Ibn Abbászra hivatkozva – Allah legyen elégedett vele – jegyezték fel, hogy Allah Küldötte Áldott és Magasságos Urát idézve azt mondta 1 126: „Bizony, Allah megírta a jó cselekedeteket és a rossz cselekedeteket, majd világossá tette azokat. Aki elhatároz egy jó cselekedetet [megtenni], majd nem teszi meg, Allah azt egy teljes jótettnek jegyzi fel Őnála. És, ha elhatározza és meg is teszi, Allah azt tíz jótettnek jegyzi fel Őnála, és akár hétszázszorosának, sőt annál is többnek. Ha pedig elhatároz egy rossz cselekedetet [megtenni], majd nem teszi meg, Allah azt egy teljes jótettnek jegyzi fel Őnála. És ha elhatározza és meg is teszi, Allah azt egy rossz tettnek jegyzi fel.” (al-Bukhári, Muszlim)

Abu Hurejrára hivatkozva – Allah legyen elégedett vele – jegyezték fel, hogy azt mondta: Allah Küldötte így szólt: „A Fenséges Allah mondta: ’Aki az Én egyik pártfogómmal (enggedelmes szolgámmal) ellenségként bánik (utálja őt), az ellen háborút hirdetek. És nem közeledik egy szolgám sem Hozzám olyannal, ami kedvesebb lenne Számomra, mint az, amit előírtam neki (a kötelező cselekedetekkel). És a szolgám addig-addig közeledik Hozzám a szorgalmi cselekedetekkel (önkéntes istenszolgálatokkal), amíg megszerettem. És amikor megszeretem, akkor Én leszek a hallása, amellyel hall, és a látása, amellyel lát, és a keze, amellyel lecsap, és a lába, amellyel jár 1 . S ha kér Tőlem, bizony megadom azt neki, és ha menedéket kér Nálam, bizony megadom neki a menedéket.’” (al-Bukhári)

Ibn Abbászra hivatkozva – Allah legyen elégedett vele – jegyezték fel, hogy Allah Küldötte azt mondta: „Bizony Allah elnézte énértem a hitközösségem részéről történő tévedést, a felejtést és azt, amit kényszer alatt tesznek.” (ibn Mádzsah, al-Bejhaqi, hiteles hadísz)

eloadas4Ibn Omarra hivatkozva – Allah legyen elégedett vele – jegyezték fel, aki azt mondta: Allah Küldötte megfogta a vállamat, s azt mondta: „Legyél az evilágon olyan, mintha idegen, vagy átutazó lennél!” Ibn Omar azt szokta mondani: Ha megérted az estét, ne várd a reggelt, s ha megérted a reggelt, ne várd az estét! Vegyél el az egészséged idejéből (jótetteket cselekedve) a betegséged idejére, és vegyél el az életed idejéből (jótetteket cselekedve) a halálod idejére!” (al-Bukhári)

Abu Mohamed, Abdullah ibn Amr ibn al-’Ászra hivatkozva – Allah legyen elégedett vele – jegyezték fel, aki azt mondta: Allah Küldötte így szólt: „Egyikőtök sem lesz hívő (teljességgében) addig, amíg a vágya nem követi azt, amit én elhoztam (az iszlám tanításait).” (haszan szahih, Kitáb al-Huddzsa) 1

Anasz ibn Málikra hivatkozva – Allah legyen elégedett vele – jegyezték fel, aki azt mondta: Hallottam Allah Küldöttét ( béke legyen vele ) azt mondani: „A Fenséges Allah azt mondta: Ó, Ádám fia (gyermeke)! 1 Bizony, amíg Hozzám fohászkodsz és Tőlem remélsz, eltekintve attól, amit elkövettél, megbocsátom neked azt, s nem törődöm vele. Ó, Ádám fia! Ha a bűneid az ég felhőiig érnek is, majd Tőlem kéred a megbocsátást, megbocsátok Én neked! Ó, Ádám fia! Bizony, ha annyi bűnnel jönnél Hozzám, amennyi majdnem betöltené a Földet, ezután úgy találkoznál Velem (a halál után, a Feltámadás Napján), hogy nem társítasz Velem semmit, Én bizony ugyanennyi megbocsátást hoznék neked!” (at-Tirmidi és azt mondta róla: jó, hiteles hadísz)

3. oldal / 3