Bismillahi Rahmani Rahím...
A múltkor láttam egy videót, melyben Zakariás atya arról beszél, miszerint egy hadísz szerint, a nők helyzete az iszlámban olyan, mint a kutyáké vagy a szamaraké. A hadísz így szól:<i>"Amikor valaki imára áll, érvénytelenné válik, ha szamár, nő, vagy fekete kutya megy el előtte."</i>(Muszlim 4/1032)
Viszont egy másik hadísz:<i>"Semmi sem érvényteleníti az imát, de üss vissza akárkit akit csak tudsz, mikor előtted halad el, mert ő csak egy ördög."</i>(Abu Daúd 2/718)
Vagyis akárkit, nem csak a nőket, szamarakat és kutyákat. A következő hadíszban pedig Aisa(raa) válaszol, miután valaki azt állította, csak a nők, a kutyák és a majmok nem vonulhatnak el az imádkozó előtt:<i>"Összehasonlítottál minket a kutyákkal és a majmokkal. Allahra, láttam a Prófétát imádkozni, amikor egy ágyon feküdtem közte, és a kibla között. Amikor szükségem volt valamire, nem akartam felülni és megbántani a Prófétát. Szóval, a lábai felől csusszantam el."</i>
Újabb nemnormális vád az iszlám ellen, melyet a hadíszok megcáfolnak. Úgy néz ki, néhánynak ez a mániája, hogy minél több kritikát vessen az iszlám ellen, mely már lassan a paranormálisba megy át. Vagy már ott is van.
<b>"El akarják oltani Allah fényét a szájukkal, de Allah rendíthetetlen abban, hogy teljessé tegye a Fényét, mégha a hitetlenek gyűlölik is ezt."</b>(Korán 9:32)
Biszmillahi al-Rahmani Al-Rahim
Allah Szubhanahu wa Ta'ala kétszer is mondta ezt a Könyvében:
"Jurídúna an jutfiú núrAllahi biahwahihim wa jabAllahu illa an jutimma núrahu wa law karihal kafírún."
Ez az idézet szúrat ul-Tawba 32. verse, és közben szúratul Szaff 8. verse is. Magyarra fordítva valahogy így hangzik: "El szeretnék oltani Allah fényét a szájukkal, de Allah rendíthetetlen hogy teljessé tegye a fényét, mégha a káfiroknak(hitetleneknek) nem is tetszik." Hogy miért olyan fontos ez az idézet? Egyértelműen azért, mert a mai világban, főleg Európában és Amerikában más nem is megy. "Mondj le a hitedről." "Vedd le a hidzsabot." "Igyál sört." "Egyél sertést, semmi bajod nem lesz tőle." "Ne kövesd az iszlámot mert gonosz." "Az iszlám elnyomja a nőket." És ehhez hasonló hazugságokkal próbálják az embereket eltéríteni a helyes útról nap mint nap. De mi muszlimok, alhamdullah, ragaszkodunk, és ragaszkodjunk hitünkhöz, mint egy féltett kincshez. Ne hagyjuk hogy elvegyék ezt a kincset, és sajnos ebben a buliban benne van az elittől kezdve a média is. Az ő céljuk nem az igazság ismertetése: az Igazság eltörlése. Azt szeretnék, ha a saría megszűnne, és nem lenne iszlám sem. De miért? A média egyértelműen azért, mert ami a vagyonát táplálja, az a pornográfia, kamatkölcsön, szeszes ital, reklám csalások. És a saríában nem lenne sem pornográfia, sem kamat, sem alkohol, sem becsapások, így a média üzlete tönkremenne. Ezért próbál valamit tenni az iszlám terjeszkedés ellen, de ugyanúgy az eszméjüket védő elit is, akik a saría miatt féltik az állásukat. Ez az, amiről Urunk beszélt a Koránban, ezért ilyen gyűlölt vallás az iszlám a nyugaton. De ennek ellenére csak tovább és tovább terjed, Allah akaratát nem tudják megállítani. Erről mondta Allah:
"Ám ők cselt szőttek. És Allah is cselt szőtt. És Allah a legjobb cselszövő."(A'li al-Imrán 54)
Biszmillahi Rahmani Rahím
Gondolom, már szinte mindenki ismeri azt, hogy a Próféta(szallaAllahu wa szalam) felesége, Aisa 9 éves volt, amikor hozzáköltözött. Ezt manapság bűnnek nézik, ezért nem hiszik, hogy Muhammad(szalla Allahu wa szalam) Allah küldötte volt. De közben ezek a keresztények és zsidók nem néznek bele a Bibliába: ott ugyanis a lányok sokkal fiatalabban voltak eljegyezve. Mózes4 31:18-ban leírt "leányok, kik nem háltak férfiakkal, meg kell tartani" azok a Talmud szerint 3 évesek voltak, mivel az ő szűzhártyájuk visszanől, ezért nem volt bűn a velük való házasodás. A katolikus enciklopédia szerint Mária, Jézus(szallaAllahu) anyja 12-14 éves volt, amikor megházasodott a 90 éves Józseffel. De ez nem csak a múlt, mert ma is van ilyen. Itt van kettő:
9 éves thaiföldi kislány anyává vált: http://www.answering-christianity.com/thai_girl.htm
12 éves cigány kislány Romániában megházasodott: http://www.answering-christianity.com/gypsy_girl.htm
Szóval: a Próféta(szallaAllahu wa szalam) házassága Aisával nem volt bűn semmiképp sem.
