iszlam.com

magyar muszlimok az iszlámról

hirlevel

Olvasd ki a Koránt

Oszd meg ezt a cikket másokkal is a Facebookon!

Legyél a rajongónk!

Legfrissebb hozzászólások

Belépés

Cikkeinkből

Az imént kaptam emailben egy kis filmet egy barátomtól, aki félig török és félig kurd. A címe az volt, hogy a "A törökökök is leborulnak, a kurdok is leborulnak, titeket is várunk." Az utolsó mondat pedig az, amit ennek a bejegyzésnek a címéül választottam.

S ekkor elkezdtem gondolkozni. Teljesen természetes, hogy szeretjük az iszlámot és a muszlimokat, mert Allah szerint a hívők testvérek. Teljesen természetes, hogy szeretjük a családunkat, különösen édesanyánkat, aki keservesen hordozott minket kilenc hónapon át, és akitől édes anyanyelvünket tanultuk, s aki megmutatta nekünk hazánk szépségeit. Emlékszem arra, hogy úgy négyéves lehettem, mikor mentünk a Margit-szigetre, s érdekes ruhákba öltözött embereket láttam. Anyukám elmagyarázta, hogy ők székelyek, Erdélyben élnek, amit elvettek tőlünk. Ekkor kicsi öklöcskémet kezdtem rázni, s fennhangom üvöltöttem, hogy majd én visszaveszem azt az Erdélyt. Anyukám alig bírt elrejteni a Fehér Házat, a MSZMP pártbizottságát rejtve felügyelő titkosrendőröktől. Mert ugye, nehéz lett volna megmagyarázni nekik, hogy ez még csak egy kópé fiúcska, akinek Erdély olyan, mint a homokzólapát, amit elvettek tőle a nagycsoportosok. Később, mikor a betűvetést tanultuk Inci nénivel, aki a rongyabbjainkat a padlásszobába zárta volna, azt kaptuk feladatul, hogy írjunk a hazánkról. Én megfogadtam a pajtásaim előtt, hogy egy egész füzetet teleírok, de -mivel kötelező házi feladat volt- egy sor nem sok, annyit sem írtam. Szóval Allah a hazaszeretet a szívünkbe írta, de olyanok vagyunk, mint a Kossuth-nóta. Cselekedni csak akkor vagyunk hajlandóak, ha Kossuth Lajos újra üzen. Addig pedig, amíg nem üzen újra, pusztuljon az a Kossuth Lajos, ahogy bír.

Hogy is van ez? Szeretnünk, sőt védenünk kell a hazánkat, de ugyanakkor a fehér nem áll felette a feketének, s fordítva. S az arab sem áll felette a nem-arabnak, s fordítva. Ezt mondta ugyanis Mohamed próféta (béke legyen vele) a búcsúzarándoklaton elmondott szentbeszédében. S erre rímel a törökös-kurdos video is.

Akkor hogyan lehet olyan muszlim vezető, aki egy helyi lapban szimplán nacionalistának nevezi a saját egyházát, s hogyan tehet egy muszlim aktivista olyan kijelentést, hogy a segély csak a cigányoknak jár, a magyar muszlimnak nem. Nem bánom, hogy azt az öt csirkét a szomáliaknak adtam. Sőt! Követendőnek tartom.

 

A cikkben idézett video letölthető innen: http://video.aol.in/video-detail/krt-de-secdede-trk-de-secdede-sizi-de-bekleriz/4051760374

 

Hozzászólások  

 
#1 UmmAlAbbas 2010-01-04 02:16
Al salamo alaikom,

Hát, a rasszizmus valóban kényes téma, még akkor is ha rasszizmus és rasszizmus között nagy különbségek vannak.

Azt értem ezalatt, hogy van a tapasztalati rasszizmus és a \"hallás utáni\" vagy belenevelt rasszizmus. A hallás utáni az, amit kedves jakabgyörgy érzett a székelyekkel kapcsolatban. Túl sok saját véleményed valószínűleg nem lehetett, mégis rossz érzésed volt.

A tapasztalaton alapuló rasszizmus számomra kétélű, mert ha azt nézzük ami pl engem, mint arabot ér, egyrészt nagyon bántónak érzek néha, másrészről megértem a magyarokat. Hogy miért? Tisztelet a kivételnek, de amit a \"népem\" egyes tagjai :roll:: művelnek itt, hát biztos én is utálnám őket magyarként. Borzasztó. Az a baj, hogy sokan nagyon elengedik magukat, de pl ők azok akik otthon pl angyalként viselkednek, itt meg \"figyelő szemek \" nélkül.. hát... :roll:: :roll:: De sok példát hozhatnék fel.

Az, hogy valaki arab,török, vagy akármi, még nem jelent semmit, mint ahogy pl sok esetben a muszlim és az igaz hívő is külön fogalom. Sajnos.

Azon igyekezzünk, hogy mi a lelkiismeretünk nek megfelelően viselkedjünk és akkor se szégyelljük magunkat ha Allah színe előtt állunk majd enshaAllah
 
 
#2 Mustafa 2010-01-04 19:10
Salam alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh!
Alhamdullah, ez egy nagyon jó videó, köszönöm szépen jakabgyorgy! Insallah letöltöm, és magyar feliratokkal visszarakom a netre.
\"A kurd is leborul, a török is leborul. A perzsa is, az az arab is. Annak ellenére, hogy különböző fajok vagyunk, a leborulás ellenében egyenlők vagyunk, és testvérek is. A feljebbvalóság nem a fajunktól van. Az Ummánkban a feljebbvalóság és lejebbvalóság oka nincsen. Mindannyian Ádemnek(aleyhis szelám) gyermekei vagyunk. Mi mindannyian a rasszizmus ellen vagyunk, amikor leborulunk.\"
Ezt most fordítottam, de mondjuk fogalmam sincs mit mond 0:40-0:39-nél illetve 0:32-0:30-nál.
Amúgy a rasszizmust én igazságtalannak tartom, mert mondjuk azok, akik a rasszisták támadásainak esnek, nem tehetnek arról, hogy ilyen fajnak született. Tehát ha elkezdenek itt töröközni, vagy magyarozni, tehetek én arról, én választottam milyen legyek? Nem. Persze minden faj ugyanolyan: két fül, két szem, egy orr, két ajak, Allah képmása. Nem űrlény senki sem. A rasszizmus sajnos terjed, tehát ahogy a romáknál, úgy a magyaroknál, ahogy a kurdnál, úgy a töröknél. Viszont mi vagyunk a legjobb Umma, ilyen szokásokat mi nem gyakorolunk: a mecsetekben egy sorban imádkozik, a haddzson egyenlő ruhában jár a török, az arab, a perzsa, a kurd, a magyar, a roma. És nem mondják hogy \"Te arab vagy.\" \"Te meg magyar vagy\" Hanem mindenki testvére az iszlámban a másiknak, egymásra még kezet sem emelhetünk. Tehát ha mindenki testvérünk itt a hitben, sosem szabad faj alapján kiközösíteni, és másnak néznünk a többieket.
Assalamun alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh!
 
 
#3 mudzsahid 2010-01-04 19:42
Salam alajkum!

A rasszizmus alapja a darwini evolúciós elmélet:
http://www.harunyahya.net/V2/Lang/hu/Pg/WorkDetail/Number/12930
...és ugyanez az alapja a \"másik véglet\" vérgőzös tombolásának:
http://www.harunyahya.net/V2/Lang/hu/Pg/WorkDetail/Number/10015
 
 
#4 ikaljan 2010-01-04 20:47
Szalam aleikum!

Azért harunyahja cikkeit érdemes meglehetős kritikával kezelni, mert elég meredek állításokat enged meg magának kedves hakni-tudós barátunk.
Mondjuk úgy, meglehetősen gusztustalan módon torzít, néhol kifejezetten hazudik.

(Bocs, szívem szerint keményebben fogalmaznék, de az nem lenne illő.)
 
