A hitetlenség lényege, ártalmai, következményei (Az iszlám alapelvei 3. rész)

fa A hitetlenség (al-kufr) lényege

Ezzel szemben létezik egy másik ember, aki noha születetten muszlim, s akaratlanul egész életében az is marad, értelmének, eszének képességeit és érzéseit nem az Úr, a Teremtő, felismerésére fordítja. Választási szabadságát rosszul használja fel, amikor úgy dönt, hogy megtagadja Őt, mást társít az Ő szolgálatában, vagy elfordul törvénykezésétől. Az ilyen ember hitetlen, káfir.


Az arab kurf szó a kafara igéből ered, amely szó szerint „betakarni”, „elfedni” vagy „elrejteni” jelentéssel bír. Azt az embert, aki megtagadja Istent, káfirnak (eltakarónak) nevezik, mert a tudatlansága takarójával takarja el azt, ami természetének része, s ami saját lelkében rejlik, hiszen valójában őbenne is ösztönösen él az iszlám. Egész teste, minden sejtje ennek az ösztönnek engedelmeskedik, az iszlámnak megfelelően működik. Minden részecskéje, legyen az szerves vagy szervetlen, az iszlámmal összhangban működik, és teljesíti rá szabatott kötelességét, sőt az egész világ, ami körülötte van az iszlám törvénye szerint működik. Ennek az embernek – mivel a tudatlanság rejtett fátylával takartatik el – a belátó képessége korlátozott, értelme zavaros és képtelen felismerni a nyilvánvalót. Saját lénye rejtve van tudata előtt, saját maga teljes megtagadásaként gondolkodik és cselekszik.
Így a Kedves Olvasó is el tudja képzelni, milyen messzemenő tévelygésbe, és nyilvánvaló igazságtalanságba esik bele a hitetlen.


A hitetlenség ártalmai és rossz következményei

A hitetlenség tudatlanság! Ez a valódi tudatlanság, mert milyen tudatlanság lehetne nagyobb annál, minthogy az ember nem ismeri Istenét! Látja a természet hatalmas panorámáját, és azt, hogy állandó mozgásban, működésben van éjjel-nappal, de nem tudja, ki ennek az egésznek az alkotója és irányítója. Figyeli testét, amely csodálatos módon működik, s mégis képtelen arra, hogy felismerje azt, Aki az életet ajándékozta neki, a Teremtőt, Aki minden élőlényt élettelen anyagból alkotott. Tanúja a világmindenség tökéletes rendjének, és mégis képtelen mindezek alkotóját felismerni. Látja a szépséget és harmóniát mindenhol, csodálatos jeleket figyel meg a természetben – az Alkotót mégsem látja. Az egész univerzum telítve van olyan példákkal, melyek azt igazolják, hogy végtelen bölcsességre, hozzáértésre volt szükség a létrehozásához, ő mégis behunyja a szemét a Hatalmas, Bölcs és mindent tudó Teremtőnek az ismerete előtt, Aki ezt a mérhetetlenül nagy univerzumot életre hívta.
Gondolkozzunk egy kicsit! Vajon megnyílik-e egy ilyen ember előtt az igaz tudás kapuja? Hogyan lehet egy olyan embert közelebb vinni az igaz tudáshoz, aki hamis alapfeltevésből indul ki? Így nem sikerülhet neki megtalálni a valósághoz vezető utat. A helyes irány rejtve marad előtte, s bármennyire elmélyed is a gondolkodásban, kutatásban, szemlélődésben nem fog az igaz, egyenes útra találni az élet egyetlen mozzanatában sem. A tudatlanság sötétsége felé veszi irányát, és ezzel fog találkozni útja végén.


