Sheikh Mishary Al Afasy Korán recitálásait bizonyára sokan ismerjük. Mi az ő előadásában hallgatjuk legtöbbet a Kegyes Korán t. Masa Allah kellemes, lágy hangjával nagyon szépen recitál és felvételei jó ...
A bűnbánat előfeltételei Számos tudós említette a bűnbánat elfogadhatóságának feltételeit . Ezeket a feltételeket a Korán ájái és erős hadíszok alapján állapították meg. Természetesen a bűnbánat nem csak ...
2003-ban adták ki, és azóta sajnos régen elfogyott már az Iszlám Egyház kiadásában megjelent "A Paradicsomba vezető út" című, Mohammed Thahlawy által írt nagyszerű könyv a bűnbánatról. Az interneten elérhető ...
A Kegyes Korán harminc nagyjából egyenlő részre van osztva, amelyeket Ramadán hónap napjaiban recitálva naponta egy-egy harmincadot (dzsuz) mondanak el, így Ramadán hónap végére a teljes Korán t végigrecitálják ...
5.
A zarándoklat
(Matching tags: Mekka,zarándoklat,prófétai hagyomány,umra,muszlim,vallástudós,fohász,Korán,Kába,Korán áják,haddzs)
... a hitelesség, hogy könyvünk megfeleljen a Korán ban, a prófétai hagyományokban és a hiteles muszlim vallástudósok műveiben leírtaknak. A könyvben a témakörhöz kapcsolódó fogalmak, fohászok és Korán -áják ...
... eredő vezetést, amit mi muszlimok élünk át mindennapjainkban. Ezt az útmutatást számunkra a Korán és a Mohammed (béke legyen vele) prófétáról fennmaradt hiteles tanítások és történetek adják. A füzet írásainak ...
A fonetikus átiratban a nagybetűk azokat a magánhangzókat jelzik, amiket hosszan kell ejteni. Figyeljétek a kiejtést az előadónál, mivel a magyar beszédhangban nincs meg minden megfelelője az arab hangzásnak ...
8.
A Korán értelmezésének magyar fordítása - Első három szúra
(Matching tags: béke,magyar,Korán,iszlám,Isten,muszlim,muszlimok,blog,Korán fordítás,zarándoklat,letöltés)
A Korán értelmezésének magyar fordításából az első három szúrát tartalmazza ez a kiadvány. A fordítást az Iszlám Egyház Fordító iroda készítette. Az eredeti szöveg értelmezésénél a Kegyes Korán mellett ...
9.
Fogyatékosság, abortusz, eutanázia az iszlámban
(Matching tags: eutanázia,fogyatékosság,muszlim,iszlám,Mohamed,Korán,hadísz,Mohammed,istenszolgálat,abortusz)
Az Iszlám vallás szemlélete a fogyatékossággal élő emberekről, alamint az őket érintő abortusz és eutanázia kérdéseiről Készítette: Hegedüs SzandraEötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai ...
10.
Test és lélek egészsége
(Matching tags: erdő,iszlám,muszlim,muszlimok,Mohammed,Mohamed,zarándoklat,blog,Isten,Korán,magyar,szennyezett,betegség,élelmiszer,pazarol,étel,Próféta,egészség)
Életem során többször találkoztam már azzal a jelenséggel, hogy olyan ember, akinek lelki problémái vannak előbb-utóbb testi tünetekre, betegségekre is szert tett ezáltal, vagy ugyan ezzel a kölcsönösséggel ...
11.
Hány felesége lehet egy muszlim férfinak?
(Matching tags: árva,igazságosan,több,feleség,többnejűség,magyar Korán,feleségül,Simon Róbert,Korán,iszlám,muszlim,Korán magyarul,Korán fordítás)
A Simon Róbert féle Korán fordítás egyik legszembetűnőbb hibája két helyen is előfordul, bár teljesen más szövegkörnyezetben. Nézzük most az elsőt, a Nők szúra 3. bekezdését, amelyet az orientalista mester ...
Egyetlen ember élettörténetével sem foglalkoztak olyan aprólékos pontossággal, mint Mohammed (béke legyen vele) életútjával. Halála óta rengeteg könyvíró és tudós tanulmányozta és tanulmányozza mind a ...
Mohammednek (béke legyen vele) szokása volt Ramadan hónap napjaiban elvonulni, és magányosan elmélkedni, Isten felé fordulni. Ilyenkor mindig a Hirá hegy barlangját kereste fel, egy Mekkától nem messze ...
14.
Magyar muszlimok
(Matching tags: arab,magyar muszlim,magyar muszlimok,magyar iszlám,magyar,Isten,Allah,ima,iszlám,Korán)
Amikor honfitársaink összetalálkoznak egy-egy magyar muszlimmal, gyakran elcsodálkoznak azon, hogy az illető nem külföldi állampolgár, a szülei is magyarok, itt él hazánkban, és nem is kíván arab országban ...
15.
Van-e élet a halál után?
(Matching tags: magyar,Korán,Isten,blog,zarándoklat,Mohammed,muszlimok,muszlim,iszlám,béke,halál,túlvilág,evilág,angyal,Allah,feltámadás,halott,pokol,Paradicsom,élet)
Annak kérdése, hogy van-e élet halál után vagy nincs, nem esik a tudomány ítéletének hatáskörébe, mert a tudomány csak gyakorlati tapasztalatokból nyert adatok elemzését és osztályozását végzi. Az ezekből ...
16.
Dzsihad = szent háború?
(Matching tags: élet,Isten,szent,háború,muszlimok,béke,iszlám,emberek,vallása,Allah,egy,zarándoklat,vallás,Korán,muszlim,iszlámban)
Nem. Az Iszlám a béke és az Istennek való alávetés vallása és a muszlimok számára az emberi élet a legfőbb érték, amit Istentől kaptunk. Ám egyes nyugati kommentátorok az Iszlámot rendkívül harcias vallásnak ...
És jelei közé tartozik az, hogy porból teremtett benneteket. Aztán íme, emberek lettetek, akik szétszóródtatok a Földön. És jelei közé tartozik az, hogy saját magatokból feleséget teremtett nektek, hogy ...
18.
Az Iszlám erkölcsi rendszere
(Matching tags: magyar,élet,erkölcsi,erkölcs,iszlám,Isten,Korán,Mohammed,szándékaink,döntéseink,erkölcsös,Allah,evilági,muszlim)
Isten az evilági életünket próbatételnek adta számunkra. Megmérettetésnek, hogy meg tudunk-e felelni az Általa előírt Istenszolgálatoknak. Életünk egy bonyolult rendszer, rengeteg szál összefonódása, ahol ...
... emberek szívét is ugyanolyan világosan taníthatja, mint a jóval nagyobb tudással rendelkező tudósokét – mindegyiküket a saját szintjén. A Korán – Isten utolsó kinyilatkoztatása – is ilyen üzenet. Az egyszerűbb ...
20.
Jézus a Koránban
(Matching tags: iszlám,Jézus,Korán,Mózes,Mohammed,Mohamed,Ábrahám,Mária,Isten,Allah)
Az Iszlám álláspontja Jézusról (béke legyen vele) két merőben ellentétes vélemény között helyezkedik el. A zsidók visszautasították Jézust (béke legyen vele) mint Isten prófétáját, és csalónak nevezték ...