A város és a puszta

Ikaljan testvérünk említette egy hozzászólásában, hogy sok városi gyerek csak a rajzfilmekből láthat már egeret. Ez a sajnos igaz mondat szülte mai blogbejegyzésem.

Nemrégiben a skanzenben mesélte a gyertyaöntő műhelyben a bácsi, hogy bizony volt olyan tízéves forma pesti gyerek, aki megigézve nézte a tüzet, és nem akart onnan elmenni. Saját bevallása szerint még sosem látott tüzet. Sokszor, fájó szívvel gondolok a jó öreg Matula bácsira. Vajon utódainknak lesz-e még olyan nemzedék, aki megismertetheti őket a betonon, szmogon kívüli élettel.
A régi Magyarországon a pásztor embernek becsülete volt. Kemény munka, tiszta élet volt az övéké. Volt olyan pásztor, aki a ridegen tartott állatokkal egész évben kint élt a szabadban. Ismertek olyan pásztor embert, aki harminc éven át élt kint az állatokkal, úgy, hogy közben egyszer sem tette be a lábát a városba. Mi, mai modern emberek - akik már a csillagokat is lassan csak hírből ismerjük – el sem tudjuk képzelni már, hogy milyen is lehetett kint a pusztában az élet. Vajon vannak-e még a pusztán olyan rideg legények, akik annyira ismerik az állatokat, csillagokat, a pusztát mint a saját tenyerüket - eggyé válva velük, részeiként a természetnek. A régi pásztor, gulyás, emberek ilyenek voltak. Úgy éltek, mint akár Mózes, József próféták (béke legyen velük). Ez az valós életben töltött életbölcsesség a vonásaikat nemessé, tartásukat délceggé, gondolataikat ritkán szóló bölcsességgé tették.

Kútvölgyi Mihály tanúsága szerint azonban nem is olyan rég történt egy eset. Ez a történet egy nem régiben meghalt gulyásról szól a Hortobágyon. Fekete Jóskának ismerte mindenki. Nagyapja, apja is az állatok mellett nőtt fel, csakúgy mint ő maga. A magyar szürkegulya volt mindene. 1995-ben szó nélkül felült a lovára, és bevágtatott a pusztába. Estére csak a lova jött haza, sáros homlokkal. A gulyások már tudták, hogy nagy a baj, elindultak megkeresni. Három nap múlva találtak rá kinyúlva: a keze össze volt kulcsolva, a fejénél mozdulatlanul ült a kutyája. Nem volt családja, így a gulyások akarták eltemetni. Nem sikerült, mert a nagyiváni pap szerint Jóska nem volt hívő ember, nem fizetet egyházi adót. Úgy mondták a pusztai emberek, hogy másnap a Döghalom felől – ahol Jóskát halva találták – egy gömbvillám indult el a nagyiváni templom felé, a toronyba csapott, és leégett.*

Fekete Jóskát ezután mégis eltemették, a cifraszűrét, karikás ostorát a Döghalomnál elásták.

*„2000. december 9-én dr. Katona István püspök megszentelte az újjáépített nagyiváni templomtornyot, amelyet  1995. június 1-jén évben villámcsapás ért, teljesen megsemmisítve a templom teljes tetőszerkezetét és a toronysüveget.” – írja a http://tfuredplebania.extra.hu/templomok/Templomok_nagy/Nagyiv%E1n.html oldal.


Vissza a tetejére

Elérhetőségeink