A sírok látogatása

A sír látogatása ajánlott cselekedet (musztahab) a férfiak számára. A Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Tiltottalak benneteket a sír látogatásától, de most látogassátok meg, mert bizony emlékeztet benneteket az Utolsó Napra.” (Ahmed, Muszlim)

A sírok látogatásának célja:

– a látogató haszna, hogy megemlékezzen a halálról és a Végső Napról,

– a halott haszna azzal, hogy fohászkodunk érte, bocsánatot kérünk neki.

A sírok látogatásának fohásza:
Békesség reátok, e temető hívő és muszlim lakói, mi – ha Allah is úgy akarja – csatlakozni fogunk hozzátok, kérjük Allahot, bogy nekünk is és nektek is adjon védelmet (jólétet).


Megjegyzés:

– Társítást követ el az az ember, aki egy halotthoz imádkozik, tőle kér segítséget vagy áldást, és a társítás a legnagyobb bűn: „Allah nem bocsátja meg, hogy társítást kövessenek el Vele szemben. Ám megbocsátja azt, ami ezen kívül van, annak, akinek akarja. Aki társítást követ el Allahhal szemben, az bizony hatalmas bűnt eszelt ki.” (Korán 4:48)

– A sírok látogatásánál a szunna fohászkodni, bocsánatot kérni Allahtól a halott számára. Fohászkodás közben a kezeket fel szabad emelni a kibla felé fordulva, nem pedig a sír felé. Nincs hiteles tudósítás arról, hogy a Próféta (béke legyen vele) Korán-részletet vagy a Fátihát olvasta volna ilyenkor.


– A sír látogatása bármely napon történhet, nincsenek kiemelkedő napok, amikor ajánlott a sír látogatása.
– Tilos a halottért gyertyát gyújtani, vagy virágot tenni a sírjára!
– Nem szabad a sírra ülni. A Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Az, hogy valamelyikőtök egy parázsra ül, amely átégeti a ruháját, és a bőréig hatol, az jobb neki, mintha egy sírra ülne.” (Muszlim)
– Nem szabad rálépni a sírra, figyelmen kívül hagyva az ott eltemetett embereknek járó tiszteletet. A Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Az, hogy parázson menjek vagy kardon járjak... örömtelibb számomra mint az, hogy egy muszlim sírján lépkedjek.” (Ibn Mádzsa) Illő továbbá mezítláb járni a sírok között.
– Tilos a temetőt illemhelyként használni.
– A temetésnél és a gyásznál kerülni kell az újításokat.
– Tanulság céljából látogathatjuk nem muszlimok sírját is, de ilyenkor nem kell fohászkodni.
– A nő számára is megengedett a sírok látogatása, de figyelembe kell vennie a következőket:


• Jobb, ha hozzátartozóval megy.
• Ne díszítse, illatosítsa magát.
• Ne látogassa sűrűn a sírt.
• Ne menjen a temetőbe bizonyos napokon azzal a hittel, hogy ennek különös jelentősége van (pl.: a halott születésnapja, halottak napja stb.).
• Ne csináljon semmilyen megvetendő dolgot látogatása során, mint pl.: hangos sírás, jajveszékelés vagy a halott jó tulajdonságainak felsorolása.