Ali Al-Tantawi: A hit ismerete (A hit útja 2. rész)

utUtazásunk során egy kereszteződésben két út előtt találjuk magunkat: az egyik nehezen járható, hegyeken vezet át, míg a másik könnyebb, az alföld felé vezet.


Az első úton bonyodalmakkal találkozunk, tele van kőtörmelékkel, tövissel és árkokkal. Meredek, igen nehéz rajta haladni. Egy – a kormány által kihelyezett – tábla jelzi: „Ez az út minden nehézsége ellenére bizonyosan az egyetlen, mely a nagyvároshoz és a célunkhoz vezet.”
A második út betonozott, gyümölcsfák és ligetek árnyékolják. Mindkét oldalon kávézók és szórakozóhelyek találhatók, továbbá minden, ami után a szív vágyódik, kellemes a szemnek és a fülnek. Ugyanakkor a táblán a következő olvasható: „Ez az út veszedelmes, szakadékba torkollik, ahol az eltévedés és a biztos halál várja az utazót.”


Melyik utat válasszuk?

Kétségtelen, hogy a szív a könnyedség, az öröm és a szabadság felé vonzódik, nem pedig a bonyodalmak, a fájdalom vagy a korlátozások felé. Ez velünk született jellemző, Allah akarata szerint. Ha az ember szabad kezet adna lelkének, s hagyná, hogy az önmagát vezesse, a második utat választaná. Ha az értelem közbeszólna, s összevetné a rövid örömöket, melyeket hosszú fájdalom követ egy rövid út fáradalmaival, mely örökkévaló boldogságba vezet, akkor az első utat választaná.
Ez a Paradicsomba, illetve a Pokolba vezető út példája. A Pokolba vezető út mindent magában rejt, ami kellemes és örömet okoz. A lélek afelé hajlik, s a szenvedély csak tovább bátorítja. Tekintetét jogtalanul fordítja a szépség, a csábítás, a vágyak beteljesülése, az élvezet, a haszon, a hőn vágyott szerencse és a kicsapongás felé. A lélek szereti a kicsapongást, a ledérséget, míg utálja a korlátozásokat.
A Paradicsomba vezető út fájdalmat, bonyodalmakat, megszorításokat és határokat hordoz. Ez ellentétes a lélek akaratával és távol tartja a szenvedélyektől. Ugyanakkor ezen ideiglenes bonyodalmak végkifejlete az örökkévaló boldogság a Végső Napot követően. A Pokol felé vezető úton haladó ember vágyainak gyümölcse a fájdalom, amely a Tűzben teljesedik ki. Mint a tanuló, aki szenved a vizsga előtti éjszakán, mialatt otthagyja a szórakozást és könyveivel, jegyzeteivel körülvéve elzárja magát, majd e fájdalom után megízleli a siker ízét. Illetve a beteg, aki elviseli diétájának kínjait, megfosztván magát a legfinomabb ételektől, hogy visszakapja az egészség örömét.
Allah e két utat helyezte elénk és ellátott mindenkit – tudóst és tudatlant, időset és fiatalt – olyan képességgel, hogy felismerjük ezeket, és hogy különbséget tudjunk tenni a jó és a rossz között. A lelkünk megnyugszik vagy viaskodik önmagával aszerint, hogy jót, avagy rosszat cselekedtünk. Ez a képesség az állatoknál is létezik: mikor egy darab húst adunk egy macskának, lassan és nyugodtan fogyasztja el azt előttünk. Ha viszont ellopja, akkor elmenekül vele, sietve eszi meg, s közben minket néz attól félvén, hogy elvesszük tőle. Ez nem azt jelzi vajon, hogy megértette: az első falathoz joga volt, a második viszont jogtalanság és agresszió volt az ő részéről? Vajon nem ez a különbség az igaz és a hamis, a törvényes és a törvénytelen között?
Ha a kutya jót cselekszik, dörgölőzik a gazdájához, mintha jutalmat várna. Ha pedig rosszat cselekszik, menti a bőrét, mintha bocsánatot akarna kérni vagy előre látná a büntetést. Allah szavai így hangzanak:

„És nem vezettük-e őt a válaszútra?” (Korán 90:10)

Isten fedhetetlen életű férfiakat küldött, akik megmutatták a Paradicsomba vezető utat, s felszólították az embereket az út követésére. Ők voltak a próféták (béke legyen velük). Azok, akik másnak a követésére hívják az embereket, megszépítik a Pokolba vezető utat: ők a sátánok.
Allah a tudósokat a próféták örököseivé tette. Fatima, Mohamed Próféta (béke legyen vele) lánya, semmit sem örökölt apja vagyonából vagy ingatlanjai közül. A tudósok a dáwát (az iszlám ismertetését) örökölték a Prófétától (béke legyen vele), s az, aki a Koránnak és a Szunnának megfelelően végzi azt, rászolgál ezen örökség dicsőségére.
Az iszlám ismertetése nehéz feladat, mert az emberi természet a szabadság és az élvezetek felé hajlik, míg a vallás az előbbit korlátozza, az utóbbit pedig visszatartja. Aki a züllésre, az engedetlenségre buzdít, az az emberi természettel megegyezőt hirdet, s olyan könnyű követni őt, mint ahogy a víz eltűnik a lefolyóban.
Ha felmegyünk egy hegy tetején álló víztoronyhoz, s csákánnyal lyukat ütünk rajta, akkor a víz erőfeszítés nélkül zúdul lefelé, amíg meg nem állapodik a völgy alján. De ha vissza akarjuk vezetni a víztoronyba, akkor szivattyúra és óriási erőfeszítésre van szükség.
A hegy tetején szilárdan álló sziklának csak egy kis megmozdításra és lejtőre van szüksége ahhoz, hogy lezuhanjon. Viszont ha eredeti helyére akarjuk visszahelyezni, fáradtságosnak és bonyolultnak fogjuk találni.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink