Az ima kötelességen felüli (Szunna) elemei

1. Kéz emelése a fül vagy a váll magasságába az alábbi esetekben:

(a) az első takbir-kor,
(b) a meghajlás előtt,
(c) a meghajlásból való felálláskor,
(d) amennyiben az ima kettőnél több rakából áll, amikor felállunk a 3. rakához, mindkét kezet felemeljük a fül vagy a váll magasságáig, mondván: Allahu akbar! [Allah a Leghatalmasabb!]

„Amikor felemelte a kezeit [Mohamed Próféta (béke legyen vele)] az ujjai nyújtva és összezárva voltak.” (Abu Dávúd)

2. A jobb kéz rátétele a balra: Miután az imádkozó Allahu akbar-t mondott, a karját és jobb kezét a balra helyezve, mellkasán összeteszi kezeit. Erről szólnak a következő hagyományok:
„A Próféta (béke legyen vele) a jobb kezét a balra helyezte.” (Muszlim)
„Nekünk Prófétáknak az lett elrendelve, hogy a Ramadán napjaiban siettessük a böjt befejezését, és késleltessük a száhúr-t (böjt kezdete előtti reggeli), és hogy az imában a jobb kezünket a balra helyezzük.” (Ibn Hibbán)
„Egyszer a Próféta látott egy embert imádkozni, akinek a bal keze a jobbon volt. Erre ő megfogta, szétválasztotta és megcserélte őket.” (Ahmed)
„A jobb kezét a bal kézfejére, csuklójára és az alkarjára helyezte.” (Abu Dávúd) „És ezt parancsolta a kortársainak is.” (al-Buhári, Muszlim) „Néha a jobb kezével a bal csuklóját fogta.” (Muszlim, an-Naszái)
„A kezeit a mellkasára tette.” (Abu Dávúd)
„A Próféta megtiltotta, hogy az imában csípőre tegyük a kezünket.” (al-Buhári, Muszlim)

3. A megnyitó fohász elmondása a Fátiha előtt (csak az első rakában): A Próféta (béke legyen vele) sokféle fohásszal kezdte az imát, és ezek mind Allah magasztalásáról és dicsőségéről szóltak. Ezt meg is parancsolta a rosszul imádkozónak, amikor azt mondta neki: „Akkor lesz teljes az ember imája, ha mondja a takbir-t és hálát ad a Magasztos Allahnak és dicsőíti Őt, és olvas egy részletet a Koránból…” (Abu Dávúd) Néha az egyiket néha a másikat recitálta a következő fohászokból:

,,Allahumma báid bejni va bejna khatájája kama báatta bejnal-masriki val-mágrib, Allahumma nakkini min khatá-jája kama junakkat-taubul-abjadu minad-danasz, Allahumm aghszilni min khatá-jája bit-thaldzsi val-mái val-barad.”
(Ó, Allah! Tartsd távol tőlem a bűneimet, ahogyan eltávolítottad a napkeletet napnyugattól. Ó, Allah! Tisztíts meg a bűneimtől, ahogyan a fehér ruha is megtisztul a szennytől. Ó, Allah! Mosdass meg engem a bűneimtől hóval, vízzel és jégesővel!) (al-Buhári, Muszlim)

„Szubhánakal-lahumma va bihamdika va tabárakasz-muka va taála dzsaddu-ka va lá iláha ghajruka.”
(Magasztos vagy Ó, Allah, és hála Ne-ked. Áldott a Te neved s magasságos a Hatalmad, nincs más isten Rajtad kívül.) (at-Tirmidi, Ibn Mádzsa)

,,Vadzsahtu vadzshi lilladi fatarasz-szamaváti val-ardi hanifan va ma aná minal-musrikin. Inna szaláti va nuszuki va mahjája va mamáti lillahi rabbil-álámina lá saríka lahu va bidálika umirtu va ana minal-muszlimin. Allahumma antal-maliku lá iláha illa anta, anta rabbi va aná ábduk, dalamtu nafszi va itaraftu bidanbi fagh-fir li dunúbi dzsamian innahu la jaghfirud-dunúba illá ant, vah-dini liahszanil-akhlaki, la jahdi liahszanihá illa ant, vasz-rif anni szejjúha, la jaszrifu anni szejjúhá illa ant, labbajka va szadajka val-khajru kulluhu bijadajka vassarru lajsza ilajka ana bika va ilajka tabárakta va taálajt, asztaghfiruka va atúbu ilajka”
(Afelé fordítom arcomat (igaz musz-limként), aki megteremtette az ege-ket és a földet, nem tartozom én a társítók közé. Bizony az imám, az ál-dozataim, az életem és a halálom mind-mind Allahé, a világok Uráé, nincs Neki társa, erre kaptam parancsot, és én a muszlimok közé tartozom! Ó, Allah, Te vagy a Király, nincs más isten Rajtad kívül. Te vagy az én Uram és én szolgád vagyok. Igazságtalanságot követtem el magam ellen, s a bűneimet beismerem. Bocsásd meg nekem minden bűnömet, hiszen csak Te vagy képes a bűnök megbocsátására. Vezess engem a legszebb erkölcsök felé, hiszen azok legszebbike felé csak Te vezérelhetsz. S fordítsd el tőlem azok rosszát, hiszen csak Te vagy képes azokat elfordítani. Hívásodra és szolgálatodra jöttem, Uram! Minden jó a Te kezedben van, és tettedben nincsen rossz. Én általad és Neked élek! Áldott vagy és Magasságos! Tőled kérem bűneim bocsánatát és Neked bánom meg azokat.) (Muszlim)

,,Allahumma rabba Dzsibril va Mikáil va Iszráfil fatirusz-szamavati val-ard, álimul-ghajbi vas-saháda, anta tahkumu bejna ibádika fíma kánu fíhi jakhtalifun, ihdini lima ikhtulifa fihi minel-hakki bi-idnika, innaka tahdi man tasá-u ila szirátin musztakim”
(Ó, Allah! Gábriel Ura, és Mikáilé, és Iszráfilé, az egek és a föld Teremtője, a látható és a láthatatlan világ ismerője! Te ítélkezel a szolgáid között abban, amiben összekülönböztek. Vezérelj bennünket abban, amiben összekülönböztek, az Igazsággal, a Te engedelmeddel, Hiszen Te azt vezéreled az egyenes útra, akit akarsz.) (Muszlim)

,,Allahu akbaru kabirá, va-alhamdu li-llahi katirá, va szubhána-llahi bukratan va aszílá”
(Allah a legnagyobb, hála legyen sokszorosan Allahnak. Magasztaltassék Allah este és reggel!) (Abu Dávúd)

4. Mondani: Aúdu billáhi min assai-táni, min nafkhihi va nafthih va ham-zihi. (Allahhoz menekülök a sátán elől, a lehelete, a fújása és a rágalma-zása elől.) (Abu Dávúd)

Csak az első rakában, a Fátiha olvasása előtt és halkan mondjuk:

„A Próféta (béke legyen vele) menedéket keresett a hatalmas Allahnál, eképp: Aúdu billáhi min assaitáni irradzsími min hamzihi va nafkhihi va nafthih, majd azt mondta: Biszmi lláhi al-rahmani al-rahim, ezután elmondta a Fátihát, kis szüneteket tartva az áják közt.” (al-Buhári, Muszlim)

5. Ámín mondása a Fátiha olvasása után: Ajánlatos minden imádkozónak – akár imámként, akár imám után vagy egyedül imádkozik – Ámin-t mondani a Fátiha olvasása után hangosan a hangos imákban és halkan a halk imákban. Erről szólnak a következő hagyományok:
„A Próféta (béke legyen vele), amikor végzett a Fátiha olvasásával, utána hosszan és hangosan mondta: Ámin!” (al-Buhári)
Meg is parancsolta a mögötte imádkozóknak, hogy közvetlen azután mondják, hogy Ámin, amint az imám kimondta.
Így szólt a Próféta (béke legyen vele): „Ha azt mondja az imám, hogy ghajri-l-magdubi alajhim va lad-dálin, akkor mondjátok: Ámin! Mert az angyalok is mondják, hogy Ámin, és az imám is mondja, hogy Ámin! Aki egyszerre mondja az Ámint az angyalokkal, annak megbocsáttatnak azok a bűnei, amiket addig elkövetett.” (al-Buhári, Muszlim)
Mondta a Próféta (béke legyen vele): „Nem irigyeltek semmit sem annyira a zsidók, mint a köszönést és az Ámin-t az imám mögött.” (al-Buhári)
Az Ámin nem egy részlet a Fátihából, hanem fohász, ami azt jelenti: Ó, Allah! Fogadd el!

6. Egy szúra olvasása a Fátiha után. (De megengedett csak a Fátiha olvasása is.) Ajánlatos minden imádkozónak olvasni egy részletet a Koránból a Fátiha után a fadzsr (reggeli) imában, a pénteki imában, és az első két rakájában a dohor (déli), az aszr (délutáni), a magrib (a naplementi), és az isa (esti) imának.
„A Próféta (béke legyen vele) olvasta a Fátihát és utána egy másik szúrát. Néha egy hosszút és néha egy rövidet valamely okból, mint az utazás, a köhögés, a betegség vagy a gyermekek sírása.”
Ahogyan Anas Ibn Malik elmondta: „Egyszer a Próféta (béke legyen vele) röviden olvasott a reggeli imában. Kérdezték az emberek: Miért rövidítettél ó, Allah küldötte? Azt felelte: Hallottam egy gyerek sírását és azt gondoltam, hogy az anyja velünk imádkozik, ezért szabadítani akartam az anyát.” (Ahmed)
Így szólt a Próféta (béke legyen vele): „Mindig úgy kezdek az imához, hogy hosszúra szeretném nyújtani. Ám ha közben hallom egy kisgyermek sírását, akkor hát rövidítem az imát, mert tudom, mennyire rossz ezt az anyának hallani.” (al-Buhári)

