Az Iszlám már akkor, évszázadokkal ezelőtt kihírdette, hogy a nők a férfiak ikertestvérei, mint ahogyan az Abu Dawud, Tirmidhi, al-Darimi és Ahmad által lejegyzett hadíszokban is olvasható. Abban a korban, amikor a keresztény világ kételkedett a nő emberiességében, és a lelkében, a Korán kinyilatkoztatta:
 

"Meghallgatta Uruk (fohászukat, mondván): "Nálam bizony nem marad el a fizetsége egyetlen cselekvőnek sem közületek, legyen az férfi vagy nő, hiszen egyformán részesültök a jutalomból." (Qur'an 3:195)

A Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) elfogadta a nők iszlámnak tett hűségesküjét, mint ahogyan a férfiakét is elfogadta. A nők hűségesküje férfitársaiktól függetlenül és külön történt, nem a vak engedelmesség vezérelte. Ez az egyik megerősítése a muszlim nő identitása függetlenségének, annak, hogy ő is alkalmas arra, hogy felelősséggel tegyen hűségesküt, és hogy elkötelezze magát arra, hogy Allahnak engedelmeskedik, és hogy hűséges lesz Hozzá, és Küldöttéhez. Mindez pedig évszázadokkal azelőtt történt, hogy a modern világ felismerte volna a nők elnyomástól való mentességének jogát, valamint szavazathoz való jogát. Ezek a jogok más fontos jogokkal együtt, ráadásképpen jelentek meg, úgymint a vagyonbirtoklás joga, a másokra szabadon költekezés joga – még ha az illető gazdag is –, és az emberi értékeket, az oktatást az általános vallási valamint jogi kötelességeket tekintve a férfival való egyenjogúsága. Az iszlám által nőkre ruházott jogok és a nekik adott tisztelet részletes kifejtése itt most nem lehetséges.

A nyugati nők számára megdöbbentő, hogy a muszlimák a vallásukban milyen sok tiszteletet és jogot kapnak. Emlékszem, a szíriai tudós, Shejk Bahdzsat al-Bítár Amerikában adott előadására a nők jogairól az iszlámban. Egy amerikai nő meghökkent azon, hogy milyen sok jogot kaptak a nők már 1400 éve, felállt és így szólt: “Amit a muszlim nőkről és a jogaikról mond igaz, vagy csak propaganda? Ha igaz, akkor vigyen magával, had éljek én is magával, és aztán had haljak meg!” Sok más nyugati nő is kifejezte már döbbenetét azzal kapcsolatban, hogy az Iszlám a nőknek milyen jogokat és tiszteletet ad.

A modern muszlim nő, ha mindezt megérti, akkor eltölti a vallása iránt érzett csodálat és hite elmélyül. Ezenfelül pedig tovább erősödik a nők valamint a férfiak jólétébe, és Allahnak az emberi boldogságért elkészített csodálatos tervébe vetett meggyőződése. Fontos a számára, hogy tudja, hogy 1500 évvel ezelőtt az iszlám többet ért el a nőkért mint amit bármelyik másik nemzet a 20. században. 

Elég, ha tudjuk, hogy a 18. században a francia forradalom eredményeként létrejött az “Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata”. A dokumentum első cikkelye így kezdődik: “Minden férfi szabadnak született, és egyenlő a törvény előtt.” Kísérletet tettek arra, hogy belefoglalják a szövegbe azt is, hogy “és nő”, de ezt akkor elutasították, és a nyilatkozat úgy maradt, a férfiakra korlátozva minden jogot: “Minden férfi szabadnak született, és nem tehető rabszolgává.” Egy évszázaddal később, a nagy francia tudós, Gustave Le Bon a késő 19. ill. a korai 20. században a “Népek lélektana” című könyvében írja, hogy a nő a hanyatlás időszakait kivéve soha nem volt egyenlő a férfival. Ezt a megjegyzést arra a követelésre írta válaszképpen, miszerint minden nőt egyenlővé kellene tenni a férfiakkal azzal, hogy ugyanolyan szavazati jogot kapnak.

Ez az állapot fennmaradt egészen a Népszövetség megjelenéséig az első világháborút követően, ill. az ENSZ megjelenéséig a második világháborút követően. A nők jogaiért közbenjárók csak kemény munka és harc árán tudták kivívni a nők egyenjogúságát, mivelhogy látszólagos vallásos tradíciók akadályozták őket. A nőknek nem volt hozzáférésük semmilyen olyan nemzeti vagy nemzetközi törvény szövegéhez ami a nőt bármilyen fokú igazságossággal kezelte volna, és amit arra használhattak volna, hogy felszabadítsák a nőket a múlt elnyomó örökségétől. Mindeközben, az iszlám már 1400 évvel korábban határozottan megmutatta a Koránban és a Szunnában, hogy a nők és férfiak egyenlőek ami a jutalmat, büntetést, felelősséget, Istenimádatot, emberi értéket, és az emberi jogokat illeti. 