Allah, a Könyörületes és Irgalmas nevében.
Azért nyitom ezt a blogot, mert elterjedt a hír, miszerint az iszlám háborút hirdet, meg a hitetlenek lemészárlását, és erre szeretnék választ adni. Az iszlám tanításait sokan 2001. szeptember 11-vel is összekapcsolják, de nincs összefüggés a kettő között. A Korán idézeteket, amelyeket felhoznak, azokat fogom most felhozni, és ismertetni az iszlám háborús szabályait.
Először is: tudni kell, hogy a Korán Mohamednek(béke legyen vele és Allah áldása) kinyilatkoztatott Szó, és éppen ezért visszatükröződik belőle az akkori világ, és a Próféta(béke vele) beszéde, vitái, melyre Gábriel arkangyal adta a választ. Tudni kell, hogy miért akarta Allah, hogy a mekkai muhadzsirún és a medinai anszár harcoljon a mekkaiak ellen. a mekkában kinyilatkoztatott Korán szúrák nem tartalmaznak ugyan semmi nyomot a harcról, inkább azt is mondják, hogy viseljük el a hitetleneket, annak ellenére, hogy a muszlimokat bántották. Amikor Medinába ért a Küldött(béke legyen vele és Allah áldása), akkor már nem csak mint Próféta a népében, hanem mint politikus lép fel. Az első medinai szúraban(Al-baqara most a 2. szúra a Koránban) először a hívőkről, majd Ádám(béke vele) történetéről, majd a zsidókkal való vitáról olvashatunk. Ezután jon az iszlám tételei, és a 190. vers:
"Harcoljatok Allah útján azok ellen, akik ellenetek vannak, ám ne hágjátok át a határokat, bizony Allah nem a kegyetleneket."(2:190)
Ez azért jött le Mohamed Prófétához(béke legyen vele és Allah áldása), mert a karavánokat megélhetési okokból fosztogató medinaiaknak éppen Abu Szuyfán muszlimoktól elkobozott tárgyai lenne a zsákmány, ezért Abu Szuyfán megindult seregével Medina felé. A következő vers mutatja, hogy a muszlimoknak nem szabad megölni őket, ha mégsem ütköznek meg:
"De ha rátok támadnak, akkor öljétek meg őket, ahol csak rájuk leltek, és űzzétek ki őket, ahogyan kiűztek benneteket! A megkísértés rosszabb, mint az ölés. Ám ne harcoljatok ellenük a Szent Mecset mellett, amíg ők sem harcolnak ott, de ha harcolnak, akkor öljétek meg őket! Ez lesz a hitetlenek fizetsége!"(2:191)
Ezért a muszlimok harcba szálltak, mivel a mekkaiak is harcba szálltak. Mint ahogy itt mondja a Korán, tilos a harc azokkal, akik nem harcolnak. Ezzel a Korán elutasíta ártatlan emberek megölését, mint a szeptember 11-ei terrortámadás volt. És a muszlimok megfogadták a parancsot: megölték a mekkaiakat Badr kútja mellett, és ez a győzelem nagy zsákmánnyal gyarapította a muszlim kincstárat. Mivel ezt meg akarták bosszulni, a mekkaiak újabb támadásba kezdtek. Gábriel a 3. szúrában újra buzdít a harcra:
"Bizony, Badrnál is megsegített benneteket Allah, amikor ugyancsak nyomorúságosak voltatok. Óvakodjatok hát Allahtól talán majd hálásak lesztek neki. Emlékezz arra, amikor azt mondtad a hívőknek: „Vajon nem lesz elegendő nektek az, hogy a ti Uratok háromezer angyallal segít benneteket, akik az égből küldetnek le hozzátok?""(3:123-124)
"Allah pedig már megtartotta nektek az ígéretét. Emlékezzetek arra, amikor az Ő engedelmével pusztító csapásokat mértetek rájuk, egészen addig, amíg csüggedtség vett rajtatok erőt, összekülönböztetek a parancsot illetően és lázadoztatok mindezt az után, hogy Allah megmutatta nektek, amit kívántatok. Van köztetek olyan, aki az evilágot áhítozza, és akad olyan, aki a túlvilágot. Aztán elfordított benneteket tőlük, hogy próbára tegyen titeket. Ám most már megbocsátott nektek. Allah kegyes a hívőkhöz."(3:152)
Így emlékezteti a hívőket Badr-ra, így kivonultak Uhut hegyéhez. Itt ugyan vereséget szenvedtek, mert a zsákmányra éhesen az íjászok elhagyták kijelölt helyüket, így a mekkai lovasság a muszlimokat hátbaszedte. Itt halt meg Hamza, a Próféta(béke legyen vele) nagybátyja, de maga a küldött(béke legyen vele) sebet kapott, de Allah azt akarta, hogy ne haljon meg. A mekkaiak visszamentek Mekkába, és később a Khaybar-i zsidókkal megegyezve elindultak Medina ostromára. Mohamed(béke legyen vele) pedig nem csüggedt, hanem ürügyek alatt megtámadja a zsidókat(egyszer meg akarták mérgezni). Miután legyőzte őket, a kérésükre a Tóra szerint ítélte el őket, melyet az iszlám elítélt: kivégeztette őket, a nőket és gyerekeket rabszolgának adta, a gyönyörű pálmafáikat meg kivágatta. Ez csak a banu Nadírral tette, a másik kettő törzset csak számonűzte. Az 59. szúra erre küldetett le. A perzsa Szálmán Fárszi megtanította a muszlimokat a sáncháborúra, körbeásták Medinát, így az ostromló sereg nem tudott betörni. És akkor segítségért fohászkodtak, és jött ezer angyal, és szétverték az ostromló sereget.
"És emlékezzetek arra, amikor segítségért fohászkodtatok az Uratokhoz! És Ő meghallgatott benneteket, mondván: „Meg foglak segíteni benneteket ezer angyallal - szorosan egymás mögött.""(8:9)
Miután győztek, leküldetett a felszabadulás szúra(48.) Ekkor jött a Próféta(béke legyen vele) látomása, hogy a muszlimok be fognak lépni a Szent Mecsetbe:
"Allah igazolta a küldöttének a látomását az igazságnak megfelelően: be fogtok lépni, ha Allah úgy akarja a Szent Mecsetbe biztonságban, megnyírt fejjel és rövidre vágott szakállal, félelem nélkül. Ő tudta azt, amit ti nem tudtatok. És ezen kívül egy közeli győzelmet rendelt el."(48:27)
Hudeybánál békét kötöttek a mekkaiakkal, így be tudtak lépni biztonságban a Szent Mecsetbe. Az "ezen kívűl egy közeli győzelmet rendelt el" is beteljesedett, miután bevették Khaybart, a zsidók uralma alatt lévő erődöt. Itt szabta meg a Küldött(béke legyen vele) hogy az Írás népeivel addig tart a harc, amíg megfizetik a Dzsiziát(adót). Majd következett 3 év béke, harc nélkül. Ez volt az "aranykor", mert a gazdag zsidó telepesek pénze gazdaggá tette az iszlám államot, és megtértek a mekkai vezetőkből is pl. Abu Szuyfán, és az egész arab-félszigetről jöttek küldöttségek, hogy felvegyék az iszlámot. Ezek után Mohamed(béke legyen vele) megindul Mekka ostromára.
"Hogyan lehetne egyezségük nekik, amikor, ha ők kerekednének fölétek, nem vennének tekintetbe veletek kapcsolatban sem atyafiságot, sem megállapodást. A szavaikkal a kedvetekbe járnak, de a szívük idegenkedik. A legtöbben közöttük gonoszak."(9:8)
A mekkaiak, mint szétvert hadsereg, melynek a vezetői is elárulták, beengedték a városba. A Próféta(béke legyen vele) küldetése itt végződött sikerrel, és kiküldte követeit a kortárs uralkodóknak, hogy vegyék fel az iszlámot. Mivel Bizánc kivégezte a követet, ezért a muszlimok megtámadták Bizáncot, ez a híres Tabuki portya. Ekkor jött az üzenet:
"Harcoljatok azok ellen - azok között, akiknek az Írás adatott -, akik nem hisznek Allahban és a Végső Napban és nem tekintik tilalmasnak azt, amit Allah és az Ő küldötte megtiltott és nem vallják az igazság vallását - harcoljatok ellenük mindaddig, amíg megadják a jótettért járó Dzsiziát, lévén, hogy becsületet vesztettek ők!"(9:29)
Ez megparancsolta, hogy az Írás népeiből való bizánciakkal kűzdjenek a muszlimok. A "becsületet vesztettek ők" azt jelenti, hogy nemzetközi bűnt tettek azzal, hogy a követet megölték. Ezért kellett harcolni, míg meg nem fizetik a Dzsiziát. Miután a portya sikerrel végződött, visszatértek Mekkába, és békében élte le a küldött(béke vele) az utolsó 2 évét.
Mint láthatjuk, az összes ilyen vers a Koránban olyan csatákról szól, melyek már nincsenek érvényben. Ez bizonyítja, hogy az iszlám a béke vallása, mivel a háború sohasem támadás volt, és fegyveres hittérítés, vagy népírtás. A háborút azért parancsolta Allah, mert ha nem harcolnak, akkor meghalnak. Viszont a Korán és a Szunna kimondja, hogy soha ártatlant nem szabad támadni(mint ártatlan államot vagy mint ártatlan személyt), ez bizonyítja, hogy az iszlám a béke vallása. Az iszlámban békésnek és toleránsnak kell lenni, viszont fel kell venni a harcot azokkal, akik megtámadnak minket. Ha Allah ezt mondta a küldöttének(béke vele) akkor tőlünk is ezt akarja, de ha Allah mindig csak a háborút akarná, akkor már Mekkában is parancsolta volna, és akkor is, amikor nem volt a muszlim államnak ellensége. De mivel ennek nincs nyoma sem a Koránban, sem a Szunnában, ez bizonyítja, hogy az iszlámban a háború csupán a fegyveres önvédelem végső megoldása, és az iszlám a béke vallása.
A Könyörületes és Irgalmas Allah nevében
UFOk. Kik ők? Léteznek? A múltkor láttam az égen egy napon 4-szer is azonosítatlan repülő tárgyat(unidenfited flying object angolul ennek rövidítése ufo), de én úgy gondoltam, azok az angyalok. Egyet fel is vettem videóra. Azért gondoltam, hogy angyalok, mert Allahu Ta'ala nyilatkozott földönkívüliekről, az angyalokról, a követeiről. De a másik lehetőség szerint lehetnek dzsinnek is, akiktől a puszta Arábiában féltek. Azért indítottam ezt a blogot, mert már vagy 2 hete ezt a témát nyomom.
A YouTube-on láttam egy videót, mely régi ábrázolásokon csészealjakat ábrázol, így az ufokat nem manapság találták ki. Olvastam egy könyvet, mely szerint a mitológiák is ufojelenéseket mutatnak be. Így arra jutottam, hogy az ufok dzsinnek lehetnek, és egy keresztény barátom ajánlott egy keresztény filmet(Az azonosítatlan), mely ezen a véleményen van, miszerint az ufokat a sátán használja fel arra, hogy kísértse az embereket. Ahogy a film mutatja, csak hitetleneket rabolnak el, hogy elhitessék velük, hogy létezik élet más bolygókon is, így megrontva Isten teremtését, mivel a sátán mindent elrontott Isten teremtésében.
Kiváncsi vagyok, nektek mi a véleményetek.