7. Minden mozdulat előtt Allahu akbar-t kell mondani, kivéve a meghajlásból való felálláskor, akkor azt mondjuk: Szemia-llahu limen hamidah [Allah hallja azokat, akik magasztalják Őt.] Rabbana va laka-lhamd [Urunk! Tiéd a dicsőség]

8. A meghajlás tulajdonságai:

A meghajláskor elég úgy meghajolni, hogy a kezünk a térdünkhöz érjen, de a szunna a következő:
„Ha be akarta fejezni az olvasást Allah küldötte (béke legyen vele), akkor elhallgatott és felemelte a kezeit.” (Abu Dávúd)
„Úgy emelte fel a kezeit, ahogyan arról már szó volt az ima megnyitásánál: a takbir-nál. Ezután Allahu akbar-t mondott és meghajolt.” (al-Buhári, Muszlim)
„A kezeit a térdeire szokta tenni Allah küldötte (béke legyen vele).” (al-Buhári, Abu Dávúd), és „Ezt meg is parancsolta a kortársainak.” (al-Buhári, Muszlim)
„A kezeit úgy tette a térdeire, mintha megmarkolná őket.” (al-Buhári, Muszlim)
„Az ujjait szét szokta nyitni.” (Abu Dávúd)
Meg is parancsolta ezt a helytelenül imádkozónak, amikor azt mondta: „...ha meghajolsz, tedd a kezeid a térdeidre és nyisd szét az ujjaid, majd maradj is így, még minden tagod a helyére nem igazodik...” (Ibn Hibbán, Ibn Huszajmah)
„Úgy tartja a karjait, hogy távolságot tart a könyöke és az oldala közt.” (at-Tirmidi)
„Ha meghajolt kiegyenesítette a hátát.” (al-Buhári, al-Bejhagi)
„Ha a hátára vizet csorgatnának, a vízcsepp nem gördülne le.” (at-Tirmidi)
„Azt mondta a Próféta a helytelenül imádkozónak: Hogyha meghajolsz, tedd a kezeid a térdeidre! Egyenesítsd ki a hátad, és maradj stabilan!” (Ahmed)

9. A meghajlás fohásza

Az imádkozás e mozzanatában, a meghajlásban tilos a Korán olvasása. Azt mondta Mohamed Próféta (béke legyen vele): „Megtiltatott a Korán olvasása a meghajlásban és a leborulásban. Ám a meghajlásban dicsőítsétek [hatalmasságáról szóljatok] az Urat, és a leborulásban fohászkodjatok Hozzá, mert akkor Allah megadja, amit kértek.” (Muszlim)
A meghajlásban elég egyszer mondani: „Szubhana rabbija-l-azim”, de jobb háromszor mondani, és még jobb tízszer ismételni.
A Próféta (béke legyen vele) a következő fohászokat szokta mondani, melyek általában Allah dicsőítéséről szólnak:

„Szubhana rabbija-l-azim” (háromszor), [Dicsőség az én Uramnak, a Hatalmasnak] (Ahmed) Néha háromnál többször szokta mondani: „Egyszer az éjszakai imában sokáig ismételte a meghajlásban, hogy „Szubhana rabbija-l-azim”. Majdnem olyan sokáig, mint amilyen hosszú az állás volt, és az állásban hosszú szúrákat szokott olvasni.” (An-Naszái)

– Ugyancsak a meghajlásban szokta mondani a Próféta (béke legyen vele): „Szubhana rabbja-l-azim va bihamdih” [Dicsőség az én Uramnak, a Hatalmasnak és hála Neki] (Ahmed, Abu Dávúd)

„Szubhanaka Allahumma va bihamdik. Allahumma-igfir li!” [Dicsőség Neked ó, Allah! És hála Neked. Ó, Allah! Bocsáss meg nekem!] Ezt a fohászt sokszor szokta mondani, mind a meghajlásban, mind a leborulásban. Így teljesítette, ami a Koránban lett neki elrendelve. Vagyis amit Allah mondott az An-Naszr című 110. szúrában: „...Akkor hirdesd Allah dicsőségét és kérj tőle bocsánatot! Ő kész a kiengesztelődésre.” (al-Buhári, Muszlim)

,,Szubbúhun kuddúsz rabbu-l-málá’ikati va-r-rúh.” [Magasztos, Szentséges az angyalok és a Lélek Ura.] (Muszlim)

„Allahumma laka rakátu va bika ámantu va laka aszlamtu khasaá laka szem-í va baszari, va mukhhi va azami va aszabi va ma isztakalat bihi kadami” [Ó, Allah! Neked hajoltam meg, Benned hiszek, s Neked vetettem alá magam. Irántad alázatos a hallásom, a látásom, az agyam, a csontjaim, az idegeim és a lépteim.] (Muszlim)

„Szubbhána dil-dzsabarút va-l-mala-kút va-l-kibrijá va-l-ázama” [Magasztaltassék a hatalom, a király-ság, a fennköltség és a magasztosság Birtokosa!) (Abu Dávúd)

10. A meghajlásból való felegyenesedés fohásza:

Ajánlatos minden imádkozónak – akár imámként, akár az imám után vagy egyedül imádkozik – a meghajlásból való felegyenesedéskor azt mondani: Szemia-llahu limen ha-midah! [Allah hallja azokat, akik magasztalják Őt!], és állva azt mondani: Rabbana va la-ka lhamd. [Istenünk, Tiéd a dicsőség.]
„A Próféta (béke legyen vele) mikor felállt a meghajlásból, azt mondta: Szemial-lahu limen hamidah. [Allah hallja azokat, akik magasztalják Őt.]” (al-Buhári, Muszlim)
Mondta a Próféta (béke legyen vele): Az imám azért van, hogy kövessétek... ha azt mondja: Számial-lahu limen hamidah! [Allah hallja azokat, akik magasztalják őt.], mondjátok: Rabbana va lakal-hamd. [Urunk, Tiéd a dicsőség.]; mert aki együtt mondja az angyalokkal, megbocsáttatnak a már elkövetett bűnei.” (al-Buhári, Muszlim, Abu Dávúd)
Néha a Próféta (béke legyen vele) még hozzátette:
„Rabbaná va lakal-hamd, hamdan katiran tajjiban mubarakan fih.” [Urunk! Tiéd a hála, a sokszoros hála, a jó és az áldásos hála.) (al-Buhári)

„Mil-usszamavati va mil-ul-ard va ma bejnahuma, va mil-u ma si’ta min saj’in bád, ahlut-taná’i val-madzsd, ahakku ma kálal-abd, va kulluna laka abd, Allahumma la mánia lima átájt va la muti lima manát, va la janfau da1-dzsaddi minkal-dzsaddu”. [(Olyan hála, köszönet), mely betölti az egeket és a földet, s mindazt, ami közöttük van, s még azt is, amit Te akarsz. Te vagy a legméltóbb a dicsőítésre és a magasztalásra, ez a legjobb, amit egy hívő mondhat; mindegyikünk a Te szolgád. Uram, nincs akadályozója annak, amit Te adsz, s nincs adományozója annak, amit Te megakadályozol. Nem használ a hatalommal bíró ember hatalma, hiszen Tőled van a hatalom.] (Muszlim)

11. Hogyan kell leborulni?

A tudósok egyik része azon a véleményen van, hogy ajánlatos előbb letenni a térdünket, mielőtt a kezünket letennénk, és a következő hagyományra támaszkodnak: Váil ibn Hadzsar azt mondta: „Láttam Allah küldöttét (béke legyen vele) amikor leborult, előbb a térdét tette le [a földre] a keze előtt.” Vannak azonban olyan tudósok, akik fordítva tanítják – hogy előbb kezünket ajánlatos letenni, utána a térdünket – a következő hagyományra támaszkodva: „Le szokta tenni (Allah küldötte) a kezeit a földre, mielőtt a térdeit letenné.” (Ibn Huzajmáh) „Ezt is parancsolta, amikor azt mondta: Ha valamelyikőtök leborul, ne üljön úgy, mint a teve, és először a kezeit tegye le a földre, s azután a térdeit.” (Abu Dávúd)

12. A leborulás tulajdonságai:

Amint említettük, kötelező a hét tagra borulni, de ajánlatos az imádkozónak a következőket figyelembe venni, amikor leborul, mert Mohamed Próféta (béke legyen vele) is ugyanígy cselekedett:
„A testsúlyát a kezeire szokta helyezni [amikor leborult], az ujjait pedig kinyújtja” (Abu Dávúd) „és összezárja őket” (Ibn Kuzajmáh) „Az ujjai a kibla felé néznek.” (al-Bejhaki)
„A kezei a leborulásban néha a vállával, s néha a füleivel egyvonalban vannak.” (Abu Dávúd) „A kezeit úgy tette le, hogy az alkarjai ne érjék a földet.” (al-Buhári) Azt mondta a Próféta (béke legyen vele): „A leborulásotok legyen közepes [normális mértékű] és a kezeiteket ne tegyétek úgy, mint a kutya a lábait.” (al-Buhári, Muszlim) Valamint azt is mondta: „Ne tedd úgy a kezeidet, mint az oroszlán a mancsait, a súlypontod a lábaidon legyen és tarts távolságot a kezeid és az oldalad közt. Ha így jársz el, le fog borulni veled minden tagod.” (Ibn Huzajmah)
„Az alkarjait felemelte a földtől, és távol tartotta az oldalától...” (al-Buhári, Muszlim)
„A lábujjait behajlította.” (Abu Dávúd) „A lábujjait a kibla irányába állítja.” (al-Buhári)
„A lábfejeket állva tartja.” (at-Tirmidi)
„A sarkait összezárja.” (at-Tahávi)