Amikor az Iszlám az emberi jogokat illetően egyenlővé tette a nőt és a férfit, a kötelességeket illetően is egyenlővé tette őket, hogy mindketten khalifák (Allah helyettesei) legyenek itt a Földön. Megparancsolta mindkettőjüknek hogy népesítsék be és műveljék meg a Földet, és Allahot imádják benne.

Az Iszlám mindkettőjüknek különleges szerepet ad egy igazságos emberi társadalom felépítéséhez; ezek a szerepek pedig kiegészítik egymást, nem pedig ellentétesek, és minden férfira és nőre egyaránt vonatkoznak. Minden nemnek azt a szerepet kell játszania, ami hozzá közelebb áll, és jobban illik az adottságaihoz azért, hogy erős egyéneket, családokat és társadalmat alkossunk. Fontos, hogy összetartás, kölcsönös támogatás és együttműködés legyen a két nem között anélkül, hogy az egyik megakadályozná a másikat abban, hogy olyan megengedett dolgot tegyen ami neki tetszik. Mind a nőt, mind a férfit az emberiség érdekei vezetik, és mindketten az alapján lesznek majd megjutalmazva, hogy mit tettek életükben, mint ahogyan Allah mondja:

"Aki jótetteket cselekszik, akár férfi, akár nő, és hívő, annak bizony jó életet fogunk adni, és bizonnyal meg fogjuk fizetni a jutalmukat a legjobb szerint, amit cselekedtek."(Qur'an 16:97)

Az iszlám mind a nőt mind a férfit „pásztor”-nak tekinti, akik felelősek a nyájukért, mint ahogyan a Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) mondta a jólismert hadíszban.

Az a muszlim nő, aki felfogja, hogy az Iszlám milyen magas rangot adott neki már 1400 éve, tudja és érti igazán, hogy az ősi törvények által uralt nemzetek milyen szörnyűek voltak, különösen Indiában és Rómában, a középkori Európában, és az Iszlám előtti arab világban. Ezért iszlám identitása, igaz vallása és a társadalomban elfoglalt helyzete iránt érzett büszkesége csak növekedni fog.

Az ősi törvények korában élő nők helyzete az indiai vezető, Jawarharlal Nehru, „India Felfedezése” című könyvében van legfrappánsabban megfogalmazva: ”A nők jogi helyzete Manu szerint kétségkívül nagyon rossz. Mindig függtek vagy az apjuktól, vagy a férjüktől, vagy a fiaiktól.” Tudjuk, hogy az örökség Indiában apáról fiúra szállt, és a nőt teljesen kizárja mindenből.

Nehru ehhez a következő megjegyzést fűzi: „Bárhogy is, a nők helyzete az ókori Indiában még mindig jobb volt, mint az ókori Görögországban vagy Rómában, vagy akár a korai kereszténység idejében.”

Az ókori Római törvények szerint a nők helyzetét a polgárjogok teljes hiánya jellemezte, valamint az, hogy mindig egy gondviselő gyámsága alatt álltak, a nagykorúságuk elérése előtt és után is, csupán azért, mert nők voltak. Tehát mindig az apa vagy férj gyámsága alatt álltak, és nem volt semmilyen szabadságuk hogy azt tegyék, amit akarnak. Általában véve azt mondhatjuk, hogy őt örökölhették, de ő nem örökölhetett.

A római törvények szerint a nő egyszerűen a férje egyik tulajdona volt, aki meg volt fosztva a jogtól, hogy saját tulajdona legyen, és hogy szabadon irányítsa a saját életét. Ennek a törvénynek a hatása a 20. században még mindig érezhető az Egyesült Államok legtöbb nyugati államában, amelyek törvényeit még mindig az egykori római törvények befolyásolják.

Az ókori római törvények befolyásának eredményeképpen a korai kereszténységben a nők helyzete olyan szörnyű volt, mint ahogyan Nehru leírja. Néhány vallási tanács számára kétséges volt a nő emberiessége, és lelkének természete; és egész konferenciákat tartottak arról, hogy megvitassanak ilyen, valamint ehhez hasonló kérdéseket, mint pl. hogy: a nőnek olyan lelke van-e mint a férfinak? Vagy olyan-e a lelke, mint az állatoknak, például mint a kutyának, vagy a kígyónak? Az egyik ilyen gyűlés alkalmával, olyan határozatra jutottak, hogy a nőknek egyáltalán nincs lelke, és hogy a túlvilágon nem támadnak majd fel. 

Az arab félszigeten az iszlám idők előtt a legtöbb törzs úgy tekintett a nőre, mint utálatos és megvetendő lényre. Szégyenforrásnak tekintették, amit sokan azzal próbáltak elkerülni, hogy rögtön a világrajövetelük után élve temették el újszülött leányaikat.

