Hit az Ítélet Napjában

A muszlimok hisznek abban, hogy az evilági élet után van egy másik élet. Egyszer ennek a világnak vége lesz, és amikor elérkezik ennek az ideje, Allah megparancsolja egy angyalnak (Iszrafílnek), hogy fújja meg kétszer a Harsonát. Az első harsonahang hallatára az összes teremtmény az egész emberiséggel együtt meghal, és a második harsonahang hallatára az összes valaha élt lélek feltámad, felkel a sírjából, hogy Allah elé járuljon és elszámoljon cselekedetivel. Ez lesz az Ítélet Napjának kezdete, amelyről csak Allah tudja, hogy mikor következik be.
Allah mindenki előtt – az angyalokat, a prófétákat és a küldötteket is beleértve – elrejtette, és semmilyen módon nem lehet megtudni azt, hogy az evilágnak mennyi ideje van még hátra. Meglepetésszerűen fog bekövetkezni az Ítélet Napja, miközben minden ember a saját dolgával lesz elfoglalva. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Bekövetkezik az Óra, amikor [az ember] a szájáig emeli az ennivalóját, és még meg sem kóstolja.” (al-Bukhári). Az Ítélet Nap előtt viszont vannak kis és nagy jelek, amelyek rámutatnak az Óra bekövetkezésének közeledésére.

Az iszlám azt tanítja, hogy a tetteinkért való felelősség terhét senki sem vállalhatja át a másiktól, azaz mindenki (legyen nő, vagy férfi) csakis a saját tetteiért felelős. A tetteinkért való elszámolásra pedig az Ítélet Napján kerül sor. Azok, akik hittek (Allahban), elfogadták (az igaz) küldötteket és (Allah parancsai szerint) jótetteket cselekedtek, Allah engedelmével a Paradicsomba juttatnak, és örökké ott időznek.
„…azok, aki hisznek Allahban és a Végső Napban, és jókat cselekszenek, megvan a fizetségük Uruknál, és nem fognak bánkódni.” (Korán 2:62)
A Túlvilág, ami a halál után vár, új, valóságos és örökkévaló élet lesz.
„Az evilági élet csak játék és mulatozás. A túlvilági lakhely, az örök élet. Bárcsak tudnák!” (Korán 29:64)
Azok azonban, akik elutasították a küldötteket, és nem engedelmeskedtek Allah parancsainak, rossz tetteket cselekedtek, és a romlást terjesztették a földön a Pokolba kerülnek majd, és örökké ott maradnak. A Tüzes Pokolban állandó, és örökkévaló büntetésben lesz részük.
„És azok, akik [a törvények szabta] határokat áthágták, és többre becsülték az evilági életet, azoknak a Lángoló [Pokol] lesz a lakóhelye. Ám akik félték Uruk méltóságát és az alantas vágyaktól visszatartották magukat, azoknak a Paradicsom lesz a lakóhelye.” (Korán 79:37-41)


Ó Allah! Vezess minket a Paradicsomba, és Tőled kérünk menedéket a Pokol tüzétől! Ámen!"