A bűnök gyönyörűségesek, mert a lélek természetével megegyeznek. Ráérzünk mások szidalmazásának, rágalmazásának ízére és részt veszünk abban, mert azt az érzést keltik bennünk, hogy mi jobbak vagyunk azoknál, akikről pletykálunk. A lopás szintúgy csábító lehet, mert erőfeszítés és fáradtság nélkül javak birtoklásával kecsegtet. A házasságtörés gyönyörűséges, mert a szenvedély a lélek vágyainak megelégedését eredményezi. A puskázás a vizsgán erőfeszítés nélküli sikerhez vezet. Menekülés a feladatok elől, bármi legyen is az, vonzónak tűnik a lélek szemében, mert pihenést és lustálkodást biztosít a számára.
Amikor az ember használja az eszét rájön, hogy ez az ideiglenes szabadság nem egyenértékű egy hosszú büntetéssel a Pokolban, továbbá a tiltások élvezete nem egyenértékű a büntetés szenvedésével, mely azt követi.
Ki fogadná el a következő szerződést?
Egy évig mindent megadnának neki. Pénzt, amennyit akar, kedve szerinti kastélyban lakhatna bármely országban, azokat a nőket vehetné nőül, akiket akar, kettőt, hármat, négyet, fenntartván a lehetőséget, hogy este elválik tőlük, majd másnap újraházasodik; semmit nem tagadnának meg tőle ez alatt az egy év alatt. De az elkövetkezendő évben felakasztanánk őt. Nem mondaná-e vajon ez az ember, hogy legyen átkozott és elvetett minden öröm, melyet halál követ? Nem gondolna-e bele az akasztás pillanatában és nem vetné-e latba, hogy az örömökből nem marad neki semmi?
Az akasztás fájdalma csak néhány percig tart, míg Végső Napon kiszabott büntetés nagyon sokáig.
Mindegyikünk követ el bűnöket az élete során és megtalálja abban az örömöt. Kisebb azonban az ágy élvezetének öröme, mint felkelni a hajnali imára, hiszen húsz év elteltével mi marad a lustálkodás öröméből?
Mindegyikünk szembeszáll a lelkével, mikor elvégez egy feladatot vagy mikor elviseli az éhséget és a szomjúságot a Ramadán böjtölése alatt. De mi marad egy húsz évvel ezelőtt böjtölt Ramadán éhségének fájdalmából? Semmi.
A bűnök örömei elmúlnak, csak a büntetés marad. Az engedelmesség miatti fájdalom szintén elmúlik, megmarad viszont az értük járó jutalom.
A halál pillanatában mi marad az örömökből, amelyeket megízleltünk és a fájdalmakból, amelyeket elviseltünk?
Valójában minden hívő meg akarja bánni a bűneit és vissza akar térni Allahhoz, de elveti a gondolatot és elnapolja azt. Jómagam azt mondtam: „Majd amikor teljesítem a zarándoklatot, megbánom a bűneim és visszatérek Allahhoz.” Miután teljesítettem a zarándoklatot, a bűneimet nem bántam meg. Majd azt mondtam: „Ha negyven éves leszek, megbánom a bűneimet és visszatérek Allahhoz.” Negyvenedik életévemet betöltvén bűneimet még mindig nem bántam meg, de hatvanas éveimet túllépvén sem. Megöregedtem anélkül, hogy megbántam volna bűneimet. Ez nem azt jelenti, hogy tiltott és aljas dolgokat követtem el, mert Allah kegyelmének köszönhetően nem így történt. Ez azt jelenti, hogy az ember kívánja a megtisztulást, de elnapolja azt és arra gondol, hogy az élet hosszú. De hirtelen közbelép a halál. Jómagam két ízben érezhettem a halál ízét. Megismertem annak érzését. Aggódtam minden pillanatban, mely az istenimádaton kívül telt el. Allah segítségével életben maradtam, de az érzés több hónapig bennem maradt. Úgy éltem, mint a legjobb hívők. Aztán újra elmerültem az élet szenvedéseiben, vesződségeiben. És elfelejtettem, elfelejtettem a halált.
Mindannyian elfelejtjük a halált. Nap mint nap látunk halottakat, mégis úgy gondoljuk, hogy mi nem halunk meg. A halotti ima közben az evilági életre gondolunk, mindegyikünk úgy tartja, hogy a halál mindenki számára előíratott, kivéve saját magát. Az ember ugyanakkor tudja, hogy az élet el fogja hagyni őt és ő is elhagyja azt.
Az ember él, de meg fog halni. Éljen hatvan, hetven, akár száz évig is, nem jön talán el a halála? Vajon nem tudunk emberekről, akik száz évig éltek, majd meghaltak? Noé kilencszázötven esztendőt töltött az emberek buzdításával, hívásával. Hol van most Noé? Az evilági élet a lakhelye? Elkerülte a halált? Ha a halál elkerülhetetlen, akkor miért ne lenne szükséges gondolni rá és felkészülni az eljövetelére?
Vajon az utazó, ha nincs pontosítva az indulás időpontja, nem készül-e az utazásra, hogy a hívásra rögtön indulhasson? Megfigyeltem (múlt nyáron, amikor Ammanban voltam) a jordán tanítókat, akik munkaszerződést kötöttek Szaúd-Arábiával. Tájékoztatták őket, hogy repülővel fognak utazni, s hogy készüljenek erre. Voltak közöttük, akik megcsináltatták útlevelüket, elővették bőröndjüket, elköszöntek a hozzátartozóiktól és előkészítették az utazóruhájukat. Bármely pillanatban készen álltak az indulásra. Egyesek közöttük hanyagok voltak és elnapolták a tennivalókat egészen az indulás időpontjáig, amikor pedig így szóltak: „Adjanak még egy kis időt, hogy bevásárolhassak, elköszönjek a vidéken élő családtagjaimtól, s hogy megkapjam az útlevelem!” De a munkaadók nem adtak nekik semmiféle haladékot, s a csoport elment nélkülük. Ugyanígy a halál angyala sem hagyja el az embert. Minden ellenkezés ellenére erővel elragadja, nem ad neki egy órát, egy percet, de még egy pillanatot sem. Az angyalnak nincs se joga, se képessége, hogy haladékot adjon az embernek. Egyikünk sem tudja, mikor jön érte a halál angyala.
Mi a halál? Mi a valódi természete?