Előszó (Az iszlám alapelvei 1. rész)

A Könyörületes és Irgalmas Isten – Allah – nevében, dicsőség a teremtmények Urának, áldás és béke az Isten Küldöttére, Mohamedre, a Próféták Pecsétjére!
E könyv célja, hogy megismertesse az olvasót az iszlám vallás alapelveivel. Az iszlám ugyanis az a vallás, amelyről már mindenki hallott, amelyről mindenkinek van véleménye, de pontos, torzítástól és elfogultságtól mentes tudása csak keveseknek van.


A világban, s különösen annak nyugati felén, a tévé, a rádió, az újságok, a napilapok, az internet, a tankönyvek, a filmek és sok esetben még a tudományosnak tekintett kiadványok is, meghamisítják az iszlám vallást, és gyakran tudatosan, szánt szándékkal teszik ezt. Továbbá léteznek olyan túlbuzgó nem muszlim csoportok, amelyek megpróbálják a vallásukban kevésbé jártas muszlimokat az iszlám elhagyására rávenni.
Az iszlám vallás a vallások sorában a legtökéletesebb és a legtisztább egyistenhit. Az iszlám nem új kezdet, hanem a korábbi kinyilatkoztatások megerősítése és lezárása. A muszlimok szent könyve, a Korán, az isteni kinyilatkoztatás teljes és végső formája, amely hiteles és örökérvényű vallási igazságokat tartalmaz az egész emberiség számára.
Az iszlám nem osztályozza az emberiséget felsőbb vagy alsóbb fajokra, s nem vallja a napjainkban közkedvelt elméletet a „kiválasztott népről”. Így a muszlimok célja az Isten üzenetének eljuttatása az egész emberiséghez, és az iszlám vallás helyes gyakorlása, ami kettős haszonnal jár: egyrészt a muszlimok elnyerhetik az Isten elégedettségét és jutalmát, a Paradicsomot, másrészt jótetteken keresztül segítséget nyújtanak az egész emberiségnek, megvalósítva az általános békét és a kölcsönös megértést az emberek között. Ehhez azonban az szükséges, hogy a muszlimok mellett a nem muszlimok is helyes ismeretekkel rendelkezzenek az iszlámról, ami eltűnteti az előítéleteket és helyreállítja az iszlámba és a muszlimokba vetett bizalmat.
Ajánljuk ezt a könyvet minden muszlim testvérünknek, továbbá mindenkinek, aki érdeklődik az iszlám iránt vagy tiszta és pontos képet szeretne kapni róla.

Budapest, 2007. január 22.