Blog - magyar muszlimok(magán)véleménye az iszlám vallásról

Jassim Mi'raj kalligráfiái

iszlám, kalligráfia, iszlám kalligráfia, ornamentika, hadísz, Mohammed, MohamedA 2009. július 28-án a keszthelyi Festetics kastélyban nyílt kalligráfiai kiállítás egyik meghívott művésze Jassim Mi'raj volt, akivel személyesen is találkoztunk, és megengedte számunkra, hogy közzétegyük néhány képét. Személyében masa Allah egy nagyon szerény, kedves fiatalembert ismertünk meg.

Bővebben...

Az iszlámhoz vezető út letölthető e-könyv

Az iszlámhoz vezető út inyen letölthető könyvAz emberiség történelme során a vallások, amelyek közül a legelső Ádámnak nyilatkoztatott ki, lényegüket tekintve azonosak voltak. A megfigyelhető változások kizárólag a társadalmi törvényekre korlátozódtak, mivel az emberi közösségek folyamatosan fejlődtek. Ezek a változások azonban nem érintették a hit lényegét.
Tehát mindazok a vallások, amelyek Ádám (béke legyen vele), az első emberi lény és egyben az első próféta, illetve Mohamed Próféta (béke legyen vele), az utolsó próféta (a Próféták Pecsétje) között lettek kinyilatkoztatva az emberiségnek, lényegükben ugyanazok: Az egyetlen igaz Istent kell imádni, és meg kell tagadni minden hamis isten imádatát.

Bővebben...

A muszlim személyiség - letölthető e-könyv

A muszlim személyiségA valódi muszlim olyan ember, aki a legnemesebb erkölcsöt és a legkiválóbb jellemet mondhatja magáénak. Urához, önmagához, családjához, szüleihez, rokonaihoz, barátaihoz és a közösség, illetve a társadalom tagjaihoz fűződő viszonyában a legkiemelkedőbb példaképet Mohamed Próféta (béke legyen vele) személyében találja meg. Erkölcsi kiválósága megerősítést nyer a muszlimok első generációjának személyiségei által, akik az emberi törekvések legkülönbözőbb területein emelkedtek ki. Az iszlám tanításai arra bátorítják, hogy személyiségének rendszeres fejlesztésével és javításával ő is elérheti a prófétai társak kiválóságát.

Bővebben...

Fedezd fel az iszlámot

Fedezd fel az iszlámotIszlám. Ki ne hallotta volna ezt a szót? Földünk lakosságának egyötöde vallja magát muszlimnak, vagyis az iszlám vallás napjainkra majd másfél milliárdnyi embertársunk életútjává vált. Nap mint nap hallhatunk-láthatunk róla, ha máshol nem, hát a média beszámolóiból. A különböző helyekről származó hírek azonban sajnos sokszor hamis képet adnak, és vagy a tudatlanság vagy pedig emberi érdekek által elferdített információkat tartalmaznak. E füzetben igyekeztünk az iszlámmal kapcsolatos legfontosabb témaköröket összefoglalni, úgy, hogy ezzel – ha Isten akarja – minden érdeklődőnek megmutathassuk az iszlám valódi fényét, a Tőle eredő vezetést, amit mi muszlimok élünk át mindennapjainkban.

Bővebben...

"Amikor megszeretem, akkor hallásává válok"

Szent (kudszí) hadísz: A Magasságos Allah azt mondta: „Szolgám addig közeledik Hozzám a szorgalmi imákkal, amíg meg nem szeretem. Amikor megszeretem, akkor hallásává válok, ami által hall, látásává válok, ami által lát, kezévé válok, amellyel dolgozik, lábává válok, amellyel jár, ha kér Tőlem, megadom neki, ha pedig menedéket kér Nálam, akkor menedékben részesítem.” (Al-Bukhári)


