Látogathatja a Dzsumát, a (a közösségi) imát a mecsetben Az Iszlám egyfelől felmenti a nőket attól, hogy a mecsetbe járjanak imádkozni, ugyanakkor megengedi nekik, hogy eljárjanak a dzsumára azzal a feltétellel, ...
Mohammed Isten küldötte
A dicsőség és a hála Allahot illeti, aki világossá tette számunkra az Igaz utat és eltávolította szemünkről a tévelygés sötétségét! Allah dicsérete és békéje legyen a Küldöttel ...
... eredő vezetést, amit mi muszlimok élünk át mindennapjainkban. Ezt az útmutatást számunkra a Korán és a Mohammed (béke legyen vele) prófétáról fennmaradt hiteles tanítások és történetek adják. A füzet írásainak ...
Szent (kudszí) hadísz: A Magasságos Allah azt mondta: „Szolgám addig közeledik Hozzám a szorgalmi imákkal, amíg meg nem szeretem. Amikor megszeretem, akkor hallásává válok, ami által hall, látásává válok, ...
5.
Fogyatékosság, abortusz, eutanázia az iszlámban
(Matching tags: eutanázia,fogyatékosság,muszlim,iszlám,Mohamed,Korán,hadísz,Mohammed,istenszolgálat,abortusz)
Az Iszlám vallás szemlélete a fogyatékossággal élő emberekről, alamint az őket érintő abortusz és eutanázia kérdéseiről Készítette: Hegedüs SzandraEötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai ...
6.
Test és lélek egészsége
(Matching tags: erdő,iszlám,muszlim,muszlimok,Mohammed,Mohamed,zarándoklat,blog,Isten,Korán,magyar,szennyezett,betegség,élelmiszer,pazarol,étel,Próféta,egészség)
Életem során többször találkoztam már azzal a jelenséggel, hogy olyan ember, akinek lelki problémái vannak előbb-utóbb testi tünetekre, betegségekre is szert tett ezáltal, vagy ugyan ezzel a kölcsönösséggel ...
Egyetlen ember élettörténetével sem foglalkoztak olyan aprólékos pontossággal, mint Mohammed (béke legyen vele) életútjával. Halála óta rengeteg könyvíró és tudós tanulmányozta és tanulmányozza mind a ...
Mohammed nek (béke legyen vele) szokása volt Ramadan hónap napjaiban elvonulni, és magányosan elmélkedni, Isten felé fordulni. Ilyenkor mindig a Hirá hegy barlangját kereste fel, egy Mekkától nem messze ...
9.
A hidzsra (kivándorlás) Medinába
(Matching tags: umrája,csatában,Medinába,csatának,csata,Allah,zarándoklat,zarándoklata,küldötte,Mohamed,Mohammed,Isten,törzs,küldöttségek)
... így eltűntek a Kurejs szeme elől. Majd megérkeztek Medinába, ahol üdvözölték és befogadták őket, ahol felépítették az első mecsetet és Mohammed (béke legyen vele) lakhelyét. A Próféta (béke legyen vele) ...
10.
Van-e élet a halál után?
(Matching tags: magyar,Korán,Isten,blog,zarándoklat,Mohammed,muszlimok,muszlim,iszlám,béke,halál,túlvilág,evilág,angyal,Allah,feltámadás,halott,pokol,Paradicsom,élet)
Annak kérdése, hogy van-e élet halál után vagy nincs, nem esik a tudomány ítéletének hatáskörébe, mert a tudomány csak gyakorlati tapasztalatokból nyert adatok elemzését és osztályozását végzi. Az ezekből ...
11.
Az Iszlám erkölcsi rendszere
(Matching tags: magyar,élet,erkölcsi,erkölcs,iszlám,Isten,Korán,Mohammed,szándékaink,döntéseink,erkölcsös,Allah,evilági,muszlim)
Isten az evilági életünket próbatételnek adta számunkra. Megmérettetésnek, hogy meg tudunk-e felelni az Általa előírt Istenszolgálatoknak. Életünk egy bonyolult rendszer, rengeteg szál összefonódása, ahol ...
12.
Jézus a Koránban
(Matching tags: iszlám,Jézus,Korán,Mózes,Mohammed,Mohamed,Ábrahám,Mária,Isten,Allah)
... (béke legyen vele), Mózest (béke legyen vele) és Mohammed et (béke legyen vele). Ez a szemlélet összhangban van az Iszlám nézőpontjával Isten egyedülállóságáról, az Isteni irányítás egységéről, és Isten ...
13.
A próféták az Iszlámban
(Matching tags: Mohammed,küldött,iszlám,próféták,Isten,Próféta,Isten küldötte,Isten küldöttei,Isten akarata)
Isten azért teremtette az embert, hogy Őt szolgálja, és e szolgálat által erkölcsös, helyes életet éljen. Hogy e szolgálat hogyan valósulhat meg leghelyesebben, hogy élhetünk Isten akarata szerint, arra ...
14.
Az elrendelés
(Matching tags: magyar,muszlimok,szabad akarat,elrendelés,sors,végzet,muszlim,Mohamed,Korán,iszlám,Allah,Isten,Mohammed)
Az emberiség egyik legfogósabb kérdése, hogy ha Istennek van akarata, és a mi létünk az Ő akaratától függ, akkor vajon egyáltalán mit számít a mi akaratunk? Vagyis beszélhetünk-e egyáltalán szabad akaratról ...
Isten imádatának, szolgálatának és tiszteletének fogalmát sok ember félreérti, köztük sok muszlim is. Általában csak az olyan Isten által előírt, kötelező cselekedeteket értik alatta, mint az imádkozás, ...
16.
Az iszlám öt pillére
(Matching tags: magyar,Korán,Mohammed,muszlimok,Isten,iszlám,zaka,adakozás,Allah,pillér,pillére,prófétaság,böjt,zarándoklat)
Az Iszlám szerint a hit cselekvés és gyakorlati alkalmazás nélkül nem elegendő. A hit természeténél fogva nagyon érzékeny és sérülékeny, növekszik és csökken. Ha nem gyakoroljuk állandóan, ha nem használjuk, ...
17.
Mi az iszlám?
(Matching tags: alávetés,Allah,Isten,muszlim,iszlám,teremtés,Univerzum,csodák,Mohammed,Korán,Mohamed)
Esténként biztos mindannyiunkkal előfordult már, hogy felnéztünk a csillagos égboltra, és elmerengtünk a körülöttünk lévő, hatalmas univerzum létezésén, keletkezésének, működésének titkain. Erdőben, tóparton ...
18.
A hit alaptételei
(Matching tags: Isten,Korán,Próféta,Mohamed,Mózes,Ábrahám,angyal,muszlim,közössé,Allah,Mohammed)
Az igaz és állhatatos muszlimok hisznek a hit következő alaptételeiben: 1. Hiszünk az Egyetlen Istenben „Allahban”, a Mindenek Felettiben és Örökkévalóban, a Hatalmasban, az Irgalmasban és Könyörületesben, ...