Elemek megjelenítése címkék szerint: Isten

szombat, 24 május 2008 18:05

Dzsihad = szent háború?

Nem. Az Iszlám a béke és az Istennek való alávetés vallása és a muszlimok számára az emberi élet a legfőbb érték, amit Istentől kaptunk. Ám egyes nyugati kommentátorok az Iszlámot rendkívül harcias vallásnak mutatják be, amelyhez vér tapad, és amely tűzzel és vassal éri el amit akar. Ezek mögött az állítások mögött azonban szándékos torzítások állnak, amelyek nem veszik figyelembe a valóságot, amelyet az Iszlám hirdet a hívők számára.
A valóságban az Iszlám toleranciára, vallási békére törekszik, az emberek együttműködésére. Jól látszik ez abból, hogy az Iszlám tanításai igyekeznek elmélyíteni a muszlimok szívében a békét, vallásuk alapjává, szerves részévé tenni azt. Erre számos bizonyítékot találnunk:

Kategória: Iszlám alapismeretek
szombat, 24 május 2008 17:52

Az Iszlám a nők szemszögéből

És jelei közé tartozik az, hogy porból teremtett benneteket. Aztán íme, emberek lettetek, akik szétszóródtatok a Földön. És jelei közé tartozik az, hogy saját magatokból feleséget teremtett nektek, hogy velük lakozzatok. És szeretetet és irgalmat rendelt el köztetek. Bizony, jelek vannak ebben azok számára, akik elgondolkodnak. (A bizánciak 30:20-21)

Kategória: Iszlám alapismeretek
szombat, 24 május 2008 17:49

Az Iszlám erkölcsi rendszere

Isten az evilági életünket próbatételnek adta számunkra. Megmérettetésnek, hogy meg tudunk-e felelni az Általa előírt Istenszolgálatoknak. Életünk egy bonyolult rendszer, rengeteg szál összefonódása, ahol emberek, élethelyzetek, saját érzéseink szövevényes hálózatában kell megtalálnunk azokat a helyes döntéseket, amik alapján előbbre léphetünk Isten felé. Isten felé azonban csakis az Istennek tetsző döntéseink visznek, a helytelen tetteink, szándékaink pedig egyre távolabb sorodnak Tőle.

Kategória: Iszlám alapismeretek
szombat, 24 május 2008 17:46

Iszlám és észszerűség

Isten minden néphez elküldte a követeit, akik az Ő üzenetét adták hírül az embereknek. Ezeknek a kinyilatkoztatásoknak olyannak kellett lenniük, amit minden épelméjű ember megérthet, ami az egyszerűbb emberek szívét is ugyanolyan világosan taníthatja, mint a jóval nagyobb tudással rendelkező tudósokét – mindegyiküket a saját szintjén. A Korán – Isten utolsó kinyilatkoztatása – is ilyen üzenet. Az egyszerűbb gondolkodású embereknek ugyanúgy a helyes utat mutatja, mint azoknak, akik már nagyobb tudással rendelkeznek, és jobban elmélyednek a Korán tanításaiban.

Kategória: Iszlám alapismeretek
szombat, 24 május 2008 17:38

Jézus a Koránban

Az Iszlám álláspontja Jézusról (béke legyen vele) két merőben ellentétes vélemény között helyezkedik el. A zsidók visszautasították Jézust (béke legyen vele) mint Isten prófétáját, és csalónak nevezték őt. A keresztények ezzel szemben Isten fiának tartják őt, és ennek megfelelően imádják. Az Iszlám Jézust (béke legyen vele) Isten egyik legnagyobb prófétájának tartja, és éppúgy tiszteli, mint Ábrahámot (béke legyen vele), Mózest (béke legyen vele) és Mohammedet (béke legyen vele). Ez a szemlélet összhangban van az Iszlám nézőpontjával Isten egyedülállóságáról, az Isteni irányítás egységéről, és Isten küldötteinek egymást követő, kiegészítő szerepével.

Kategória: Iszlám alapismeretek
szombat, 24 május 2008 17:34

A próféták az Iszlámban

Isten azért teremtette az embert, hogy Őt szolgálja, és e szolgálat által erkölcsös, helyes életet éljen. Hogy e szolgálat hogyan valósulhat meg leghelyesebben, hogy élhetünk Isten akarata szerint, arra Isten küldöttei tanítottak minket, Isten kinyilatkoztatásai által. Számos küldött jött el az emberekhez, akiket maga Isten választott ki. Igaz prófétákat küldött minden közösséghez, hogy átadhassák nekik üzenetét.

Kategória: Iszlám alapismeretek
szombat, 24 május 2008 17:16

Isten fogalma az Iszlámban

Az arab nyelvben Allah kizárólag Istenre vonatkozó egyedülálló szó, amelynek nincs sem neme, sem többesszáma. Ebben is kifejeződik az Iszlám egyetlen és páratlan Isten fogalma, ezzel is megkülönböztetve Őt bármelyik teremtményétől. Az Egyetlen Igaz Isten egyedülálló kifejezésében is tükröződik az Iszlám viszonya Istenhez. Egy muszlim számára Isten a Mindenható Teremtő és a világegyetem Fenntartója, Aki semmihez nem hasonlítható, és semmi sem hasonlítható össze Vele.

Kategória: Iszlám alapismeretek
szombat, 24 május 2008 17:14

Isten szolgálata az Iszlámban

Isten imádatának, szolgálatának és tiszteletének fogalmát sok ember félreérti, köztük sok muszlim is. Általában csak az olyan Isten által előírt, kötelező cselekedeteket értik alatta, mint az imádkozás, böjtölés, adakozás, stb. Ez az Iszlámban azonban csak a szűkebb értelemben vett jelentése az Istenimádatnak, csak egy része Isten szolgálatának. A teljes meghatározásnak tartalmaznia kellene csaknem minden megnyilvánulásunkat. Helyesebb meghatározás, hogy: „Istenimádat (Ibáda) minden belső gondolat, elhangzott szó, és elvégzett tett, amelyet Isten szeret.”

Kategória: Iszlám alapismeretek
szombat, 12 április 2008 12:12

Az iszlám öt pillére

Az Iszlám szerint a hit cselekvés és gyakorlati alkalmazás nélkül nem elegendő. A hit természeténél fogva nagyon érzékeny és sérülékeny, növekszik és csökken. Ha nem gyakoroljuk állandóan, ha nem használjuk, gyorsan veszít elevenségéből és ösztönző erejéből. A hit erejét az Iszlám öt pillérének betartása növeli. Ezek a következők:

Kategória: Iszlám alapismeretek
hétfő, 09 október 2006 23:49

Mi az iszlám?

Esténként biztos mindannyiunkkal előfordult már, hogy felnéztünk a csillagos égboltra, és elmerengtünk a körülöttünk lévő, hatalmas univerzum létezésén, keletkezésének, működésének titkain. Erdőben, tóparton vagy akár egy sivatagban járva elmerültünk annak szépségében, tökéletességében. Vajon elgondolkodtunk-e már e csodás, sokszínű természet létrejöttének magyarázatán?

Kategória: Iszlám alapismeretek
6. oldal / 7