Blog - magyar muszlimok(magán)véleménye az iszlám vallásról

Megpróbáltatások

hijrahAmikor Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) Allah útjára hívta az embereket, nem sok ember hallgatott a hívására. Az elsők között volt Khadídzsa, Abu Bakr, Ali és Zeid. Amikor küldetésében (dáwa: hívás az iszlámra) megerősödött olyannyira, hogy nyilvánosan hirdette a vallást, több követője lett, de ugyanakkor sok ellenállással kellett szembenéznie a nemesek és a vezetők részéről, akik fenyegetve és veszélyeztetve érezték helyzetüket. Összefogtak, hogy őseik vallásának megvédése ürügyén szembeszálljanak az iszlámmal.

Bővebben...

Mohamed (blv) prófétasága

hira-barlangAl-Bukári és Muszlim azt jegyezte le, hogy Áisa Allah Küldöttének (Allah áldása és békéje legyen vele) felesége azt mondta: „Az első dolog, amivel a sugallat kezdődött a Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) esetében, az az ’igaz álomlátása’ (ru'jjah szádika) volt. Bármit álmodott a Próféta, az bekövetkezett (olyan világosan), mint a hajnalhasadás. Ezután pedig kedves lett számára az egyedüllét, ezért az lett a szokása, hogy a Hira barlangjába elvonult és éjszakákon keresztül ott imádkozott, mielőtt visszatért volna a családjához, hogy felszerelje magát a szükséges élelemmel, hogy aztán hasonló módon cselekedjen. Így ment ez egészen addig, míg a Híra barlangjában egyszer csak eljött hozzá az igazság (lebocsátatott rá a sugallat).

Bővebben...

Mohamed Próféta (blv) házassága

muhammed1Khadidzsát annyira megragadta Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) becsületes és vonzó egyénisége, hogy felajánlotta, hogy feleségül megy hozzá, amit Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) elfogadott. A korkülönbség ellenére 25 évig boldog házasságban éltek és hat gyermekük született. Khadidzsa erős akaratú, nemes jellemű, eszes nő volt. A Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) a nehézségekben, a szomorúságban mindig vigaszt lelt nála.

Bővebben...

Mohamed Próféta (blv) ifjúkora

hz.MuhammedMohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) egyszerű ember volt, nemzettsége körében mégis közkedvelt és tisztelettel övezett személynek számított megbízhatósága, őszintesége és bölcsessége miatt. Könyörületes volt a szegényekkel, özvegyekkel és árvákkal, és osztozott a szenvedésükben azzal, hogy segítette őket. Népe már küldetése előtt is az „al-amín” nevet adta neki, mivel igazmondó és megbízható embernek ismerte.

Bővebben...

Mohamed Próféta (blv) születése és gyermekkora

muhammedIsten utolsó prófétája, Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) az Arab-félsziget közepén fekvő, kopár hegyekkel körülvett kisvárosban, Mekkában született i.sz. 570 körül, egy hétfői napon, abban az évben, melyet az arabok az Elefánt éveként ismertek. Ebben az évben kísérelte meg – sikertelenül – Abraha abesszin kormányzó az Ábrahám prófétához (béke legyen Vele) fűződő mekkai szentély, a Szent Ház, vagyis a Kába szentély lerombolását.
A Koránban olvashatjuk: „Allah a Kábát, a Szent Házat menedékké tette az emberek számára…” (Korán 5: 97).

Bővebben...

Felszólítás a helyénvaló tettekre és óva intés az elvetendő tettektől 2011-12-23

  • Kategória: 2011

hajo2011. december 23. Pénteki szónoklat – Fares seikh szónoklatának összefoglalója

Az iszlám vallásban a muszlim emberek kötelessége felhívni az emberek figyelmét a helyes cselekedetekre, és ösztönözni őket a jóra, továbbá elutasítani a rossz cselekedeteket, és óva inteni azoktól.
A magasságos Allah azt mondta a Koránban:
„Legyen belőletek egy olyan közösség, amely a jóra hív, felszólít a helyénvalóra, óva int az elvetendőtől! Ők azok, akik boldogulnak” (Korán 3: 103)

Bővebben...

Az ideális muszlim nő 2. rész - A nők mecsetbe járása

Ideális muszlima 2. részLátogathatja a Dzsumát, a (a közösségi) imát a mecsetben

Az Iszlám egyfelől felmenti a nőket attól, hogy a mecsetbe járjanak imádkozni, ugyanakkor megengedi nekik, hogy eljárjanak a dzsumára azzal a feltétellel, hogy megfelelően felöltözködnek, nehogy felhívják magukra a férfiak figyelmét. Mindazonáltal az is bizonyos, hogy az első muszlim nők a Próféta (béke és áldás legyen vele) mögött imádkoztak a mecsetben.

Bővebben...

Mohammed (béke legyen vele) Isten küldötte

Mohammed Isten küldötte ingyen letölthető könyvMohammed Isten küldötte

A dicsőség és a hála Allahot illeti, aki világossá tette számunkra az Igaz utat és eltávolította szemünkről a tévelygés sötétségét! Allah dicsérete és békéje legyen a Küldöttel – aki könyörületként és példaképként küldetett el mindenki számára –, családjával, kortársaival és azokkal, akik őket követik a Feltámadás Napjáig.
A következő oldalakon – ha Isten megsegít minket – olvashattok majd a Próféta (béke legyen vele) életének néhány fontosabb eseményéről. Írásunk csak kísérletet tehet arra, hogy felkeltse érdeklődéseteket.

Bővebben...

Az iszlámhoz vezető út letölthető e-könyv

Az iszlámhoz vezető út inyen letölthető könyvAz emberiség történelme során a vallások, amelyek közül a legelső Ádámnak nyilatkoztatott ki, lényegüket tekintve azonosak voltak. A megfigyelhető változások kizárólag a társadalmi törvényekre korlátozódtak, mivel az emberi közösségek folyamatosan fejlődtek. Ezek a változások azonban nem érintették a hit lényegét.
Tehát mindazok a vallások, amelyek Ádám (béke legyen vele), az első emberi lény és egyben az első próféta, illetve Mohamed Próféta (béke legyen vele), az utolsó próféta (a Próféták Pecsétje) között lettek kinyilatkoztatva az emberiségnek, lényegükben ugyanazok: Az egyetlen igaz Istent kell imádni, és meg kell tagadni minden hamis isten imádatát.

Bővebben...
Feliratkozás az RSS csatornára

Elérhetőségeink