Biszmillehi Al-Rahmani Al-Rahim
Múltkor néztem egy videót a YouTube-on, melyet egy ember készített a Koranita szektából, azt állítsa, hogy a Korán elégséges könyv, mivel Allah szava, és a Próféta(béke vele) csupán intőként küldetett el, ezért fölösleges követni, amit mond. Allahot kell követni, ki a Koránban megmondta az akaratát, és ezzel Kinyilatkoztatta a záró Könyvet, mely lezárta a régi kinyilatkoztatást, a Tórát, illetve az Evangéliumot. De énszerintem szükségünk van a Szunnára.
Pl: Allah azt parancsolja a Koránban, hogy tartjuk meg az imádságot, de csak a Prófétától(béke vele) tudhatjuk meg, hogy hogyan a legjobb imádkozni, hiszen ő Allah küldötte volt. Allah küldöttén keresztül nyilatkoztatta ki a Koránt, és a Próféta sohasem a kénye-kedve szerint beszélt, mindig Allah angyalai sugalltak neki. Ezért a véleményem: szükségünk van a Szunnára, mivel csak így tudjuk követi a Prófétát(béke vele), mivel mi nem vagyunk az ő társai, ezért az akkori leírásokból tudhatjuk csak meg a cselekedeteit, mondásait. Igen, szerintem ott igazuk van, hogy a Próféta(béke vele) is ember volt, így lehettek hibái, és valamikor csak mondott valamit, ilyen esetekben a Korán az első, mivel az Isten szava. A bibliában Mohamedről(béke vele) szóló próféciában ezt olvashatjuk: "Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog: ez az a szó, a melyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból mondotta azt a próféta; ne félj attól! "(Mózes5 18:22)
Allah a Koránban többször azt mondja, hogy kövessük Őt, és a prófétáját. Ez nem más, mind követni az Ő szavát, a Koránt, és a próféta mondásait, a Szunnát. A Korán a törvénykező ugyan, a Szunna az csupán a muszlimok hagyománya. A Próféta(béke vele) a muszlimok követendő alakja, minden muszlimnak ő a példaképe, így szükségünk van a Szunnára, hogy megismerjük őt, és követendő példát vegyünk róla. Így a következmény: Allah szava, a Korán tévedhetetlen, és követni kell szóról-szóra, semmit nem szabad levenni, vagy hozzáadni belőle, a Szunna meg a Próféta(béke vele) hagyománya, mely követendő példakép minden muszlim számára. Így a Szunna követése nem a Próféta(béke vele) imádása, nem is Allahhoz való társítás, és nem is a Korán megszentségtelenítése. Követnünk kell a Prófétát(béke vele), és erre nem a Korán, hanem a Szunna kell. De természetesen: ha eltörik az asztalom lába, ki fogom támasztani a Saria könyvével, vagy a Szunnával, de a Koránnal SOHA!
Salam alejkum va rahmatullahi va baratiku!
Egyik kedvenc dokumentumfilmemet szeretném megosztani veletek. A filmben szereplő tények annyira csodálatosak, mintha egy próféta csodát tenne Allah akaratával, és első nézésemre lebénultam, mondhatni, a szenzációról. Ez a film Harun Yahya: A Korán csodái. Megnézhetitek itt:
http://hu.harunyahya.tv/videoDetail/Product/5245/A_KOR%C3%81N_CSOD%C3%81I:_A_TUDOM%C3%81NY_FELFEDI_AZ_IGAZS%C3%81GOT_
(a jobb alsó sarokban van egy négyzetben négy irányba mutató nyil, amivel teljes képernyőre álíthatod)
Salam alayküm!
Nagyon érdekes dologról olvastam a wikipédiában. Eszerint több evangélium volt, mint 4, és van köztük egy Barnabás evangéliuma is. Barnabás ellenfele volt Pál apostolnak, és érdekes az evangéliuma is. Ebben meg van írva, hogy Mohamed(béke vele) el fog jönni, hogy Jézus(béke vele) nem Isten fia, és hogy Jézust(béke vele) nem feszítették keresztre, és eszerint az áruló Júdás Iskáriótestet feszítették meg. Igazán elcsodálkoztam, kiváncsi vagyok, nektek mi a véleményetek róla. Megadom a címét angolul, de ha jól láttam, olvasható arabul és németül is(sajnos törökül nem).
http://en.wikipedia.org/wiki/Gospel_of_Barnabas
|
|