Ima

Neha szegyenkezem. Peldaul amikor azt latom, hogy emberek sietnek a mecsetbe, en pedig eppen valami "nagyon, de nagyon fontos" arut igyekszem megvenni, nehogy lemaradjak a lehetosegrol. Magamban azt mondom, "nem baj, majd kesobb bepotolom ezt az imat".  S be is potolom, nem arrol van szo, hogy emiatt lelkiismeretfurdalasom lenne. De belegondolok, hogy eletem soran, hany olyan alkalom van, amikor valamit elorebb helyezek az imadkozasnal. Nem rengeteg, de sok. Igyekszem az imadkozast a maga idejeben vegezni. Mindegyiket. De olykor-olykor elofordul, hogy kesobb potolok egyet. Rajottem, hogy ez nem jo. Mert mi lehetne fontosabb annal, minthogy Allah fele fordulok, es nala keresek menedeket, hozza szolok, ha bajban vagyok, neki mondok halat, ha orom el, es akkor is, ha csak eszembe jut, milyen jo, hogy elek es egeszseges vagyok? S meg ennem is van mit. Majd amikor a boltba szaladok, amikor fozok, vagy msok, takaritok, akkor neha elfeledkezem errol.Persze, vannak az ember eleteben olyan alkalmak, amikor egyszeruen muszaj eltolnia az imadkozast. mert dolgozik, es ott nincs lehetosege imadkozni, vagy mert hivatalos ugyet intez, uton van, stb. Tudom en, hogy rengeteg ilyen ok van. Nem is ezekre gondoltam. HAnem arra, amikor puszta onzosegbol, a sajat celomat akarvan elerni, minden mast magam moge utasitok, megha csak egy perc erejeig is, amig a dontest meghozom. Soha, egyetlen percre sem szabad megfeledkeznunk arrol, hogy Allah fele kell fordulnunk, es minden, de minden teljesen ertelmetlen, ha nem keressuk a kegyet, ha nem rbegunk halat minden egyes alkalommal, amikor leborulunk. Hiszen vajon mi ertelmet latnam a szep uj ruhamnak, ha Allah nem gyakorol kegyelmet, es meghalok masnap? Kinek mutatnam az uj szerzemenyem? Senkinek. Szinte semmi az a kis ido, amit naponta az imadkozasra kell forditanunk. Megis, neha elfeledkezunk errol, es az elmenk csak ugy jatszik velunk, es egy pillanat alatt meggyozzuk magunkat, hogy raer az majd kesobb is. De ha nem lesz kesobb? HA nem lesz tobb alkalom? Az ember egyszeruen keptelen felfogni, hogy a kovetkezo percben megszunhet letezni. Tisztaban vagyunk az elet mulkandosagaval, de valahogy megsem igy eljuk az eletunket. Sokszor odazzuk el a dolgokat, mert faradtak vagyunk, mert most nincs kedvunk, mert mergesek vagyunk, mert, mert, mert....Az utobbi idoben nagyon sokat utaztam. Mintegy 10 alkalommal ultem kulonbozo repuloterek tranzitjaban. Altalaban ilyenkor magamban imadkozom, vagy figyelem az utazokat. Egyik alkalommal, valami erdekesre lettem figyelmes. Egy muszlima ult velem szemben a ferjevel. Egyszer csak az orajara nezett, felallt, korulnezett, mintha keresne valakit vagy valamit. Szeme furkeszon siklott vegig a nagy termen. MAjd megallpodott egy ponton. KOvettem a tekintetemmel, es egy uresen allo chek-in pult volt az. Mire megint ot figyelhettem volna, mar uton volt a fele a hely fele kezeben egy szob*nyeggel es valami massal. Talan ko lehetett. Hamar rajottem, hogy bizony imaido van. Bar nem teljesen lathatatlanul, de elvonult imadkozni. En pedig ultem a helyemen, es soha eletemben nem szegyelltem meg magam ennyire. Allahra, milyen muszlima vagyok en? EN miert nem teszem ugyanezet? Miert kell ezt latnom, miert nem engem nez valaki ugyanigy? Miutan visszajott, nem mertem ra sem nezni egeszen addig, mig el nem mentek a gepukhoz. Annyira, de annyira szegyelltem magam. S belegondoltam, hogy en meg soha nem imadkoztam nyilvanos helyen. Repulon, repuloteren, buszpalyaudvaron, taxiallomason, allatkertben es meg sorolhatnam. S vajon miert nem? Mert szegyenkeznek? Mert "cikinek" tartanam? Meg leirni is szornyu ezeket. Mert hat hogyan is szegyenkezhetnek amiatt, hogy leborulok Allah elott? Hogyan is lehetne ez ciki vagy kinos? Csak mert a vilag nem erre van berenbdezkedve? Csak mert esetleg megbotrankoztatok valakiket? CSak mert furcsan neznenek ram? De hat kit erdekel ez? Akkor es ott csak en vagyok es Allah. Megszunik a kulvilag, nincs mult es jovo. Csak az a pillanat van. Nincsenek emberek, es hangok, nem latom, hogy ki nez vagy ki nem, hogy osszesugnak-e a hatm mogott vagy sem? Csak en vagyok magam es O, akinek koszonhetem minden pillanatat az eletemnek. Igen, mindenhol meg kell tennunk ezt. Igenis buszkenek kell lennunk, hogy muszlimok vagyunk. Igenis meg kell mutatnunk, minden helyzetben, hogy mi imadunk valakit, es ennel minden, de minden ezen a Foldon ezredrangu. Kit erdekel, ha nenek? Kit erdekel, ha sustorognak? Ok lesznek mellettem az utolso napon? Vajon ki fog nyugodtabb szivvel Allah ele allni? Nem szamit, masok mit mondanak vagy tesznek. Azokrol kell peldat vennunk, akik nem veletlenul jelennek meg az eletunkben. Megha csak egy ima, vagy egy perc erejeig is. Errol a reptreri muszlimarol, a taxisoforrol, aki megallt velunk utkozben, hogy imadkozhasson es HAmidurol-a csaladunk Down-koros tagjarol-aki bar nem tiszta elmevel eli az eletet, de meg o is imadkozik. Ha nem is mindennap, ha nem is tokeletesen, de osszeszorul a szivem, ha ragondolok. Igy hat ne felejtsuk el soha elvegezni az imat a maga idejeben. Mert talan nem lesz kovetkezo alkalom. S nincs, nem lehet semmi sem fontosabb ennel.

 

Vissza a tetejére

Elérhetőségeink