 A leborulás előnyei:

Így szólt Allah küldötte (béke legyen vele): „Minden embert fel fogok ismerni a népemből a Feltámadás Napján! Kérdezték az emberek: „Hogyan ismered meg őket, ó, Allah küldötte, a sok teremtmény közt?” Azt felelte: „Ha bemennél egy istállóba, ahol van egy koromfekete csődör, és egy kanca, melynek a lábai térdig fehérek, s a homlokán van egy fehér folt, nem tudnád-e megkülönböztetni őket?” „Dehogynem!” – mondták. Erre azt mondta a Próféta (béke legyen vele): Azon a napon az embereknek a népemből fényes lesz az arcuk a leborulástól, s a tagjaik a vudu-tól.” (Ahmed)
Egy másik hagyományban: „Ha Allah meg akar könyörülni valakin a Tűz lakói közül, akkor megparancsolja az angyaloknak, hogy vegyék i azokat, akik Allahot imádták, és ők kiveszik azokat. A leborulásuk helyéről ismerik fel őket, mert Allah megtiltotta a tűznek, hogy égesse a leborulás helyét, kiveszik hát őket a tűzből. A tűz mindent felemészt az emberekből, kivéve a leborulás helyét.” (al-Buhári, Muszlim)

 13. A leborulás fohásza:

Az imádkozás e mozzanatában tilos a Korán olvasása. Allah küldötte (béke legyen vele) ebben a pillérben kéréseket és fohászokat szokott mondani. Így szólt Mohamed Próféta (béke legyen vele): „Megtiltatott nekem a Korán olvasása a meghajlásban és a leborulásban. Ám a meghajlásban dicsőítsétek [hatalmasságáról szóljatok] az Urat, és a leborulásban fohászkodjatok Hozzá, mert akkor Allah megadja, amit kértek.” (Muszlim)
A leborulásban elég egyszer mondani: „Szubhana rabbija-l-álá”, de jobb háromszor mondani, és még jobb tízszer ismételni.
A Próféta (béke legyen vele) megparancsolta a sok fohászt és könyörgést ebben a pillérben. Azt mondta: „A szolga akkor van a legközelebb Allahhoz, amikor leborul. Ezért fohászkodjatok sokat a leborulásban!” (Muszlim)
Ezekből a fohászokból következik néhány:


„Szubhana rabbija-l-álá” (háromszor), [Dicsőség a magasságos Uramnak] (Ahmed) és néha többször is megismételte, és „egyszer olyan sokáig ismételte, hogy olyan hosszú volt a leborulása, mint az állása. Közben volt fohászkodás, bocsánatkérés, esdeklés.” (Ahmed, Abu Dávúd)
– Ugyancsak a leborulásban szokta mondani még a Próféta (béke legyen vele): „Szubhana rabbija-l-álá va bihamdih.” [Dicsőség az én Uramnak, a Legmagasztosabbnak és hála Neki.]
„Szubhanaka Allahumma va biham-dik. Allahumma-igfir li!” [Dicsőség Neked ó, Allah! És hála Neked. Ó, Allah! Bocsáss meg nekem!] (al-Buhári, Muszlim)
„Szubhanaka Allahumma va bihamdik. Lá iláha illa ant!” [Dicsőség Neked ó, Allah! És hála Neked. Nincs más isten Rajtad kívül] (Muszlim)
„Szubbúhun kuddúsz, rabbul-málá’ikati var-rúh.” [Magasz-tos, Szentséges az angyalok és a Lélek Ura.] (Muszlim)
„Allahumma laka szadzsadtu va bika ámantu va laka aszlamtu. Szadzsada vadzshi lilladi khalakahu va szavvarahu va sakka szamáhu va baszarahu, tabáraka Allahu ahszanu-l-khaligín”
[Ó, Allah! Neked borultam le, Benned hiszek, és Neked vetet-tem alá magam. Az arcom az előtt borult le, aki megteremtette és megformázta, s hallását és lá-tását kialakította. Áldassék Allah, a legjobb Teremtő!) (Muszlim)
„Szubbhána di-l-dzsabarút val-malakút val-kibrijá val-ázama” [Magasztaltassék a hatalom, a királyság, a fennköltség és a magasztosság Birtokosa!]
(Abu Dávúd)
„Allahumma inni áudu bi-ridáka min szakhatika va bi-muáfátika min ukubatik va áudu bika minka lá uhszi taná’an alájka anta kama athnajta álá nafszik” [Ó, Allah, én a Te elégedettségedhez menekülök
a haragvásod elől, s a védelmedhez a büntetésed elől. Hozzád menekülök Előled. Nem tudnám számon tartani a Rád mondott dicséretet, Te olyan vagy, ahogyan Magadat dicsérted] (Muszlim)
„Allahumma igfir li danbi kullahu, dikkahu va dzsillahu va avvalahu va ákhirahu va alánijatahu va szirrah.”
[Ó, Allah! Bocsásd meg nekem minden bűnömet, a legkisebbet és a legnagyobbat, az elsőt és az utolsót, a nyilvánosan és a titokban elkövetettet.] (Muszlim)

