Elemek megjelenítése címkék szerint: imádkozás

szombat, 05 július 2008 23:00

Legyetek mértéktartóak!

Omar Ibn al-Khattáb – Allah legyen elégedett vele – azt mondta: „Ne tömjétek tele magatokat étellel és itallal, mert ez tönkreteszi a testet, betegséggel jár, és lustává teszi az embert az imádkozással szemben.

kedd, 01 július 2008 23:00

Csődbejutott

Allah Küldötte (béke legyen vele) azt kérdezte: „Tudjátok ki a csődbe jutott?” Azt felelték a társai: Az a csődbe jutott az, akinek se pénze se holmija. Azt mondta Allah Küldötte:

Saddádra való hivatkozással jegyezték fel, hogy azt mondta: Kiment a Próféta a mecsetbe Haszant vagy Huszeint tartva a kezében, majd előrelépett és letette a földre, azután elkezdett imádkozni tekbírt végezve. Amikor leborult, sokáig maradt abban a helyzetben, ezért felemeltem a fejem, és megláttam, hogy a kisgyermek a hátán volt, majd visszatértem a leborulás helyzetébe.

kedd, 01 július 2008 23:00

A mecsetben imádkozás jutalma

Allah Küldötte (béke legyen vele) elmondta, hogy a muszlim „Amikor helyesen végzi el a wudút, majd bemegy a mecsetbe – ahova csakis az imádkozás viszi – nem lép egyetlen lépést sem anélkül, hogy ne emeltetne feljebb (a rangja) egy fokkal, és ne töröltetne le róla egy rossztett.

kedd, 01 július 2008 23:00

A jótettek bizony eltörlik a rossztetteket

Feljegyezték Ibn Maszúdra – Allah legyen elégedett vele – való hivatkozással, hogy egy férfi megcsókolt egy nőt, majd elment a Prófétához (béke legyen vele), s elmondta neki a történteket. Ezután a Magasságos Allah lebocsátotta a következő áját:

kedd, 01 július 2008 23:00

Légy jó a szomszédokhoz

Egyszer azt mondták a Prófétának (béke legyen vele), hogy van egy ember, aki éjszaka imádkozik, nappal böjtöl és jót cselekszik, adakozik, de bántja szavaival a szomszédait. Allah Küldötte (béke legyen vele) azt mondta:

hétfő, 30 június 2008 23:00

A túlzások kerülése

Abdullah ibn Amr ibn al-’Ászra – Allah legyen elégedett vele – való hivatkozással jegyezték fel, hogy a Próféta (béke legyen vele) tudomást szerzett arról, hogy Abdullah túlzásba esett az istenszolgálatokban, ezért a következőket mondta neki: „Jól tudom-e, hogy nappal böjtölsz, az éjszakát pedig imádkozással töltöd?”

hétfő, 30 június 2008 23:00

Imádkozás a mecsetben

Ubej Ibn Ka’abra – Allah legyen elégedett vele – hivatkozva jegyezték fel, hogy azt mondta: Volt egy férfi az anszár közül (mediai muszlimok, akik befogadták a Mekkából kivándorolt muszlimokat), akinél tudásom szerint senki sem lakott messzebb a mecsettől, és ennek ellenére sohasem maradt le egyetlen imádkozásról sem!

hétfő, 30 június 2008 23:00

Szeretlek Allahért

Imám Málik közölte, Abu Idrísz al-Khauláníra való hivatkozással, aki azt mondta: Bementem a damaszkuszi mecsetbe, ahol egy szépen mosolygó fiatalt láttam, amint körülvették az emberek, s ha összekülönböztek egymással valamiben, akkor hozzá fordultak, és elfogadták véleményét. Megkérdeztem, hogy ki ő, mire azt mondták nekem: Ő Muád ibn Dzsebel.

hétfő, 30 június 2008 23:00

Az édesanyák tisztelete

"Tekintsük meg egy Dzsuraidzs nevű aszkéta történetét, amelyből mélyreható tanulságot vonhatunk le a szülőkkel szembeni jóság jelentőségéről és a nekik való engedelmességről! Édesanyja magához szólította egy alkalommal, amikor éppen imádkozott. Dzsuraidzs pedig feltette magában a kérdést: Ó Uram! Az édesanyám vagy az imádkozás (a fontosabb)?

4. oldal / 5