Salam aleykum, Allahnak legyen hála, a Könyörületes és Megkönyörülő Teremtőnk akaratából és segítségével tegnap este két új muszlim testvérünk lett! A sahada elmondását egyik Testvérünk felvette, melyet köszönünk Neki. Allahnak legyen hála érte, egyre többen vagyunk, s a Ramadán isteni áldása érződik mind a mecsetünk falain belül, mind azon kívül! Hála legyen Allahnak mindenért, mit kaptunk, a Világok Urának, a Teremtőnek, a Megbocsátónak. A videót itt is meg tudjátok megnézni:
A Magyarországi Muszlimok Egyháza 2011. augusztus 28-án vasárnap este 19.30-kor az iszlám hagyományoknak megfelelően Iftar–t, böjti vacsorát szervez, mely az Iszlám vallásban, a Ramadán havi böjt időszakában a naplementét követő első étkezést jelenti. Erre az eseményre a II. kerület Széna téren kerül sor. A Ramadán idén augusztus elsején kezdődött és augusztus 29-én vagy 30–án ér véget. A különböző országokban élő muszlimok a böjthónap alatt még inkább igyekeznek, hogy megosszák embertársaikkal ételüket és italukat, hittől és hovatartozástól függetlenül. Az eseményen részt vesz néhány Magyarországon akkreditált nagykövetség, melyek Iszlám Konferencia szervezet tagjai. Az esemény előkészületeiben részt vesz a Magyarországon Élő Arabok Egyesülete. A szervezők előre köszönetet mondanak a Budapest II. kerületi polgármesteri hivatal testületének és egyéb hivatalos szerveknek a támogatásért. A programon való részvétel ingyenes!
Abdul-Fattah Munif, Magyarországi Muszlimok Egyháza
Péntek délután (augusztus 26) mecsetünkben (Bp. XIII. Róbert Károly krt. 104.) Ahmed sejk (az Amr bin Al-As mecset imámja) fog tanítani. A tanítás témái: - Az iszlám és a muszlim vezetők - Az iszlám és a szeretet Természetesen, bármely, az iszlámmal kapcsolatos kérdést fel lehet majd tenni. Szeretettel várjuk a nem-muszlim érdeklődőket is. Az éjszakát virrasztással és imával fogjuk tölteni.
Magyar Iszlám Közösség
|

Kedves Muszlim Testvéreim! Allah békéje, könyörülete és áldásai legyen veletek !
Áldott legyen a Ramadan utolsó harmada, használjátok ki az időtöket minden jóval és Allah fogadja el mindnyájunktól a jótetteket! A Magyarországi Muszlimok Egyháza örömmel meghív minden kedves muszlimot Ramadan éjszakái egyikére virrasztásra. A virrasztás időpontja: 2011. 08. 26-án a péntek délutáni imától egészen a szombat hajnali imáig, insaAllah.
Helyszín: Budapest Mecset, XI. kerület Fehérvári út 41.
A virrasztásra azért is érdemes eljönni, mert ez az éjszaka insaAllah talán a Qadr (Elrendelés) éjszakája, melynek jellemzői:
assalamu aleykum, Kedves Testvéreim! Allahnak legyen hála, az elmúlt napokban, a Ramadán szent hónapja alatt, megérkezett Tunéziába, a líbiai határhoz a harmadik segélyszállítmányunk, mely gyógyszerekből állt. Értéke kb. 10millió forint. A szállítást líbiai testvérünk, Mohammed Ali intézte és kísérte ki azt. Hála Allahnak, mást is sikerült a magyarországi líbiai testvéreinknek összegyűjteni adományunk mellé!
Török vallási - szöveg - fordítói tanfolyam indul októbertől, muszlim hölgyeknek. A tanfolyam tervezett időtartama 1 év, heti egy alkalom. Minimális török nyelvtudás szükséges. A tanfolyamhoz intenzív nyelvtani felkészítő indul az augusztus 8-ai héten. A nyelvtani felkészítőn való részvétel nem feltétele a tanfolyamon való részvételnek. A tanfolyam díjtalan, csak a fénymásolás - nyomtatás önköltséges. Jelentkezés - rövid bemutatkozó levéllel - és a részletek egyeztetése a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
címen.
Minaretiskola 
Kedves Testvéreim,
A Magyarországi Muszlimok Egyháza örömmel értesít benneteket, hogy Sejk Sami al-Hassan, a kuwaiti Nagy Mecset (al-Meszdzsid al-Kabír) egyik imámja, ramadán első tíz napjában az Egyház új székhelyén fogja tartani a tarawih imákat.
Mindenkit sok szeretettel várunk!
Helyszín: Budapest Mecset, XI. kerület Fehérvári út 41.
A toll fénye címmel lesz iszlám kalligfáriai kiállítás az Iparművészeti Múzeumban.
A kiállítás megtekinthető: 2011. július 22-től 24-ig az Iparművészeti Múzeumban.
Jelen kiállítás gondosan válogatott anyagot vonultat fel a Kuvaiti Iszlám Művészeti Központ gyűjteményéből, hogy képviselni tudja az arab és iszlám világ különböző területein alkalmazott (kalligráfiai) technikákat. A bemutatott munkák mintegy térképet rajzolnak azon országokról, ahol az arab kalligráfia művészetét gyakorolják. Az arab világ mellett így láthatunk műveket a távol-keleti Kínától, Iránon és Törökországon keresztül az Egyesült Államokig is.

Asszalam aleikum wa rahmatullah kedves Testvéreink!
A Magyarországi Muszlimok Egyháza 2 napos Nyári Tanfolyamot szervez "Házasság az iszlámban" címmel e hét végén, vagyis július 9-10.-én.
A tanfolyam díja 2500Ft/2 nap/felnőtt illetve 1000Ft/2 nap/gyermek (12 éves korig), mely tartalmazza a tanfolyam, az étkezés, a gyermekfelügyelet illetve a kávé és aprósütemény árát is.
A Tanfolyam további részleteiről a lenti hirdetményben olvashattok!
Mindenkit szeretettel várunk!
Női Bizottság
Péteri Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt „A Kultúra hídjai” programsorozatának első, a Kelet Kincsei elnevezésű rendezvényének ünnepélyes megnyitójára. A megnyitó időpontja: 2011. május 19-én, 11.00 óra. A rendezvényt megnyitja: az esemény fővédnöke: őexc. Nabeel bin Khalaf bin Ashour, a Szaúd-Arábiai Királyság magyarországi nagykövete.
Helyszín: Földváry-Boér Elemér Művelődési ház 2209 Péteri, Földváry-Boér park 1. (Főbejárat a Petőfi Sándor utca felől) E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
;
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
Telefon: 06-29-314-069;314-070
Május 19. (csütörtök) 11.00: A rendezvény és az „Imaszőnyegek, kalligráfiák és fényképek a keleti muszlim világból” című kiállítás hivatalos megnyitása. Díszvendég: Dr. Ahmad Al-Dubayan a londoni Iszlám Kulturális Központ főtitkára. A kiállítás május 22-éig (vasárnapig) 10:00-18:00 óra között tekinthető meg. 11.20 : A Magyar Iszlám Közösség részéről egy új EKG készülék és szeretetadományok átadása Péteri lakosságának 17.00 : Az iszlám világa, Bolek Zoltán előadása, vetítéssel 17:50: Nazirah tánccsoport „Teaszünet”, közben: arab írás bemutató 18:30: Zarándoklat, Kiss Zsuzsanna Halima fényképes élménybeszámolója 19:00: Az üzenet (Egy fejezet az iszlám történetéből) (filmvetítés) (fsz: Antony Quinn, Irene Papas, 1976, 178 perc)
Május 20. (péntek) 18.00: Nők és az iszlám, Kiss Zsuzsanna Halima előadása 19.00: A Hilal zenakar koncertje (tradicionális, hangszeres arab-török iláhi zene) 20.00 : Dolunay tánccsoport (török népi táncok) A rendezvény ingyenes. A résztvevőket eredeti keleti különlegességekkel (török tea, kávé, sütemények, vízipipa sarok) várjuk! *A program változtatási jogát fenntartjuk!
A Magyar Iszlám Közösség ebben a hónapban Zala, Vas és Pest megye településein 2200 darab bébiételt osztottak ki a helyi önkormányzatok segítségével a rászoruló családoknak. Ezen kívül Zalaszentiván község önkormányzatának egy modern EKG készüléket adományoztunk. A közel jövőben több napos iszlám kulturális kiállítás megnyitására kerül sor a Pest megyei Péteri Községben, a Földváry-Boér Elemér Művelődési Házban. Megnyitja előreláthatólag Dr. Molnár Zsolt Polgármester Úr és Nabeel Ashour Excellenciás Úr, Szaúd-Arábia nagykövete. A kiállításon több filmet is levetítünk majd.
Hála Istennek Magyarországon az a szellem dominál, hogy Magyarország legyen a híd ami összeköti az Istenben hívő vallásokat. Ezért, adja Isten Apr. 10. lesz az iszlám kultuláris jellegű kiállítás, a most felújított debreceni Nagytemplom kiállító termében. A megnyíitó beszéd 11:15-kor kezdődik (12:15 román óra szerint), Dr. Bölcskei Gusztáv, református püspök úr mondatával, utána Kósa Lajos, Debrecen megyei jogú város polgármestere, majd beszédet fog tartani Szászfalvi László Államtitkár úr, a magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól és a beszéd végén megszólal Dr. Halmos Sándor úr, a Zsídó-Keresztény-Iszlám párbeszéd alapitvány ügyvezető titkára. A rendezvény moderátora Bolek Zoltán úr, a Magyar Iszlám Közösség elnöke. Mi (az Iszlám Kultuláris Közösség-Bihar) szeretettel meghívunk minden érdeklődőt és tájékosztatásra vágyót, illetve párbeszédre igyekvő embert Romániából. Tisztelettel,
Dr. Osman Mohamed Igazgató. 2011. március 26-án este 20:30-kor ismét Föld Órája! A világméretű akcióhoz idén csatlakozik a Magyarországi Muszlimok Egyháza is. Szeretnénk, ha ezen a napon minden muszlim is lekapcsolná otthonában egy órára a világítást, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy a muszlim emberek mennyire fontosnak tartják a környezet védelmét.
Magyarországi Muszlimok Egyháza Női Bizottság Szeretnénk Nektek ajánlani Horváth Beátának - egy muszlim testvérünknek (Shaaheena) - a könyvét, aki kenyai élményeit foglalta össze regényében. Könyve címe:
A hasadékvölgy peremén - Levélregény afrikai utazásaimról
Bővebb tájékoztatót a Bookline oldalán találhattok róla. Az online értékesítés mellett még kapható az Alexandra könyvesboltokban is.  Ha Isten is úgy akarja, a jövő héten elindulhat a líbiai Benghaziba a Magyar Iszlám Közösség kb. 10millió HUF értékű gyógyszerszállítmánya. Allah legyen a líbiai néppel, sikerüljön a szabadságharcuk! Debrecenben, a felújított Nagytemplom kiállító termében három hétre Iszlám kiállításnak ad helyet, melyet a Magyar Iszlám Közösség a Zsidó-Keresztény-Iszlám Párbeszéd Alapítvány segítségével rendez meg 2011. április 10.-i megnyitóval. A megnyitót előreláthatólag Szászfalvi László államtitkár, Kósa Lajos Polgármester és OGY képviselő, valamint Bölcskei Gusztáv püspök úr és Dr. Halmos Sándor egyetemi tanár ( az Alapítvány üv. titkára) fogja megnyitni.
Szeretnénk figyelmetekbe ajánlani Csíki Sándor három részből álló cikksorozatát amit az Iszlám étkezési szokásokról írt. Ritka manapság nem muszlim tollából ilyen korrekt és élvezetes beszámolót olvasni az iszlámról, a Prófétáról (béke legyen vele). Ezúton is köszönjük munkáját! Elhurcolták Líbiában Sohayl testvérünket, Jákob testvérünk blogjában tette közzé a lánya segélykérő levelét, amit a HVG-nek írt és amit a HVG az oldalán le is közölt. Sohayl testvérünk magyarországi ittartózkodása alatt a Iszlám Egyház vezetőségének tagja volt, ő volt az, aki annak idején szívügyének érezte és a legtöbbet tette azért, hogy lehetőség nyílhasson gyermekeinknek egy budapesti muszlim általános és középiskola létrehozásához. Kérjük fohászkodjatok érte és családjáért.  Asszalam aleikum wa rahmatullah kedves Testvéreink! E hét szombaton, azaz február 26.-án 12:30-kor kezdődik Alapozó Kurzusunk, melyre elsősorban azokat a testvéreinket várjuk, akik az elmúlt néhány évben lettek muszlimok illetve azon testvéreinket is, akik szeretnék megerősíteni iszlám tudásuk alapjait. MashaAllah az iszlám egy olyan logikai rendszer, aminek ha meg van a váza, az viszonyítási pontul szolgálhat egész életünkben. Témánk a "tisztaság" lesz. 14:00-tól kezdődik - a havi rendszerességgel megrendezett - Női Találkozónk, melynek első részében Juli testvérünk vezetésével a házasság témájába kalandozunk interaktív beszélgetés formájában. 16:00-tól pedig seikh Faris testvérünk "Núr" szúra Quran-magyarázat előadását hallgathatjátok meg. Italról és harapnivalóról gondoskodunk inshaAllah. Mindenkit szeretettel várunk!
Magyarországi Muszlimok Egyháza, Női Bizottság  Kedves Testvéreim, Ebben az évben ismét szervezünk majálist, ami ugyan április 30.-án lesz megtartva Vasadon, Monor városa mellett egy bekerített erdős telken. Pár éve volt ilyen esemény, így most is lesz lehetőség majd egész nap hintózni, lovagolni, íjászkodni. Lesz szabadtéri főzés és sütés is, valamint szellemi táplálék gyanánt egy-két előadás is. A budapestieket, akiknek nincs kocsijuk, valamint a vidéki testvéreinket is majd Kőbánya-Kispest Metró végállomásról, vagy a Monori vasútállomásról szállítjuk majd be a rendezvényünk helyszínére. Jelentkezni programokkal, vagy a részvételre írásban kell. Allah áldjon Benneteket! A nyári táborunk kb. 5 napos lesz, június végén, a helyszínt még keressük. Khutbáink meghallgathatóak már a megújult honlapunkon. Listát készítenénk a szociálisan rászoruló testvéreinkről, hogy ha ruha, élelmiszer adomány érkezik, tudjunk számukra azonnal értesítést küldeni. Várjuk az e-maileket, bár több testvérünket már felvettük a rendszerbe, mely most kerül kiépítésre.
Magyar Iszlám Közösség
|
|