Nem régiben egy szufi úton haladó testvéremmel beszélgettünk az index fórumán, és eszmecserénk kapcsán felmerült ez a hadísz is. Beszélgetésünkkor sok közös nézetet, és sok különbözőséget fedeztünk fel egymásban. Míg ma wudut csináltam eszembe jutott a beszélgetésünk, és a hadísz kapcsán egy gondolat. Ezt szeretném insa Allah megosztani Veletek.
Aki emberek között mozog, beszélget velük nézeteikről, hamar megtapasztalhatja azt, hogy ahány ember, annyiféleképpen látja a világot. Sokan hajlamosak vagyunk arra, hogy saját szemünkkel nézve csak, saját nézőpontunkon keresztül vizsgáljuk a dolgokat. Ez sajnos nem ritkán ahhoz vezet, hogy látásmódunk beszűkül, nem vagyunk hajlandóak figyelembe venni más nézeteket, és végül esetleg mások meg nem értése miatt kirekesztünk társaságunkból olyan embereket, akik máshogy közelítenek meg egy kérdést, máshogy látják annak megoldását. Az életben mindig nyitottaknak kell lennünk, hogy egy másik ember nézőpontjait annak szemszögéből is megpróbáljuk megvizsgálni. Így esetleg a magunk álláspontja is javulhat, és szélesedhet a látókörünk. Azonban, az, hogy valaki ne saját nézőpontján keresztül, hanem úgy látja, úgy hallja meg a körülötte való történéseket ahogy azok valójában vannak, Isten adománya. A Próféta (béke legyen Vele) is azért fohászkodott a Kegyelmes Istenhez, hogy mutassa meg számára úgy a dolgokat, ahogy azok valójában vannak. Én úgy gondolom, hogy ez a hadísz erről szól. Ezt jelenti az, hogy Allah az Ő szolgájának látásává, hallásává, kezévé, lábává válik. Az Istenhez igazán közellévők megtapasztalhatják azt, mi az igaz, valóságot mutató hallás, látás – amivel úgy láthatja, hallhatja a dolgokat, ahogy azok valóban vannak. Kezével úgy dolgozhat, ami valóban hasznot hajthat, lábával afelé haladhat, ami az igaz út.
Mit tehet vajon az a hívő, aki nincs még ennyire közel Istenhez? Hogy közelíthet felé?
Ahogy a Hagyományban Isten tanít minket – szorgalmi imákkal. Ez azonban (véleményem szerint) nem azt jelenti, hogy aki naponta több szorgalmi imát imádkozik, annak egyre inkább megadatik az Igaz látás. A hangsúly az imának a milyenségén és a szándékán van. A szorgalmi imák elvégzése nem a jó pontok gyűjtését, hanem azt jelenti, hogy valaki akkor is keresi Isten társaságát, amikor az nincs előírva számára. Aki Isten felé kitárt szívvel közeledik, az az emberek felé is kitárt szívvel fog közeledni. Az, aki Istenhez közel van, az az emberekhez is közel van. Aki pedig közel van az emberekhez, az meghallgatja őket, nyitott feléjük, tanul mások erényéből is, hibáiból is. Aki Isten felé közeledik, az közeledik a testvériség, összefogás, egymásra figyelés felé is. Így látása tisztul, hallása élesebbé válik insa Allah – Allah útján.

Bővebben...

Adakozás

Anaszra való hivatkozással jegyezték fel, miszerint azt mondta: Egyszer Allah Küldöttével mentem – akin egy durva szélű köpönyeg volt – és utolérte egy beduin, aki hatalmasat rántott a Próféta köpönyegén.
Bővebben...

Fogyatékosság, abortusz, eutanázia az iszlámban

Az Iszlám vallás szemlélete a fogyatékossággal élő emberekről, alamint az őket érintő abortusz és eutanázia kérdéseiről

Készítette: Hegedüs Szandra

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar Általános Gyógypedagógiai Tanszék

Nappali tagozatos, értelmileg akadályozottak tanára és mozgáskorlátozottak terapeutája szakos hallgató

Bővebben...

Test és lélek egészsége

Életem során többször találkoztam már azzal a jelenséggel, hogy olyan ember, akinek lelki problémái vannak előbb-utóbb testi tünetekre, betegségekre is szert tett ezáltal, vagy ugyan ezzel a kölcsönösséggel a testi betegségekbe esetleg lelke fásult bele. Az evilági életben a test és a lélek elválaszthatatlanok egymástól, hatnak egymásra, az egyik nincs meg a másik nélkül. Azoknak az embereknek, akik gondját viselik testüknek, a lelkük is gyarapodik.

Vajon hogy értem azt, hogy gondját viselik a testnek?

Bővebben...

Mohammed (béke legyen vele) származása

Egyetlen ember élettörténetével sem foglalkoztak olyan aprólékos pontossággal, mint Mohammed (béke legyen vele) életútjával. Halála óta rengeteg könyvíró és tudós tanulmányozta és tanulmányozza mind a mai napig, hogy melyek az igaz hagyományok, és azok között milyen kapcsolatok vannak. Különböző módszerekkel kiszűrik, hogy melyek azok a történeket, amelyek nem hitelesen beszélik el Mohammed (béke legyen vele) életének mozzanatait.
Bővebben...

Mohamed Próféta küldötté válása

Mohammednek (béke legyen vele) szokása volt Ramadan hónap napjaiban elvonulni, és magányosan elmélkedni, Isten felé fordulni. Ilyenkor mindig a Hirá hegy barlangját kereste fel, egy Mekkától nem messze fekvő, apró kis sziklaüreget. Negyvenedik életévében történt, hogy amikor ismét elvonult, megjelent neki Gábriel  (béke legyen vele) férfi alakjában. Az angyal, felszólította őt, hogy: „Olvass!”. „Nem tudok!” – felelte a Próféta (béke legyen vele). Az angyal erre erősen magához ölelte majd elengedte, és megint így szólt: „Olvass!”, mire a Próféta ismét így válaszolt: „Nem tudok!”. Az angyal pedig újból erősen magához ölelte, ismét felszólította, majd miután a Próféta (béke legyen vele) újra azt mondta: „Nem tudok!”. Gábriel  (béke legyen vele) ismét magához szorította, elengedte, és így folytatta:
Bővebben...
Feliratkozás az RSS csatornára

Elérhetőségeink