A többi hadísz lejegyzőiről

Sunan Abu Dawud 1 Jilid-500x500A hadísz tudósa szerint a hitelesség szempontjából a két hiteles gyűjtemény (Asszahíhain) után az ún. Szunan következnek. Lejegyzői pedig a következők:

An-Naszái:
Abu Abdul-Rahmán Ahmed ibn Su’ajb ibn Ali An-Naszái, de an-Naszawínak is hívták, utalva a Nasza nevű híres városra, Khoraszán tartományban.
A Hidzsra után 215-ben (830-ban) született Naszában. A hadísz tudományát tanulta, és Hidzsáz, Khoraszán, Szíria és az Arab-félsziget lakóitól gyűjtött. Sok időt töltött Egyiptomban, ott terjedtek el művei, majd Damaszkuszba költözött, ahol próbatétel érte. Ramlában, Palesztinában halt meg a Hidzsra utáni 303. évben (915-ben), 88 évesen. Sok hadíszról és ilalról (a hagyományláncolat hibáiról) szóló művet hagyott maga után.
An-Naszái első könyvének az Asz-Szunan al-Kubrá (Nagy hagyományok) címet adta, mely könyv magában foglalta a szahíh (erősen hiteles) és ma’lul (gyengén hiteles) hadíszokat egyaránt, majd ezt összefoglalta Asz-Szunan asz-Szughrá (Kis hagyományok) címen, és az al-Mudzstabá (kiválaszott) nevet adta neki. E munkájában csak az általa erősen hitelesnek ítélt hadíszokat szerepeltette. Ez utóbbi gyűjteményre utalnak, amikor an-Naszáitól származtatnak egy hadíszt. Az al-Mudzstabá tartalmazza a Szunan gyűjtemények között a legkevesebb gyenge hadíszt és kétes hagyományozót.
Fokozata: A két Szahíh gyűjtemény után következik, és a hagyományozó személyek vizsgálatát illetően megelőzi Abu Dáúdot és at-Tirmidit is. Al-Háfiz Ibn Hadzsar azt mondta róla: „Hány olyan hagyományozó van, akitől Abu Dáúd és at-Tirmidi is elfogadott hadíszokat, ám an-Naszái kerülte az ezektől való hagyományozást (nem vette bele a gyűjteményébe). Előfordult, hogy olyan személyek hadíszainak szerepeltetését is kerülte, akiket a két Szahíh-gyűjtemény tartalmaz. Összegezvén, an-Naszái feltételei (a hadíszok elfogadásához) az al-Mudzstabában, a két Szahíh-gyűjtemény feltételei után a legszigorúbbak.

Abu Dáúd: Szulejmán ibn al-As’ath ibn Iszhák al-Azdi asz-Szidzsisztáni,
Szidzsisztánban született a Hidzsra utáni 202. évben (817-ben). Innen indult útnak, hogy a hadísz-tudományát tanulja. Irak, Egyiptom, Szíria és Khoraszán lakóitól gyűjtött hadíszokat, de átvett Ahmed ibn Hanbaltól és másoktól is, köztük al-Bukhári és Muszlim tanítóitól. A tudósok dicsérték és azzal jellemezték, hogy tökéletes a memorizáló- és felfogóképessége, illetve jámbor életű. Baszrában érte a halál a Hidzsra után 275-ben (889), 73 évesen.
Szunan Abu Dáúd című könyve 4800 hadíszt tartalmaz, amelyeket a szerző 500 ezer hadíszból választott ki, de gyűjteménye csak a vallásjogi döntvényekkel kapcsolatos hadíszokra korlátozódott.

Abu Dáúd a következőt írta könyvéről: „Megemlítek benne szahíhokat és olyanokat, amelyek közel állnak vagy hasonlítanak hozzájuk. Ha könyvemben nagyon gyenge hadísz áll, arra világosan utaltam, és nincs benne olyan hagyományozótól idézve, aki kerülendő. Amelynek kapcsán nem szóltam hibáról, az száleh (használható), némelyikük hitelesebb másoknál. A legtöbb hadísz, amelyet a Szunanban megemlítek, híressé vált hadísz.”.
Asz-Szujúti azt írta: „Lehetséges, hogy a használható (száleh) hadísz alatt a figyelembevételre utal, nem pedig az érvként való felhasználásra. Eszerint (tehát a használható) magában foglalja a gyengét is.”.
Ibn Kethír azonban a következő véleményen volt: „Amiről hallgatott, az haszan (jó hitelességű), és amennyiben ez igaz, akkor nincs probléma – vagyis az nem jelent problémát, ha a száleh (használható) alatt az érvelést értjük.”
Ibn asz-Szaláh azt írta: „Erre alapozva, amit úgy találtunk, hogy általánosságban van megemlítve a könyvében és nincs megemlítve a két Szahíh-gyűjtemény egyikében sem, s nem nevezte azt erősen hitelesnek senki sem, tudtuk, hogy Abu Dáúd haszan hadíszai közé tartozik.”.
Ibn Munda azt írta: „Abu Dáúd azt a hadíszt is bevette a gyűjteményébe, amelynek gyenge hitelességű a hagyományláncolata, amennyiben az adott témában nem talált más hadíszt. Az ő megítélése szerint ugyanis ez erősebb érv, mint a tudósok véleménye.”.
Abu Dáúd Szunanja híressé vált a jogtudósok között, mert egybegyűjtötte a vallásjogi döntvényekről szóló hadíszokat, és a szerző megemlítette azt is, hogy megmutatta Ahmed ibn Hanbal imámnak, aki jónak ítélte. Ibn al-Qajjim dicsérettel illette Tehdzib című munkájának bevezetőjében.

At-Tirmidi:
Abu Eisa Mohamed ibn Eisa ibn Szúra asz-Szulami at-Tirmidi,
Tirmid városban született Dzsáhún szélén a Hidzsra után 209-ben (824-ben). Hidzsáz, Irak és Khoraszán lakóitól hallott hadíszokat. Közmegegyezés alakult ki arról, hogy imám (vezető) és szaktekintély volt, olyannyira, hogy al-Bukhári is támaszkodott rá és vett át tőle, annak ellenére, hogy tanítója volt. Tirmidben halt meg a Hidzsra után 279-ben (892-ben), 70 évesen. Számos könyvet írt az ilalról (a hagyományláncolat hibáiról) és más vallási témákról.
Szunan at-Tirmidi című könyvét (más néven Dzsámi’ at-Tirmidi) a vallásjog fejezeteinek megfelelően írta meg, és belefoglalt szahíh, haszan és daíf hadíszokat is, de világossá tette minden egyes hadísz besorolását annak előfordulási helyén, világossá téve a gyengeséget is. Foglalkozott továbbá annak magyarázatával is, hogy a tudósok közül ki vette át azokat a hadíszokat. Könyvének végén egy, az ilalról (a hagyományláncolat hibáiról) szóló művet közölt, melyben sok hasznos ismeret található.
Munkájában olyan vallásjogi és hadísz-tudományi ismeret jelenik meg, mely más könyvekből hiányzik, s ezeket az ismereteket Hidzsáz, Irak, és Khoraszán tudósai is jónak vélték, amikor a szerző bemutatta nekik könyvét.

Ibn Radzsab azt mondta: „Tudni kell, hogy at-Tirmidi könyvébe bevette a szahíh, haszan és gharib (ismeretlen, furcsa) hadíszokat is. A gharib hadíszok közül vannak munkar (elutasított) hadíszok is, főként az Erények könyvében, de általában ezt világossá is tette. És nem tudok arról, hogy hazugsággal vádolt személytől – egy önálló hagyományláncolat alatt – hagyományozott hadíszt átvett volna, akinek hazug voltáról közmegegyezés alakult ki. Igen, lehet, hogy beveszi gyűjteményébe azt, akinek rossz a memóriája és akinek hadíszaira az jellemző, hogy gyengék, de ő általában világossá teszi és nem hallgatja el ezt.”.

Ibn Mádzsah:
Abu Abdullah ibn Jezid ibn Abdullah ibn Mádzsah al-Kazvini,
Kazvinban született a Hidzsra után 209-ben (824-ben). Élete során al-Rajj, Baszra, Kúfa, Bagdad, Egyiptom, Szíria és Hidzsáz városaiban járt és a hadísz tudományát tanulta, de sok hadíszt gyűjtött a felsorolt területek lakóitól is. A Hidzsra után 273-ban (887-ben) halt meg 64 évesen. Számos hasznos könyvet írt.
Szunan Ibn Mádzsah egy olyan könyv, amelyet szerzője fejezetekre osztott és 4341 hadíszt tartalmaz. A legtöbb késői tudós úgy tudja, hogy ez a könyv a hatodik a hadísz-gyűjtemények között, vagyis ez a könyv a legalacsonyabb rangú a Szunanok között, An-Naszáí, Abu Dáúd és At-Tirmidi Szunanja után következik. A tudósok körében gyakorlattá vált, hogy ha valamely hadíszt egyedül ő említi meg, akkor az általában gyenge hadísz.

Ibn Hadzsar azt mondta: „Nem lehet egyöntetűen állítani – amennyire rálátásom van a műre –, de általában sok munkar (elutasított) hadísz található benne.”.
Adz-Dzahabi azt mondta: „Sok munkar és kevés maudú (koholt) hadíszt tartalmaz.”.
Asz-Szujúti azt mondta: „Abban volt egyedülálló, hogy olyanoktól is bevett hadíszokat a gyűjteményébe, akiket hazugsággal és a hadíszok ellopásával vádoltak meg. Vannak hadíszok, amelyek csak az ő hagyományozása útján lelhetők fel. A legtöbb hadísz megtalálható a többi hadísz-gyűjteményben is, míg 1339 hadíszt csak egyedül ő említett meg.”.

Ahmad ibn Hanbal Musznad című gyűjteménye

A hadísz-tudósok a két Szahíh-gyűjtemény és a Szunanok után harmadiknak rangsorolták a Musznadot. Az olyan hadísz-gyűjtemények közül, amelyek hadíszainak a hagyomány-láncolataiban magának a hadísz-gyűjtő tudósnak is szerepe van, a legfontosabb Ahmad ibn Hanbal Musznadja.

Ahmad ibn Hanbal:
Abu Abdullah Ahmad ibn Mohamed Ibn Hanbal al-Sajbáni
a Hidzsra után 164-ben (780-ban) született Marv nevű településen, majd Bagdadba került. Az iszlám világ nagy részét bejárta a hadíszok után kutatva. Járt Hidzsázban, Irakban, Szíriában és Jemenben. A Szunna mellett nagy jelentőséget tulajdonított a fikhnek (vallási jog), s így vált az egyik fikh iskola alapítójává. Minden tudós dicsérettel illette, többek között as-Sáfii, Iszhák ibn Rávijah, Ibn al-Mudaini. Imám Ahmad ibn Hanbal szilárdan kiállt a Korán teremtettségének tévtana ellen, amikor a hatalom arra kényszerítette a tudósokat, hogy ezt a tant vegyék be az iszlám hivatalos hittételei közé. (Ezt hívják Mihnának.) Hatalmas hadísz és fikh tudós volt, aki nagyfokú önmegtartóztatást és istenfélelmet tanúsított egész életében. A Hidzsra utáni 241. évben (855-ben) halt meg Bagdadban, 77 évesen.

Ahmad ibn Hanbal több mint 750 ezer hadísz közül válogatta ki az ismétlődő hadíszok nélkül 30 ezer hadíszt tartalmazó gyűjteményét. A tudósok erről a Musznadról háromféleképpen vélekednek:

1. Minden hadísz, mely benne szerepel, érvként használható (mérvadó hitbeli és vallásjogi ügyekben).
2. Vannak benne szahíh (erősen hiteles), daif (gyengén hiteles) és maudú (koholt, hazug) hadíszok egyaránt. Ibn al-Dzsauzi „al-Maudúát (A koholmányok)” című munkájában azt írta, hogy a Musznadban 29 koholmány található. Al-Iráki 9-el többet számolt.
3. Vannak benne szahíh (erősen hiteles) és daíf (gyengén hiteles) hadíszok, amelyek a haszan (jó, elfogadható) hadíszok szintjéhez közelítenek, de koholmányok nincsenek benne. Ezt a véleményt képviselte Ibn Tejmijja, adz-Dzahabi, al-Háfiz ibn Hadzsar és asz-Szujúti. Ibn Tejmijja szerint Ahmad feltételei szigorúbbak a hadíszok elfogadásában, mint Abu Dáúdé.

Ahmad ibn Hanbal azt a feltételt szabta magára nézve, hogy nem hagyományoz közismerten hazug emberektől, még akkor sem, ha daif hadíszok vannak is azok között. Akik azt tartották, hogy koholmányok is vannak gyűjteményében, azért gondolták így, mert nem tudták hogy Ahmad ibn Hanbal fia, Abdullah, illetve Abu Bakr al-Katii olyan kiegészítéseket tettek munkájához, amelyek eredetileg nem voltak benne. Több olyan mű is készült, amely összegezte vagy magyarázta Ahmad Musznadját.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink