"Vallások az elnyomottakért - nők, etnikumok, szegénység"

Klári

A Magyarországi Muszlimok Egyháza 2017. december 10.-én részt vett a Magyarországi Teológusnők Ökomenikus Egyesülete által szervezett "Vallások az elnyomottakért - nők, etnikumok, szegénység" című programján, melyen Dr. Anwar Klára közgazdász, iszlám teológus tartott előadást "A nők az iszlámban - elnyomás vagy felszabadítás?" címmel.

Az előadó bemutatta az iszlám eljövetele előtti idők gyakorlatát a nőkkel kapcsolatban, majd ismertette az iszlám válaszát a különböző élethelyzetekre. Beszélt a nő különféle társadami helyzetéről úgy, mint lánygyermek, lánytestvér, feleség, édesanya és rokon. Szó volt többek között az öröklésről, a szabad véleménynyilvánításról, a tudásszerzéshez való jogról, a vagyonszerzéshez és vagyonkezeléshez való jogról, a szerződéskötéshez és tranzakciókhoz való jogról, a közéleti szerepléshez való lehetőségről, a nők és a férfiak közötti egyenlőségről, a kendő szerepéről a muszlim nő életében, az édesanya tiszteletéről, a nők jogairól a házasságban és megtudhattuk azt is, milyen erényes édesanyák szerepelnek a Koránban, mint példaképek.

A program együttműködő partnerei voltak továbbá a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség.