Ha leszáll a köd

2:7. Allah pecsétet tett szivükre, hallásukra, látásukra hályogot küldött,...

18. Süketség, némaság, vakság...

Eltévedt árnyékként sikitok, mintha a sivatag közepén: Halljatok meg! Figyeljetek már rám! A Csend fáj. Üveges tekintetek, méla pislogás...kétségbeesetten kiáltok, de nem lát, nem hall senki. Üvegkalitkába zárva, hangtalanul döngetek hiába. Senki nem lát, csak az, Aki a föld fekete porába ásva is meglát.

Máskor dühös vadként, orkán erejével dúlok fel mindent. Nem...igy nem szabad, tudom...de figyelj rám, hallgass meg, kérlek! Szavaim falba ütköznek, visszapattanva úgy homlokon csapnak, hogy attól mindig eszembe jut: nincs semmi más, csak a fohász.

Máskor én némulok meg. Mondjam? Már mondtam...nem hallottál. Most se fogsz, hisz egyedül beszélem meg dolgaim, már fogalmazni se tudok, s ha tudnék is, te már rég tovarohantál.

És én vagyok a vak, hisz titkon látom, sirsz, s megnémulok. Nem sikitok kétségbeesetten, nem dúlok, mint az orkán, csak nézlek csendben és reménykedem, hogy egyszer majd te is megérted végre mért sikitok és dúlok, ha te vak és süket vagy, és mért leszek én néma, ha te sirsz...

Vissza a tetejére

Elérhetőségeink