Tehát az esetek döntő többségében bármilyen tudásról is legyen szó, az elmondás útján jut el új gazdájához, mivel nehéz lenne mindig a látványon alapuló bemutatást használni. Az emberek elfogadják, hogy a tudósoktól ily módon jussanak új ismeretekhez. Ennek pedig két oka van: az egyik, hogy a tudósok olyan tudással rendelkeznek, amivel ők nem, a másik pedig az, hogy az emberek megbíznak e tudósok szavaiban, őszintének, szavahihetőnek tartják őket.
A tények nagy többségét a legtöbb tudományterületen is ily módon kapjuk meg. Az Allahban való hit is ezen az úton magyarázható és világítható meg legjobban.
A Magasztos Allah kiválasztott egy küldöttet – ahogyan már előtte is választott küldötteket –, s a jelei közül soknak az ismeretére rávezette.
Így szólt erről Allah elmesélve, hogyan látta Mohamed Próféta (béke legyen vele) Gábrielt:

„Nem a szív hazudta azt, amit látott. Vajon kétségbe akarjátok vonni azt, amit lát? És ismét látta őt. A Sidrat al-Muntahánál, melynél a Ma’wa kertje található, midőn elborította a fát az, ami elborította. A tekintet nem tévelyedett el és nem lépett túl. És bizony Ura legnagyobb jeleiből látott (egyet).” (Korán 53:11-18)

És Allah elküldte a Küldöttét (béke legyen vele) hozzánk, hogy megtanítson bennünket arra, amit nem tudtunk a Teremtőnk parancsából, hogy tanítson bennünket vallásunk dolgaira, múltunk, jövőnk eseményeire, teremtésünk okára, s mindarra, amire magunktól nem tudnánk rájönni. A Magasztos Allah így szólt erről:

„Elküldtünk hozzátok egy közületek való küldöttet, aki a Mi jeleinket tudatja veletek és megtisztít benneteket s tanít benneteket a Könyvre, a bölcsességre, s mindarra, amit nem tudtok.” (Korán 2:151)

Ám az ember csak az igaz prófétának tud hinni. Akinek bízik a szavahihetőségében, aki bizonyítékokat tud mutatni a prófétaságára, aki a legérdemesebb arra, hogy szavának hitelt adjanak, mert a tudását az egek és föld Urától kapta. Attól, Aki

„mindent átölel tudásával” (Korán 65:12),

és aki „a láthatatlan dolgok tudója”, akinek

„a figyelmét nem kerülheti el a porszemnyi sem – vagy legyen az kisebb vagy nagyobb –, sem az égben sem a földön, s mindez világos írásban van feljegyezve.” (Korán 34:3)

Allah nyilvánvaló bizonyítékokat adott a prófétáknak, hogy megbízhatóságukat igazolja:

„bizony világos bizonyítékokkal küldtük el a küldötteket” (Korán 57:25)

Ez a második út az Allahban való hit esetében az első útra épül. Megvilágítja azt, ami rejtve volt, s teljesebbé teszi az emberek ismeretét Urukról. Ez az az út, amelyre a tudásra szomjazók mindig is támaszkodtak azok esetében, akikről biztosan tudták, hogy hűen és őszintén továbbítják a prófétai tanításokat.
Ha a tudás különböző, megbízható forrásokból történő összegyűjtése során azt tapasztaljuk, hogy az információk alátámasztják, megerősítik egymást, akkor bizonyára eljutunk az igazsághoz. Ha hallunk például egy kínai, egy indiai, egy pakisztáni, egy iráni, egy iraki, egy török, egy szír, egy libanoni, egy jordán, egy palesztin, egy egyiptomi, egy szudáni, egy líbiai, egy tunéziai, egy algír, egy marokkói, egy mauritániai, egy nigériai, egy szenegáli, egy malii, egy szomáliai, egy etióp, egy tanzániai vagy egy indonéz muszlimot, amint országa iszlám történelméről és annak vezető alakjairól beszél, akkor tapasztaljuk, hogy ezen országok történelme egymást igazolja és alátámasztja. Lehetetlen, hogy ennyire különböző népek, különböző nyelvekkel, különböző kultúrával hazugságban és valótlanságban ennyire összhangban legyenek.
Ha megkérdezzük ezekben az országokban, hogy milyen volt a muszlim hódítók és az iszlám hit hirdetőinek hite, akkor a történelmet feljegyzők azt válaszolják: az emberiség még nem látott olyan hódítót, aki úgy vágyott az Allahnál lévő dolgokra, mint ezek az emberek vagy úgy figyelmeztetett volna a túlvilágra, mint ezek a hívők. Az új területek népei megismerték hitük őszinteségét, az Uruk iránti feltétlen odaadásukat és a Prófétában (béke legyen vele) való töretlen bizalmukat, s beléptek velük Allah vallásába. Pontosan megtartották az imákat, megadták az alamizsnát, megtartották a böjtöt, eleget tettek a zarándoklat parancsának, s velük együtt követték az iszlám erkölcsi tanításait. Ők is az iszlám törvénykezést alkalmazták azután, hogy hitvallást tettek, miszerint: nincs más isten kivéve Allahot, és Mohamed az Ő prófétája.
Az előbbiekből is láthatjuk a muszlim népek vallási őszinteségét, s azt az olthatatlan vágyat, mellyel ragaszkodnak hozzá, s mindez tanúbizonysága az Urukba és Küldöttébe (béke legyen vele) vetett őszinte hitüknek, szilárd eltökéltségüknek, hogy csak ezt az utat követik.
Ha megkérdezzük a muszlimokat akár Keleten, akár Nyugaton, akár Északon vagy Délen, mindegyikőjük ugyanazt a tanúságot fogja tenni, amit az elődök tettek.
Így tehát bőségesen vannak bizonyítékok és számos év tudása és tapasztalata áll előttünk – melyre az egymást követő generációk is építhettek – Mohamed Próféta (béke legyen vele) küldött voltának igazságára és arra, hogy ténylegesen Allah prófétája volt. Allah így szólt:

„Bizony leküldtünk néked nyilvánvaló bizonyosságokat, melyekben nem kételkedik, csak a bűnös ember.” (Korán 2:99)

A muszlimok ezeket a bizonyítékokat össze is gyűjtötték különböző könyvekben, amelyeket a világ minden táján olvasnak. Ilyen például: „A prófétaság bizonyítékai” vagy „Mohamed Próféta (béke legyen vele) csodái” stb.
Ezeket a híradásokat olyan emberek adták tovább, akik őszinteségében senki sem kételkedhet. Ők azok, akik szemtanúi voltak ezeknek a csodás bizonyítékoknak, akikről tudjuk, hogy biztos tudással rendelkeztek és istenfélők voltak napkelet és napnyugat fiai közül a különböző korokban.
Ily módon – ha meghallgatjuk a legmegbízhatóbb forrásokból származó, legszavahihetőbb muszlim generációk tanúságtételét – megszilárdul a hit és egyre mélyebb gyökereket ver. Így növekszik az ép eszű ember hite és bizonyossága abban, hogy Mohamed (béke legyen vele) valóban Allah prófétája.