 
#5 mudzsahid 2010-01-04 21:05
Szalam!

Nekem mindegy, hogy mit gondolsz róla, én szeretem az írásait; és spec. az evolúcióval kapcsolatban hasonlóan gondolkodom:
http://www.harunyahya.net/V2/Lang/hu/Pg/WorkDetail/Number/14165
Azonkívül, ha \"életét teljes mértékben arra tette fel, hogy a Mindenható Isten létéről és egyedülvalóságá ról beszéljen az embereknek, és hogy a Korán erkölcsét terjessze\" - mint az életrajzában olvasható - akkor az legalábbis tiszteletremélt ó. Nem olvastam minden művét, de amit olvastam tőle, abban nem vettem észre hazugságot vagy torzítást - bár az én tudásom eléggé \"kezdetleges\"...
 
 
#6 ikaljan 2010-01-04 21:46
A belinkelt két cikkében is hemzsegnek a torzítások, és a konkrét tárgyi tévedések (ha nagyon nagyon jóhiszeműek akarunk lenni)

pl. ezt írja:
\"A sztálini rezsim elvakultan ragaszkodott az evolúciós elmélethez, ezt bizonyította az is, hogy a szovjet oktatási rendszer ebben az időszakban szembeszállt Mendel genetikai törvényeivel. A XX. század elejétől kezdve az egész tudományos világ elfogadta ezeket a törvényeket, amelyek megcáfolták Lamarck állítását, miszerint: „a szerzett tulajdonságok átöröklődnek a következő generációkra”. Egy orosz tudós Liszenkó, aki úgy látta, (Mendel törvényei) hatalmas csapást mérnek az evolúció elméletére, felfedte aggályait Sztálin előtt. Sztálin Liszenkó gondolatainak hatása alá került. Hivatalosan is a tudományos társaság élére helyezte, és a genetika tudománya Sztálin haláláig a Szovjetunió egyetlen tudományos társasága vagy iskolája részéről sem került elfogadásra. \"

Csakhogy ez a bekezdés az elejétől a végéig tömény marhaság. Liszenko éppen az evolúciós elképzeléssel szemben foglalt állást. (és ezügyben küldött halálba néhány száz biológust) Idézem:
\"A természetben a fajtársak nem egy „létért folyó küzdelemben” rivalizálnak egymással, hanem éppen ellenkezőleg, segítik, támogatják egymást. A sűrűn vetett gabona például jobban tűri a vihart, mint a ritkán vetett, amely a szélben megtörik. Ezáltal a természet a kommunista társadalmak létjogosultságá t igazolja, nem pedig a kapitalista társadalmakét.\"

Hozzáteszem, ha valaki gimnáziumban éppen nem éppen akkor esett ki a padból, bizonyára tanulhatta is, hogy a darwini evolúciós séma éppen a lamarcki tézisekkel szemben fogalmazódott meg. A mendeli genetika éppen, hogy megerősítette meg a darwini séma biológiai alkalmazását.

Persze egy belsőépítésznek ezeket nem fontos tudnia (Harun Yahja pajtásnak ugyanis sem biológus, sem filozófus, sem vallástudományi végzettsége nincs), de akkor talán nem kellene könyveket meg cikkeket írni róla.

Ha nagyon gonosz akarnék lenni, és HY módszerével szeretnék élni, akkor azt mondhatnám, HY nézeteiből következik a kommunizmus, mert Liszenko a sztálinista csúcsprof. is azon a véleményen volt az evolúciót illetően, mint ő. (Merthogy az idézett cikk nagyjából annyiról szól, hogy Darwin neve mellett jó sokszor fel kell tünteni mindenféle tömeggyilkost, hogy azok mennyire szerették őt).

A nácis cikke illetően pedig külön gusztustaslan, hogy a 90-es években még ő volt atörökországi ügyeletes főnáci, holokauszttagó, zsidó-szabadkőműves összeesküvéshir dető balfék. Ezügyben is sikerült több könyvet összehoznia. (pl. Soykırım Yalanı 1996) Természetesen ugyanúgy az iszlámra hivatkozva.

Azt meg, hogy egész életét az iszlámnak szentelte? Allahu alim. Az, hogy valaki ájtatósmanóként nagyipari néphülyítést végez, és ebből igen jól megél, vagy valaki az életét az iszlámnak szenteli, szerintem elég jelentős különbség.
 
 
#7 jakabgyorgy 2010-01-04 22:25
Kedves UmmAlAbbas!

Az amit te tapasztalati rasszizmusnak nevezel, én utóítéletnek nevezném. Mindenkiről, minden népről van előítéletünk. Ez segít minket abban, hogy könnyebben eligazodjunk a világban. S miután találkozunk az adott népcsoportból egyénekkel, az előítélet vagy megcsontosodik, vagy megváltozik. Ugyanakkor, ha egy néppel kapcsolatbab sok a negatív tapasztalatunk, akkor is el kell ismernünk, hogy ott is vannak értékes emberek.

De nem erre szerettem volna a cikkben utalni, ha arra, hogy az iszlám szervezetek szintjén nem lehet nemzetiségi alapon szelektálni. A szelekció egyedüli mértékegysége csakis az istenfélelem, a takva lehet. Sértő és hamis, ha egy arab azt mondja, hogy egy nem-arab nem mondhat imára hívást, nem vezethet imát. S ugyanígy bűnös az az iszlám szervezet, mely deklaeráltan nem vesz \"idegent\" a vezetői közé. A huszadik század legnagyobb formátumú muszlim vezetője, a származása szerint bosnyák Durics Hilmi Huszein is ki van onnan zárva. Nonszensz!

Allah nem a külsőnkre tekint!
 
 
#8 Mustafa 2010-01-05 07:05
Salam alaykum wa rahmatullahi wa barakatuh!
Igazából én is szoktam Harun Yahya cikkeit, csak az egyetlen hátránya énszerintem, hogy a Koránt gyakran tudományos szemszögből magyarázza, tehát eltűnnek a régi szép hagyományok, tafszírok. Mondjuk a Koránban szereplő tudományos tényeit én is elfogadom. Az evulóciós csalás szerintem is jó könyv, abban egyetértek, hogy a darwinizmusban nincs tolerancia, mert egy ateista bármit csinálhat: nincs vallási kötelezettsége. Meg a nácizmussal, mely a fajoknak egész evulóciós láncát alkotta meg, egész közeli rokonságban áll. Tudjuk, hogy a kommunizmusban a vallást üldözik, legalábbis hátráltatják, azt sem engedik a politika közelébe sem, így logikus hogy csak a darwinizmusssal állhat kapcsolatban. Ugyanígy a mai amerikai vezetők, akik egy vallás törvényei alapján sem kormányoznak: darwinisták. Még az is lehet, hogy az iszlamizmusnak is darwinista gyökerei vannak, mert ez azt hirdeti, hogy a muszlimok a feljebbvaló nép, és a hitetleneket, a fejletleneket meg kell ölni. És ők hivatkoznak egy versre a Koránban, 9:5-re(szövegkörnye zet mást mond). Mert ugye iszlamizmus, az iszlám szörnyű eltorzítása Darwin előtt nem létezett.
Kb. ennyire értek egyet Harun Yahyával. A \"Jézus visszatér\" könyve szerintem nagyon jól sikerült.
Wa Allahu alam.
 
 
#9 mudzsahid 2010-01-05 11:49
szalam alajkum!

Belinkeltem még egy cikket, arról is hasonló a véleményed?
http://www.harunyahya.net /V2/Lang/hu/Pg/WorkDetail /Number/14165

Az pedig, hogy valaki nem ért egyet a holokamuval (amiből jó páran igen jól megélnek), és nem tetszik neki a szabadkőművesek ténykedése, még nem jelenti azt, hogy náci. (Manapság túl egyszerűen és túl gyorsan sütik rá az emberre, hogy \"náci\" \"holokauszttagad ó\"; főleg, ha nincs lehetősége védekezésre. Ezt akár rám is rám lehet sütni, holott csak a \"számokat\" vitatom, a holokausztot nem tagadom. Egyiket se: amit mi szenvedtünk el a tatároktól, örmények a törököktől, mindenféle népek a kommunistáktól, palesztínok a zsidóktól, és lehetne még sorolni, mert volt jópár... a holokauszt kisajátítása egyetlen nép által ugyanolyan rasszizmus...)
Elnézést a hozzászólásom esetleges politikai vonatkozásáért.
 