14. A két leborulás közötti ülés leírása:

Ajánlatos az imádkozónak úgy leülnie, hogy a bal lábfejét maga alá fordítja és ráül, a jobb lábfej viszont áll behajlított lábujjakkal. A jobb kéz a jobb térden, és a bal kéz a bal térden.
„Allah küldötte (béke legyen vele) felemelte a fejét a leborulásból és közben azt mondta: Allahu akbar!” (al-Buhári, Muszlim) „Majd a bal lábfejét maga alá fordította és ráült.” (al-Buhári) „Ezt meg is parancsolta, amikor azt mondta: – Légy stabil [nyugodt] a leborulásodban, és ha felemelkedsz, ülj a bal lábfejedre!” (Ahmed)
A másik ülőpóz az, hogy a sarkunkra ülünk miközben mindkét lábfej áll behajlított lábujjakkal. „Néha a sarkaira ült két leborulás közt.” (Muszlim)

A két leborulás közti fohászok:

Ezeket szokta mondani Allah küldötte (béke legyen vele) a két leborulás közt:
Rabbi igfir li, rabbi igfir li! [Uram bocsáss meg nekem, bo-csáss meg nekem!] (Abu Dávúd)
Allahumma! Igfir li var-hamni, vah-dini, var-zugni!” [Ó, Allah! Bocsáss meg nekem, könyörülj rajtam, vezérelj és gondoskodj rólam!] (Abu Dávúd)

 A két leborulás közti megállapodottság:

„Allah küldötte (béke legyen vele) nyugodtan szokott ülni, míg minden tagja meg nem állapodik a helyén.” (Abu Dávúd)
„Olyan hosszan csinálta, mint a leborulást.” (al-Buhári)

15. A pihenő ülés:

Ez egy ajánlatos nagyon rövid ülés (olyan mint a két leborulás közötti, csak rövidebb) a második leborulás után, mielőtt felállnánk a második rakához vagy éppen a 4. rakához. Nincs benne semmilyen fohász.

 16. A Tasahud ülésének leírása:

Ajánlatos minden imádkozónak a következőket figyelembe vennie:
A. Úgy tegye a kezét, ahogyan a következő hagyományban le van írva:
„Ha a Próféta (béke legyen vele) leült a Tasahud-hoz, a bal kezét a bal térdére tette, a jobb kezét a jobb térdére, és úgy szorította ökölbe a jobb kezét, hogy a mutatóujját kinyújtotta [a Kibla irányába], és a hüvelykujját a középsőre helyezte.” (Muszlim)
„A Próféta (béke legyen vele) a bal kezét a bal combjára és térdére tette, a jobb könyökét a jobb combjára, és úgy szorította ökölbe a jobb kezét, hogy kört formált a középső és hüvelykujjaival, és a mutatóujját kinyújtotta [a Kibla irányába], ezután felemelte az ujját és mozgatta fohászkodás közben.” (Ahmed)
„Ha a Próféta (béke legyen vele) leült a Tasahud-hoz, a jobb kezét a jobb combjára tette, a bal kezét a bal combjára. Az ujjait szétnyitotta és kinyújtotta.” (Muszlim)
„Ha a Próféta (béke legyen vele) leült a Tasahud-hoz, a jobb kezét a jobb combjára tette, és a bal kezét a bal combjára. A mutatóujját kinyújtotta [a Kibla irányába], s tekintetét azon rögzítette.” (Ahmed, Muszlim, an-Naszái)
B. A jobb mutatóujjal mutatni köszönésig.
„Láttam, hogy a Próféta (béke legyen vele) az imádkozásban a jobb karját a jobb combjára tette és a mutatóujját egy kicsit behajlítva felemelte [a Kibla irányába] fohászkodás közben.” (Ahmed, Abu Dávúd, an-Naszái)
„Erről azt szokta mondani [a Próféta (béke legyen vele)]: Ez erősebben hat a Sátánra, mint a vas.” (Ahmed)
C. „Mohamed Próféta (béke legyen vele) ha két rakából állt az ima, akkor úgy ült a Tasahudhoz, hogy a bal lábfejét maga alá fordította és ráült, a jobb lábfej viszont állt behajlított lábujjakkal. Ha viszont az utolsó Tasahudhoz ült, akkor a jobb lábszára alá tette a bal lábfejét, míg ő a földön ült.” (al-Buhári)

 17. Az első Tasahud:

Az I. Tasahud Szunna, ha valaki elfelejti, akkor elég neki két leborulást végezni az ima végén (szudzsud asszahu). „Ha a Próféta (béke legyen vele) elfelejti [az I.] Tasahudot mondani, akkor két leborulást végez [ima végén].” (al-Buhári, Muszlim)
Ajánlatos röviden végezni az I. Tasahudot.
„A Próféta (béke legyen vele) úgy tanította kortársainak a Tasahudot, mint a szúrákat a Koránból.” (al-Buhári, Muszlim) „Szunna halkan mondani.” (Abu Dávúd)

– Az I. Tasahud:
At tahijjátu lillahi va szalavátu va tajjibátu. Asszalamu alejka ajjuhán nabiju (vagy asszalámu álá annabij) va rahmatul láhi va barakátuh. Asszalam álejná va álá ibadillahisz-szalihina. Ashadu alla ilaha illal-lah, va ashadu anna Mohamedan abduhu va raszuluh.)
[Hálás köszöntések szálljanak Allahhoz és (minden) imádság és (minden) jóság. Béke legyen veled, ó Próféta (Béke legyen a Pró-fétával) és Allah kegyelme és Allah áldásai! Béke legyen mindannyiunkkal és Allah igaz szolgáival. Tanúsítom, hogy nincs más (igaz) isten, csak Allah, és tanúsítom, hogy Mohamed az Ő szolgája és küldötte] (al-Buhári, Muszlim)

 18. A Próféta üdvözlése:

Ajánlatos az utolsó Tasahudban üdvözölni a Prófétát (béke legyen vele):
Allahuma szalli álá Mohamed va álá áli Mohamed, kama szallajta álá Ibrahim va álá áli Ibrahim. Innaka hamindun madzsid. Va bárik álá Mohamed va álá áli Mohamed, kama bárekta álá Ibrahim va álá áli Ibrahim. Innaka hamindun madzsid.
[Ó, Allah! Küldd kegyelmedet Mohamedre és Mohamed családjá-ra, úgy, ahogyan kegyelmedet adtad Ábrahámnak és Ábrahám családjának. Valóban, Te vagy a Legdicsőbb és a Dicséretreméltó. És add áldásaidat Mohamedre és Mohamed családjára, úgy, ahogyan megáldottad Ábrahámot és Ábrahám családját ezen a földön és a túlvilágon. Valóban, Te vagy a Legdicsőbb és a Dicséretreméltó.] (al-Buhári, Muszlim)

19. Az ima befejezése előtti fohász:

Ajánlatos bármilyen fohászt mondani az utolsó Tasahud után és a köszönés előtt. Ez jó az evilági és a túlvilági életre nézve. A következőkben néhány példát mutatunk a Próféta (béke legyen vele) fohászkodásaiból:

 (a) Menedék keresése Allahnál négy dolog elől: „Azt mondta a Próféta (béke legyen vele): Ha valamelyikőtök befejezi az utolsó Tasahudot, kérjen menedéket Allahtól négy dolog elől. Mondja: Ó, Allah! Menedéket keresek Nálad a sír kínzásától, a pokol kínzásá-tól, az élet és halál csábításától, és a Nagy Hazug próbatételének rosszától. Utána fohászkodjon magának, ahogy akar.” (Muszlim)

(b) Ó, Allah! Menedéket keresek Nálad a sír kínzásától, a Nagy Hazug próbaté-telének rosszától, és az élet és halál csábításától. Ó, Allah! Menedéket ke-resek nálad a bűntől és az adósságtól. (al-Buhári, Muszlim)

(c) Ó, Allah! Sok igazságtalanságot kö-vettem el magam ellen és senki sem bocsátja meg a bűnöket Rajtad kívül. A Tőled jövő megbocsátással bocsáss meg nekem! Te vagy a Megbocsátó és az Irgalmas. (al-Buhári, Muszlim)

(d) Ó, Allah! Bocsásd meg nekem azt, amit korábban elkövettem, és amit elmulasztottam, amit titkoltam, és amit kinyilvánítottam, és azt, amiben nem tartottam mértéket, s azt is, amiről Neked inkább van tudomásod mint nekem! Te vagy az előre helyező, és Te vagy a hátra helyező. Nincs Rajtad kívül más isten. (Muszlim)

(e) Ó, Allah! Segíts nekem abban, hogy megemlékezzek Rólad, hálát adjak Neked, és jól szolgáljalak! (Abu Dávúd, an-Naszái)

(f) Ó, Allah, menedéket keresek Nálad attól, hogy szűk markú legyek és a gyávaságtól és attól, hogy a legnyomorúságosabb életkorba jussak, és menedéket keresek Nálad az evilági próbatételtől és a sír kínzásától. (al-Buhári)