Ezt a gyakorlatot az Iszlám elítéli több helyen is a Koránban. A Dzsáhilijjah (az iszlám előtti pogánykor) idejében a tiszteletnek és megbecsülésnek a mérhetetlen hiányáról Allah így nyilatkozik a Koránban: 

" És amikor egyiküknek leányról adnak hírt, az arca elkomorodik, és szomorúság tölti el. Elrejti magát az emberek elől annak a rossz volta miatt, amiről hírt kapott. Megtartsa őt (a lányát) megaláztatásban, vagy temesse el a homokban? Hát nem rossz-e a döntés, amit hoznak?" (Qur'an 16:58-59)

Allah a következőket mondja a Koránban egy ártatlan csecsemő élve eltemetéséről:

"És amikor az élve eltemetett kislányt megkérdezik: miféle bűnért öletett meg?" (Qur'an 81:8-9)

Az iszlám előtt az arab és a civilizált világ nagyrészében, Rómában, valamint a korai keresztény időszak alatt Európában a nőknek szörnyű és megalázó helyzeteket kellett átélniük, és emberi mivoltukat vonták kétségbe. A jogtudósok számára nem titok, hogy a legtöbb nemzetállamban a hatályos törvényeket még mindig az egykori római törvények befolyásolják.

A muszlim nő pedig tisztában van azzal, hogy az Iszlámban Allahtól milyen nagy áldást kapott azon a napon amikor kinyilatkozatta vallását:

"... A mai napon tökéletesítettem nektek a vallásotokat, és kiteljesítettem a kegyelmemet irántatok, és az Iszlámmal vagyok elégedett vallásotokként...." (Qur'an 5:3)

A muszlim nő lelke boldogsággal, megelégedéssel és büszkeséggel telt, és rangja csak még tovább emelkedik ismervén, hogy az iszlám az anyának magasabb státuszt ad, mint az apának.

Egy férfi odament a Prófétához (Béke és Áldás Legyen Vele), és megkérdezte tőle: “Ó Allah Küldötte (Béke és Áldás Legyen Vele), az emberek között ki a legérdemesebb a társaságomra?” Ő így felelt: “Az édesanyád.” A férfi így folytatta “Aztán ki?” Ezt a választ kapta, “Az édesanyád.” Majd újra megkérdezte, “Azután ki?” És a Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) ismét azt felelte: “Az édesanyád.” A férfi negyedszerre is azt kérdezte: “És azután ki? A Próféta (Béke és Áldás Legyen Vele) azt mondta: “Aztán az édesapád.” Allah úgy teremtette a nőt, hogy megvan az az egyedülálló képessége, hogy gyermeket szüljön, majd szoptassa, és felnevelje őt.

Az anyai szerep nehéz és sok erőfeszítést igényel, mint ahogyan a következő Koránból vett vers is írja:

"S parancsot adtunk az embereknek a szüleivel kapcsolatban - az anyja hordta ki őt gyengeségre gyengeségben, és két évesen lehet elválasztani - "Legyél hálás Nekem és a szüleidnek! Hozzám fogtok visszatérni." (Qur'an 31:14)

Mint ahogy ez a teher a nő vállán van, a férfinek az a szerep jutott, hogy fenntartsa és védelmezze a családot. A férfiaknak az a kötelességük, hogy pénzt keressenek és azt a családra költsék. Azonban sok férfi még mindig nem érti az anya iszlámban elfoglalt helyét, mint ahogyan ebből a fennt említett hadíszból is kiderül, ahol a férfi háromszor kérdezte meg, hogy ki az, aki a legméltóbb a társaságára. 

Azzal, hogy az anyát az apa fölé emeli, az iszlám a nőt még magasabb rangra helyezi. A muszlim nő ezért tarthatja meg saját családnevét és személyazonosságát házasság után is, és nem kell felvennie a férje nevét, mint XY-né, és ezért nincs kitörölve a születési neve minden hivatalos iratból. Így őrzi meg az iszlám a nő identitását a házasság után is. Habár igaz, hogy az iszlám határozottan felszólítja a nőt, hogy legyen jó feleség, engedelmeskedjen és tisztelje a férjét, viszont a nő identitása nem szűnik meg a házasság után sem.

Ha mindehhez hozzátesszük azt, hogy az iszlám megengedi a nőnek hogy szabadon rendelkezzen vagyona felett, és hogy nem kell senkit sem eltartania, kristálytisztává válik számunkra az, hogy milyen magas rangra is emeli a nőt az iszlám; szabaddá, büszkévé és tiszteltté teszi, hogy képes legyen véghezvinni küldetését.

Forrás: Dr. Muhammad Ali al-Hashimi - The Ideal Muszlimah
angol nyelvből fordította: Kareemah testvérünk