigyor a kis arcán. Vígan rám kiabált minden alkalommal:
 - Néni, te apáca vagy?
Én pedig - mélyen megsértve a nénizés miatt, szomorúan elgondolkodván a kegyetlen idő múlásán stb. - azt feleltem neki:
- Nem, nem vagyok apáca.
És ennyibben maradtunk. Ő ette tovább a zsemléjét én pedig mindig megfogadtam, hogy ideje leadnom néhány kilót.
Úgy 5-6 találkozás után, gondoltam, már elég jól ismerjük egymást ahhoz, hogy  kissé szóba elegyedhessünk. S lőn. Legközelebb, a szokásos kérdésre kérdéssel feletem:
 - Szerinted az apácák színes kendőt hordanak és színes ruhában járnak?
Némi fejtörés után azt mondta:
 - Nem tudom.
Na, gondoltam, most megvagy:)
 - Nem, az apácák fekete-fehérben járnak, én pedig színesben.
 - De én múltkor hosszú fekete ruhában láttalak és világos kendőben! - válaszolta diadalmasan.
Puff neki. Valóban, a télikabátom hosszú és fekete.
 - Igen, tényleg, de az csak egy télikabát - feleltem, és reméltem, hogy még nem vesztettem csatát. - Tudod, én muszlim vagyok és azért hordok kendőt, mert Isten ezt parancsolja a nőknek.
Bólintott és elsétált. Sajnos, többet nem láttam.
Az, amit igaznak hiszünk, nem mindig igaz, még akkor sem, ha néha a tények beleillenek a képbe:)

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink