Elemek megjelenítése címkék szerint: Mohammed

péntek, 08 augusztus 2008 19:01

Megpróbáltatások

Amikor Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) Allah útjára hívta az embereket, nem sok ember hallgatott a hívására. Az elsők között volt Khadídzsa, Abu Bakr, Ali és Zeid. Amikor küldetésében (dáwa: hívás az iszlámra) megerősödött olyannyira, hogy nyilvánosan hirdette a vallást, több követője lett, de ugyanakkor sok ellenállással kellett szembenéznie a nemesek és a vezetők részéről, akik fenyegetve és veszélyeztetve érezték helyzetüket. Összefogtak, hogy őseik vallásának megvédése ürügyén szembeszálljanak az iszlámmal.

péntek, 08 augusztus 2008 19:01

Mohamed (blv) prófétasága

Al-Bukári és Muszlim azt jegyezte le, hogy Áisa Allah Küldöttének (Allah áldása és békéje legyen vele) felesége azt mondta: „Az első dolog, amivel a sugallat kezdődött a Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) esetében, az az ’igaz álomlátása’ (ru'jjah szádika) volt. Bármit álmodott a Próféta, az bekövetkezett (olyan világosan), mint a hajnalhasadás. Ezután pedig kedves lett számára az egyedüllét, ezért az lett a szokása, hogy a Hira barlangjába elvonult és éjszakákon keresztül ott imádkozott, mielőtt visszatért volna a családjához, hogy felszerelje magát a szükséges élelemmel, hogy aztán hasonló módon cselekedjen. Így ment ez egészen addig, míg a Híra barlangjában egyszer csak eljött hozzá az igazság (lebocsátatott rá a sugallat).

péntek, 08 augusztus 2008 19:01

Mohamed Próféta (blv) házassága

Khadidzsát annyira megragadta Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) becsületes és vonzó egyénisége, hogy felajánlotta, hogy feleségül megy hozzá, amit Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) elfogadott. A korkülönbség ellenére 25 évig boldog házasságban éltek és hat gyermekük született. Khadidzsa erős akaratú, nemes jellemű, eszes nő volt. A Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) a nehézségekben, a szomorúságban mindig vigaszt lelt nála.

péntek, 08 augusztus 2008 19:01

Mohamed Próféta (blv) ifjúkora

Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) egyszerű ember volt, nemzettsége körében mégis közkedvelt és tisztelettel övezett személynek számított megbízhatósága, őszintesége és bölcsessége miatt. Könyörületes volt a szegényekkel, özvegyekkel és árvákkal, és osztozott a szenvedésükben azzal, hogy segítette őket. Népe már küldetése előtt is az „al-amín” nevet adta neki, mivel igazmondó és megbízható embernek ismerte.

péntek, 08 augusztus 2008 19:01

Mohamed Próféta (blv) születése és gyermekkora

Isten utolsó prófétája, Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele) az Arab-félsziget közepén fekvő, kopár hegyekkel körülvett kisvárosban, Mekkában született i.sz. 570 körül, egy hétfői napon, abban az évben, melyet az arabok az Elefánt éveként ismertek. Ebben az évben kísérelte meg – sikertelenül – Abraha abesszin kormányzó az Ábrahám prófétához (béke legyen Vele) fűződő mekkai szentély, a Szent Ház, vagyis a Kába szentély lerombolását.
A Koránban olvashatjuk: „Allah a Kábát, a Szent Házat menedékké tette az emberek számára…” (Korán 5: 97).

Látogathatja a Dzsumát, a (a közösségi) imát a mecsetben

Az Iszlám egyfelől felmenti a nőket attól, hogy a mecsetbe járjanak imádkozni, ugyanakkor megengedi nekik, hogy eljárjanak a dzsumára azzal a feltétellel, hogy megfelelően felöltözködnek, nehogy felhívják magukra a férfiak figyelmét. Mindazonáltal az is bizonyos, hogy az első muszlim nők a Próféta (béke és áldás legyen vele) mögött imádkoztak a mecsetben.

Kategória: Az ideális muszlima
szombat, 15 augusztus 2009 23:00

Abdul Hamid al Rub kalligráfus

Abdul Hamid al Rub kalligráfus

Hamadah Muhammad Abdul-Hamid al-Rub egyiptomi kalligráfus 1970. november 10-én született. 1993-ban szerzett kalligráfusi diplomát.

 

 

 

 

 

 

Kategória: Kalligráfia
szombat, 15 augusztus 2009 23:00

Abdullah Uthman kalligráfus

Abdullah Uthman kalligráfus

Abdullah Uthman, egyiptomi kalligráfus, 1979-ban szerzett kalligráfusi diplomát, 1980-ban szerzett filozófia és szociológia tanári diplomát, és emellett költészettel is foglakozik.

 

 

 

 

 

 

Kategória: Kalligráfia
kedd, 04 augusztus 2009 23:00

Salah Abdul Khaliq kalligráfus

Salah Abdul Khaliq kalligráfus A keszthelyi Festetics kastélyban megrendezett kalligráfia kiállításon személyesen is találkoztunk Salah Abdul Khaliq kalligráfussal, akit masa Allah nagyon kedves és segítőkész embernek ismertünk meg. A művész elküldte számunkra néhány művét, és megengedte, hogy közzétegyük oldalunkon.

Kategória: Kalligráfia
péntek, 31 július 2009 23:00

Ahmet Choktan ebru kalligráfus

ebru-kalligrafia-15.jpg Ahmet Choktan a keszthelyi Festetics kastélyban megrendezett kalligráfia kiállításon nagy sikerrel szerepelt, mind a gyermekek mind a felnőttek körében.

Előadásain bemutatta az ebru készítés fortélyait, és elkészült műveit az őt körülvevő gyermekeknek ajándékozta. A kiállított képei között csodálatos aprólékossággal kidolgozott csipke finomságú áttört papírképek is láthatók voltak.

Kategória: Kalligráfia
2. oldal / 7