öltözködés és erkölcsök

Az alábbi cikk megírására egy katolikus keresztény barátom írt meg, ifjúsági magazinukban jelenik meg hamarosan, rövidített változata...

Felismerem öltözködésükről a keresztény embereket – jelentettem ki pillanatnyi elgondolásomban, de amióta felkértetek arra, hogy ezt fejtsem ki bővebben is egy írás keretéig a saját szemszögemből, rájöttem, hogy ez azért  nem ennyire fekete-fehér...

De milyen kép is él bennem? Kezdjük ott, hogy ez a kép eleve összetett. Ahogy beszédünk szerves része a metakommunikáció, öltözködési stílusunkhoz is szervesen hozzákapcsolódik viselkedésünk. Ezt használják ki a filmek akkor, amikor például a burleksz hatás eléréséhez egy idős apácát táncra perdítenek, vagy éppen drámai hatást kelt, amikor ledér öltözetű szereplőnknek a templomba betérve áhítattal telik meg az arca. Tehát szorosan összefonódik külsőnk azzal, amit belsőnkben építettünk fel, és ideális esetben megnyilvánulásainkban is tükröződik ez. Ha vallásos emberekként nem is minden esetben sikerül türelmünket és szelídségünket megtartani, úgy érzem, erre azért mindenképpen törekednünk kell, valamint arra is, hogy megjelenésünben következetesek és visszafogottak legyünk.

De mit diktál a mai divat? Főleg a nőknek (kislánykoruktól kezdve)? Hogyan alakul át egy Barbie-magazint olvasó kislány cosmopolitan fogyasztóvá, és mi az, ami e folyamat alatt kiürül benne, elsekélyesedik? Rengeteg fiatal lány szenved anorexiától vagy bulímiától. Most nem szeretnék mindebbe részleteiben belemenni, erkölcsi tartásukban igényes emberek amúgy is átérzik mai korunk öltözködés - és viselkedésbeni visszásságait.

Azt gondolom, hogy ebben a cinikus és durva világban, amelyben élünk, nem csak a férfiak érzik úgy, hogy ami elérhető a szemnek, az elérhető a kéznek is, de a nők is naponta alázzák meg és alacsonyítják le egymást csupán a külső miatt: elég egy lekicsinylő pillantás hogy egy nőtársunk napját –és önérzetét – a romba döntsük.

Nem csak kortársaik, de tanáraik és szüleik is rengeteg nyomást gyakorolnak egész kicsi kortól a lányokra, hogy ugyanolyan teljesítményt nyújtsanak, mint a fiúk, közben észrevétlenül érzéketlenné is nevelvén ezzel a női nemet. Ma már a lányoktól elvárják hogy a szexualitásban legalább annyira készek és szabadosak legyenek, mint a fiúk. A ma nőjétől elvárják hogy felülkerekedjen a szerénységén, a “komplexusain” és legfőképpen a romantikus elvárásain. De talán a legnagyobb kitolás a ma nőjével szemben az, ahogyan a társadalom elvárja, hogy ne csak a saját természetének megfelelő munkáját lássa el, hanem a férfi nem kötelességeit is, emiatt sokkal több terhet kell elviselnie egy nőnek, aki egyszerre próbál családanya, férje támasza és gondos társa és dolgozó nő is lenni.

A közkeletű elutasítása annak, hogy felismerjük és tiszteljük a férfiak és nők közötti különbségeket, alapvetően járult hozzá a társadalom elközönségesedéséhez. Férfiak és nők vagyunk, egyenrangúak, egyenjogúak de nem egyenlők. Isten különféle természettel teremtett minket, különböző feladatokat szabott ki ránk.

