Elemek megjelenítése címkék szerint: Isten

szombat, 21 június 2008 14:33

Angyalok és sátánok

Leányfalusi előadás részlete, 2005. március 13.

Az Istenben hívő emberek hisznek Isten azon teremtményeiben, amik számukra láthatatlanok, de Isten hírt adott felőlük.
Az emberek mellett a Korán beszél az angyalokról és a dzsinnekről (sátánokról) is.

Kategória: Élet a halál után
szombat, 21 június 2008 07:20

Az iszlám zarándoklat történeti előzményei

Mekka és a Káaba rövid története

Mekkát a Korán négy néven említi. Eredeti neve mellett olvashatjuk a „biztonságos város” (al-beled al-amín, 95:3), a „városok anyja” (umm al-kurá, 42:7), és a Bekka (4:96) nevet is. A koránmagyarázatok szerint ez volt Mekka első neve. Bekka mellett előfordul az áldott (mubárak) kifejezés is, ebben az értelemben áldott város. Mekka már ősidők óta nagy jelentőséggel bír mind vallási, mind kereskedelmi szempontból. Itt született a Próféta (béke legyen vele) és itt kezdődött a Korán kinyilatkoztatása is.

Kategória: A zarándoklat
szombat, 21 június 2008 07:09

Az iszlám zarándoklat (al-haddzs) és az umra

A zarándoklat (al-haddzs) az iszlám egyik pillére. Elvégzése minden olyan felnőtt muszlim férfi és nő számára kötelező legalább életében egyszer, aki anyagilag, testileg és szellemileg képes ezt megtenni. Ahogy a Koránban Allah mondja:

Az emberek kötelessége Allahhal szemben a Házhoz történő zarándok­lat, [de csak] annak, aki utat (módot) talál rá1. Ám aki tagadja [az maga látja kárát]. Allahnak nincs szüksége a teremtményekre. (Imrán nemzettsége 3:97)

Kategória: A zarándoklat
szombat, 21 június 2008 03:19

Egy zarándoklat emlékképei

Négy év telt el azóta, de képei még mindig olyan elevenen élnek bennem, mintha tegnap történt volna. Sőt, az idő múltával, mintha élesebbé váltak volna az akkor álomszerű elmosódó utazás képei...
Hajnalban érkeztünk

Kategória: A zarándoklat
péntek, 13 június 2008 09:40

A megnyitó - Al-Fátiha

A Korán első fejezete, vagy szúrája nagy jelentőséggel bír a muszlimok életében. Ezt recitáljuk eredeti arab nyelven minden imában. Az Al-Fátiha a Korán szíve, annak lényege, a legfontosabb szúra. Benne van alávetettségünk, hitvallásunk. Itt magyarnyelvi értelmezés-fordítását olvashatod.

Kategória: A Korán
szerda, 28 május 2008 08:02

Test és lélek egészsége

Életem során többször találkoztam már azzal a jelenséggel, hogy olyan ember, akinek lelki problémái vannak előbb-utóbb testi tünetekre, betegségekre is szert tett ezáltal, vagy ugyan ezzel a kölcsönösséggel a testi betegségekbe esetleg lelke fásult bele. Az evilági életben a test és a lélek elválaszthatatlanok egymástól, hatnak egymásra, az egyik nincs meg a másik nélkül. Azoknak az embereknek, akik gondját viselik testüknek, a lelkük is gyarapodik.

Vajon hogy értem azt, hogy gondját viselik a testnek?

szerda, 28 május 2008 07:12

Gyermekáldás és abortusz

Evilági életünk két legjelentősebb állomása megszületésünk majd később halálunk. Isten az, aki adja és az, aki elveszi tőlünk életünk. Ő az, Aki amikor lelkünket megkapjuk, ellát minket különböző feladatokkal, és a feladatok végrehajtásához mért tehetséggel. Minden emberben lakozik olyan rá jellemző tudás, amit aztán élete során kamatoztathat, és előbbre viheti magát és másokat Isten útján. Minden emberben. Vannak azonban olyan életek is, akiknek nem az volt a sorsuk, hogy megszülessenek. Az ő feladatuk talán próbatétel volt mások számára, nekünk, megszületett emberek számára.

vasárnap, 25 május 2008 17:40

A hidzsra (kivándorlás) Medinába

Miután a muszlimok java már kivándololt Mekkából, Allah Küldötte (béke legyen vele) és Abú Bakar is elindult Medinába. Először a „Thaur” nevű barlangban húzták meg magukat, ahol három éjszakát töltöttek, így eltűntek a Kurejs szeme elől. Majd megérkeztek Medinába, ahol üdvözölték és befogadták őket, ahol felépítették az első mecsetet és Mohammed (béke legyen vele) lakhelyét. A Próféta (béke legyen vele) és kortársai (Allah legyen velük elégedett) tíz évig éltek Mediánban, mielőtt visszatérhettek volna Mekkába.

szombat, 24 május 2008 18:15

Magyar muszlimok

Amikor honfitársaink összetalálkoznak egy-egy magyar muszlimmal, gyakran elcsodálkoznak azon, hogy az illető nem külföldi állampolgár, a szülei is magyarok, itt él hazánkban, és nem is kíván arab országban letelepedni. Sokan az iszlámot kizárólag arab emberekhez és az arab országokhoz kötik, és nehezen tudják elképzelni, hogy egy európai ember hogyan élhet a mindennapjaiban az iszlám hit előírásai szerint. Gyakran tesznek fel nekünk olyan kérdéseket, hogy „Mi késztetett arra, hogy felvedd az iszlám vallást?”, „Hogyan tudod ezt összeegyeztetni az európai élettel, a magyarságoddal?”, „Milyen dolog napjainkban állandóan kendőben járni?”, „Hogyan tudjátok megoldani, hogy gyermekeitek ne érezzék magukat kirekesztve a másságuk miatt?”, „Hogyan fér bele a mindennapi rohanó életbe a napi ötszöri ima, és a Ramadan hónap böjti időszaka?”. Ilyen és ehhez hasonló kérdések fogalmazódnak meg azokban, akik nincsenek napi kapcsolatban muszlim emberekkel. Mivel sűrűn halljuk ezeket a kérdéseket, úgy gondoltuk érdemes röviden válaszolnunk néhányra közülük.

Kategória: Magyar muszlimok
szombat, 24 május 2008 18:07

Van-e élet a halál után?

Annak kérdése, hogy van-e élet halál után vagy nincs, nem esik a tudomány ítéletének hatáskörébe, mert a tudomány csak gyakorlati tapasztalatokból nyert adatok elemzését és osztályozását végzi. Az ezekből levont következtetések azonban nem adhatnak támpontot valamiről, amiről senkinek sincs és nem is lehet tapasztalata. Az emberek számára ugyanakkor mindig fontos és izgalmas kérdés volt, hogy lesz-e élet a halál után. Még ennél is nagyobb jelentősége van annak a kérdésnek, hogy vajon a halál utáni életben valóban az evilági hitünk és tetteink szerint ítéltetnek-e minket?

Kategória: Iszlám alapismeretek
5. oldal / 7