Abdulmajid Al-Zindani: A hit felé (A hit útja 8. rész)

Az Allahban való hit fontossága

Ki hozott téged a világra?

Ti józan eszű emberek! Mi a véleményetek arról az emberről, aki egy ismeretlen helyre vitetett anélkül, hogy ő akarta volna így? Majd az, aki őt odavitte, küldötteket küldött hozzá, hogy megmutassák neki a helyes utat, de ő visszautasította a segítséget. Bárhogy is próbáltak közeledni felé a küldöttek, durván elzavarta őket.
A józan eszű ember azt mondaná: Az első kötelessége ennek az embereknek, hogy próbálja megtudni, hogy ki vitte őt az adott helyre, és vajon miért. Ha pedig olyan emberekkel találkozik, akik tudják a választ ezekre a kérdésekre és meg akarják mutatni neki a helyes utat, akkor kövesse őket, amennyiben meggyőződött róla, hogy az igazat mondják. De az az ember, akit nem is érdekel, hogy miért vitetett az ismeretlen helyre, s az sem, hogy ki vitte őt oda és még a küldöttek segítségét is visszautasítja, az bizonyára nem él az eszével.

„És a jelei közé tartozik az, hogy porból teremtett benneteket. Aztán íme, emberek lettetek, akik szétszóródtak (a földön).” (Korán 30:20)

 Mennyire nagy a különbség a „por világa” és az élő világ között. A por halott, nem hall, nem lát, nem ért (semmit), nem mozog, nem nő, nem szaporodik, semmiféle olyan tulajdonsága nincs, amely életre utalna. Ellenben az élő világ él, mozog, növekszik, szaporodik, megtölti a földet élettel és mozgással.
Bárcsak a józan eszű ember elgondolkozna azon, hogyan került ő a por holt világból az élő világba! A porszem hogyan vált spermacseppé, a spermacsepp vérröggé, a vérrög csonttá, a csont pedig hogyan ruházódott fel hússal. Végül magzatként lelket kapott és ép, egészséges gyermekként jött a világra.
Ha elgondolkozna ezen az ember, akkor rájönne arra, hogy neki mindebbe nem volt semmi beleszólása. Rájönne, hogy az első kötelessége megismerni azt, aki mindezt véghezvitte, akinek a kezében van a létezése, a növekedése, a fejlődése, az élete.
Ó, ember! Mi az, ami elfordítja a figyelmed az Uradtól, Aki megteremtetett és alakított? Vagy azt hiszed, hogy a semmiből jöttél? Azt hiszed, hogy a semmi – amely nem is létezik – teremtetett meg? Nem tudtad, hogy a semmi nem tud teremteni? És bizony nem is te voltál az, aki bármit is megteremtett volna önmagából. Tehát lennie kell egy Teremtőnek! Ismerned kell azt, Akinek a kezében van az életed – hiszen te addig élsz e földön, ameddig Ő akarja –, s ez az első kötelességed.


Kié vagyunk?