2004-es beszámoló a Magyarországi Muszlimok Egyháza tevékenységéről

A Magyarországi Muszlimok Egyháza 2004 első félévében a hazai civil élet elismert szereplőjeként tovább bővítette tevékenységét. Jelentősen bővítettük az együttműködést muszlim szervezetekkel, illetve a vallásközi párbeszéd területén is előrelépést könyvelhettünk el. Az Egyház munkájának eredményességét bizonyítja, hogy – egyéb eredményeink mellett - európai szintű sikereket értünk el.

1. Sejkünk van!
2. Az Egyház székhelyen, az Iszlám Kulturális Központban rendszeres iszlám tanítás, illetve arabnyelv oktatás folyik a gyerekek és a felnőttek számára, illetve rendszeres iszlám ismertetés (da’wah) van az érdeklődők részére.
3. Az Egyház tevékenységének eredményeként több ember felvette az iszlámot.
4. Az Egyház székhelyén rendszeresek a vallási házasságkötések.
5. Az Egyház fennállása óta első alkalommal pályázott támogatást a mekkai zarándoklatra. Hála Allahnak, a támogatás segítségével 27, az ország különböző városaiban élő muszlim zarándoklatát szervezhettük meg.
6. A mekkai a zarándoklaton részt vett magyar muszlimok számára találkozókat szerveztünk.
7. Folytatódott a nagy sikerű havi női találkozók szervezése a magyar muszlim nők számára.
8. Havi női találkozókat szerveztünk arab muszlim nők számára.
9. A Magyarországon élő arab muszlim nők számára magyar nyelv oktatást szerveztünk.
10. Február 1-én, az Egyház fennállása óta első alkalommal szervezett Eid al-Adha ünnepet. Az ünnepi rendezvény a Budapesti Körcsarnokban került lebonyolításra. Az ünnepen az Egyház vendége, Sejk Ali Futaini tartotta a szónoklatot. Az ünnep alkalmából (a fővárosból és vidékről) több, mint ezer muszlim gyűlt össze.
11. Március 6-7.-én az Egyház részt vett a németországi Weselben (Dusseldorf közelében) a FEMYSO (Európai Muszlim Ifjúsági és Diákszervezetek Szövetsége) által szervezett konferencián. A rendezvény témája az általános és Iszlám által biztosított emberi jogok volt. A konferencián az Egyházat Guessous Anisa és Schunk Aisha képviselték.
12. Március 17-én a Magyarországi Muszlimok Egyháza a Pax Romana Magyarországi tagozatának meghívására részt vett egy kötetlen kerekasztal beszélgetésen a Ráday Könyvesházban. Az Egyházat Sulok Szultán elnök és Dr. Yahya Al-Jalal főtitkár képviselték.
13. Március 27-én az Egyház elnöke szabadúszó dokumentum filmesekkel tárgyalt a magyarországi muszlim közösség életének bemutatását szolgáló dokumentumfilm elkészítéséről.
14. Az Egyház benyújtotta tagfelvételi kérelmét a FIOE (Európai Iszlám Szervezetek Szövetsége), a legnagyobb és legbefolyásosabb európai iszlám szervezet, vezetőségéhez. Allahnak hála, az Egyház munkája, jó hírneve miatt, 2004 áprilisában a Magyarországi Muszlimok Egyháza a FIOE teljes jogú tagja lett. Ez az Egyház tevékenységének egyik legfontosabb eredményének tekinthető a 2004-es évben.
15. Áprilisban a törökországi Harun Yahya alapítvány képviselője, Ali Sadun tudományos kutató testvérünk az Egyház meghívására két alkalommal dokumentumfilmet vetített, „Az evilági élet hiábavalósága” és „A Korán tudományos csodái” címmel.
16. Április 13-a és április 20-a között az Egyház elnöke számos alkalommal szerepelt a médiában, Tayseer Doktor letartóztatásával kapcsolatos sajtóérdeklődés keretében. Sulok Szultán elnök interjút adott az RTL Klub és a TV2 kereskedelmi csatornáknak, illetve a HírTV-nek. Szerepelt a „Szólás szabadsága” című tévéműsorban. A HírTV munkatársai dokumentum összeállítást is készítettek az Egyház székhelyén.
17. Április 16-án az Egyház nyilatkozatot adott ki, amelyben elítélte a sajtóban elharapódzó, Tayseer Doktor letartóztatásával kapcsolatos gyűlöletkeltő hangvételű hírmagyarázatokat.
18. Előadás a Korán tudományos csodáiról az ELTE Arab Tanszékén. Az ELTE Arab Nyelv és Filológia Tanszékének vezetője, Dr. Fodor Sándor professzor úr jóvoltából, a Magyarországi Muszlimok Egyházának tagja, Abdul-Fattah Munif közreműködésével, még a tanév vége és a vizsgaidőszak kezdete előtt, április 21-én nyílt lehetőség a Korán csodáival kapcsolatos előadás megtartására. A közel másfél órás, látványos számítógépes prezentációval egybekötött, tudományos és érdekfeszítő előadást a törökországi Harun Yahya alapítvány képviselője, Ali Sadún tudományos kutató testvérünk tartotta angol nyelven.
19. A Budai Várban, a Magyar Kultúra Házában április 23-án és 24-én, „Értékek Európája” címmel szervezett nemzetközi konferenciát a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Justitia et Pax Bizottsága, az OCIPE Magyarország, és a Faludi Ferenc Akadémia. A konferencián vett részt a Magyarországi Muszlimok Egyháza, a Justitia et Pax Bizottság meghívásából. A rendezvényen az Egyházat Abdul Fattah Munif képviselte.
20. Május 1-én az Egyház elnöke a Magyar Rádió Sztár sáv című műsorában az iszlám vallásról és a muszlimokról beszélt.
21. Június 3-án a Magyarországi Muszlimok Egyháza előadást tartott az iszlám magyarországi történetéről, illetve az iszlámfóbia magyarországi jelentkezéséről az Európai Bizottság június 1-6. között szervezett, az „Iszlámfóbia és annak hatása a fiatalokra” című szemináriuma keretében. A rendezvényen Anwar Klára, az Egyházi Intéző Bizottság és a Súra tagja tartott prezentációt angol nyelven, továbbá részt vett Sulok Szultán elnök és Dr. Yahya Al-Jalal főtitikár.
22. Muszlimok és katolikusok találkozója Pannonhalmán június 5-én. A Bencés szerzetesek rendjének székhelyén, a Pannonhalmi Apátságban Baumgartner Bernát katolikus lelkész úr meghívásából iszlám-keresztény párbeszéd előmozdítását célzó beszélgetésen vett részt a Magyarországi Muszlimok Egyháza. Az Egyházat Sulok Szultán elnök és Abdul-Fattah Munif képviselték.
23. Nyári iskola júliusban
24. 1 hetes nyári tábor Salgótarjánban a muszlim gyerekek részére (100 fő vette részt)
25. Ramadáni program szervezése (napi iftar, ittikaf, kiyam, vetélkedők értékes nyereményekkel)
26. Adományok gyűjtése a menekülttáborokban lévő muszlimok részére. (Sajnos az adományokat nem sikerült eljuttatni.)
27. Program szervezése Íd al-Fitr alkalmából
28. Levelezés a TV2-vel az iszlámot és a muszlimokat sértő esti film ügyében.
29. Folyamatos levelezés a magyar napilapokban megjelent, iszlámellenes cikkek ügyében (Népszabadság, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap).
30. Fellépés a muszlimokat és Törökországot sértő, Törökország EU-tagságát ellenző plakátok ellen (tiltakozás a város polgármesterénél). A török követséget is értesítettük.
31.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink