Nyilván egy européer és kellően korrekt ember hátán már a kérdésfelvetéstől is feláll a szőr. Persze, ha M. A. nevét behelyettesítjük az éppen nemszeretem magyar politikussal, mindjárt értelmet nyer a lapidáció. Milyen jó is lenne - horkan föl az emberben az érzület. De hát mi már vagy húsz éve demokraták vagyunk, s több emberöltő óta nem kövezünk. Hiába, no, a civilizáció megkövetel ezt-azt.
Nem úgy Egyiptomban vagy Katarban. Történt, hogy a nem éppen visszafogott nézeteiről hírhedt Juszúf al-Karadávi felvetette, hogy Abbaszt milyen jó lenne megkövezni. S hol máshol mint Mekkában?! S milyen jó lesz majd látni a képsorokat a nyugati hírtelevíziókban, hogy muszlimok állatok. Mi tagadás, egyesek tényleg azok! Persze a Palesztin Hatóság sem volt rest: kötelezte az imámokat, hogy átkozzák meg pénteki szentbeszédeikben az egyiptomi születésű, de Katarban élő aggszakált. A nép pedig szerette volna megtépni imámjait, s hogy ez ne történjen meg, fegyveresek védték a hitszónokokat. Pedig már köveket is gyűjtöttek egy nagy népi autodaféhoz.
- A falról
- Mikor leborulunk, szemben állunk a rasszizmussal
- Mubahala avagy a hitvita hagyománya az iszlámban
- Allah csodája egy baba testén
- Egy szaracén a muszlimok ellen
Magyar muszlimok az iszlámról |









Hozzászólások
Amikor a szaúd-arábiai főmufti kiadott egy fatvát arról, hogy országa békét köthet Izraellel, al-Karadáví olyan választ küldött neki, amellyel meggyőzte fatvájának visszavonásáról ...
hogy mekkora a támogatottsága a palesztinok között az pont abból derül ki, amit írtál:
\"A nép pedig szerette volna megtépni imámjait, s hogy ez ne történjen meg, fegyveresek védték a hitszónokokat. Pedig már köveket is gyűjtöttek egy nagy népi autodaféhoz.\"
Egyébként, aki olyan módon elárulja a palesztinok ügyét, ahogyan a bahá\'i-khoz tartozó Mahmúd Abbász, szerintem még arra sem méltó hogy Mekkában végezzék ki...
Minden esetre hagyjuk meg a palesztinoknak, hogy ítélkezzenek felette.
Ki kell javítanom egy tévedésedet. Mahmoud Abbas nem baha\'i vallású.
http://ehpg.files.wordpress.com/2008/08/20080714132239650_2.jpg
Persze én is azt gondolom, hogy a palesztinok dolga, hogy döntsenek arról, kit támogatnak.
Az, hogy nyugaton ez hogy jönne le, teljesen hidegen hagy, azért csúnya lenne, ha aszerint kellene élnünk, hogy ők minek örülnek.
wassalam
Beismerem, igazad van! Az általad belinkelt kép tanúsága szerint a korábban kommunista, később pedig bahái befolyás alá került PFSZ vezér jelenleg hithű muszlim.
Reméljük muszlimsága nem merül ki a Mekkában végzett imádkozásában, és kijavítja a palesztin nép ellen tett lépéseit.
Találtam én is egy képet:
lh5.ggpht.com/_qbT9lfmNQI0/SZiOkefDs-I/AAAAAAAABNw/87s0a8R2XMQ/s800/abbas04.jpget
Mindkét kép a Mekkában rendezett palesztinok közötti megbékélés találkozó alatt készült, 2007. február 9-én.
Allah áldjon!
Munif
Idézet:
bismillah
assalamu aleykum,
Kedves Testvérem!
Bizony sok volt kommunista van ma is vezetőként iszlám országban, vagy nem muszlim országokban, vezetőként.
Hogy az emberek miért bíztak/bíznak bennük, az nagy kérdés.
Van, aki hiteltelennek tartja őket, van, aki nem. Számomra egy volt marxista hiteltelennek tűnik iszlám politikai, vagy vallási vezetőnek. De ez csak az én személyes véleményem.
A Magasságos Egyisten fog úgyis ítélkezni felettük!
Isten vezessen minket a helyes úton!
Maasalama
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.