Magany

Rogton, egy filmbol kolcsonzott gondolattal kezdenem:
"Ebben a pillanatban 6.470.818.671 ember él a világon. Vannak, akik félnek, vannak, akik hazatérnek, vannak, akik hazudnak, hogy túléljék a hétköznapokat, mások éppen most szembesülnek az igazsággal. Vannak ördögi emberek, akik háborúskodásra születtek, mások meg arra, hogy az ördöggel viaskodjanak. Több mint 6 milliárd ember él a földön, több mint 6 milliárd lélek, és néha csak egyetlen-egyre lenne szükségünk."

Szerencses vagyok. Konnyu helyzetben vagyok. Ramadan elso napjan, konnyu nekem. Allah nem ker lehetetlent, nem keri, hogy eronkon felul teljesitsunk. Meg segito kezet is nyujt, ha latja az igyekezetet. Nalunk, meg az idojarast is megvaltoztatta. Az eddigi hoseget, minden elozmeny nelkul, tegnap ejjel az eso valtotta fel, es most napkozben is kellemesen huvos az ido.  De nem csak ezert konnyu nekem. Azert is, mert nem vagyok egyedul. Vannak korulottem gyerekek, akikkel foglalkoznom kell. Vannak korulottem felnottek, akikkel beszelgethetek. Van egy szereto hazastarsam, aki osztozik velem mindenben. Ebben a joleso, kellemes erzesben ringattam magam, amikor ramtort a felismeres, van, aki egyedul bojtol, van, akinek nagyon nehez. Nekem most konnyebb. De nem volt ez mindig igy....
En is voltam maganyos, tavol a csaladtol, vagy eppen kozel hozzajuk-csak valahogy ez olyan termeszetes; hogy van csaladja az embernek-, voltam tars nelkul, ultem a negy fal kozott. Nem egyszer kerdeztem Istentol, "miert, pont en", "masnak miert van, es nekem miert nincs","mas miert lehet boldog es en miert nem" stb. A keseruseg egyre nagyobb es nagyobb lett bennem. Mar-mar ott tartottam, hogy en bizony sohasem leszek boldog,....amikor egy nap, hirtelen raeszmeltem, hogy igy nem folytathatom az eletemet. Hiszen nem vagyok egyedul. Addig, amig Allah velem van minden percben, addig nem mondhatom, hogy maganyos vagyok. Rajottem, hogy valtoztatnom kell az eletemen. Felismertem, hogy nem lehetek boldog egy tarstol, egy gyerektol, egy jol fizeto allastol, vagy egy jo kocsitol. Egy hazastars, nem ad boldogsagot hosszu idon at, ha en csupan ettol vagyok elegedett az eletemmel. Ha en magam, magamtol nem vagyok boldog, ha nem erzem jol magam a boromben, akkor mas sem fogja megadni nekem ezt az erzest. Vagy csak ideig-oraig. Rengeteg embert ismerek, aki kivulrol nezve, boldog parkapcsolatban el. De belulrol ez nem felhotlen boldogsag. Mert az evek mulasaval mar, csak egy tars, nem ad boldogsagot, elegedettseget. Elhataroztam, hogy nyitottabb szemmel es szivvel fogok jarni a  vilagban. Nem volt konnyu, de amikor eljutottam odaig, hogy tudtam orulni az apro dolgoknak is.....egy hetvegen bedobtam par szendvicset a hatizsakomba, es elmentem turazni. Egyedul. A hegyoldalon aztan megpihenve-sajnos  addig birtam szusszal :)-elovettem a szendvicsemet es csendes maganyomban majszolni kezdtem. S ekkor dobbentem ra, hogy nem is  a csend vesz korul. Leneztem a volgyben piheno kis falura, felneztem a felettem elsuhano madarakra.  S hallottam az elet hangjait. A fak leveleinek susugasat,; ahogy a szel jatszott veluk, az allatok neszezeset. Lattam a fuben szorgosan rohangalo hangyakat. S ekkor dobbentem ra, hogy magat az ELETET latom es hallom. Ekkor lattam meg, Allah milyen hatalmas, hogy mindezt, az emberi esszel felfoghatatlant megteremtette.  Minden egyes fuszalrol, farol, madarrol, emberrol gondoskodik. Szamokban ki sem fejezheto elolenyre vigyaz. Eddig, az engem korulvevo vilag termeszetes volt. Azota a nap ota tudom, hogy minennap meg kell koszonnom, az eletet. Hogy elek. Hogy Allah elettel ajandekozott meg. Hogy lathatom ezt a sok csodat, amit a vilag rejt. Eleg csak kisetalnom a kertbe. Ertesulnom egy gyerek szuleteserol. Mindezek olyan termeszetesek szamunkra. Pedig nem kellene, hogy az legyen. Aznap hazamentem, es megkoszontem, halat adtam azert, mert nem Palesztinaban, vagy mas, haboru esetleg ehinseg sujtotta orszagban elek. A kenyelmes, biztonsagos, meleget vagy eppen hust ado otthonunkban ulve, az etellel megrakott asztal mellett mindig csak  kesergunk az eletunkon. Nem szabad.  