A haj leborotválása vagy rövidre vágása (Mekkai zarándoklat 31. rész)

A halk és a takszír jelentése és annak előírása
A halk szó jelentése: borotvával az egész haj leborotválása. A takszír szó jelentése: a haj hosszából való levágás, ollóval, hajnyíró géppel stb.


Vallástudósok többsége megegyezik abban, hogy a haj leborotválása vagy rövidre vágása imádság (nuszuk), amellyel a zarándok az Istent szolgálja. Imám Sáfií véleménye szerint a haj leborotválása (halk) egy a zarándoklat pillérei közül.111
A többi három vallási iskola vezetője – Abú Hanífa, Málik és Ahmad – szerint a halk és a takszír szükséges kötelezettség (vádzsib), és elhagyása esetén áldozatot kell hozni. A bizonyíték, amellyel érvelnek a következő Korán ája:

… Bizony, be fogtok lépni a Tilalmas mecsetbe, ha Allah úgy akarja, biztonságban, (egyesek) leborotvált fejjel, (mások) rövidre vágott hajjal, félelem nélkül. (A győzelem 48:27)

Ibn Abbász a következőt mondta: „amikor a Próféta (béke legyen vele) megérkezett Mekkába, megparancsolta a társainak, hogy járják körbe a Káabat és végezzék el a Szafá és a Marva hegyei között járást, borotválják le, vagy rövidítsék meg hajukat, aztán vegyék le az ihrámot.”.
Dzsábir hosszú hagyományában a következő áll: „...a Próféta (béke legyen vele) megparancsolta a társainak, hogy változtassák azt (a haddzsot) át umrává és végezzék el a Káaba körbejárását, a Szafá és a Marva hegyei között járást, aztán vágják rövidre hajukat, és mentsék fel magukat (az ihrám tilalmai alól)...”112
Vallástudósok véleménye szerint a haj leborotválása jobb és ajánlatosabb, mint a haj rövidre vágása. Ez csak a haddzs tamattut végző számára van másként, ugyanis neki az umra elvégzése után csak keveset kell levágatnia a hajából, és a haj leborotválását a haddzs végére kell hagynia. A vallástudósok, abban is egyetértenek, hogy a haj leborotválása csak a férfiakat érinti, ami pedig a nőket illeti, nekik nem szabad leborotválniuk a hajukat, csak keveset kell levágniuk a hajukból (körülbelül egy ujjbegynyit a végéből).


A haj leborotválásának ideje és helyszíne
A haj leborotválásának ideje az áldozás napjaival (dzulhiddzsa havának 10-13. napja) esnek egybe. Tehát megengedett késleltetése az áldozás utolsó napjáig. Ha az utolsó napot is elkési, – Hanafijja szerint – állatáldozatra kötelezett. Ami a haj levágását vagy annak leborotválását illeti, Abú Hanífa szerint, az a Harám területén kell, hogy legyen. Sáfií ezzel kapcsolatosan azt mondja, hogy a halk vagy takszír nincs korlátozva a Harám területére, de jobb, ha ezt Mínában végzik el. Ha ezt Harám területén kívül teszi meg, akkor nem követett el vétséget, de addig nem veheti le az ihrámot, ameddig nem végzi el a haj leborotválását.

 

Lábjegyzet:

111.    Lásd at-Tajjár, (1994): 103.
112.    A fent említett mindkét hadísz szahíh (hiteles) és ezeket Muszlim és Bukhári egyaránt lejegyezte (muttafak alejhi).