A tolerancia kultúrája a muszlimoknál

toleranceAz iszlám vallás tanításai egyértelműen kimondják, hogy az ún. égi (kinyilatkoztatott), vallások iránt toleranciát kell tanúsítani. Az iszlám megköveteli híveitől, hogy higgyenek az összes prófétában, akiket az Isten elküldött. Nem szabad különbséget tenni közöttük, hisz mindnyájukat Allah küldte el. Az iszlám nem kívánja felszámolni a más hitet követő közösségeket, sőt megvédi az Istenhez különböző módon közeledni vágyó emberek közösségét és imaházait, még akkor is, ha a Korán által helytelennek vagy felülírtnak ítélt formában imádkoznak:

Bővebben...

Az adakozás jelentősége az iszlámban és hatása a muszlim ember életében

adakozas-0012011. augusztus 11. Pénteki szónoklat – Fares seikh szónoklatának összefoglalója 

A magasságos Allah azt mondta az adakozással kapcsolatban:
„Ó ti hívők! Adakozzatok azokból a jó dolgokból, amiket szereztetek, és abból amit sarjasztottunk nektek a földből! S ne a rosszat szánjátok arra, hogy eladakozzátok, miközben ti magatok sem vennétek el, csak úgy, ha behunyjátok a szemeteket. S tudjátok meg, hogy Allah Gazdag és dicséretre méltó. A sátán a szegénységet ígéri nektek, és az erkölcstelenségre szólít fel titeket. Ám Allah Tőle származó megbocsátást és kegyet ígér nektek. És Allah Bőségesen Adományozó, Mindentudó” (Korán 2: 267-268)

Bővebben...

Az istenemlegetés jelentősége a hívő életében - 2011-08-04

  • Kategória: 2011

Az istenemlegetés jelentősége a hívő életébenAbdulrahman és Atiyya egyiptomi seikhek 1432. Ramadán 4-én tartott leckéi alapján

Mit jelent az istenemlegetés? Arabul úgy mondjuk: dzikr Allah, vagyis Allah emlegetése, az Allahról való megemlékezés. Azt mondják a tudósok, hogy csekély erőfeszítést igénylő, mégis hatalmas jutalommal kecsegtető istenszolgálatról van szó. Eszünkbe juthat az a hadísz a Negyven hagyományból, amelyben Mohamed próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) szegényebb társai elpanaszolják, hogy a gazdagok elviszik a jutalmat előlük, vagyis nagyobb jutalomban részesíti őket Allah a túlvilágon, mert van miből adakozniuk, nekik pedig szegénységük miatt nincs miből. Erre a Próféta megtanítja nekik, hogyha ismételgetik az Allahot magasztaló, Őt dicsőítő és az Ő nagyságát zengő istenemlegetéseket, akkor ezzel jótékonykodóvá válnak Allahnál.

Bővebben...

Szeretnéd, ha a szüleid, rokonaid, ismerőseid is muszlimok lennének?

Iszlam davaMikor valaki muszlim lesz, hatalmas áldásban van része. Élete gyökeresen megváltozik, más szemmel nézi a világot. Ilyenkor felmerül a gondolat, hogy: „Istené a hála és dicsőség, hogy muszlim lettem! De mi lesz a szüleimmel, mi lesz a rokonaimmal? Mi lesz a barátaimmal és ismerőseimmel? Ők a pokolra fognak kerülni?”

Friss muszlimként elkezdünk dávázni a körülöttük élőknek. Hívjuk őket az iszlámra, próbáljuk nekik átadni azt a hatalmas élményt, amit a vallás nekünk adott... és általában falakba ütközünk. Szüleink, testvéreink, barátaink, de sokszor még gyermekeink is visszautasítják az iszlámot. Ezen a legtöbb esetben nem segít az sem, ha muszlimként példás életet élünk, ha előnyünkre változtunk, ha minden tekintetben pozitívabbá válik az életünk.

Ez a mi hibánk? Rosszul végezzük a dáwát? Rosszul hívunk az iszlámra?

Bővebben...

Egy zarándoklat képei: haddzs 2010

Egy zarándoklat képei: haddzs 2010Emberpróbáló 11 nap után vasárnap érkeztek haza a Mekkában a király vendégeként járt magyar muszlimok. Az útiélményekről később részletes leírást olvashattok insha Allah, addig is néhány a haddzson készült fényképet szeretnénk megmutatni nektek. 

Kérjük azokat a testvéreket, akik kint voltak, és készítettek képeket, hogy küldjék el számunkra a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre.

Allah fogadja el zarándoklatunkat.

Bővebben...

Olvasói levél a hitehagyásról

olvasói levélNemrégiben érkezett hozzánk egy érdekes kérdés egy kedves új muszlim testvérünktől. Kérdését és a rá adott válaszunkat szeretnénk megosztani Veletek.

A kérdés:
"Nem tudom h hallottál-e erről a filmről:BEHIND THE SUN
Egy muszlim család egyik fia aki Amerikában tanul felvette a keresztény vallást, és mikor hazalátogatott és megtalálták nála a bibliát kitagadta az egész családja és még üldözték is..
Tudnál nekem erre valami magyarázatot adni???létezik ilyen? vagy ez is egyike a vallás befeketítésére?? Mert én azt tudom h az iszlám vallásban nincs erőszak....."

Bővebben...

A kendő a magyar iskolákban

kendos-tanulo.jpgEgy kedves Testvérünk levelét szeretnénk közkincsé tenni oldalunkon:

"Asszalemu aleykum va rahmatullahi va barakatuh.

Ti tájékozottabbak vagytok egy kicsit a muszlimok (magyar) törvények adta jogaiban szerintem , ezért kérdeznék valamit.
Bár pillanatnyilag még nem kifejezetten aktuális a dolog , de kíváncsi vagyok mivel érvelhet az ember majd ha elérkezik az aktualitása.

Bővebben...

A Paradicsomba vezető út - 2. rész

Korán, iszlám, Allah, hadísz, Paradicsom, muszlim, bűnbánat, megbocsátás, bűnA bűnbánat előfeltételei

Számos tudós említette a bűnbánat elfogadhatóságának feltételeit . Ezeket a feltételeket a Korán ájái és erős hadíszok alapján állapították meg. Természetesen a bűnbánat nem csak egyszerű kijelentés, amelyet a nyelvével tesz az ember. Kísérnie kell bizonyos cselekedeteknek is, amelyek bizonyítják a bűnbánatot végző személy komoly szándékát.

Bővebben...
Feliratkozás az RSS csatornára

Elérhetőségeink