 
#10 ikaljan 2010-01-05 15:46
Salam aleikum!

A gond, hogy HY már ott elköveti az alapvető tévedését (csúsztatását?), (a legutóbb citált cikkben is) hogy Darwint ateistának tartja, és olyan állításokat tulajdonít neki, amiket Darwin sohanem állított.
Darwin maga hívő keresztény volt, Mendel pedig egyenesen szerzetes. Aki olvasta mondjuk a \"Fajok eredetét\", az tudja, hogy szó sincs benne materializmusró l. De aki lusta elolvasni, csak az utolsó mondatába kukkantson bele (szó szerint benne van, hogy a \"Teremtő lehelt életet az anyagba\"... és hogy hogy áll az iszlám ehhez? Abduh, Reda, vagy al-Afghani talán HY-nál nagyobb formátumú tudós (akik HY-vel ellentétben végeztek shariát, de Abduh pl. természettudomá nyos tanulmányokat is folytatott.)
Al-Afghani, Darwin kortársaként először kritizálta Darwint, majd később (amikor megértette, miről szól az elmélet) elfogadta, mint tudományos elképzelést, sőt az ar-Radd \'alal-dahriyyin munkájában már felhoz néhány korábbi muszlim tudóst (pl. ibn Bashrun XII. sz.) akik Darwint jóval megelőzően felállítottak evolúciós modelleket.
Muhammad Abduh és Rasid al-Reda szintén nem tarotta összeegyeztethe tetlennek a darwini sémát (és általában bármilyen tudományos kutakodást, elméletet) az iszlámmal.

Az Emirátusok Sharia Bizottsága kiadott egy állásfoglalást e témában, miszerint \"ha nem a materialista interpretációjá t alkalmazzuk, a darwini elmélet nem jelent problémát az iszlám szemnszögéből.\" (bizony, mert aki nem csak belsőépítészből átvedlett haknivitéz, hanem rendszerszerűen foglalkozott tudományelmélet tel, vallástudománny al, és tanult pl. logikát, az különbséget tud tenni egy tudományos elmélet, és annak filozófiai interpretációi között.)

A röhejes az, hogy a XIX. századi muszlim tudósoknak (mert akkor tényleg a tudósoknak volt hatásuk a muszlim közbeszédre) még volt fogalmuk arról, hogy mi a tudomány, mi az tudományos elmélet, és mi a vallás, és bölcsen kimaradtak abból a röhejes boszorkányüldöz ésből, ami a keresztény Európában ment abban az időben.
Mostanra a HY féle botcsinálta belsőépítészek, és kedves nagyontudós és széleskörű természettudomá nyos műveltséggel megáldott szaudiban vallástudóskodó barátainknak köszönhetően (ugyebár a föld lapos, ahogy Bin Baz volt szíves kifejteni) sikerült a muszlim közbeszédnek is lesüllyednie arra a szintre.

Az amerikai vezetőkről szólva... pl. Bush konkrétan egy olyan vallási közösséghez tartozott, amelyik harcos kreacionista.
Előbb volt róla szó, hogy a sztálini kommunizmusnak éppenhogy nagyon nem jött be a darwini séma, és helyette csináltak egy cucilista biológiát.Szerintem a holokauszt ügybe most ne menjünk bele, de aki szerint a zsidók verték szét Törökországot, Németországot, és igazából a holokauszt nem volt más, mint néhány tifuszos megbetegedés, az nekem igen elég meredek dolog.
 

Magyar muszlimok az iszlámról