A hitetlenség igazságtalanság! Helyesebben az igazságtalanság legrosszabb formája. Az igazságtalanság jelentése: a dolgokat nem a megfelelő helyre tenni, és nem a természetüknek megfelelően használni őket. Láttuk, hogy mindaz, ami a világmindenségben van, Istennek, az Alkotónak engedelmeskedik. Minden, ami az egekben és a földön van, Allahnak van alárendelve, az Ő akarata és törvénye szerint működik. Az ember maga és minden testrésze ennek alapján teremtetett, és igaz az is, hogy Allah bizonyos rendelkezési jogot biztosított az embernek. Az azonban a dolgok valós természetében rejlik, hogy őket csak Isten akaratának megfelelően lehet használni, és másra nem. Egy káfir azonban a legnagyobb igazságtalanságot követi el azzal, hogy minden anyagi és szellemi erőt arra kényszerít, hogy ellenszegüljenek természetüknek, és eszközök legyenek az ő saját engedetlenségének drámájában. Fejét az Egy Igaz Isten helyett más vélt istenségek előtti meghajlásra kényszeríti, szívébe más hatalmak iránti szeretetet, tiszteletet és félelmet kényszerít saját ösztönös érzéseinek teljes megtagadása mellett. Az Istentől kapott adományokat, adottságokat, képességeket Isten kifejezett akaratával szembeszegülve alkalmazza, és ilyen módon zsarnoki uralmat épít ki. Létezik-e annál nagyobb igazságtalanság és kegyetlenség, mint az, amelyet az az ember követ el, aki mindent kizsákmányol, kihasznál és lelkiismeretlenül egész életét azzal tölti, hogy igazságtalan mindennel szemben, sőt saját magával szemben is?


A kufr azonban nem csak igazságtalanság, hanem nyílt lázadás, hálátlanság és hűtlenség is. Mert végül is mi az ember? Miféle ereje és hatalma van? Ő maga az alkotója értelmének, lelkének és testének – vagy mindezt Isten alkotta? Ő maga állította elő a világegyetemet mindazzal, ami benne található – vagy Istentől ered minden? Ki állította az ember szolgálatába az erőket és energiákat, az ember vagy Isten?
Kétségtelen, hogy csak egyetlen válasz létezhet: a Magasztos Allah egyedül. Ő az, Aki megteremtette ezeket és a legszebb formát adta nekik, Ő rendelkezik felettük, Ő adta az embereknek kegyelemből. Ha ez így van, s kétségtelen, hogy így van, akkor van-e hálátlanabb és nagyobb lázadó, mint az az ember, aki ezeket nem Allah tetszését keresve használja fel, hanem hitetlenségre és a Teremtőjével való szembefordulásra, s olyan gondolatokkal tölti meg a szívét, amelyek csak Allah haragvását okozzák? Olyan cselekedetekre kényszeríti a nyelvét, a szemeit, a kezeit és a lábait, amelyekkel ellenszegül Allah parancsainak. Isten teremtményeit Isten törvényeivel ellentétben használja, s arra kényszeríti értelmét, hogy Istennel ellentétesen gondolkodjon. Szívében haragos gondolatokat őriz Istennel szemben, és számos adottságát az Úr akaratával szemben használja fel. Egykor, ha egy szolga becsapta urát, hűtlenségéért bélyeget sütöttek rá. Ha egy tiszt az állam érdekeivel ellentétben cselekszik, árulónak nevezik. Ha valaki megtámadja jótevőjét, nem tétovázunk, hogy hálátlansága miatt elítéljük. De mi ez a hűtlenség, ez a hálátlanság és ez a lázadás ahhoz képest, amit egy hitetlen ember a kufr által elkövet?
Végül is kitől ered valójában a hatalom és a tekintély? Ki adott az embernek rendelkezési jogot a dolgok felett? Ki emelte őt hatalmi helyzetbe? Minden, amit az ember birtokol, és minden, amit a maga és mások javára használ, Isten adománya, hiszen Ő bocsátotta rendelkezésére. 


Az ember egyik legfontosabb földi kötelezettsége a szülőkkel szembeni kötelesség. De ki ültette a szülői szívekbe a gyermekek szeretetét? Ki adott erőt és akaratot az anyának, hogy gondozza, ellássa és táplálja gyermekeit? Ki ébresztette a szülőkben azt az „ösztönt”, hogy mindent, amijük van, feláldozzanak gyermekeik jólétéért?
Hát ezek után van-e annál bűnösebb ember, mint aki tagadja Allah istenségét, uralmát, és le is tér az Ő útjáról? Lehet-e nagyobb hűtlenség, hálátlanság, lázadás és árulás, mint a kufr, amellyel az ember igaz Urát tagadja meg, és Vele szemben engedetlenkedik?


Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy az ember, ha kufrt követ el, vagyis káfir, a mindenható Istent bárhogy is megkárosítja vagy megkárosíthatja. Egy olyan jelentéktelen pontocska a parányi földgolyó felületén, a határtalan univerzumban, mint amilyen az ember – miféle kárt okozhat az univerzum Urának? Az Úrnak, Akinek birodalma oly végtelenül nagy, hogy még ma, a legerősebb teleszkópok segítségével sem tudjuk felderíteni határait. Akinek olyan nagy az ereje, hogy számtalan égitest – mint apró magocska – az Ő parancsára forog körbe; Akinek a gazdagsága olyan határtalan, hogy csakis Övé az egész világmindenség, és Ő gondoskodik mindenről, anélkül, hogy maga gondoskodásra szorulna. Az ember lázadása nem okozhat kárt Neki; sokkal inkább maga az ember az, aki ilyen módon kárt szenved, kiszolgáltatja magát a teljes pusztulásnak és tévelygésnek. Aki az igaz úton vezettetik, az maga látja hasznát. Aki pedig tévelyeg, az a maga kárára tévelyeg.
Ennek a lázadásnak, és a hitetlenségnek elkerülhetetlen következménye az élet alapeszméinek hamis megállapítása, mellyel az ember vesztes lesz, soha nem találja meg az egyenes utat. Aki ilyen módon lesz lázadó, nem szerezhet igaz tudást és belátást, mert az a tudás, amely saját Teremtőjét nem ismeri, hogy ismerhetne mást helyesen? Az ilyen ember értelme kanyargós utakon jár az élet minden területén, mert az az értelem, amely a saját Teremtőjéhez nem vezet el, minden más igazság felderítésében is kudarcot fog vallani. Az ilyen ember az életben tévedések sorozatát követi el. Erkölcsi magatartása, polgári, családi és társadalmi élete, harca a létfenntartásért – egyszóval egész léte – rendezetlen lesz, mert hamis kiindulópontból indult el. Az egész földön csak zűrzavart, romlást és összevisszaságot fog okozni. Meggondolatlanul fog vért ontani, megsérti más emberek jogait, kegyetlen lesz, törvénytelenséget és pusztulást fog előidézni a földön. Eltorzult gondolatai és vágyai, elmosódott nézetei, hamis értékrendje és igazságtalan cselekedetei megkeserítik a saját és mások életét. Ezek a dolgok az evilágon történnek, a túlvilágon pedig minden és mindenki, akit bántalmazott szembeszáll vele és tanúskodik ellene. Azokért a bűnökért találtatik majd vétkesnek, amelyeket saját természete és képességei ellen követett el. A szeme, a keze, a lába, az egész teste, és az esze is vádolni fogja az igazságtalanságokért és kegyetlenségekért, amelyeket ellenük követett el, mivel elfordult Istentől és engedetlenségre használta fel őket. Lénye minden sejtje, sőt a föld, amin engedetlenként járt, a vagyon, amit jogtalanul szerzett, azok a dolgok, amik fölött igazságtalanul rendelkezett, és azok az eszközök, amelyeket ebben az igazságtalanságban és az ellenszegülésben használt fel, panaszt emelnek ellene Istennél, Aki – mint az igazságosság valódi forrása – ki fogja rá szabni a megérdemelt büntetést.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére

Elérhetőségeink