Én muszlim vagyok és nő. Nem mindig hordtam a kendőt már muszlimként sem, pedig mi úgy gondoljuk, hogy Isten az ember javát kívánja azzal, hogy felhívja a figyelmét a szemérmes öltözködés és viselkedés szabályaira:

“Ó Próféta! Mondd a feleségeidnek, a lányaidnak és a hívők feleségeinek, hogy takarják magukat méltányos öltözetükkel! Így érhető el leginkább az, hogy elismertessenek, és ne legyenek zaklatva. Allah megbocsátó és könyörületes.” (Korán, 33:59)

Azonban amikor mégis úgy döntöttem, hogy felvállalom végre mindenki előtt vallási identitásomat, és fontosabb az, hogy Istennek tetsző életet éljek, mint az, hogy mit szólnak majd a kinézetemhez az emberek, nem csalódtam. Azóta is örömmel öltözködöm így, mert belátom, hogy mindez saját érdekemben is történik, hiszen így – még itt, a nyugati kultúrában is – több becsülést és tiszteletet tapasztalok, nem adok okot egy férfinak sem rossz gondolatokra. A ruhám eltereli a figyelmet a testemről a belsőmre, az eszemre. Nőiesnek is érzem magam benne, üzenetet is küldök vele: “Magánterület. Csak rám és Istenre tartozik.” (No meg a férjemre...)

Szomszéd srácok köszöntek már nekem csókolommal a semleges helló helyett, a bérletpénztáraknál sorbanálláskor egy férfiú próbált lebeszélni a “túlbuzgóságomról”, egy idősödő néni rámcsodálkozott egy őszinte “Annyira szép vagy!” felkiáltással, egy másik mosolygós néni “Isten hoztával” köszöntött, amikor megtudta, hogy az utcában lakom. Gyerekek kérdezték már, hogy apáca vagyok-e, nők fürkésznek vagy bámulnak nyíltan a járműveken, férfiak tűnődnek el a jelenségen ami én vagyok. A nagyvárosi forgatagban sokan nem látják helyénvalónak konzervatizmusomat. Tegnap szemben a metrón velem egy férfi még gúnyos arckifejezéssel a fejét is csóválta rám. Pedig ó, ha tudnák, hogy mindezt nem valami férfi előtti meghunyászkodásomban, hanem Isten akarata előtti fejethajtásom végett teszem, és mindezzel társadalmunk erkölcsi színvonalát is emelem...

Azonban nekem örül a lelkem, amikor Magyarország utcáit járván – főleg nyáron – hozzám hasonlóan lezserebben öltözködik valaki: légies, hosszú szoknyát (vagy gatyát), nem dekoltált blúzt, vagy bő szabású nőies ruhát, kiegészítőket látok valakin: sálakat, kendőket, poncsókat. Lezsert írok erre, mert fittyet hány ez az öltözködési stílus annak a trendnek, miszerint az okos nőnek mutogatnia kellene bájait. Sokszor vélem kiáradni az illető nőből a vallásos identitását: még ha divatos is, szolid: nem kihívó, nem sértő. Sőt, mi több, kifejezetten nyugalmat, és bizalmat árasztó.

Fiatal párokat látok az utcán, látszik rajtuk, hogy legtöbbjük nem fogja életét összekötni holtodiglan-holtomiglan. Kisgyerekeim tekintetét próbálom más irányba terelgetni, hogy befogadó kis lelkük ne fertőződjön meg attól a látványtól, ami több, mint nem kívánatos, az utca közepén. A szexuális visszafogottság egy erény, amely segít megőrizni a szexualitás mágiáját oda, ahova az tartozik, a házastársi kapcsolatba. Mennyire elveszett a mai világban a jó öreg udvarlás játékossága! Pedig mekkora kincs van abban, ha egy pár megtartóztatja magát –a szemnek éppúgy mint a kéznek – az ismerkedés, az udvarlás és a házasulási előkészületek hónapjaiban. Mennyit is ismerhetnek meg úgy egymásból, ha nem a szexualitás játszik főszerepet, nem beszélve arról, hogy senki sem sérül meg, ha esetleg mégsem egymás mellett döntenének. Olvastam egyszer arról, hogy mennyivel mélyebb nyomot hagy az agyunkban valami, amin szerettünk volna, de nem mentünk keresztül, mintha átestünk volna azon az életeseményen...

Azt gondolom, hogy mélyen vallásos embereknél – légyen ez keresztény, muszlim, vagy más vallású – természetesen és belülről fakadó az az erkölcsösség, melynek karakterformáló ereje van, és ez az egyén mindenfajta önkifejezésmódjára ki kell hogy hasson.

Vissza a tetejére

Elérhetőségeink