Elemek megjelenítése címkék szerint: Mohammed

szombat, 21 június 2008 03:19

Egy zarándoklat emlékképei

Négy év telt el azóta, de képei még mindig olyan elevenen élnek bennem, mintha tegnap történt volna. Sőt, az idő múltával, mintha élesebbé váltak volna az akkor álomszerű elmosódó utazás képei...
Hajnalban érkeztünk

Kategória: A zarándoklat

Az Iszlám vallás szemlélete a fogyatékossággal élő emberekről, alamint az őket érintő abortusz és eutanázia kérdéseiről

Készítette: Hegedüs Szandra

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar Általános Gyógypedagógiai Tanszék

Nappali tagozatos, értelmileg akadályozottak tanára és mozgáskorlátozottak terapeutája szakos hallgató

szerda, 28 május 2008 08:02

Test és lélek egészsége

Életem során többször találkoztam már azzal a jelenséggel, hogy olyan ember, akinek lelki problémái vannak előbb-utóbb testi tünetekre, betegségekre is szert tett ezáltal, vagy ugyan ezzel a kölcsönösséggel a testi betegségekbe esetleg lelke fásult bele. Az evilági életben a test és a lélek elválaszthatatlanok egymástól, hatnak egymásra, az egyik nincs meg a másik nélkül. Azoknak az embereknek, akik gondját viselik testüknek, a lelkük is gyarapodik.

Vajon hogy értem azt, hogy gondját viselik a testnek?

vasárnap, 25 május 2008 17:48

Mohammed (béke legyen vele) származása

Egyetlen ember élettörténetével sem foglalkoztak olyan aprólékos pontossággal, mint Mohammed (béke legyen vele) életútjával. Halála óta rengeteg könyvíró és tudós tanulmányozta és tanulmányozza mind a mai napig, hogy melyek az igaz hagyományok, és azok között milyen kapcsolatok vannak. Különböző módszerekkel kiszűrik, hogy melyek azok a történeket, amelyek nem hitelesen beszélik el Mohammed (béke legyen vele) életének mozzanatait.

vasárnap, 25 május 2008 17:43

Mohamed Próféta küldötté válása

Mohammednek (béke legyen vele) szokása volt Ramadan hónap napjaiban elvonulni, és magányosan elmélkedni, Isten felé fordulni. Ilyenkor mindig a Hirá hegy barlangját kereste fel, egy Mekkától nem messze fekvő, apró kis sziklaüreget. Negyvenedik életévében történt, hogy amikor ismét elvonult, megjelent neki Gábriel  (béke legyen vele) férfi alakjában. Az angyal, felszólította őt, hogy: „Olvass!”. „Nem tudok!” – felelte a Próféta (béke legyen vele). Az angyal erre erősen magához ölelte majd elengedte, és megint így szólt: „Olvass!”, mire a Próféta ismét így válaszolt: „Nem tudok!”. Az angyal pedig újból erősen magához ölelte, ismét felszólította, majd miután a Próféta (béke legyen vele) újra azt mondta: „Nem tudok!”. Gábriel  (béke legyen vele) ismét magához szorította, elengedte, és így folytatta:

vasárnap, 25 május 2008 17:40

A hidzsra (kivándorlás) Medinába

Miután a muszlimok java már kivándololt Mekkából, Allah Küldötte (béke legyen vele) és Abú Bakar is elindult Medinába. Először a „Thaur” nevű barlangban húzták meg magukat, ahol három éjszakát töltöttek, így eltűntek a Kurejs szeme elől. Majd megérkeztek Medinába, ahol üdvözölték és befogadták őket, ahol felépítették az első mecsetet és Mohammed (béke legyen vele) lakhelyét. A Próféta (béke legyen vele) és kortársai (Allah legyen velük elégedett) tíz évig éltek Mediánban, mielőtt visszatérhettek volna Mekkába.

szombat, 24 május 2008 18:07

Van-e élet a halál után?

Annak kérdése, hogy van-e élet halál után vagy nincs, nem esik a tudomány ítéletének hatáskörébe, mert a tudomány csak gyakorlati tapasztalatokból nyert adatok elemzését és osztályozását végzi. Az ezekből levont következtetések azonban nem adhatnak támpontot valamiről, amiről senkinek sincs és nem is lehet tapasztalata. Az emberek számára ugyanakkor mindig fontos és izgalmas kérdés volt, hogy lesz-e élet a halál után. Még ennél is nagyobb jelentősége van annak a kérdésnek, hogy vajon a halál utáni életben valóban az evilági hitünk és tetteink szerint ítéltetnek-e minket?

Kategória: Iszlám alapismeretek
szombat, 24 május 2008 17:49

Az Iszlám erkölcsi rendszere

Isten az evilági életünket próbatételnek adta számunkra. Megmérettetésnek, hogy meg tudunk-e felelni az Általa előírt Istenszolgálatoknak. Életünk egy bonyolult rendszer, rengeteg szál összefonódása, ahol emberek, élethelyzetek, saját érzéseink szövevényes hálózatában kell megtalálnunk azokat a helyes döntéseket, amik alapján előbbre léphetünk Isten felé. Isten felé azonban csakis az Istennek tetsző döntéseink visznek, a helytelen tetteink, szándékaink pedig egyre távolabb sorodnak Tőle.

Kategória: Iszlám alapismeretek
szombat, 24 május 2008 17:38

Jézus a Koránban

Az Iszlám álláspontja Jézusról (béke legyen vele) két merőben ellentétes vélemény között helyezkedik el. A zsidók visszautasították Jézust (béke legyen vele) mint Isten prófétáját, és csalónak nevezték őt. A keresztények ezzel szemben Isten fiának tartják őt, és ennek megfelelően imádják. Az Iszlám Jézust (béke legyen vele) Isten egyik legnagyobb prófétájának tartja, és éppúgy tiszteli, mint Ábrahámot (béke legyen vele), Mózest (béke legyen vele) és Mohammedet (béke legyen vele). Ez a szemlélet összhangban van az Iszlám nézőpontjával Isten egyedülállóságáról, az Isteni irányítás egységéről, és Isten küldötteinek egymást követő, kiegészítő szerepével.

Kategória: Iszlám alapismeretek
szombat, 24 május 2008 17:34

A próféták az Iszlámban

Isten azért teremtette az embert, hogy Őt szolgálja, és e szolgálat által erkölcsös, helyes életet éljen. Hogy e szolgálat hogyan valósulhat meg leghelyesebben, hogy élhetünk Isten akarata szerint, arra Isten küldöttei tanítottak minket, Isten kinyilatkoztatásai által. Számos küldött jött el az emberekhez, akiket maga Isten választott ki. Igaz prófétákat küldött minden közösséghez, hogy átadhassák nekik üzenetét.

Kategória: Iszlám alapismeretek
6. oldal / 7