iszlam.com

magyar muszlimok az iszlámról

hirlevel

Olvasd ki a Koránt

Oszd meg ezt a cikket másokkal is a Facebookon!

Legyél a rajongónk!

Legfrissebb hozzászólások

Belépés

Cikkeinkből

  • Tegnap reggel elutaztunk a férjemmel és családunk „nő” tagjaival túrázgatni, ide, a Kőszegi hegységbe. Vonatoztunk, taxiztunk, mire végre kicsit elcsi...
  • Egy alkalommal Omar Ibn al-Khattáb rosszallását fejezte ki, amiért felesége, mikor haragudott rá, szemrehányást tett neki. Erre az asszony azt válaszo...
  • A Könyörületes és Megkönyörülő Isten nevében

    A Magyar Iszlám Közösség a budapesti Palesztin Nagykövetséggel együttműködve napokon belül eli...
  • 2010. szeptember 27-én Cegléden tart előadást az iszlám vallásról és a muszlim szokásokról prof. Dr. Szigeti Jenő...

2009 JÚLIUS 28 – október 30-ig

HELIKON KASTÉLYMÚZEUM
KESZTHELY


A kiállítás az iszlám világ különböző országaiból származó 13 jelentős kalligráfus 50 alkotását mutatja be. A rendezvényt a kuvaiti Vallásügyi Minisztérium szponzorálja. Szakmai tanácsadóként közreműködik az Eötvös Loránd Tudományegyetem Arab Tanszéke.



Az iszlám szent könyvének, a Korán szövegének a lejegyzéséhez szorosan kötődő kalligráfia (khatt, arabul) lett az iszlám művészet legjellegzetesebb kifejező eszköze. Az iszlám világban ma is rendszeresen szerveznek versenyeket, ahol a kalligráfusok összemérhetik tehetségüket. A legkorábban kinyilatkoztatott Korán-versek (K 96,3-5) jól példázzák azt az óriási jelentőséget, amit a muszlimok az írott szónak tulajdonítanak, amikor ezt hirdetik: "Recitálj, a te Legnemesebb Urad az, Aki megtanított a tollra, megtanította az embert arra, amit nem tudott."

A kalligráfusok különböző irásfajtákat használtak a szent szöveg másolására és a mindennapi élet gyakorlati szükségleteinek kielégítésére. A következő írásfajták lettek a legnépszerűbbek: a szögletes formájú kúfi és a kurzív naszkh, szulusz, rajhán, muhaqqaq, riqa', tauqí' és a naszta'líq.

A kiállításon résztvevő kalligráfusok művei ezeket a stílusokat képviselik.

A kiállításon résztvevő művészek

Adnán as-Saikh Oszmán (Szíria)
Ahmet Coktan (Törökország)
Aiman Haszan (Szíria/Kuvait)
Amír Falszafi (Irán)
Davud Bektas (Törökország)
Dzsászim Mi’rádzs (Kuvait)
Faríd al-Ali (Kuvait)
Hamídi Beleidi (Egyiptom/Marokkó)
Dr.Munawwar al-Muhíd (Szaúd-Arábia/Jordánia)
Muníb Obradovics (Bosznia)
Nacati Sancaktotan (Törökország)
Szabáh al-Irbili (Nagy-Britannia/Irak)
Szaláh Abd al-Kháliq (Egyiptom)


Hozzászólások  

 
#1 iszlam.com 2009-07-15 17:19
Asszelamu aleykum

Mi insa Allah július 29 délutántól - 30 délutánig leszünk lent a férjemmel. Ha van valakinek módja rá, insa Allah találkozzunk.
 

Magyar muszlimok az iszlámról