(g) Ó, Allah! Tőled kérem a Paradicsomot, és Tőled kérem a menedéket a Tűztől. (Abu Dávúd)

(h) Ó, Allah! A rejtett dolgokról való tudásoddal és a teremtésre való képességeddel adjál nekem életet, amíg tudod, hogy jó számomra az élet, és küldj engem a halálba, amikor tudod, hogy jó a halál számomra. Ó, Allah! Add nekem az istenfélelmet titokban és nyilvánosan, igaz szót haragban és elégedettségben, és add nekem a mértékletességet gazdagságban és szegénységben. Ó, Allah! Soha el nem fogyó gyönyörűséget kérek Tőled és soha meg nem szakadó örömet. Kérem Tőled az elégedettséget az elrendelés után, és a kellemes életet a halál után. Kérem tőled a Te nemes Arcodra való nézés gyönyörűségét, és a Veled való találkozás utáni vágyakozást. Ártalmas kór vagy tévelygésbe vivő próbatétel nélkül. Ó, Allah! Díszíts minket a hit díszével, és tegyél minket olyan igaz útra vezetőkké, akik az úton vezéreltetnek. (an-Naszái, Ahmed)

(i) Ó, Allah! Bizony Te vagy az Egyetlen, az Egyedül való, az Örökké való, aki nem nemzett és nem nemzetett, és senki sem fogható Hozzá. Kérlek, hogy bocsásd meg nekem a bűneimet. Bizony Te vagy a Könyörületes és a Megbocsátó. (an-Naszi)

(j) Ó, Allah, bizony Tied a dicsőség, nincs Rajtad kívül más isten, Te vagy az egyetlen, nincs Neked társad. Te vagy a Jótevő (az Adakozó). Ó, egek és föld Teremtője! Ó, Magasztos és Méltóságteljes! Ó, Élő és Magában létező! Bizony kérem Tőled a Paradicsomot, és menedéket keresek nálad a Tűztől. (Ibn Mádzsa)


20. Az ima befejezése utáni fohász (a köszönés után):

(a) Asztagfirulláh (háromszor).
Allahumma anta asszalám va minka asszalám. Tabárakta rabbaná jádal-dzsalái val-ikrám. [Bocsánatot kérek Allahtól (három-szor).] [Ó, Allah! Te vagy a Béke, és Tőled van a béke. Áldott vagy Urunk, a Magasztos és Méltóságteljes.] (Muszlim)

(b) Nincs más isten Allahon kívül, Ő az egyetlen, nincs Neki társa. Övé a királyság és a dicsőség. Ő mindenre képes. Ó, Allah, senki sem képes megakadályozni azt, amit Te adsz és senki sem adhat, ha Te megakadályozod. Nem használ a hatalommal bíró ember hatalma, hiszen Tőled van a hatalom. (al-Buhári, Muszlim)

(c) Nincs más isten Allahon kívül, Ő az egyetlen, nincs Neki társa. Övé a királyság és a dicsőség. Ő mindenre képes. Nincs hatalmam se erőm, csak Allah segítsége által. Nincs más isten Allahon kívül, csak Őt szolgáljuk. Övé a kegy és a kegyelem, és a jó dicséret. Nincs más isten Allahon kívül, őszinte hittel szolgáljuk Őt, még akkor is, ha ez nem tetszik a hitetleneknek. (Muszlim)

(d) Szubhánalláh (harmincháromszor)
Al-hamdu lilláh (harmincháromszor)
Allahu akbar (harmincháromszor)
Lá iláha illa Allah vahdahu la sarika leh, lahul-mulk va lahul-hamd va huva álá kulli sejin kadir. [Nincs más isten Allahon kívül, Ő az egyetlen, nincs neki társa, Övé a királyság és a dicsőség, Ő mindenre képes]. (Muszlim)

(e) Korán: 112; 113; 114-es szúra olvasása (Minden ima után egyszer, de a magrib és a fadzsr ima után háromszor) (Abu Dávúd, an-Naszái)

(f) Minden ima után az ájátul-kurszi olvasása. (Korán 2:225) (an-Naszái)

(g) A magrib és a fadzsr ima után (tízszer) mondani: Lá iláha illa Allah vahdahu la sarika leh, lahul-mulk va lahu alhamd juhjí va jumit va huva álá kulli sejin kadir. [Nincs más isten Allahon kívül, Ő az egyetlen, nincs Neki társa, Övé a királyság és a dicsőség, életre kelt és halálba küld, Ő mindenre képes.] (at-Tirmidi, Ahmed)

(h) Fadzsr ima utáni fohász:
Allahúmmá inni asz’aluka ilman náfian wa riszkan tájjiban wa a’malan mutakabala. [Ó, Allah, Tőled kérek hasznos tudást és jó gondoskodást és elfogadott cselekedetet.] (Ibn Mádzsa)