Soha, egyetlen percre sem vagyunk egyedul. Allah velunk van minden szivdobbanasunkban. Igen, nem ad valaszt a kerdeseinkre, a negy fal nem valaszol, nem segit megoldast talalnunk a problemankra. Igen, nem konnyu egyedul. De meg kell ismernunk magunkat. Mert mindenkinek celja van ezen a Foldon. Talan az, hogy gondos szulokent sok gyereket neveljen. Vagy eppen ellenkezoleg, masok gyerekeinek segitsen, sajat gyermek nelkul, hogy minden idejet es szeretetet mas gyerkeire, esetleg arvakra forditsa. Lehet, hogy kozosseget kell epitenie, programokat szerveznie, konyvet irnia, onkentesnek allnia stb. Millionyi lehetoseg. De ehhez ismernunk kell magunkat. Mindenkiben van kepesseg, keszseg, tehetseg valamihez. Csak fel kell ismerni. Igy lehet teljes, kiegyensulyozott es boldog az eletunk. Ha annak van celja, ertelme. Ha csak ugy vagyunk a vilagban, egy hazastarssal, akkor ettol nem leszunk boldogok. Neha lepni kell. Neha akkorat, hogy bizonytalanok legyunk a foldet erest illetoen. Neha akkorat kell valtoztatnunk az eletunkon, hogy ugy erezzuk, ez nekunk nem megy, ennyi ero nincs bennunk. De ez az, amikor Allah probara tesz bennunket. Talan latni szeretne, mekkora a hitunk. Hiszen ha teljes szivunkbol hiszunk az o nagysagaban, vegtelen joindulataban, akkor merunk lepni, valtani. Ha tudjuk magunkrol, hogy az altala kijelolt uton haladunk, akkor merunk valtani, valtozntatni. Mert akkor biztosak vagyun benne, hogy nem hagy magunkra es a buktatokon atemel bennunket. Mindenki volt mar maganyos. Mindenki kapott pofonokat, mindenkit megalaztak mar, mindenki talalkozott rossz emberrel. De vajon nem azert vannak ezek az esemenyek az eletunkben, hogy erositsek a hitet? Vajon nem azert eljuk at mindezt, hogy tanuljunk, fejlodjunk? Vajon nem azert tortennek ezek velunk, hogy tudjunk kulonbseget tenni jo es rossz kozott, s tudjunk halat adni a  joert? Aki soha nem erezte a magany izet, soha nem fogja igazan ertekelni, hogy ferje, felesege, csaladja van. Mert ez az allapot termeszetes lesz szamara, es nem is fog semmit tenni azert, hogy ez igy maradjon. S nem fog halat adni erte. Meg kell ismernunk magunkat. Utazast kell tennunk a bensonkbe. Nem egyszeru feladat. Amikor minderre rajottem, es uj celokat kerestem magamnak, s nem gorcsoltem az egyedulleten, nem bombaztam az eg fele a neha igen, szemrehanyo kerdeseimet, nos akkor megkaptam mindent. Szereto hazastarsat, csaladot. Ma mar tudom, hogy nem a parom tesz boldogga. Mert nelkule is boldog voltam. O csak kiegeszit engem, potolja  a hianyossagaimat, teljesse teszi az eletem. De nem tole varom a boldogsagot. S talan ezert mukodik minden olajozottan. Sokszor eleg egy uj hobbi, vagy egy sport elkezdese, uj munkahely stb. Talan a valtozas hozza meg a vagyott tarsat, uj baratokat. Mindig fejlodnunk, tanulnunk kell. Szerencsesek vagyunk, mert valaki ebben a percben vesziti el a gyermeket, az allasat, ez a 3. napja, hogy nem tud egy szelet kenyeret enni, talan valaki most vesziti el a latasat, a hazat, egesz eletet. Mi pedig "csak" egyedul vagyunk. De hogy lepjunk, ezt fel kell ismernunk. Ha csak ulunk a negy fal kozott, soha, semmi sem fog valtozni. Az elet elrohan.
S mivel mindenkinek szemelyre szolo sorsa van, nem lehet tanacsot adni, ki es mit tegyen, hogy valtozas legyen az eleteben. Az Internet oriasi kapu a vilagra. Sok banatot is tud okozni, de sok oromet. S ha a kongo lakasban ulve, peldaul erre az oldalra latogatsz kedves testverem, s ezt olvasod, akkor ugye tudod, hogy maris nem vagy egyedul? Ha nem hagyod, hogy a mobilod tonkretegye a barati latogatasokat, es ezaltal a lelkizos nagy beszelgeteseket-vagy eppen csak a rovid, de oszinte  erdeklodeseket-, akkor nagy valoszinuseggel, sohasem fogod maganyosnak erezni magad, mert mindeig lesz, aki radnyissa az ajtot; a szurke hetkoznapokon is. De ehhez te is kellesz. S ha van egy baratod,, akkor nem mondhatod, hogy egyedul vagy. Vegszokent, idevag Csukas Istvan tollabol, egy kedves rajzfilmhos szajabol a kovetkezo parbeszed:

"Mi semmi?
- A magányosság, az semmi! - mondta Pom Pom. - A kettőnk magányossága, még az is semmi!
Bogyó lassan magához tért, már nem suttogott, kíváncsian megkérdezte:
- Hogyhogy semmi?
- Úgy, hogy semmi, mert van nála nagyobb is! - vágta rá rögtön Pom Pom. S nehogy abbamaradjon a beszélgetés, gyorsan folytatta:
- Mert ugye aki beszélget valakivel, az már nem annyira magányos! Vagyis van nálunk magányosabb is!"
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink